Embedded Files
Varázslat, komponensek
– Megvan! Érted? Megvan!
Starswirl szinte őrült lelkesedéssel rázta az értetlenül pislogó lila kanca vállát.
– Mes… ter…? – nyögte Holder, amint egy pillanatra is szóhoz jutott.
– Olyan vak voltam! Tényleg itt volt végig az orrom előtt! Eszembe se jutott! Még csak a közelében sem jártam! A cukijegy! Ez az átkozott, ravasz mágikus pecsét!
Vetett egy pillantást a saját hátsójára, aztán oda is fordult vele a volt tanítványához, hogy ő is megnézhesse. Nem mintha nem látták volna már egymásét épp elégszer, de így még sosem nézett rá, s a kancát sem akarta kihagyni az élményből.
– Nem is számít, hogy mit ábrázol! – magyarázta lelkesen, apró köhögések közepette. – Teljesen másodlagos! Fontos lenne! Fontosabb mindennél a világon, de nekem csak a kötelék számít.
Mivel Holder továbbra is furcsállkodva nézett rá, mintha azt hinné, elment az esze, nyomban neki is állt kifejteni.
– Azt hiszed, a cukijegyünk a különleges képességünket mutatja meg, igaz? Nem is tévedsz túl nagyot, de messze jársz az igazságtól. Mert milyen könnyű is ezt hinni, nemde? Megjelenik rajtunk, amint rájövünk, miben vagyunk jók. Nem! Azt mutatja meg, mire vagyunk hivatottak! Érzed a különbséget? Mi a feladatunk a világban? A válasz nem csak bennünk, de egyenesen rajtunk van! Sosem szerettem hinni a sorsban, mint olyanban, de az mindig is nyilvánvalónak tűnt, hogy minden okkal történik. Hiszen az egész világ nem más, mint végtelenül bonyolult összefüggések halmaza! Ilyen a mágia, de ilyen a teljes fizikai valóság is. Akkor hát az se lehet véletlen, hogy mindnyájunkban van valami különleges. Okkal leszünk képesek erre vagy arra, másodlagos, hogy a környezetünk szabja-e meg. Ha pedig fölismerjük, miben különbözünk másoktól, megkapjuk a cukijegyünket, ami, ha úgy tetszik, megmutatja, hol van a helyünk a világban!
– Hogy honnan tudom? – Starswirl elkacagta magát, aztán töretlenül folytatta. – Bárki tudhatná, mégis kényelmesebb az egyszerűbb magyarázat, nem? Hogyan lehet egy ubikviter jelenséget a leghatékonyabban tanulmányozni? Megnézzük a kivételeket! Vegyük példának a kicsiket? Ugyan, dehogy! Ha valaminek van normálállapota, abból kizökkentheti mondjuk egy betegség! Jusson eszedbe, Holder, a himlőnek az a különleges formája, ami kimondottan a cukijegyeket érinti! Mit is okoz? Fals cukijegyek jelennek meg a póni testén, és azokhoz kötődő, értelmetlen cselekedetekre készteti. De miért? Hiszen ha a cukijegy pusztán képességeket türközne, még egy szoros visszacsatoláson keresztül is fura lenne, ha ilyen szinten befolyásolná a beteg póni életét! Ám ha belegondolsz, ezzel valójában azt téveszti el, hol a helye a világban! Nem azt teszi, amit a sorsa szerint tennie kéne, hanem más, hamis utakat követ kényszerből! Vagy tán még jobb példa a halványkór! Mély depresszióban szenvedő póniknál fordul elő, és mit csinál? Fakóvá teszi, majd ha súlyosbodik, teljesen eltünteti a cukijegyüket! Hogy néz ki, aki elkapja? Lassacskán teljesen céltalanná válik, mintha az élete is értelmetlenné válna!
– Miért számít ez nekünk? – fűzte tovább a gondolatát elvetemült vigyorral. – Milyen jó, hogy megkérdezted, kislány! Természetesen azért, mert ha egy szimpla betegség képes ilyen szintű változást okozni egy póni életében, akár csak ha ideiglenesen is, az azt jelenti, hogy ugyanez a tulajdonságunk varázslattal is manipulálható, mint oly sok minden más! Surge Herceg azt mondta, ha az a sorsod, hogy halhatatlan légy, akkor azzá válsz! A metódus még kérdés, de a varázslatnak, a varázslatomnak a cukijegyemet kell céloznia! Felfogtad, Beholder mester? Ez lesz életem mesterműve!
Végre tartott egy lélegzetvételnyi szünetet. Ilyenkor örült igazán, hogy itt volt mellette a kanca. Valahogy tényleg egész máshogy járt az agya, ha valakinek magyarázhatott. Míg bele nem kezdett, eszébe nem jutott volna betegségeket felhozni az elmélete alátámasztásához. Csak úgy jött, szinte magától. Az ötletek pedig szinte tolongtak a fejében, várva, hogy bármilyen formában kiadja magából őket.
– Ez nagyon veszélyesnek hangzik, Mester – jegyezte meg Holder. – Azt jelentené mindez, hogy ha valami félresikerül, te magad is megváltozol?
– Lehetséges – felelt Starswirl némi gondolkodás után. – Természetesen roppant körültekintőnek kell lennem. Például a legjobb az lenne, ha te is végig ott lennél mellettem, és ha bármi rosszul sülne el, segítenél kijavítani. Ej, ebbe még bele se gondoltam…! – kapott hirtelen a fejéhez. – A sors nem más, mint ok és okozat, tehát ha a cukijegyemet akarom megváltoztatni, az oki szférába kell nyúlnom! Emlékszem még, mit mondott drága öreg mesterem, nyugodjék békében… Az oki szféra a leghatalmasabb varázslatok forrása, az istenek játszótere! Szegény, életében nem láthatott egy alikornist sem, de most már el tudom képzelni, mire gondolhatott. Azt mondta, csakis akkor szabad ahhoz a régióhoz érni, ha egészen pontosan tudom, mit csinálok, máskülönben a végeredmény katasztrofális lehet. Gondolom, ezért mondta a Herceg is, hogy a sors a legfőbb szabály, amit nem lehet áthágni. A Kozmosz Rendjének legfőbb szabálya! De mi van, ha én nem rendet akarok, hanem káoszt?!
– Megijesztesz, Mester! – lehelte Holder hatalmasra tágult pupillákkal, s lecsapott fülekkel. – Miért mondasz ilyeneket?
– Félre ne érts, Beholder mester! – legyintett Starswirl. – A szükségesnél nagyobb mértékben nem is merném megbolygatni az alikornisok féltve vigyázott Rendjét. Ha én is egy szeretnék lenni közülük, ezzel csak magamat lehetetleníteném el, nem gondolod? Nem kockáztatnám meg, hogy efféle botorság miatt rögtön számkivetetté váljak. Viszont végre… végre megvilágosodtam! Kell a sárkány vére. Kell, elvégre halhatatlansághoz szükséges erőt képtelen lennék máshonnan előteremteni. Ám a pónik mágiája nem foghatja a sárkány vérét, hiszen pont ellentétes… polaritású. Erre a feladatra nem lehet alkalmas más, csakis egy összetett, káosz alapú varázslat! Gondolj csak bele, Holder! Tán megér annyit, hogy egy röpke időre letérjek a harmónia ösvényéről! El tudod képzelni, mit jelentene az, ha Equestriát egy halhatatlan alikornis védelmezné? Még a Yinglong-féle sárkányok se jelenthetnének veszélyt ránk nézve! Ne félj, nem csak Celestiára gondoltam ám, ugyanolyan fontosak vagytok nekem ti is!
– Valóban csodálatos lenne, Mester – felelt óvatosan a kanca. – De mégis hogyan akarod végrehajtani a varázslatot? Legutóbb is majdnem alulmaradtál a sárkány mágiájával szemben. Ha előtte még ilyen ok-szféra… varázslattal instabillá tennéd magad, nem lenne túl veszélyes?
– De, igazad van, Beholder mester – bólintott merengve Starswirl. – Mindenképpen szükségem lenne valamiféle szűrőre, vagy tán még inkább pufferre… Ha a közvetlen abszorpció túl kockázatos, nyilván kell valami köztes…
Elhallgatott. Olyan ötlete támadt, ami tán egy csapásra megoldhatja minden gondját. Holder állítása még mindig igaz lehetett. Rajta csak egy alikornis segíthet! Tán nem olyan elegáns, ha Celestiát kéri meg a nemes feladatra, viszont vitathatatlanul praktikus. Ha tényleg jelent valamit a kancának, csak nem tagadná ezt meg tőle. És ő sem bánná, ha pont neki tartozna ezért cserébe.
Újfent nekiállt öltözni, ám ez alkalommal nem a hideg ellen védő felszerelésébe bújt, hanem a csengettyűs díszköpenyébe. A külsőségek most többet számítottak, mint az ehhez hasonló védelem.
– Most mire készülsz, Mester? – kérdezte finoman Holder.
– Majd meglátod! – legyintett. – Várj meg itt!
* * *
Az erejét nem kímélve teleportált. Egyenesen a Kristály Birodalom szívét célozta, de alaposan elszámolta magát, s bár a távolságot tekintve nem volt túl nagy különbség a legutóbbi térugrásához képest, sokkal többet követelt tőle, s az érkezés sem sikerült fájdalommentesre. Egyenesen becsapódott a hóba, s az orra hegyéig el is merült benne. Pedig reménykedett benne, hogy legalább a főváros határát sikerült elérnie… Elvégre legutóbb kérdezősködött eleget, többek között annak kapcsán is, hogyan vészelik át a kristály pónik idefent északon a rettenetes hideget. Akkor azt mondták neki, hogy a fagyoktól varázslat véd minden egyes települést, ezért is tartotta fölöslegesnek jobban felöltözni.
Így azonban pillanatok alatt dideregni kezdett. A felemásra sikerült teleportvarázslatnak köszönhetően pedig pár másodpercig a gondolatai se tisztultak ki. Csupán bénán, mozdulatlanul kucorgott az önmaga által vájt jeges veremben, míg teljesen magához nem tért. Vicsorgott, ahogy a varázserejével remegve kiolvasztotta magát, utána viszont a fránya köhögés ismét úrrá lett rajta. Még egy jó fél percig kénytelen volt a saját mellkasát ütögetve egy helyben ácsorogni, mire végre többé-kevésbé megszabadult az ingertől.
Ahogy fölnézett, kissé meglepetten vette észre az előtte tornyosuló, langyosan pulzáló sárgás burkot. Tehát mégse hibázott akkorát. Sőt, lehet, hogy a mágikus pajzsban akadt el eleve. Ilyen távolságból teleportálva nehéz volt megítélni, de nem is volt túl nagy jelentősége. A lényeg csakis az volt, hogy megérkezett. Botladozva elküzdötte magát a védővarázs határáig, aztán orral előredőlve el is merült a meleg fényességben.
Mintha semmi sem változott volna, mióta legutóbb itt járt. A fű, a kristályokból faragott házak, a csillámló palota, mind pontosan ugyanúgy néztek ki, mint az emlékezetében. Kicsit jobb kedvre is hangolódott az enyhe, mégis szinte már nyárias időtől, s engedve a varázslat okozta fáradtságnak kicsit le is hunyta a szemét. Fél percen igazán nem veszít semmit, visszafelé meg úgyis könnyebb lesz…
Paták kopogása ütötte meg a fülét. Valaki, pontosabban valakik közeledtek. Nem is olyan nagy baj; számított egyfajta fogadóbizottságra. Ha már a várost védő pajzs útjába állt a teleportjának, evidensnek vette, hogy valamilyen módon riasztotta is az őrséget. Résnyire kinyitotta a szemét, s halványan el is mosolyodott, mennyire jól mérte fel a helyzetet. Félúton közte és az első házak között vagy nyolc kristály póni ügetett felé teljes páncélzatban. Föl is kelt, s tett feléjük pár lépést, hogy állva fogadhassa őket.
– Ne mozduljon! – kiáltott rá messziről az egyik őr, mire ő engedelmesen meg is torpant.
– A nevem Starswirl, ha esetleg nem ismernek meg! – felelt nekik hasonló hangerővel, mielőtt még odaértek volna hozzá. – Equestria képviseletében jártam itt úgy fél éve. Most viszont nem hivatalos ügyben jöttem, csupán egyvalakivel szeretnék beszélni.
– Ezt Trident parancsnok tisztje megítélni – jelentette ki szenvtelenül ugyanaz a csődör. – Kérem, uram, kövessen minket a palotához!
– Semmi gond, úgyis oda igyekeztem – legyintett a mágus.
Nem különösebben örült neki, amiért egyből ahhoz a meglehetősen nyers, önhitt, goromba harcoshoz irányították, de tán többet nem is várhatott volna. Ha már a palotáig eljut, elvileg nem lesz olyan nehéz megtalálnia Celestiát. Vagy ha szerencséje van, akár a kanca is értesülhet az ittlétéről, és ő maga keresi fel. Vagy ha nincs szerencséje, Decadence Hercegnő elé kell állnia… Legutóbb, amikor a Kristály Hercegnő előtt szóba hozta Celestiát, elég egyértelmű utalásokat kapott arra vonatkozólag, hogy a cseresznyepiros alikornis cseppet sem díjazza, ha érdeklődik az unokahúga iránt.
Viszont pillanatnyilag nem szólhatott bele az események alakulásába – legalábbis anélkül, hogy erőhöz folyamodjon, amit lehetőség szerint el akart kerülni –, ezért inkább a saját gondolataival foglalta el magát, míg a kristály pónik szorosan közrefogták. Elvégre bőven volt még mit megterveznie, mielőtt még belefoghatna a varázslatába. Alkalmas támadáspontot kell találnia a saját cukijegyén. Ki kell találnia, hogyan kombináljon egy fúziós varázslatot egy transzlokációs igézettel. És – hát persze, ez eddig eszébe se jutott – valahogy az időzítést is meg kellett oldania! Hiszen a saját cukijegye, a saját sorsa szorosan összefüggött a mágiával, így ha ahhoz hozzányúl, könnyen előfordulhat, hogy a varázserejéből is veszít! Másét pedig így nem tudná használni. Talán ha lenne valami mód, amivel el tudná ideiglenesen raktározni…
– Hová tartanak, uraim?
Egy kanca reszelős, mégis ismerős hangja rángatta vissza a valóságba. Fölnézett, s meglepetten konstatálta, milyen sokat haladtak. A központi kristálypalota sem volt már túl messze, de a lábai mellett fekvő park szélétől immár alig pár lépés választotta el a kis csapatot. A sövény külső pereme felé nézve pedig Starswirl meg is látta a beszélőt. Denevérpóni… ragyogó ezüstös szőr… lila szárnyak… smaragdzöld szemek… Igen, ez csak Emerald Zephyr lehetett, a Hercegnő „fogadott lánya”.
– Elnézést, asszonyom… hova vigyük? – kérdezte óvatosan a rangidősnek tűnő csődör.
– Az úr a tőlünk délre alakult új állam követe – mondta szenvtelenül a kanca. – Illőbb volna, ha nem harci formációban kísérnék, tizedes. Hacsak nem fenyegeti életveszély, de nem látok erre utaló jelet.
– Igen, asszonyom! Értettem asszonyom! – vágta magát ijedten vigyázzba a kristály póni.
– Feltételezem, az Úrnővel kíván beszélni a követ úr…
Zephyr hosszan, pislogás nélkül nézett Starswirl szemébe, aki viszont pár másodpercig föl sem fogta, hogy a kanca reakciót is vár tőle. Feltűnt neki ugyanis, hogy a denevérpóni az egy helyben lebegéshez szükséges szárnycsapásoknál érezhetően többet tesz, s hamarosan rá is jött az okára. Pici, sötét gombolyag lapult a kanca hátán, jórészt annak nyaka mögé bújva, de Starswirl egy pillanatra meglátta a csikó szemének kékes villanását, ahogy kikukucskált Zephyr nyaka mögül.
Lehetséges…?
– Nos… ami azt illeti, csupán egy kis útbaigazítást szeretnék, és ebben tán ön is a segítségemre lehet – mondta végül megfontoltan, közben a szemével néha óvatosan a sötét szőrű csikó felé lesve.
– Állok szolgálatára, nagykövet úr! – biccentett aprót Zephyr, azzal óvatosan lentebb is lebegett. – Leléphetnek, uraim.
Mire a kanca földet ért, az őrök el is takarodtak, Starswirl nem kis megkönnyebbülésére.
– Igazából az a helyzet, hogy én csak Celestia Hercegnővel szeretnék beszélni, ha egy mód van rá…
A denevérpóni válaszra nyitotta a száját, de félbehagyta a mozdulatot, s bolyhos füleit hegyezve picit oldalvást fordította a fejét. Starswirl látni is vélte, hogy a pici póni a hátán felágaskodik, és suttog valamit a fülébe.
– Igen… – mondta tőle szokatlanul lágyan Zephyr, aztán újra a mágus szemébe nézett. – Nagyon sajnálom, de ebben nem lehetek a segítségére. Akit keres, jelenleg nem tartózkodik elérhető közelségben.
– Tia már hazament! – csipogta bátortalanul a kanca hátán lovagló kiscsikó.
– Ó, szia, kicsi! – biccentette kissé félre a fejét Starswirl, hogy jobb rálátást nyerjen az apró, sötétkék alikornisra.
Mosolyra húzta a száját, de a kicsi póni csak még jobban behúzta a nyakát, Zephyr pedig védelmezőn feljebb emelte a szárnyait, hogy a csikó takarásban maradhasson.
– Csókolom… – motyogta az orra alá a pici.
– Te biztos Luna vagy, igaz? – kérdezte finoman Starswirl. – Celestia mesélte, milyen édes kishúga van, úgyhogy nem lehetsz más!
A kis alikornis egy másodpercre előbújt a kanca zilált sörénye mögül, gyorsan bólogatott, aztán ismét elrejtőzött.
– Nagyon örülök, hogy megismerhettelek! – bizonygatta Starswirl. – A testvéred egész biztosan nincs itt?
Luna újra előbukkant, s picit megrázta a fejét.
– És azt szabad megkérdeznem, hogy mikor láthatom újból? – próbálkozott tovább.
– Legközelebb valószínűleg jövő nyáron… – kezdte Zephyr, de Luna vékonyka hangon félbeszakította.
– Igen, ha jók leszünk! Én még maradhatok estig, és most egész későig fönnmaradhatok, mert Zephyr vigyáz rám, mert utána nekem is mennem kell! – hadarta lelkesen, s apró lábaival átölelte a denevérpóni nyakát.
– Biztosan úgy lesz – mondta keserű mosollyal Starswirl. – Csak akkor már lehet, nem találkozunk…
A szája elé emelte a patáját, s aprókat köhintett. Olyan… száraz volt a torka… Lehet, ez a mártózás a hóban sem tett jót neki.
– Elbúcsúzni jött, követ úr? – kérdezte Zephyr egy egész árnyalatnyi aggodalommal a hangjában.
– Nem… – mormolta Starswirl, hogy csak a kanca hallhassa. – Pont azt szerettem volna elkerülni…
De most már úgyis mindegy, nem? – fejezte be magának a gondolatot. Nem fog találni még egy alikornist ilyen rövid idő alatt. Hacsak…
Nem! Hogy is merülhet föl benne egyáltalán ilyesmi?! Hiszen ő még csak egy kiscsikó! Most… mégis… kérdezné meg tőle, hogy… elfogyasztana-e vele egy csésze gőzölgő sárkányvért? Szia, Luna, lenne kedved egy játékhoz…? Persze, eleve ostobaság… Úgyse hagynák…
Pedig semmi okuk nincs félteni tőle. Egy alikornis halhatatlan, nem? Még akkor sem árthatna neki, ha történetesen akarna! Pedig esze ágában sincs bántani, csak egyszerűen szüksége van rá! De… ő meg mégiscsak egy csikó… Ha akár csak egy fél napja azt hallotta volna magáról, hogy egyáltalán megfordul majd valaha a fejében, hogy vért itasson egy ilyen ifjú pónival… Mégis mikor ment el az esze? Bár minden tényezőt számításba véve csak szubjektíven tűnik önzőnek és undorítónak…
– A nővéred nagyon szeret kísérletezni – csúszott ki a száján, mielőtt még alaposabban megfontolhatta volna. Bizonytalan mosollyal oldalra nyújtotta a nyakát, hogy a bőrös szárnyak mögött rejtőző alikornis szemébe nézhessen. – Meg szerettem volna mutatni neki, amin épp dolgozom. Téged nem érdekel esetleg az ilyesmi…?
Igen… pontosan ettől a reakciótól tartott… De legalább így nem érte váratlanul.
Zephyr kígyó-vágású pupillái résnyire szűkültek, egyetlen lépéssel szembefordult a mágussal, s a szárnyait védelmezőn kinyújtotta, teljesen eltakarva velük Lunát.
– Nem, nem érdekli – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. – A puszta fölvetés is… Mégis mibe próbálná belerángatni a Hercegnőt?
– Garantáltan veszélytelen! – hazudta utolsó mentsvárként a csődör. Érezte, hogy még a hideg ellenére is megizzadt, de szerencsére nem ütközött át a szőrén. – És igazából mindketten csak profitálhatnánk belőle!
A kancának arcizma se rezdült, amit Starswirl úgy értelmezett, hogy a legkevésbé sem sikerült meggyőznie. Elszántan pörgette a gondolatait, hátha ki tud találni valamit, amivel kimagyarázhatná magát. Mégis hogy a fenébe tudná elterelni a figyelmét? Mit is mondott Celestia erről a torzonborz denevérről…?
– Egy olyan varázslatot terveztem, ami még egy alikornis számára is elismerésre méltó erővel ruházná fel a használóját – mondta kisvártatva, ezúttal már alaposan megválogatva a szavait. – Ráadásul a természetéből adódóan oda-vissza hatna, csak az az egyetlen gond, hogy egyedül képtelen vagyok végrehajtani. Halandó póniként nehéz kitűnni a sorból, gondolom megérted, ha szeretnék elérni olyasvalamit az életben, amire még egy alikornis is csodálattal tekint… – tette hozzá halkabban, kicsit közelebb hajolva a kancához.
Zephyr pislogott. Aztán megint. Bárki mástól cseppet sem lett volna feltűnő, sőt, kimondottan természetesen hatna, róla mégis azt tükrözte, mintha rettentően zavarba jött volna. Még a szemkontaktust sem bírta fönntartani, de a pupillái végre visszaálltak normális állapotukba.
– Miről beszél a bácsi? – dugta ki kíváncsian az orrát Luna a denevérpóni szárnya mögül.
– Luna, megtennéd, hogy előremész a szökőkútig? – kérdezte újfent egész puha hangon Zephyr. – Mindjárt megyek én is, jó?
Csak egy csalódott sóhaj volt a válasz, de a kis sötétkék alikornis azért engedelmeskedett. Vonakodva lemászott a borzas kanca hátáról, s bánatosan lehajtott fejjel elvonult a park belseje felé vezető egyik ösvény irányába. Zephyr kissé bűnbánó arccal utánafordult, aztán olyasmit tett, amit Starswirl még egyetlen egyszer sem látott korábban tőle: elmosolyodott. Igaz, nem is nagyon lehetett a kanca sem hozzászokva az efféle gesztusokhoz, mivel Starswirl megítélése alapján inkább félelmetesre, semmint kedvesre sikeredett tőle.
– Ne félj, két perc, és csatlakozom hozzád! – dorombolta, kellőképpen ellensúlyozva az eredendően ijesztő mimikáját.
Luna egy pillanatra hátranézett, s az arcán angyali mosoly terült szét – bár lehet, hogy csak a denevérkancához viszonyítva volt ilyen már-már irreálisan aranyos –, majd ügetve folytatta az útját.
– Elég lehetetlennek tűnik, amit az imént mondott, nagykövet úr – állapította meg Zephyr újra színtelen, reszelős hangon, de legalább egy egész enyhe érdeklődés látszott a szemén. – Nem hiszem, hogy bármiféle varázslat képes lehetne ilyesmire.
– Önmagában valóban nem – bólintott komolyan a mágus. – Ám a megfelelő alapanyagból kiindulva akár a sárkányokéval vetekedő erőt is birtokolhat egy közönséges póni! Nagy kár, hogy nincs itt Celestia Hercegnő, ő biztosan nagyra értékelné a felfedezésem…
– Valóban, erre bárki büszke lenne – mondta merengve Zephyr.
– Nem lehetne esetleg valamilyen módon mégis értesíteni őt, hogy kerestem? – vetette fel reménykedve Starswirl.
– Ez néha nem olyan egyszerű, nagykövet úr – felelt a kanca, az égre emelve a pillantását. – Messze jár, és ők egész más léptekben gondolkodnak, mint mi.
Starswirl is fölnézett, de közben a saját gondolataival volt elfoglalva. Hát… nem könnyítették meg a dolgát… Így már jóformán teljesen lehetetlen találnia olyan alikornist, aki esetleg hajlandó is az együttműködésre. Most mégis mihez…
Elakadt még ebben a rövidke gondolatmenetében is. Zavarta a csönd. Újra szembenézett a denevérszárnyú kancával, ő viszont kifürkészhetetlenül nézett vele farkasszemet. Miért nem szól? Vagy miért akart egyáltalán kettesben maradni vele?
– Feltétlenül alikornis partnerre van szüksége, nagykövet úr? – kérdezte Zephyr enyhén remegő hangon. – Ha Celestia Hercegnő ilyen elérhetetlen távolságban van, nem felel meg esetleg… más?
A fenébe! Úgy látszik, túlságosan is rátapintott a kanca gyenge pontjára… Sikerült meggyőznie, hogy nem valami őrült, elmebeteg ötlet miatt jött el ilyen messzire, de cserébe most még egy póni tudott a tervéről és akart belőle részesedni! Valóban pont ez kellett még a háta közepére…
Ettől függetlenül elgondolkodott az ötleten. Működhet egyáltalán? Képes lehet egy halandó póni kellőképp pufferelni azt az irdatlan mennyiségű kaotikus energiát, míg ő magába olvasztja? Talán. Viszont abba belegondolva, hogy sok más lehetősége nem maradt, tán jobban járna, ha elfogadná az önként kínálkozó lehetőséget még a nagyobb hibalehetőség ellenére is. Egy próbát legalábbis megér…
Illetve… elbizonytalanodott, mekkora kockázatot jelentene így a varázslat egy közönséges pónira. Amikor egymagában próbálkozott, épp elég kárt okozott magának, és az még csak nem is volt ilyen drasztikus módszer. És mégis… mi a legrosszabb, ami történhet? A halandóknak az a sorsuk, hogy meghaljanak. Mennyit számít akkor, hogy ki milyen hamar, vagy mi által? Miért is számítana egyáltalán bármit? Ezernyi élet vész el naponta ilyen vagy olyan formában. Össze lehet ezt vetni egyetlen élet végtelenné válásával? Mérhető egy halhatatlan akár milliónyi halandóval?
Nem akart még meghalni. Nem, mert volt még miért élnie. Milyen árat lett volna hajlandó adni a halhatatlanságért? Bármilyet! Így is épp elég vér tapadt a patájához. Póniké, zebráké, sárkányoké, és még megannyi lényé. Csak ezért az egyetlen célért is sokan meghaltak már. Értelmetlenné válik az áldozatuk, ha végül mégsem éri el az álmát… Most már nem állhatott meg. Késő volt a lelkiismeretével vitatkozni.
– Elképzelhető, hogy működhet – vonta meg a vállát, mintha nem is tudatosult volna benne, mire próbált utalni a kanca. – Éppenséggel nincs különösebben ellenemre megpróbálni, aztán majd később megmutathatom a Hercegnőnek is. Mindössze az egészségi állapotom nem épp… khm… tökéletes az elmúlt időkben, és nem akartam azzal vesződni, hogy szükség esetén átírjam az igézetem.
– Ebben az esetben nem bánná, ha esetleg csatlakoznék önhöz a Hercegnő helyett?
Milyen hihetetlen naivitással tudott kérdezni! Komolyan fölmerült volna benne, hogy bárki is tenne neki egy efféle önzetlen ajánlatot? Miért is tenne ilyet? Tán a két „szép” szeméért? Még ha olyan csinos lett volna, hogy a csődörök körülrajongják, s hozzászoktassák ahhoz, hogy bármit megkaphat… De Zephyr nem tűnt épp egy elkényeztetett kancának, sőt, inkább épp ellenkezőleg. Bár lehet, hiába nevelkedett egy alikornis szárnyai alatt, legfeljebb műveltebbé, de nem intelligensebbé válhatott vadon élő fajtársaihoz képest.
– Ez pusztán elméleti felvetés volt – mímelt meglepetést Starswirl. – De ha komolyan gondolja, hölgyem, természetesen nem akarom ön elől elvenni a lehetőséget. Értesítem önt, amint végeztem a szükséges előkészületekkel, addig pedig kérem szíves türelmét. Gondolom megérti, egy ilyen magas szintű varázslat legnagyobb hátulütője, hogy rendkívül precízen kell finomhangolni, és ez bizony nem kevés időt vehet még igénybe. Főleg Celestia Hercegnő közreműködése nélkül.
– Természetesen, Starswirl mester. – Zephyr halvány mosolyra húzta a száját, s kicsit még hunyorgott is hozzá, ezzel tán most először egész barátságos ábrázatot öltve. Valószínűleg az javított sokat az összképen, hogy így a pupillái kissé kerekdedebbnek tűntek, hasonulva a valódi pónikéhoz. – Most viszont, ha megbocsát, a kis Hercegnő már vár rám! A mihamarabbi viszontlátásra!
Miután Starswirl biccentett, a kanca pár röpke másodpercig még nem indult útjára, csupán zavartan beletúrt boglyas türkizkék sörényébe, majd végül mégis ugyanazt a formális búcsúzást választotta, amit a mágus már láthatott tőle: a föld felé fordítva a szárnyait mélyen meghajolt, miközben az egyik mellső lábát kicsit megemelte. Utána viszont az arca ismét kifejezéstelenné vált, s hátat is fordított a csődörnek, elügetve ugyanabba az irányba, amerre Luna is távozott.
* * *
Bár lényegében sikertelenül zárult az útja, nem esett kétségbe. Zephyr elültette a bogarat a fülébe, aminek köszönhetően újra tele volt ötletekkel, így csak azt bánta, hogy még egy futó pillantást sem vethetett Celestiára. De a cél újra ott lebegett a szeme előtt, élesebben, mint valaha, így ez is csak idő kérdése lehetett.
Halandó lényeket használni a sárkányvér belső tüzének tompítására? Ez olyasmi volt, amit feltétlenül ki kellett próbálnia! És lehetőleg először csak tét nélkül. Szüksége volt valami mintára, amiből extrapolálhatja az eredményeket a varázslat kialakításához. Patánfekvőnek tűnt, hogy először alacsonyabb rendű élőlényeken lenne érdemes kísérleteznie. Éppen ezért miután hazaért – és nagy vonalakban felvázolta Holdernek az új elképzeléseit –, le is dobta magát az ágyára, és addig boncolgatta magában a lehetőségeket, míg el nem szenderült. Másnap pedig az első gondolata volt, hogy befoghatna pár patkányt, és esetleg rajtuk tesztelhetné a bűbájt. Némi mérlegelés után el is fogadta a saját javaslatát, és a lila kancával az oldalán ellátogatott a földipónik élelmiszerraktáraihoz, hogy összeszedjenek néhány rágcsálót a kísérlethez.
Pár mágiával felállított ketrecbe gyűjtötték őket – noha Holderen látszott, hogy cseppet sincs ínyére a kiszabott feladata, elsősorban a kisállatok iránt érzett sajnálatából adódóan. Ettől függetlenül szerencsére egyetlen szóval sem tiltakozott, s azt is némán elfogadta, amikor Starswirl részletesebben is kifejtette, pontosan mit is akar velük csinálni. Az volt a koncepciója, hogy ugyanúgy, mint saját magával is tette, szájon át bevisz nekik pár cseppet a vérből, aztán megpróbálja akár egy független célpontba átjuttatni, ha nem is egy direkt fúziós, de legalább egy transzlokációs varázslattal.
Az első akadály az volt, amit előtte meg is jósolt Holdernek: a kis jószágokat lehetetlen volt rávenni, hogy miután megszagolták, akár csak újra a közelébe menjenek a takarékosan megtöltött tálkájukhoz, nemhogy még igyanak is belőle. Kénytelen volt elkábítani őket, csak úgy tudott lenyomni a torkukon pár cseppet. A legelső eredmények azonban rögtön katasztrofálisak lettek. A patkányok, akik kaptak a vérből, szörnyű sipítozás és fetrengés közepette kimúltak. Starswirl nem is nagyon értette, mit ronthatott el, hiszen amikor ő próbálkozott saját magán, annak nem volt ilyen drasztikus hatása.
Úgy tippelte, tán a dózist számolhatta el, elvégre előtte is csak igen kis mennyiséggel próbálkozott. A töredékére csökkentette az adagokat, figyelembe véve a testtömegek közti különbségeket, ám a következő körben sem jutott előrébb. A kísérletre szánt rágcsálók száma pedig máris jelentősen megcsappant, így velük is kénytelen volt jobban spórolni.
– Mester, nem tudnád úgy csinálni, hogy kevesebb szenvedéssel járjon? – kérdezte fájdalmasan Holder, mikor már harmadjára próbálkozott.
– Ha van kedved, lefejezheted őket… – vetette oda mogorván a mágus.
– Biztos nincs más módszer? Biztos szükséges egyáltalán ez az egész?
– Szeretnéd, ha inkább rögtön pónikon próbálnám ki? – kérdezett vissza keményen Starswirl, mire Holder gyorsan lesunyta a fülét, mégis meglepően elszántan válaszolt.
– És ha ezek után sem lesz elég biztonságos? Így is elég ártatlan élet veszett oda a kísérleted miatt, Mester! Nem engedhetem… nem engedhetem, hogy önös érdekből…
– Önös érdekből? – csattant fel Starswirl. – Vigyázz a szádra, te leány! Mi ez a szűklátókörűség? Ennyire nem látod, mily törékeny is a nemzetünk, az egész civilizációnk? Nem volt elég találkoznod azzal az ocsmány szörnyeteggel keleten? Itt sokkal hatalmasabb erők dolgoznak nálad és nálam, Holder! Ősöreg sárkányok, szellemek és alikornisok által körülvéve Equestria jövőjét hosszútávon csak egy halhatatlan védelmező biztosíthatja. Mennyi áldozatot ér meg szerinted ezt elérni? Én vállalom a kockázatot, és vállalom ezt a szerepet is. Mikor adódik szerinted újra ilyen lehetőség? Mikor születik egy olyan póni, mint én? Nem nagyobb felelőtlenség meg sem próbálni, kerül amibe kerül? Ha most visszakozunk, minden áldozat, amit közösen hoztunk, feleslegessé válik. Ha feladjuk, Keeper is feleslegesen halt meg…
Csak ennyi kellett. A kanca nevének puszta említésétől is üvegessé vált Holder tekintete. És Starswirl tudta, hogy így lesz. Mindig… mindig ez van, ha valaki hagyja magát befolyásolni az érzelmei által…
Hideg céltudatosság, kislány! Azt mondtad, ezt tiszteled bennem. Ne veszítsd el a fejed, póni, az a halálod! Néha szükséges olyan tetteket végrehajtani, amiket csak az utókor láthat át és ítélhet meg igazságosan. A pillanatnyi fájdalom, a hirtelen veszteség megtérülhet idővel. Márpedig idő az lesz rengeteg… ha sikerrel jár…
– Azt mondtad, én képes vagyok meghozni a szükséges döntéseket bármilyen nehéz helyzetben. – Starswirl kicsit előrenyúlt, s megemelte a kanca állát, hogy az újra a szemébe nézzen. – A kérdés csak az, megbízol-e bennem, hogy tudom, mit csinálok. És hogy hajlandó vagy-e segíteni. Örömmel venném, ha ott lennél mellettem a nagy pillanatban. Ha ott lennél, és közbeavatkoznál, ha bármi is rosszul sül el. Látod, igyekszem mindent megtenni, hogy biztonságossá tegyem a varázslatot! Ennél többet tényleg nem tehetek, de most már nem állhatok meg!
– Felfogtam, Mester… – motyogta újra sírós hangon Holder. – Mondd meg, mit kell tennem, és én megteszem… Igazad van; nincs jogom megkérdőjelezni a bölcsességedet. Megmutattad már épp elégszer, milyen sekélyes is a tudásom a tiédhez képest… Követlek, bármerre is vezet az utad, és segítek, ha csak tudok.
– Így helyes, Beholder mester! – bólintott Starswirl. – Szorít az idő, térjünk vissza a kísérlethez!
Új ötlete támadt időközben, nem is tudta honnan. Az előző kísérletből azt szűrte le, hogy elsősorban nem a mennyiség számított, hanem a minőség. Talán ha nem az akaratuk ellenére próbálná rávenni a kicsi állatokat, hogy engedelmeskedjenek, akkor ők maguk is máshogyan viszonyulnának a sárkány véréhez, és a szervezetük sem igyekezne kilökni azt, a saját pusztulásukat okozva ezzel. Persze az is elképzelhető, hogy csak szerette volna azt hinni, hogy ez lehet a kulcs, elvégre ez esetben elégséges lett volna a varázslathoz Zephyr, hiszen ő önként vállalta az egészet.
Ki is választott egy szimpatikus példányt, majd a tálkájába csepegtetve pár cseppet a vöröses folyadékból, alkalmazta rajta a legegyszerűbb akarom-varázslatot, hogy a patkány legelemibb vágyai közé emelje a vér elfogyasztását. A hatás nem is maradt el: Holderrel ketten aggódva figyelhették, amint a rágcsáló szárazra nyalta az apró pöttyöket, majd a hátsó lábain ágaskodva szimatolt körbe, várva az utánpótlást.
Egy darabig csendben figyelték, de kívülről nem lehetett látni semmiféle változást. Starswirl már majdnem el is könyvelte a sikerét, mikor a patkány újra fölágaskodott, és az apró lábaival megkapaszkodott a rácsban. Viszont nem visított, mint a korábbi társai, csupán halkan nyöszörgött. Starswirl pedig ezúttal nem akarta hagyni, hogy a vizsgálat kicsússzon a patájából. Pár mágikus szót mormolva lehunyta a szemét, s a tudatát az állatra fókuszálta.
Látta, ahogy a sárkány vére tombol a belsejében. Látta, ahogy egyszerre marja szét, emészti el a belső szerveket. Egyszerre… Miért egyszerre? Miért tud azokban is kárt tenni, amikkel nem is érintkezik? Ez is a káosz-alapú mágia műve lenne? Mintha folyékony láng terjedt volna szét a testben, lassan felperzselve mindent.
Nem várta meg a végeredményt, úgyis tudta. A patáját kicsit megemelve nekifeszült a tudatával, hogy kiránthassa a sárkány vérének esszenciáját az állatból. És érezte, hogy az engedelmeskedik is neki. Kinyitotta a szemét, hogy láthassa a vadul pulzáló energiacsomót, ám amint az elhagyta a patkány testét, az állat szinte hang nélkül hamuvá foszlott, az esszencia pedig meleg légáramlat formájában szétoszlott a helyiségben.
– Ez egész közel volt! – mondta lelkesen Holdernek, de mikor meglátta a kanca arcát, gyorsan eltüntette a mosolyát. – Most sokkal tovább bírta, de túl instabil az egész. Jobb lenne, hogyha valami külső ponthoz köthetnénk. Folyamatosan mozgatni kéne, mint a lángot, akkor tán ez sem árthatna! Persze… az időhurok itt értelmetlen lenne… De ha egyszerre több patkányt használnánk, és összekapcsolnánk őket?
– Tégy, amit jónak látsz, Mester… – morogta ingerülten Holder. – Csak legyünk már végre túl ezen az őrületen!
– Akkor legyen ez! – sóhajtott Starswirl. – Állítsunk fel körbe három ketrecet, aztán nekilátok!
Némi rendezkedés után sikerült is elhelyezkedniük a felvázolt kompozícióban: Starswirl állt középen, tőle egyenlő távolságra, körben pedig a patkányok. Ugyanaz a varázslat, ugyanaz a kezdet. Most azonban Starswirl nem hagyta annyiban. Amint az állatok elfogyasztották a vért, az éteri térben megragadta mindhármójukat, s összekapcsolta őket, hogy a mágia szabadon áramolhasson köztük. Halvány, vöröses fonalak szövődtek a ketrecek között, s a sárkány ereje mozgásteret nyerve végre nem emésztette el a gazdatesteket. Mikor azonban Starswirl belenyúlt a rendszerbe, hogy kivegye belőle az esszenciát, az eredmény közel ugyanaz lett, bár itt is érződött a stabilitás fokozódása.
A következő lépcsőfok hat patkány volt, s ezúttal tovább is jutottak velük. Ahogy Starswirl óvatosan kiemelte a kaotikusan kavargó energiacsomót, az állatok mozdulatlanná dermedtek ugyan, de túlélték a műveletet. A vörösesen pulzáló gömb pedig ott lebegett a csődör előtt, alig patanyújtásnyira. Nehéz is volt ellenállnia a kísértésnek, hogy ne próbálja most azonnal magába olvasztani a sárkány erejét, de most már türelmes volt. Ha eddig sikerült, már megengedheti magának, hogy biztosra menjen.
Kicsit úgy is hagyta az egészet, pusztán megfigyelve, hogyan viselkedik magától. Nem is telt sok időbe, míg a metastabil állapotban változás állt be. A patkányoknak szerencsére nem esett baja, mintegy bizonyítva az eljárás biztonságosságát, viszont a vöröses gömb lassacskán alakot öltött. Erre cseppet sem számított, hát kíváncsian szemlélődve várta a további fejleményeket.
Meglepődött, mikor a paca ráérősen patkány-formát vett fel, de érzésre valahogy mégis természetesnek tűnt. Racionálisan nem tudta megmagyarázni a jelenséget. Esetleg valami olyasmi lehetett a háttérben, hogy miképp a patkányok „testet biztosítottak” a sárkány élet-esszenciájának, cserébe az is képezett róluk egyfajta lenyomatot, bizonyos értelemben lemásolva a jellemzőiket. Ilyen szempontból pedig tényleg nem lett volna célszerű ezt abszorbeálnia. Elvégre a legkevésbé se vágyott rá, hogy a patkányok értelmi képességei átragadjanak rá…
Viszont ez adott neki egy másik ötletet. Ilyen szempontból Zephyr valóban ideális választás lenne! A kanca tudott valamit, amit ő nem, méghozzá egészen ösztönös szinten. Ha valamilyen módon úgy tudná alakítani a varázslatát, hogy a sárkány ereje mellett képes legyen a kanca remek alkalmazkodóképességének egy részét is a magáévá tenni, azzal nem keveset nyerhetne! Még Pillar, az a nyamvadt őz az Everfree Forestből is megmondta, hogy a halhatatlanság inkább csak a lehetőséget biztosítja a nagy hatalomra, nem pedig közvetlen velejárói egymásnak. Akkor meg miért ne használhatná ki a lehetőséget, hogy lerövidítse a tanuláshoz és gyakorláshoz szükséges időt egy ilyen remek képesség kifejlesztéséhez?
Sőt, akkor már ennek megfelelően is válogathatná össze a varázslatban résztvevőket, ha már tényleg többen kell legyenek! Például ott volt az egész csapata, akikkel Yinglong ellen vonultak. Velük együtt nem csak a sárkány erejét birtokolhatná, de azt az erőt is, ami legyőzte őt! Vajon egy alikornis rendelkezik egyáltalán ekkora hatalommal? Ha ügyesen csinálja, tán nem is a leggyengébb lehet közülük, pedig eredetileg a puszta ténnyel is tökéletesen elégedett lett volna! Shock ezredes pedig biztosan csatlakozna hozzá, ha megkérné. Még ha a kanca az utóbbi időkben nem is lógott állandóan a nyakában – főleg a csata utáni pár hétben; valószínűleg őt is megrázta a pónijai elvesztése –, azért néha meglátogatta annak ellenére is, hogy egyébiránt nem volt sok közös beszédtémájuk. Starswirlnek azt persze végig kellett hallgatnia, milyen nagy kár, hogy Zenith ilyen hamar elment, és nem is volt idejük rendesen összeismerkedni. Ő pedig nem akarta mondani, hogy a zebrán már az elejétől látszott, hogy másra sem vágyik kevésbé…
A megmaradt pegazusok követni fogják az ezredes bármilyen parancsát, ebben biztos volt. Azt viszont már nem látta, neki mi haszna lenne pont belőlük. Shock mindőjüket messze fölülmúlta, szóval legfeljebb a szükséges létszám előteremtéséhez kellhettek volna. Elvégre nem ők nyerték meg a küzdelmet, hanem sokkal inkább ő, Shock, Zenith, meg az a két griff. Ez pedig egy igen érdekes kérdést vetett fel… Őszintén szólva szívesebben bízott pónikban, még ha nem is unikornisok voltak, viszont a Sárkányölőnek nevezett zebra ereje, és a két zsoldos technikai tudása is elég csábítónak tűnt. Ha pedig Zephyrt is beleszámolja, azzal már meglettek volna öten. Persze a pónikra és más, hozzájuk hasonló értelmi szintű lényekre valószínűleg egész más szabályok vonatkoztak – elvégre ő maga se halt bele a sárkányvér elfogyasztásába –, de nem lehetett elég óvatosnak lenni.
– Még egy kéne… – motyogta maga elé.
– Tessék, Mester? – kérdezte halkan Holder.
Belenézett a kanca szemébe. Egész meg is feledkezett róla, hogy ő is itt van… Úgy tűnik, mostanában túlságosan lefoglalták a saját gondolatai. Picit jobban is ügyelhetett volna a környezetére. Még csak az sem tűnt föl neki, hogy időközben a patkány alakú vörös paca szétoszlott a levegőben. Vetett egy futó pillantást a kísérleti példányokra, de úgy festett, ők megúszták komolyabb sérülések nélkül.
– Elengedheted őket – fordult vissza a kancához. – Már nincs szükségem rájuk. Találnom kell még legalább egyvalakit, aki hajlandó részt venni a varázslatban, aztán már csak pár utolsó simítás van hátra. Készülhetünk erre a történelmi eseményre! Van valami ötleted, kit válasszak?
– Mármint Emerald Zephyr kisasszonyon kívül? Ha hat pónit szeretnél, akkor még öt kell, nem?
– Shock, Zenith, meg a griffek, akik velünk voltak… akkor… – legyintett Starswirl. – Nem létfontosságú, hogy pónik legyenek. Sőt, akit csak lehet, jobb lenne kihagyni. Úgyse tanulhatnék semmit egyik mágusunktól sem, a többiek meg nem nagyon érdekelnek.
– Nem értelek, Mester – meresztgette a szemét Holder.
– Mindegy – legyezett újra a csődör, jelezve, hogy hanyagolhatnák a témát. – Barrage mestertől amúgy sem szeretnék újabb szívességeket kérni. Földipónikat meg látni se akarok. Ha már megadatott, hogy választhatok, hát olyanokat vonnék be a kísérletembe, akik valóban érdemesek rá. Olyanokat, akik bármilyen szempontból segítettek nekem idáig eljutni…
– Mint az a kecske, aki megmutatta az utat a Kristály Birodalom felé? – kérdezte óvatosan a kanca.
Starswirl már majdnem rávágta, hogy egyáltalán nem rá gondolt, de aztán mégis megfontolás tárgyává tette a fölvetést. Az a Will – ha jól rémlett még a neve – valóban tudott valamit, amit ő nem. Ráadásul már korábban megállapította, hogy ez a fajta rejtőzködés, amire a kecske képes, valószínűleg ugyanabból a típusú mágiából eredhet, mint ami a sárkányok sajátja, hát érdemes lenne figyelmet szentelnie neki.
– Látod, pontosan tudod, miről beszélek! – mosolyodott el. Előrenyúlt, hogy megbökje Holder orrát, de ő elhúzódott előle. – Tudom, hogy nem tetszik, amit csinálok, de mindent megteszek, hogy senkinek ne eshessen bántódása! És ez a lépés szükséges, ezt neked is be kell látnod!
– Igen, Mester… – bólintott a kanca.
– Akkor már nincs is más hátra, mint kialakítani végleges formájában a varázslatot!
Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
Page updated
Google Sites
Report abuse