Hamis szavak

Hamis szavak

Csend ölelte körül. Lágy, langymeleg szellő simogatta a szőrét. A mellső lábai puha vánkoson nyugodtak, a hátsó patáival pedig valami nagyon finom szőnyegen állt. Most már ugyan nem láthatta, de így is hallotta a polcokon halkan suhogó-zörgő örökmozgókat. A figyelmét viszont sokkal jobban lekötötte a különös, ismeretlen betűkkel teleírt csillagtérkép, ami pont az orra előtt a falat díszítette. Nem konyított ugyan az ilyesmikhez, de azt el kellett ismernie, hogy bámulatos részletességgel volt megrajzolva. Csak úgy, mint az a hatalmas glóbusz, ami mellette állt, és lassan forgott a saját tengelye körül. Most éppen Equestria nézett szembe vele. Halványan elmosolyodott, ahogy a szülőhazájára gondolt.

Gyönyörű volt ez a szoba, azt meg kell hagyni. Párszor volt már dolga ilyen kivételes ízlésű „ügyfelekkel”, ez a csődör mégis különleges volt. Persze bármilyen belsőséges is volt látni a hálószobáját, sosem tudhatta mit rejt a mély… Volt már ilyennel dolga, és ez alkalommal is mondhatni elég felemásan indult…

Ugyan, mi gond lehet? A Mester ismerte őket, ez az egész nem volt több baráti gesztusnál. Persze tudta, milyen fontos, amit csinál, de sok oka nem volt aggódni. Hiszen kötözték már máskor is az ágyhoz, ez a csődör meg nem volt épp nagydarab. Meg valószínűleg egész jóképűnek is számított, még ha nem is volt viszonyítási alapja. Amennyire meg tudta ítélni, egész jól járt vele. Azt ugyan nem tudta eldönteni, hogy mit akar kezdeni egy pónival, pláne vele. Jó, a helyzetéből adódóan elég nyilvánvalóak voltak a szándékai, de miért pont egy póni? A saját fajtája már nem elég jó neki, vagy csak nem tudott ellenállni a kínálkozó lehetőségnek?

Vagy valami mást akarna? Nem… egy csődör nem akarna mást, főleg nem tőle. El is mosolyodott a gondolatra. Legfeljebb máshogy… Őszintén szólva nem voltak ellenére az efféle „játékok”, de ez a vacak a szájában talán tényleg kicsit túlzás volt… Nem is tudta megállni, hogy a nyelvével ne lökdösse folyton ide-oda a fémet, még ha reménytelen is lett volna kiköpnie. Meg ez a kötőfék-kantár párosítás! Mégis minek nézi őt?! Mindegy végül is, néha kell a változatosság. El tudott volna képzelni egy csődört, akitől jól esett volna még az is, ha a szárral közben finoman hátrahúzza a fejét… Szép is lenne… de ő meg valószínűleg nem vevő az ilyesmire…

Áthelyezte a testsúlyát az egyik hátsó lábáról a másikra, s halkan suhintott a farkával. Vajon meddig akarja még váratni? Jó lenne már túllenni ezen az egészen. Letudják, aztán mehet is haza. Befekszik végre a saját ágyába, és alaposan kialussza magát. Nem érezte magát túl otthonosan idekint; ráfért már a pihenés.

Unottan billegtette a fülét, amikor megakadt a szeme egy képen, ami eddig valahogy elkerülte a figyelmét, holott eléggé elütött a környezetétől. Csodálatosan szép, patával festett darab volt ez is, azonban távolról sem csillagászati, vagy ehhez hasonlóan tudományos témájú volt, hanem egy fekvő zebra kancát ábrázolt, meglehetősen obszcén pozitúrában. Na tessék… ez kellett neki… Úgy tűnik, mégse a saját fajtáját veti meg, sokkal valószínűbb hogy perverzióból kezdett vele. És ez elég sok mindent megmagyarázna…

Nyikordult az ajtó, mire rögtön hátracsapta a füleit. Épp ideje volt! Kezdett nagyon elege lenni ebből az egészből… Csak lásson már neki, és végezzenek hamar! Hallotta, ahogy valaki kihúz egy fiókot, és halkan kotorászik. Na, mi lesz már… nem, nem fogja szóvá tenni! A Mester nem örülne, ha a potenciális szövetségeseik közül egy ilyen magas rangú személynél kihúzná a gyufát… Igazán koncentrálhatna a feladatára… Felkészülhetne…

Hallotta, ahogy a csődör odalép mögé. Cserébe kicsit félrehúzta a farkát, de csak annyira, hogy ne mutasson meg magából túl sokat. Ha már játék, legyen játék! Úgyse sok értelme lenne rögtön…

Halk, suhogó hang, aztán csípős, égő fájdalom a hátsó felében. Összerándult, és könnyek szöktek a szemébe a váratlan érzéstől. Hátra akart fordulni, de a mellső lábait fogva tartó kötelekből nem tudott szabadulni, a fejét pedig hátrarántotta a csődör, élesen beletépve a szájába a fémmel. Aztán mindezt megtoldotta egy újabb fájdalmas sújtás a farára, amitől már nem tudta visszafojtani azt a halk nyikkanást, ami elhagyta a torkát.

– Ezt már szeretem! – kacagott a csődör, ahogy megpaskolta a farát, s közben ismét megfeszítette a zablát a szájában. Aztán, mintegy mellesleg, belerúgott az egyik hátsó lábába, utat engedve saját magának.

De… miért…? Miért így? Hiszen… hiszen úgyis odaadná magát…! Ezért jött! Önszántából! Akkor miért?!

Mást nem tehetett, maga alá kapta a farkát, mire a fájdalom újra belehasított a farába. Aztán újra és újra, a csődör őrült nevetésével kísérve. Igaz. Ezzel nem könnyíti meg a saját dolgát… Bármilyen nehéz is volt ezek után, mégis erőt vett magán, hátratolta a csípőjét, és félrecsapta a farkát. Ez szép… Megerőszakolják, és neki még asszisztálnia is kell hozzá, s jó képet vágni az egészhez…

– Szeretnéd már, igaz? – hallotta maga mögül a csődör gúnyos hangját, de közben a zabla húzása semmit nem gyengült a szájában. – Ne aggódj, arra is sor kerül majd! De csak szép sorjában! Még csak most kezdek belejönni!

* * *

Swatter izzadtságban fürödve ült fel az ágyban. Fel sem fogta, miféle ágyban lehet egyáltalán, vagy hogyan kerülhetett oda, annyira lefoglalta még minden gondolatát az álma. Az álma, az emlék, ami csak ismétlődött és ismétlődött makacsul újra és újra. Mint ahogy azon az estén is… mintha soha nem akart volna vége szakadni… És most is újra előjön, pedig egy pillanatra már azt hitte, megszabadult ezektől a szörnyű vízióktól! És olyan valóságos, mintha csak ott is lenne, és ismét átélné az egészet. Szinte érezte… őt.

Összerándult, és belenyomta az arcát a párnába. Bele, csak hogy ne kelljen látnia azokat az őrült smaragdzöld szemeket. De az érzés elől nem tudott menekülni. A hasa alatt a puha ágy… de… ez a hely más volt… Ismerős ugyan, túlságosan is, s ehhez is csak kellemetlen élmények fűződtek, mégis más. Az aggodalom, hogy nem tudja, hol lehet, s miképp került oda, sikeresen kiszorította az elméjéből a fájdalmas emlékeket.

Gyorsan a hátára pördült, és körbenézett. Orvosi műszerek mindenütt… Akkor már nem lehettek a hajón. Kikötöttek valahol, ez pedig egy kórház. Sok volt a sérült, biztos azért kerültek ide. Az agya még nehezen dolgozta fel az információkat.

Várjunk csak! Ha ez kórház, és ismerős neki, akkor csakis egy helyen lehet! Swatter nagyot sóhajtott, és hanyatt dőlt az ágyon. Manehattan! Akkor hát sikerült! Vagyis…

Újból fölült, de most azzal a lendülettel négy lábra is ugrott. Attól még, hogy partot értek, még korántsem rendeződött a helyzetük! Az Agyart, amint lehet, el kell juttatni a Hercegnőknek! Ugye… ugye megvan?! El sem tudta már dönteni, mikor látta utoljára! Talán amikor még Conker kiugrott vele a szájában Talon Peak fellegvárából? Ők életben vannak még egyáltalán?!

Nehezen, botladozva indult el a betegszobában, s valahogy elküzdötte magát az ajtóig. Remegő patával lenyomta a kilincset, s szinte kizuhant a folyosóra. Csak azért nem tette mégsem, mert a kis egyszemélyes kórterem előtt állt két egyenruhás csődör, akik azonnal elkapták a mozdulatában. Rendőrök – suhant át az agyán. De ezek legalább pónik. Úgysem lett volna ereje megvédeni magát…

– Jól van, hölgyem? – kérdezte az egyik, meglepően lenéző hangnemben.

– Jelly… hol vannak…? – nyögte Swatter.

– Grape Jelly jelenleg a műtőben van – felelt az előzőhöz hasonló mértékben barátságos modorral a másik rendőr. – Most visszavisszük a szobájába. Ki kell pihennie magát.

– Luna! – próbálkozott egyre kétségbeesettebben a kanca. – Szólnunk… kell…

– Luna Hercegnő úton van. Freewind kisasszony már küldetett érte. Bármelyik percben ideérhet.

– Ó! Köszönöm! – sóhajtott Swatter. – És beszélhetnék… valamelyik… társammal?

– Jelenleg se ők, se ön nincs olyan állapotban, hogy beszélgessen! – vette át a szót az első csődör, azzal határozott, bár nem túl kedves mozdulatokkal megragadta, és visszavonszolta a szobájába.

– És… Nettle… hadnagy…?

– Ő sincs! – zárta rövidre a témát a rendőr, miközben fölpakolta őt az ágyra, aztán pedig magára is hagyta.

Becsukták az ajtót, s újra sötétség borult rá. De legalább már ennyit tud… Nincs az a szörnyű bizonytalanság. Luna úton van, a többiek élnek… több nem is kellett. Megkönnyebbülten hajtotta le a párnájára a fejét. A szemét lehunyta… s egy pillanattal később újra felharsant a tudatának legmélyéről az az őrjítő-émelyítő kacaj…

* * *

A légi fogat hangos zörgéssel ért földet a kórház udvarán. Ó, mennyire várta már ezt a hangot! Nem is fogta vissza magát, azonnal fölpattant, és kivágtatott a kórteremből, maga mögött hagyva a két rendőrt is. Alig ügyelt rá, hogy ne lökjön föl senkit, egyenesen a főbejárat felé vette az irányt. Ha más indoka nem is lett volna, akkor is örült volna, hogy végre megszabadulhat egy kicsit a saját gondolataitól. Saját… már amennyiben ezeket a rémképeket tényleg a sajátjainak tekintheti…

Sietett, amennyire csak bírt, így még láthatta is a Hercegnőt belépni a főbejáraton, nyomában a két denevérszárnyú testőrével. Mindenki tisztelettudóan fejet hajtott előtte, de Swatter egyenesen odavágtatott hozzá, majdnem ledöntve a lábáról pár megszeppent nővérkét. Luna megtorpant, amint meglátta a közeledőt, s résnyire szűkült szemmel, gyanakodva figyelte. Swatter kimért távolságban megállt, lesunyta a fejét, aztán térdre borult. Mást nem is tehetne… Az élete most is a patájában van. És látni vélte a szemében a gyűlöletet. Elég lenne egyetlen rossz szó, egy rossz mozdulat…

– Felséges Úrnőm, Éjszaka Hercegnője…! – kezdte, de tovább nem juthatott.

– Mellőzzük a formalitásokat! – reccsent rá Luna. – Hol vannak Jellyék, és hol van az?

– Felség… – kezdte újra készségesen Swatter, de aztán rögtön rá is döbbent, hogy hiába sietett ennyire, nem tud a Hercegnő segítségére lenni. Még mélyebbre hajtotta a fejét, s úgy válaszolt. – Nem tudom, Felség!

Arra számított, hogy Luna üvölteni fog vele, de nem történt semmi ilyesmi. Hamar zavarni kezdte a kínos csend, így hát fölnézett. Meglepetésére a Hercegnő csupán némán, szigorúan vizslatta hideg, kék szemeivel.

– Felség, Grape Jelly a „B” szárnyban van, mutatom az utat! – sietett a segítségére egy lelkes, fiatal orvos.

Luna kimérten biccentett, s nyomában a két éjjeliőrrel elindult a fehér köpenyes csődör után. Swatter is gyorsan felugrott, és követte őket. Még intett egyet a rendőröknek, akik egész idáig követték a szobájától, csak a Hercegnő láttán megtorpantak, most pedig ellenszenves pillantásokat küldtek felé. Hiába, ha Lunával volt dolga, abba nem szólhattak bele.

– Grimtail főkapitány! – állt meg hirtelen a Hercegnő, mielőtt még elérhették volna az épület kérdéses részét. – Örülök, hogy újra látom!

Valóban hallatszott egy csipetnyi derű a hangjában, de még így is inkább a feszültség érződött rajta.

– Részemről a megtiszteltetés, Felség! – hajolt meg a bézsszín csődör, de két kísérőjével nem állt félre az útból.

– Óhajt valamit, főkapitány?

A csődör intett a mellső patájával, mire az egyik rendőr előrelépett, s egy fekete rongyba bugyolált tárgyat nyújtott a Hercegnő felé. Swatter fölismerni vélte a rongyban a Talon Peakben viselt ruháját, noha már elég rettenetes állapotban volt. Viszont akkor ez azt jelenti, hogy…?!

– Ez az, amire gondolok? – kérdezte Luna alig palástolt izgalommal.

– Freewind kisasszony mondta, hogy hol találjuk meg a hajó rakterében, és hogy azonnal adjuk át felségednek, amint megérkezik – felelt a csődör. – Nem tudom, mi lehet.

A Hercegnő kinyújtotta a patáját, s a rendőr átadta neki a becsomagolt tárgyat. Luna a szarvának varázsával épp csak egy pillanatra emelte fel az anyagot, aztán rögtön vissza is csavarta.

– Köszönöm – bólintott. – Elmehetnek.

– Felség! – hajolt meg Grimtail, de még mindig nem mozdult. – Egy kérdést még, ha szabad lesz!

– Mondja, főkapitány!

A csődör bizonytalanul Swatterre pillantott.

– Az ügyésznő és Mare in Black…

– A jóváhagyásommal vannak itt, és szabadon mozoghatnak! – vágta rá azonnal a Hercegnő. – Elmehetnek! Ön is, doktor! – tette hozzá a fiatal csődörnek címezve.

A megszólítottak meglepetten összenéztek, aztán mélyen meghajolva mind elhátráltak. Már az egész folyosón csak a Hercegnő maradt, Swatter és persze a két denevérszárnyú csődör. Luna azonban egyikőjükkel sem foglalkozott; minden figyelmét a kapott tárgyra irányította. Lehunyta a szemét, s halkan, a fogai között szűrve a szavakat sziszegett valamit. Aztán a szarva felragyogott, s a rongyok lehulltak a kő-pengéjű tőrről, s a fegyver a levegőbe emelkedett. Egy pillanattal később áttetsző kocka jelent meg a tőr körül, aminek minden lapjába lassan vörösen izzó rúnák formálódtak a Hercegnő varázslata nyomán. Mikor a rúnák elnyerték végleges formájukat, a kocka egyre szilárdabb, valóságosabb formát öltött, míg végül teljesen átlátszatlanná vált. Luna a patájába vette, s megszemlélte a művét, aztán átadta az egyik testőrének.

– Egy gonddal kevesebb – mondta alig hallhatóan.

– Úrnőm! – kiabált valaki a hátuk mögül. Swatter megfordult, s egy sisakos, szürke szőrű pegazussal találta magát szembe. Vajon Luna hány éjjelőrt hozhatott magával?

– Stormcloud őrnagy? – nézett hátra a Hercegnő is.

– Úrnőm, ezt látnia kell.

– Baj van, őrnagy? – kérdezte Luna.

Swatter elsőre kicsit indokolatlannak találta a kérdést, a pegazus olyan nyugodt hangon szólt a Hercegnőhöz. Igaz, ha ez az a Stormcloud volt, akiről a többiek mesélték, hogy Moonwatch ostrománál vezette a rohamozó légi egységeket, akkor lehet, mégis jobb lenne komolyan venni…

– Egy gőzhajó készül éppen kikötni, a Griff Királyi Palotaőrség felségjelzésével – jelentette ki szenvtelenül a pegazus.

– Azonnal indulunk! – bólintott Luna.

A pegazus meghajolt és kihátrált, de a Hercegnő még nem indult semerre, csupán Swatter felé fordult. A kanca újra tisztelettudóan lehajtotta a fejét, a Hercegnő azonban meglepően lágy hangon szólt hozzá.

– Volna kedved velem tartani?

– Felség…? – nyögte meglepetten Swatter. Ahogy viszont fölnézett Luna arcára, halvány, de elszánt mosolyt látott rajta átsuhanni.

– Segítettél nekem. Megérdemled, hogy ezt végignézd. Csak ne szólalj meg, bármi is történik!

* * *

Nem tudta felfogni, mi történik körülötte. Az egész olyan absztrakt volt. Ennél még az álmai is koherensebbnek és reálisabbnak tűntek. Az előbb még Entropyval nézett farkasszemet… és veszített. Aztán a következő kép, hogy már teljes biztonságban fekszik Manehattan legnagyobb kórházában, rendőrökkel körbevéve… szinte ugyanúgy, mint a legutóbbi ilyen alkalommal. És kiderül, hogy a társai mind élnek, s a fegyvert is sikerült megszerezni, s most mindennek a tetejébe itt ül egy légi fogaton, a valaha volt legfélelmetesebb ellensége mellett, s épp egy griff gőzhajó felé repülnek! Mégis… mi… történt?!

A kétkéményes éppen végzett a kikötéssel, amikor földet értek mellette a mólón. Luna Hercegnő kényelmesen lesétált a fogatról, aztán Swatter felé fordult. Ő is gyorsan leugrott, nem akarta megvárakoztatni a felséget. Ahogy közelebb léptek a hajóhoz, nem kerülte el a figyelmét, milyen riadt pillantásokat küldenek a griff matrózok az alikornis Hercegnő felé. Luna azonban rezzenéstelenül, nyugodtan szemlélődött. Való igaz: már nem volt oka tartania tőlük. Talán ezért akarta, hogy ő is jöjjön? Hogy lássa, amit porig alázza az ellenségeiket?

És már jött is ő. Igen, őt ismerte. Az a hájas griff, frakkban és cilinderben. Most már nehezére esett visszafojtani a gúnyos mosolyát. Ha a Fekete Karom nem volt elég, most bevetitek a második védelmi vonalat? Szánalmas!

– Mélységes hódolatom, Equestria hatalmas Hercegnője, Éjszaka Úrnője! – hajolt földig a griff, amint meglátta Lunát.

– Üdvözlöm, nagykövet úr! – felelt kurtán a Hercegnő, apró biccentéssel megtoldva. – Micsoda kellemes meglepetés! Ugyan minek köszönhetem a látogatását?

Ez a stílus és hanghordozás együtt bőven felért egy sértéssel a büszke griffek szemében, Swatter tudta jól. De valószínűleg Luna is tisztában lehetett ezzel, és még rá is játszott. A nagykövetnek azonban arcizma sem rezdült, ugyanolyan széles mosollyal felelt.

– Roppant fontos és sürgős mondandóm van felséged számára. Ha megtisztelne azzal, hogy meghallgat…

– Természetesen, nagykövet úr! – felelt komoly arccal Luna. – Nagy szerencse akkor, hogy pont erre jártam! Így nem is kell kiszállnia a hajójából, majd mi fölmegyünk!

Na, ez már túlmutatott a pofátlanságon! A Hercegnő igencsak felbátorodhatott így, hogy a fegyver a patájában volt! Legalábbis Swatter nem tudta volna elképzelni róla, hogy ilyen bánásmódot engedett meg magának más népek követeivel szemben. A tömzsi griffnek egy pillanatra az arcára is fagyott a mosoly, de aztán kedvesen bólintott.

– Hogyne, Felség, parancsoljon!

Luna kecsesen átlibbent a gőzhajóra, aztán intett Swatternek, hogy kövesse. A kancának le kellett gyűrnie a viszolygását, de igyekezett megnyugtatni magát. Amíg a Hercegnő mellett van, nem érheti semmi baj. Még akkor sem, ha egy ekkora hatalmas hajónyi griffel néznek szembe…

– Erre tessék, Felség! – invitálta őket a nagykövet a fedélközbe. – Erre van a tárgyalónk, bár őszintén szólva nem számítottunk vendégekre…

Merész! Nagyon merész! Swatter agyán már az is átfutott, hogy ez az egész nem lesz más, mint egymás diplomatikus leköpködése, ahogy a Mester fogalmazott még egyszer. Egy kis erőfitogtatás és az udvariasság határainak versenyszerű feszegetése…

– Valóban, az efféle váratlan dolgok sose jönnek jól – jegyezte meg Luna.

A griff kinyitotta nekik az ajtót, s újabb meghajlással előreengedte őket. A protokoll, a protokoll… Swatter unottan belépett a Hercegnő után a kis terembe, de aztán rögtön meg is torpant. Még levegőt venni is elfelejtett. Rajtuk kívül csak egy póni volt odabent, de ő is épp elég volt, hogy ilyen érzéseket váltson ki belőle. Most… meneküljön, vagy… harcoljon?!

– Hozzon az úr valami frissítőt a hölgynek? – kérdezte szinte már kárörvendő kedélyességgel a nagykövet, meglátva a reakcióját.

De ha ő itt van, akkor Entropy…! Swatter szinte felugrott ijedtében, ahogy a napszemüveges csődör lépett egyet felé.

– Nem, köszönjük, nem kérünk semmit – felelt higgadtan Luna. – Inkább térjünk mihamarabb a tárgyra! Sok a dolgom, tudja… napszakokat váltogatni, meg ilyenek…

Glass Cannon megállt, de nem hátrált vissza a falhoz, ahol eredetileg elhelyezkedett. A griff nagykövet pedig ismét csak meghajolt.

– Értem, Felség. Megkérhetném, hogy szíveskedjék helyet foglalni?

Luna erre nem is felelt, csak letelepedett a hozzá legközelebb eső székre, s az egyik mellső patájával halkan dobolni kezdett a tárgyalóasztalon.

– Nos, Felség, arról lenne szó, hogy hallottunk egy bizonyos incidensről, ami félreértésekre adhatna okot népeink között – kezdett neki a griff, miután helyet foglalt velük szemben. Swatter le se ült, hanem folyamatosan a lila csődört bámulta. Olyan zavaró az a szemüveg, sose látni hova néz… – Nevezetesen történt, hogy egy Narwhal nevet viselő békés kereskedőhajót egy, a Griff Királyi Palotaőrség zászlaját viselő fregatt megtámadta a nyílt vízen. Szeretném leszögezni, hogy az a fregatt hamis felségjelzés alatt hajózott, s az orvtámadás mögött természetesen nem a Korona áll! Igen sajnálatos, hogy a terrorcselekmény elkövetői ily módon próbálnak viszályt szítani népeink között! Egyébiránt sikerült kiderítenünk, hogy a támadás mögött a Fekete Karom nevet viselő bűnszervezet áll; bizonyára Felséged is hallott már róluk. Birodalmunkban jelenleg is körözés van kiadva a szervezet minden egyes tagja ellen, s a hajtóvadászat is folyamatban van.

Swatter eltátotta a száját. Ilyen halálos nyugalommal képes volt a Hercegnő arcába hazudni?! Ráadásul pont a Fekete Karom egy ügynökével a háta mögött?! Azért ehhez kellett a bátorság! Luna csak oldalra fordult hozzá, de abban az egyetlen pillantásban minden benne volt. Swatter erőt vett magán, és visszazárta a száját.

– Valóban igen sajnálatos az eset – felelt kimérten a Hercegnő. – Természetesen hallottam már hírét annak a szervezetnek. Arról is tudok, hogy voltak equestriai érdekeltségeik is, amiket remek harcosaink segítségével nekünk már sikerült fölszámolnunk! – Luna ennél a mondatnál finoman megveregette Swatter vállát. – Remélem, önöknek is sikerül kigyomlálni, és maradék nélkül elpusztítani a bomlasztó elemeket, mielőtt még további konfrontációkra kerülhetne sor! Nem örülnék, ha a jövőben gyakrabban kéne efféle soron kívüli látogatást tennie nálunk, vagy esetleg nekünk önöknél…

A nagykövet egy pillanatra mintha elsápadt volna. Igaz is, a fenyegetés elég félreérthetetlen volt. A griff azonban hamar összeszedte magát, s ismét elmosolyodott.

– Természetesen, Felség! A jövőben is fennmaradó együttműködésünk jegyében egyszersmind szeretném is ezennel tisztelettel Felséged segítségét kérni. Szintén a közelmúltban történt, hogy Talon Peak erődjéből eltűnt egy féltve őrzött családi ereklye! Ha esetleg sikerülne a nyomára bukkanniuk, vagy bármit megtudniuk…

– Ön lesz az első, akit értesítek! – vigyorodott el Luna, tán most először tényleg őszinte vidámsággal az arcán.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.