9. fejezet: Hír, parancs, alapok

Hír, parancs, alapok

Kicsit bosszantotta, hogy már napok óta színét sem látta a kancának. Még ha igazából azért is volt csak ott mellette az ideje nagyobbik részében, hogy ne magában beszéljen, azért tényként állt előtte: eléggé hozzászokott már a folyamatos jelenlétéhez. Maga előtt meg sem próbálta letagadni, bizonyos szempontból igenis hiányzott neki Holder. Igaz, bárki más is megtette volna helyette. Teljesen mindegy, csak valaki kellett, akinek magyarázhatott, ha éppen olyan hangulatban volt. Régebben is tapasztalta már, hogy néha bizony pont akkor sikerült eljutnia a megértés mélyebb szintjére, ha más számára kellett megvilágítania egy bizonyos probléma lényegét. Más érezni és átlátni, mint pontosan és érzékletesen leírni egy rajta kívülálló személy számára egy adott jelenséget. Előfordult már olyan, hogy azt hitte, megfelelőképpen átlát valamit, mégis, amikor megpróbálta elmagyarázni valakinek, hirtelen olyan kérdésekkel került szembe, amikre eredetileg nem is gondolt. És ehhez még csak az sem mindig volt szükséges, hogy a beszélgetőpartnere tegye fel ezeket.

Persze eszében sem volt még letenni Holderről. Való igaz, olyasmiket vágott a fejéhez, amiken már jó sokat gondolkozott, mióta csak megismerte, és teljes mértékben komolyan is gondolta. Viszont tény, hogy nála csöndesebb porfogót nem találhatott volna, amivel az oldalán ki is mehetett az utcára. Ritkaságszámba ment az olyan póni, aki méltóképpen tisztelte a munkáját, és mellette azt is meg tudta állni, hogy ostobaságokkal zavarja. Tán pont ezért részben az ő hibája is volt, hogy a kanca mostanában kerülte a társaságát. Teljesen fölösleges volt beleártania magát a magánéletébe, pláne hogy amúgy sem érdekelte. Hagyta volna meg a boldog tudatlanságban, meg persze magának feldolgozni a saját kis együgyű érzelmeit, ha már minden áron ekkora jelentőséget tulajdonított nekik!

Bár az is igaz, most éppen aligha volt rá szüksége bármilyen szempontból. Jobb tevékenység híján, és mivel amúgy is bosszantotta a használható eredmények hiánya, még azóta is a sárkánylánggal foglalatoskodott. Az pedig a háta közepére se kellett, hogy még egy póni itt lábatlankodjon az otthonában, pláne hogy megpróbáljon helyette gondolkozni, ráadásul ilyen eszeveszett sületlenségeket gyártva…

Noha meg kellett vallani, a sárkányok mágiája többedik alkalommal vezette zsákutcába a mérései során. Az ugyan nem fordult meg a fejében, hogy föladja a kísérletezést, de miután hosszú napokat töltött reggeltől estig új módszerek kitalálásával és tesztelésével, a türelme lassan, de biztosan kezdte felmondani a szolgálatot. A legbosszantóbb pedig az volt az egészben, hogy a láng külső behatásokra adott válasza sem volt konstans. Hiába próbált precíz módszerekkel standardizált varázslatokkal hatni rá, az eredmények minden egyes alkalommal jócskán kívül estek a megengedett szóráson, a kísérletek megjósolhatósága pedig egyenesen szánalmas volt. Ugyan bizonyos szinten reprodukálható volt némely mérés, például a burán belüli páratartalom hirtelen megnövelése mindössze négyféle lehetséges kimenetellel rendelkezett a láng tulajdonságainak változása tekintetében, ám sosem lehetett biztosan megmondani előre, mikor melyik fog bekövetkezni. Starswirlnek már olyasmi is komolyan megfordult a fejében, hogy a láng egyfajta tudattal rendelkezik, vagy valamiféle beépített védelmi mechanizmus az, ami szándékosan rejti el előle a varázslat valódi tulajdonságait. Igaz, elég képtelen ötletnek tűnt, de egyértelműen megcáfolni sem tudta volna.

Mindazonáltal sok oka nem volt panaszra. Kísérletezni mindig is szeretett, az igazi kihívásokat pedig nagyra értékelte. Azért pedig különösen hálás volt, hogy heteken át alig zavarta meg bárki is a munkájában. Eleinte még voltak egy páran, s annak például cseppet sem örült, amikor Hurricane parancsnok egyik lótifuti szárnyasa nyitott rá, amikor épp mély meditációban koncentrált az előtte álló feladatra. És érezte azt is, hogy sosem fogja visszakapni azt az elvesztegetett fél órát az életéből, amit kénytelen volt a pegazus vezér lamentálásának végighallgatásával tölteni. Ugyanis, mint az nem túl meglepő módon kiderült, a Kristály Birodalomba küldött másik pegazus követ nem tért vissza azóta sem, és semmilyen nyomot nem is találtak, ami megmagyarázhatta volna a rejtélyes eltűnését. Hurricane parancsnok meg persze Starswirlön próbálta számon kérni az esetet, elvégre kimondatlanul ugyan, de ő vezette a küldetést. Miután pedig a csődör nem különösebben adta jelét, hogy hajlandó lenne fölvenni a visszafogott, diplomatikus vádaskodást, hát a parancsnok legalább az idejét rabolta még egy darabig, feltételezhetően azzal a célzattal, hogy éreztesse vele a helyzet súlyosságát. Nem mintha egyébként nem lett volna tisztában vele, illetve bármit is tehetett volna így visszamenőlegesen.

Aztán pár napra rá azt sem tudta elkerülni, hogy a Belső Kör ismét megidézze, immár teljes létszámmal kihallgatva őt az erdővel kapcsolatban. Némiképp csalódott, amiért Holder nem számolt be nekik már korábban, de végül elintézte egy vállrándítással. Ha a kanca a továbbiakban tényleg a saját útját akarta járni, hát cseppet sem bánta. Elvégre az a mód, ahogy egyáltalán összekerültek, mint mester és tanítvány, az is elég faramuci volt. Egyikőjük sem kérte, de még csak nem is beszéltek egymással erről. Sőt, igazából előtte még csak egy szót sem váltottak. Csupán Platinum hercegnő kérte meg, hogy tanítsa őt, neki pedig nem volt kedve ellentmondani. Másnap a kanca pedig már ott is állt az ajtajában. Ha pedig ugyanilyen hirtelen és bolond módon ért véget kettejük kapcsolata, hát azzal sem volt mit csinálni. Ilyen az élet, pónik jönnek-mennek, nem ügy.

Ezeken az eseteken kívül is néha kénytelen volt érintkezni a külvilággal, többnyire egyszerű, fizikai igényektől vezérelve. Mikor kifogyott a készleteiből, be kellett szereznie valahonnan az élelmet és a vizet, s ezt sajnálatos módon kizárólag a sátra elhagyásával érhette el. Némiképp kellemetlen volt, hogy a szükségleteinek kielégítéséhez földipónikat kellett felkeresnie, elvégre az ellátmányozásért még mindig ők voltak a felelősek, neki pedig nem volt senkije, akit elküldhetett volna hozzájuk saját maga helyett. S bár ő is, mint minden unikornis, mondhatni alanyi jogon részesülhetett mindenféle megtermelt javakból, azért ezen alkalommal sem kerülte el a figyelmét a földipónik alig titkolt ellenszenve, amíg átadták neki a jussát.

Éppen ezért, amiért ilyen ritkán találkozott mostanában pónikkal – legutóbb tán egy hete lehetett már, hogy kitette a lábát a szállásáról –, eléggé meglepte, amikor valaki bármiféle előrejelzés nélkül benyitott hozzá. Kicsit meg is zavarodott tőle, köszönni is elfelejtett, csupán gyanakodva méregette a fekete csuklyás alakot, amint az tétovázás nélkül felé vette az irányt. Mikor pedig felismerte a jövevényt rövid, ősz kecskeszakálláról, ami kikandikált a ruha alól, megállt a pipa a szájában.

– Nightingale? – suttogta döbbenten, teljesen meg is feledkezve minden másról.

Az unikornis megállt tőle egyetlen lépésnyire, ráemelte ezüstös színben játszó vak szemeit, s az arcán végtelen fájdalommal, mégis olyan hangon, mintha ezen a napon számtalanszor mondta volna már, megszólalt.

– Meghalt a király. Éljen a királynő! – hörögte, majd hátat is fordított neki, s ahogy jött, úgy távozott.

Lehunyta a szemét, kihúzta a pipát a szájából, majd a lábával eltakarta az arcát. Hát megtörtént. Tán mondhatná, épp ideje volt ily hosszú betegeskedés után. Mégis… egyszerűen nem volt még elég öreg hozzá. A Platinum család feje pedig rengeteget tett őérte, hát nem hagyta hidegen a halálának híre. Szánta azt a vén csatalovat. Nem pusztán azért, mert idejekorán érte utol a vég, sokkal inkább annak módjából kifolyólag. Alattomos métely rágta belülről már rég, az elme kórsága. A mindent sűrű, ragadós ködbe burkoló feledés – az, amitől ő maga tán a legjobban félt a világon. A jó öreg az utóbbi időben pedig már a saját véreit sem ismerte fel, s önnönmaga nagysága is örök homályba veszett a számára. Gondoskodni sem tudott magáról, de a betegsége legalább annyira kíméletes volt vele, hogy nem engedte neki felfogni, milyen szánalmas sorsra is jutott. Az utóbbi évben pedig olyan rohamosan romlott le az állapota, hogy az értelmesen társalgó idős póniból egy vegetáló szobanövény lett. Még jó, hogy fiú örökös híján a lánya is át tudta venni minden feladatát, s elismerésre méltó módon egy személyben vezette azóta az unikornis törzset.

Leemelte a kalapját, ráhajította az ágyára, aztán merengve visszafordult a titokzatos láng felé, ami a rengeteg kísérletezésnek hála immár igencsak megcsappant fénnyel borította be körülötte a szobát. Belenézett az üvegen tükröződő szakállas unikornis szemébe. Összeráncolta a homlokát, ahogy eszébe villant, hogy a pegazusok és földipónik mekkora örömmel fogadhatják régi ellenségük végső pusztulását. Már az is hatalmas előrelépés volt, amikor Platinum hercegnő átvette az uralmat, mikor az apja már csak közvetve, majd később mindössze névleg gyakorolhatta hatalmát. A királyuk mindig is bőszen tiltakozott mindenféle fajok közti együttműködés ellen, a lánya viszont már – még ha kényszerből is – hajlandó volt kompromisszumokra. A polgárháborúban a fordulópontot is lényegében az jelentette, amikor a hercegnő kinyilvánította saját apja döntésképtelenségét, s immár ő maga fogadta a többi nép követeit.

Most azonban további változások voltak várhatóak. Érezte. Az új elveknek, az új eszméknek terjedését öreg vezérük szinte a puszta jelenlétével is akadályozta, s az ő halálával jó eséllyel sok konzervatív póni tovább tud majd lépni. Ahogy Platinum her… királynő is. Az együttműködés korszaka? A közös ország megszilárdítása? Egy erős, vegyes vezetőség kialakulása, tán egyfajta állandósított tanács formájában? A póni fajták könnyedebb keveredése, az unikornis vér felhígulása? Talán. Csupán az eddigi tendenciákat figyelembe véve valószínűnek tartotta, hogy az egyszerű polgárok igényei ilyesmi irányokba fogják terelni a jövőjüket. Biztosan nem lesz könnyű az átmenet, ám igazából kissé tárgyilagosan mérlegelte a lehetőségeket. Elvégre azt aligha fogják elvárni tőle, hogy ő maga is részt vegyen bármi ilyesmiben. A herc… királynővel pedig feltehetően volt elég jó viszonyban az eddigi, igen kedvező pozíciójának megtartásához.

Hirtelen elhatározásból kihúzta magát, s kiügetett az otthonának nevezett helyiségből. Egyenesen a tábor kőépületéhez sietett, mit sem törődve a környezetével. Úgy vélte, amint lehet, beszélnie kell Platinum királynővel. Elsőként kellett értesülnie mindenről, ami rá is kihatással lehetett a közeljövőben. És természetesen az is jótékony hatással lett volna a tekintélyének megtartása szempontjából, ha osztozik a család gyászában – nem is beszélve arról, hogy ez alkalommal még csak nem is kellett imitálnia.

Egy pillanatra lemerevedett, amikor a trónterem-szobához érve senkit sem látott. Kattogott az agya, de aztán hamar rájött, hogy Nightingale, mint az öreg király ápolója valószínűleg az elsők között értesítette őt a halálesetről, így valószínűleg a Platinum család fejét még az egyszemélyes gyengélkedőn fogja találni, amit kizárólag az ő részére alakítottak ki. És feltehetőleg a teljes rokonság is ott lesz még, hogy lerója kegyeletét… Igaz, ez azzal is könnyen együtt járhatott, hogy összefut Holderrel is, ezzel szerezve mindkettejüknek pár kellemetlen percet, de ez nem tartotta vissza semmitől.

Némi keresgélés után rá is lelt a helyiségre, bár nem tájékozódhatott hangok alapján – mindenki néma csendben ácsorgott a kórteremben. Másrészről pedig ő maga egyetlen alkalommal sem látogatta meg idős, beteg barátját. Lényegében mióta nem lehetett vele minimális szinten sem kommunikálni, ő már halottnak tekintette. Legalábbis arról meg volt győződve, hogy az már nem élet. Elbúcsúzott tőle, amíg tehette, a maga módján meg is gyászolta még „életében”, utána pedig gondolatban el is temette. Számára ez az ügy már lezáratott, s a vén Nightingale szavai csupán emlékeztették őt egy fájdalmas múltbéli veszteségre.

Meglepetésére azonban nem csak Holdert nem találta az egybegyűltek között, de a királynőn kívül a halott egyetlen rokonát sem, mindössze a Belső Kör tagjait – igaz, ezen a megállapításán utólag módosítania kellett, amikor eszébe jutott, hogy Fading Light mester is a Platinum családhoz tartozott. A mágusok szó nélkül sorakoztak Barrage mester és Platinum királynő mögött az ágy jobb oldalán, úgy bámulták az ezüstfehér sörényű, s ugyanolyan színű zászlóba csavart alakot, mit sem törődve a belépővel. Starswirl viszont kérés nélkül is előre lépett, s elfoglalta a helyét a királynő átellenes oldalán, majd ő is mozdulatlanná dermedt. Csak mikor percek múltán új, teljhatalmú vezérük lehajtotta a fejét, akkor ment oda a halotthoz.

– Távozz békével e világból, barátom! – mormolta neki, a patájával szertartásosan megérintve az unikornis szarvát, majd újra elhátrált.

– Hívjátok össze a többi törzs vezetőségét, hogy holnap hajnalban találkozhassunk a tróntermemben! – törte meg kisvártatva az újra beálló csöndet Platinum királynő határozott hangja. – Barrage mester, Starswirl mester, ti is csatlakozzatok majd hozzánk! Úgy vélem, itt az ideje… továbblépnünk.

Starswirl csodálkozva pillantott a kancára, aki most ellentmondást nem tűrve nézett végig a mágusain. Ha nem is érte váratlanul a fejlemény, ez akkor is igen gyors volt! Úgy érezte, feltétlenül ki kell derítenie, mit forgat a fejében új királynőjük. Elvégre ő amióta csak megismerte, egy végtelenül akaratos és makacs póni volt. Márpedig abban biztos volt, hogy rendelkezett valamiféle tervvel, s már jó rég kitalálta, hogy ezt az időpontot fogja választani a megvalósításához, függetlenül ennek szükségességétől. S ha Starswirl nem is tehetett ellene semmit, legalább a következményekre felkészülhetett.

Miután a Belső Kör, Barrage mester kivételével mély főhajtást követően távozott, Starswirl újra Platinum királynő mellé lépett, s halkan megköszörülte a torkát.

– Felség! – szólította meg, mire a kanca végre a szemébe nézett. Nem tükröződött benne se bánat, se düh, se másféle érzelem, csak a puszta várakozás. Igaz, azt már nem lehetett eldönteni, hogy csupán visszafogja magát, vagy ő is alaposan felkészült már korábban az apja halálára, s ezért nem rázta meg ennyire. – Bölcs dolognak tartanám, ha elénk tárnád terveidet, mielőtt azt felvezeted a törzseknek.

– A döntést meghoztam – felelt hidegen Platinum királynő. – Nincs szükségem a tanácsotokra, csak a beleegyezésetekre. Azzal pedig ráérünk holnapig.

Starswirl döbbenten kereste Barrage mester tekintetét, de az ő arcáról is ugyanazt a megrökönyödést olvasta le. Ha a királynő önfejű is volt, eddig mindig figyelembe vette a véleményüket. Ez a kijelentés hát nem sok jót ígért a számukra. Tán a kifejezéstelen álarc mögött mégis dühödt, tehetetlen fájdalom bújt volna meg?

A kanca meglibbentette a sörényét, noha a mozdulat nem sikerült a tőle megszokott eleganciával, majd megfontolt léptekkel elhagyta a helyiséget. Barrage mester is váltott még egy sokatmondó pillantást Starswirllel, nagyot sóhajtva megveregette a vállát, aztán ő is távozott, magára hagyva a csődört a halottal s a gondolataival.

* * *

Pirkadat előtt már ott volt a trónteremben, s türelmesen pöfékelve várta a többieket. Az éjszaka elég volt ahhoz, hogy némiképp lenyugtassa az idegeit, és ne aggódjon különösképpen a jövő miatt. Való igaz, neki nem számított, mit szervezkedik körülötte bárki, legfeljebb némi kellemetlenséget okozhatnak a saját elképzeléseinek kapcsán. A legvégső esetben akár el is szeparálódhat a póni nemzettől, és a saját útjait járva fedezheti fel a halhatatlanság titkát. Hacsak nem akartak vele most valamilyen eszement megfontolásból leszámolni – elvégre ez is felmerült benne lehetőségként, noha nem látott rá sok esélyt, s azt is kétségbe vonta, hogy akár a Belső Kör is sikerrel járhatna vele szemben. Nem, ha komolyra fordulna a helyzet, nem lenne olyan mágusuk, aki képes lenne az útját állni, mielőtt még örökre eltűnik a szemük elől.

Csendben álldogált hát, néha váltva a lábait, hogy a testsúlya kényelmesebben oszoljon el, de még sokáig egymaga maradt. Közel helyezkedett el az egyik ablakhoz, hogy szemtanúja lehessen a Nap felbukkanásának a horizont mögül. Mióta Holder nem volt mellette, mondhatni egész rászokott minden egyes napkelte figyelemmel kísérésére legalább az ablakából, s maga előtt nem is tagadta, miért. Az izzó égitest emlékeztette ugyanis valakire. Valakire, akit nemrégiben ismert meg, s bár nem tölthettek igazán sok időt egymás társaságában, mégis hatalmas hatást gyakorolt rá. Tán azzal sem hazudott volna, ha azt állítja: az egész élethez való hozzáállását változtatta meg. Az a gyönyörű, hófehér szőrű istennő, a Kristály Birodalomban… Celestia… Szinte rezzenetlenül, csupán aprókat szívva a pipájából figyelte, ahogy az éj sötétjét fokozatosan elűzte a még mindig megbúvó tűzkorong, halvány pírral borítva az ég alját. Pont, mint az a kanca is, ha csak valami szépet mondott neki… És cserébe ő is ugyanúgy ragyogta be az elméjét, szétkaszabolva az örökösen gyanakvó, cselekből és intrikákból tenyésző árnyakat…

Hamarosan azonban le kellett mondania meghitt magányáról, hiszen az első sugarakkal együtt megérkezett Barrage mester is, s egy komor bólintással az arcába borítva rikító sörényét megállt ugyanannak az ablaknak az átellenes oldalán. Percek múltán felbukkant Hurricane parancsnok is a szárnysegédjével, akiről rémlett valahonnan Starswirlnek, hogy a Pansy nevet viseli, s velük tartott a pegazus seregek egyik tábornoka, akiről viszont meg mert volna esküdni, hogy még az életben nem látta. Kisvártatva aztán megjelent Puddinghead kancellár is elmaradhatatlan kísérőjével, Smart Cookie-val egyetemben, ám még le sem ülhettek, máris nyílt az ajtó, s csatlakozott hozzájuk Platinum királynő, nyomában Cloverrel. Sörényszálra egyforma mozdulattal néztek körbe az egybegyűlteken, majd a kanca méltóságteljesen a trónjához lépdelt, s büszkén feltartott orral helyet foglalt.

– Kedves barátaim! – kezdte a szavaihoz mérten hűvös hangon a királynő. – Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek! Bizonyára mind értesültetek már a szörnyű tragédiáról, mi nemzetünket sújtotta: atyám a tegnapi nap során eltávozott az élők sorából.

A kanca színpadiasan lesunyta a fejét, s mind követték a példáját. Egy percre néma csend ült a teremre, aztán a királynő folytatta.

– Leszögezem, hogy atyám halála az unikornisok jelenlegi politikai állásfoglalására semmilyen módon nem fog hatást gyakorolni; ugyanúgy bizakodva fordulunk a fenntartható együttműködés, mint egyetlen járható út felé.

Starswirlnek a szeme sem rebbent, ahogy a kanca kiejtette az ambivalens szavakat. Elvégre pont a királyuk ellenezte a legjobban az ilyesfajta kooperációt, de persze a formalitásokhoz ragaszkodni kellett.

– Kijelentem továbbá, hogy az érvényben lévő törvények értelmében, örökösödési jogomnál fogva az unikornis törzs vezetését én, Platinum Scepter, mint a király egyetlen leánya, a Platinum-dinasztia soron következő tagja fogom átvenni, fenntartva a vérvonal folytonosságát. A hivatalos koronázásra a jövő héten kerül sor, ám a körülményekre való tekintettel az átmenetet is személyem fogja biztosítani, a tanács összehívása nélkül. Bízom benne, elfogadjátok döntésemet, elvégre már évek óta én gyakorlom közvetlenül a királyi hatalmat.

Nem kérdés volt, de a jelenlévők mind a követ ütögették mellső patáikkal egyetértésük jeleként.

– Akkor hát ki is hirdetem első uralkodói döntésemet, mit immár a saját, s nem apám nevében hozok! – A királynő felállt a trónszékből, s kőkemény pillantással végignézett a pónikon. – Ezennel elrendelem egy birodalmi főváros felállítását, mi méltó központja lészen dicső nemzetünknek! Nem sárból, nem fából, de nemes és időtálló kőből, ami megmarad az emlékezetnek!

Senki nem mert megszólalni, de Starswirl nagyon is sejtette, mi járhat a többiek fejében. Tetszetős, ambiciózus elképzelés volt ugyan, de rettentően sok időt és energiát igényelt volna, amiből a lassacskán őszbe forduló évben igencsak szerény mennyiség állt rendelkezésükre. A földipónik ugyan szép mennyiségű földet vetettek be gyorsan termő gabonafélékkel, amikből állítólag még a tél beállta előtt betakaríthatnak akkora mennyiségeket, hogy az egész nemzetet elláthassák, s a vad természetből is folyamatosan igyekeztek összegyűjteni minden ehetőt, de egyelőre épphogy annyit sikerült elérniük, hogy ne éhezzen egy póni sem egy-két napnál tovább. Tartalékokat felhalmozni azonban egyelőre lehetetlennek tűnt.

Ugyan némiképp biztató módon a pegazusok immár eljutottak odáig – igaz, szinte erejüket meghaladó odaadással dolgozva –, hogy gondoskodni tudtak legalább a termőföldeket érő csapadékmennyiség szoros szabályozásáról, viszont ezen túl esélytelen lett volna őket bármilyen egyéb munkára befogni. Ezt is csak azért sikerült elérniük, mivel újabb fenyegetéssel a kristály pónik óta nem találták magukat szembe, Hurricane parancsnok pedig nem merte megkockáztatni, hogy a harcosai ismét élelem nélkül maradjanak.

Egy ilyen grandiózus terv kivitelezésében Platinum királynő kizárólag az unikornisokra számíthatott hát, ám részint így rendkívül hosszú időbe telt volna a megvalósítás – főleg azt figyelembe véve, mennyi fizikai munkát igényel egy egész város felépítése –, részint pedig láthatóan senki nem volt meggyőződve róla, hogy újabb váratlan fenyegetésbe már nem botlanak, aminek az elhárításához szükség lenne a legjobb mágusaik erejére. Ami nyilván eleve akkor ért csak valamit, ha az unikornisok előzetesen nem fárasztják le magukat egyelőre merőben felesleges plusz feladatokkal.

– Ne haragudjon meg, de felségedből csak a gyász beszél! – törte meg végül a csendet Puddinghead kancellár.

– Szó sincs ilyesmiről, kedves kancellár úr – felelt tökéletes lelki nyugalommal a kanca, ám nem folytatta, hanem a tanácsadója felé fordult.

– Megvallom őszintén, eleinte én is elleneztem az ötletet – mondta Clover. – Viszont ha jobban meggondoljuk, racionális ütemtervvel hosszabb távon még a szűkös készleteink és korlátozott erőforrásaink dacára is több szempontból megérné, ha rendelkeznénk egy jól védhető, biztos támaszponttal. A hely, amit királynőnk nekem már megmutatott, egy hegy oldalában lenne, igen nehezen elérhető ponton. Közel s távol a legnagyobb magaslat, ahonnan az eddig megismert területek valószínűleg mind jól átláthatóak lennének. Komoly kihívás lenne ott építkezni, viszont ha egy ilyen helyen meg tudjuk vetni a lábunkat, lényegében elérhetetlenné válnánk szinte minden szárazföldi ragadozó számára, és egyéb természetes ellenségeink sem juthatnának egykönnyen a közelünkbe. Sőt, észrevétlenül tán lehetetlen lenne megközelíteni a fővárosunkat, ami azért elég fontos szempont! Gondolkodjatok el ezeken is, kérlek!

– A gondunk nem a koncepció, sokkal inkább a megvalósítás mikéntje! – vette át a szót Hurricane parancsnok. – Egyszerűen képtelenség annyi időre ekkora mennyiségű pónit nélkülöznünk, hogy megérje nekikezdenünk a munkálatoknak még az idén. Indítványozom, hogy az ötletet ne vessük el, de halasszuk későbbre a döntést!

– Természetesen nem akarunk egyik pillanatról a másikra egy óriási várpalotát felépíteni a puszta semmiből, parancsnok! – intett Clover, majd a szarvát izzásba hozva állt neki a terv illusztrálásának. – Bőven elég, ha most csak a szilárd alapokat fektetjük le, valamint kialakítunk egy nehezen felderíthető kazamata-rendszert, ami ideiglenesen biztonságos lakóhelyként, a későbbiekben pedig óvóhelyként funkcionálhatna.

A pitypangsárga csődör varázslatának nyomán apró, csillámló darabkák szóródtak szét a trónszék előtti téren, majd összeálltak egy kúp alakú hegycsúcsot formázva. A csúcs kitágult, a részecskék megritkultak, s az egész térbeli kép lassan forogni kezdett. A hegy oldalában néhány másodperc alatt egy rengeteg díszes toronyból álló impozáns város emelkedett ki, de aztán a tornyok leomlottak, láthatóvá téve az alattuk meghúzódó lapos, mégis robusztus erődítményt. Rövidke ideig megmaradt ilyen állapotában, hogy mindenki alaposan megszemlélhesse, majd ezt követően még elemibb szintű építménnyé redukálódott, ami már épp csak kilátszott a mágikus porból formált sziklából. Hamarosan azonban láthatóvá vált az egész konstrukció tartórendszere, valamint a föld alá tervezett részek is.

Ügyesen kitalálták, ezt Starswirl is elismerte. Az pedig, hogy a volt tanítványa is részt vett a tervezésben, külön hasznosnak találta, s eleve nagyobb bizalommal fordult az egész felé. Talán tényleg több érv szólt amellett, hogy ilyen értelemben is minél hamarabb belefogjanak az ország építésébe, elvégre ez a karavánszerű életmód nem csak a komfortérzetük, de a biztonságuk szempontjából is igen előnytelennek számított. Bármilyen portyázó horda, vagy akár egyetlen sárkány is jó eséllyel porig égethetett minden fatákolmányt, s vele lényegében az összes készletüket – nem is beszélve a pónikról. Az pedig nem sok vigaszt nyújthatott volna, hogy az a néhány hátramaradt kis csapat s az előőrseik megmaradnak, ha közben a nemzetük legjava elpusztul.

– És feltételezem, ez a csodálatos város mindenek előtt a nagy és nemes unikornisoknak szolgálna lakhelyéül… – vetette fel némi támadó éllel a hangjában Puddinghead kancellár, mikor a varázslat szertefoszlott.

– Új, közös fővárosunk otthont adna a pónik minden fajtájának, megkülönböztetés nélkül – felelt tökéletesen szenvtelen arccal Platinum királynő. – Senki számára nem kényszer, hiszen tisztában vagyunk vele, hogy a földipónik sokkal szívesebben élnek közel az életadó földhöz, míg a pegazusok a felhők között érzik igazán jól magukat. Ám nem áll szándékunkban bárkit is kirekeszteni, s főleg vész esetén mindőnk számára kiemelkedően hasznos lehet, ha van egy biztos pont, ahova visszavonulhatunk, s amit közös erővel könnyedén megvédhetünk! Ez a várkastély pedig mindenki számára ideális körülményeket teremthetne. Közel lenne a felhőkhöz, hogy a pegazusok számára könnyen hozzáférhető legyen, a felvidékeken kicsi, de művelhető területeket biztosítana a földipónik számára, s természetesen a magasba nyúló tornyaival segítene leküzdeni a mágusaink számára a legegyszerűbb, legelemibb akadályt, ami a varázslásban gondot okozhat: a tisztánlátás korlátozottságát. Nem csak „magunkra” gondoltam, kancellár úr!

– Emellett úgy véljük, az együttműködés jegyében mindannyian egyformán vennénk ki a részünket a munkából – szőtte tovább Clover a gondolatmenetet, mielőtt még bárki is közbeszólhatott volna. – Földipóni, pegazus és unikornis egyenlő arányban végezne fizikai és szellemi munkát, elkerülve ezzel az esetleges nézeteltéréseket. Elvégre minden polgárunk azonos jogokkal és kötelességekkel rendelkezik.

– Nem támogatom a javaslatot! – kopogtatta meg maga előtt a követ szinte már sértődött arccal Hurricane parancsnok. – Mindenki tudja, hogy az unikornisokra nem lehet jó erőnlétet igénylő feladatokat bízni! Ahogy azzal is tisztában kell lennie a társaságnak, hogy a pegazusok logisztikai képességeinek nincs párja, és hogy a földipónik a legjobbak bármilyen fajta talajhoz kötött építkezésben. Ha megmarad a hagyományos leosztás, és az unikornis mérnökök csak akkor mozdulnak el az asztalaiktól, amikor ellenőrizni kell, hogy megfelelő irányba haladnak-e a munkálatok, mindenkinek sokkal könnyebb lesz a dolga.

– Egyetértek a parancsnokkal – jegyezte meg Smart Cookie bocsánatkérő pillantásokat vetve Clover felé. – Ha egyenlő mértékben végzünk minden fajta munkát, nem csak sokkal később végzünk, de könnyen a végeredmény rovására is mehet ez a megoldás!

– Ha ez a vezérek kívánsága, úgy természetesen elállunk ettől a verziótól – bólintott méltóságteljesen Platinum királynő. – Viszont ahhoz tartom magam, hogy egyenlő számú pónit válogasson ki mindenki a városépítés nemes feladatára!

Puddinghead kancellár és Hurricane parancsnok egy rövidke ideig diskuráltak a saját tanácsadóikkal, majd mikor végeztek, egymással is váltottak egy sokatmondó pillantást, végül pedig egy póniként bólintottak.

– A következő kérdés az lenne hát, hány pónit tudnak nélkülözni hosszabb távon, akik alkalmasak a feladat ellátására.

– Ötszáz! – vágta rá azonnal a pegazus, a kancellár viszont csak fájdalmas fintorra húzta a száját ennek hallatán.

– Négyszáz… legfeljebb – ingatta a fejét a mályvaszín csődör. – És azt is csak akkor, ha nem a legjobbakat küldöm.

– Mit szólnának háromszázharmincháromhoz? – kérdezte a királynő. – Nem kellenek a legjobbak, csak olyanok, akiknek nagy a teherbíró képességük. És tartana még velük egy, aki felügyelné a munkálatokat, s akkor kereken ezer póni állhatna neki fővárosunk építésének!

– Vállalom! – lendítette a magasba a patáját egyszerre Clover és Cookie is, majd mind a ketten el is pirultak kissé.

– Ez esetben legyen Smart Cookie kisasszony! – vágta rá Platinum királynő. – Már amennyiben senkinek nincs ez ellen kifogása.

– Ha a kisasszony lesz a felügyelő, szívesen lemondok az igényemről, amennyiben tagja lehetek a csapatának! – mosolyodott el Clover.

– Amennyiben a többiek is beleegyeznek, úgy áldásomat adom rá – bólintott a kanca. – És úgy vélem, helyénvaló lenne, ha mi is mind ott lennénk ennél a történelmi pillanatnál, csodás fővárosunk, Canterlot alapkőletételénél!

A királynő büszkén körbenézett a jelenlévőkön, akik Starswirl kivételével mind lelkes patadobogással jelezték egyetértésüket.

– Ön talán eltérő véleményen van, mester? – kérdezte kimérten a kanca, mikor mind elcsendesedtek.

– Nem, felség – szólalt meg Starswirl a süvegének karimája alól, majd kissé megemelte a fejét, hogy csak a királynő láthassa cinkos vigyorát. – A lehető legjobb ötletnek tartom!

* * *

Ó, ez a ravasz, öreg gebe! Starswirl egészen hazáig magában bírta tartani a hahotázást, utána viszont azonnal kitört belőle. Perceken keresztül nem hogy nekilátni csomagolni nem tudott, de akkora erővel kacagott, hogy szabályosan kapkodnia kellett levegő után. Nekidőlt a falnak, a patájával csapkodta a padlót, de csak nem bírta abbahagyni. Még szerencse, hogy eddig húzta, s a hangszigetelő varázslatok miatt nem szűrődhetett ki egyetlen mukkanás se, mert a végén még kegyeletsértőnek titulálták volna.

Ej, nem is sejtette, hogy Platinum királynő ilyesmit forgat a fejében! Pedig roppant ügyesen játszotta végig, azt el kellett ismernie. Elvégre nem csak azt érte el, hogy mindenki rábólintson a főváros építésére, de még azt is, hogy a földipónik és pegazusok önként és dalolva jelentkezzenek azokra a munkákra, amit mindeddig állandó nyavalygással vettek a nyakukba, s rendszeresen számon kérték az unikornisokon, hogy ők miért nem „dolgoznak”. Így viszont még ha ő maga tudta is, hogy a királynőjük nem jókedvében volt hajlandó együttműködni a többi törzzsel, azok büszkeségére hatva, s megfelelő mértékben kihangsúlyozva változatos módszerekkel, hogy mindezt a közös érdekükben találta ki, őket egész könnyen rá tudta venni a saját elképzelésének megvalósítására.

És persze bölcs döntésnek tartotta Clover bevonását is a tárgyalásba. A csődör eleve kiemelkedő népszerűségnek örvendett még a többi törzs között is, s az ő őszintének ható szavaira könnyebben hallgattak még Platinum királynőnél is. Még akkor is, ha ezúttal Clover is nyilvánvalóan benne volt az enyhén átlátszó manipulációban. Viszont Starswirl büszke volt rá, s némi megnyugvással töltötte el, hogy történjék bármi, legalább van egy tanítványa, aki továbbviszi az örökségét, s méltó utódja lehet a királyi család oldalán. Mondja csak bárki azt, hogy a nemesi vér feltétele annak, hogy valaki ilyen magasságokba törjön! Ő és Clover volt rá az élő példa, hogy épp az ellenkezője az igaz. Ha meg is próbálnak az útjába állni, az igaz tehetség így is, úgy is megtalálja a fölfelé vezető utat, s kitör a szürke átlagpónik sorai közül!

Még mindig halkan kuncogva a szájába csúsztatta a pipáját, s nagyokat pöfékelve előkészítette a csengettyűs díszköpenyét a holnapi temetésre, aztán nekilátott összeszedni az útra a holmijait. Igazából bosszankodhatott volna, amiért újfent hiábavalóságokkal rabolták az idejét, de inkább mókásnak találta a gondolatot, hogy most ott lehet Canterlot építésének kezdeténél, s ha sikerrel jár nagyszabású tervével, tán a kész művet is megcsodálhatja majd teljes valójában, s akkor büszkén gondolhat majd vissza erre a néhány elvesztegetett napra. Elvégre a Clover által bemutatott vázlatokat figyelve valószínűtlennek tartotta, hogy akár a főváros erődítmény-rendszeréig eljutnak még a tárgyaláson résztvevő bármely póni életében.

Nem pakolászott soká: mindössze egyetlen nyeregtáskát rakott a feléig, elvégre földipónik is tartanak majd velük, ő pedig azzal számolt, hogy a már megszokott módon ők fognak gondoskodni az ellátmányról. Így hát elég volt csak a legszükségesebbeket összeszednie, s hamarosan már újra ott ácsoroghatott szokásához híven a lángot tartalmazó üveg előtt – noha a gondolatai ez alkalommal csekély igyekezete ellenére újra és újra elkalandoztak az ismeretlen felé…

* * *

Ahhoz képest, milyen eseménytelenül telt ezt követően a napja, elég hamar vége lett. Annyira nem is bánta, mivel saját magához képest feltűnően izgatottan várta az indulást. Természetesen ennek semmi jelét nem adta, mikor öreg királyuktól vettek búcsút, ahogy annak sem, amikor észrevette Holdert is lehajtott fejjel, a rokonok között ácsorogni. A kanca sem nézett felé, így könnyedén elkerülhettek mindennemű interakciót, aminek őszintén szólva inkább örült. Egy életre elég volt abból, hogy a siralmait hallgassa, legyen szó bármiről is…

A hagyományosan hosszú és rettentően unalmas szertartás után új királynőjük tartott egy majdnem ugyanolyan hosszú beszédet a népének, rengeteg felesleges töltelékkel, amiben a halottat dicsérte, majd a pónik közös erejét méltatta. Végül pedig a folytonosság, az újjáépítés és a biztonság jegyében lelkesítő hangvételben beszámolt a vezérek által közösen hozott határozatról a birodalmi főváros létesítéséről. A nagy szavakat ez alkalommal is lábdobogás kísérte, amint a kanca végzett, de a hangulat érezhetően nyomott maradt a közeli gyász miatt. Csak azokon látszott, hogy nem állt meg az élet, akiket kiválasztottak a különleges expedícióra, mivel a királynő nem akarta húzni az időt, s még a délután folyamán el akart indulni a csapattal.

Starswirl is részt vett a készülődésben, legalább a szükséges felszerelések összeválogatásában és számbavételében. Közben viszont igyekezett, és sikerült is neki a volt tanítványa mellé keveredni.

– Tetszik a név, amit a fővárosnak kitaláltatok – mormogta a sárga csődör fülébe, mikor épp nem voltak körülöttük túl sokan. – Olyan… semleges.

– Valóban ez volt a cél, Mester – felelt lopva Clover. – Nagy hangsúlyt kell fektetnünk a törzsek közötti bizalom elmélyítésére, ha életben akarunk maradni. Ehhez pedig kompromisszumok kellenek.

– Nehéz volt meggyőznöd a királynőt?

– Van, amiből nem enged semmiképp – sóhajtott a csődör. – Ez a palota, pontosan azon a hegyen a rögeszméjévé vált. És szeretné is megtartani magának, ha majd elkészül, de kizártnak tartom, hogy ez az elkövetkező száz év alatt bekövetkezik. Mármint végleges formában. Canterlot egy szép álom, ami tán egyszer meg is valósulhat, de mi tényleg csak az alapjait tehetjük le…

– Ebben egyetértünk, fiam! – veregette meg a vállát Starswirl.

– És te, Mester? Jól hallottam, a sárkányok mágiáját vizsgálod?

– Úgy bizony! Igaz, sokat mostanság nem haladtam vele.

– Szívesen csatlakoznék hozzád, Mester, mint a régi szép időkben! – húzta el sajnálkozóan a száját Clover.

– Ugyan! – legyintett Starswirl. – Én is örömmel venném, fiam, de attól tartok, nem tudnék már mit tanítani neked. Arról nem is beszélve, hogy a kötelesség téged már másfele húz.

– Ha szerencsém van, életem végéig – tette hozzá Smart Cookie felé pislogva a csődör.

Starswirl arcáról lehervadt a mosoly. Nagyot sóhajtott, aztán végül mégis megemelte a patáját, s újból megveregette volt tanítványa vállát.

– Legyetek boldogok! – morogta kedvetlenül, Clover mégis láthatóan felvidult tőle. Úgy tűnik, elég sokat jelentett neki, hogy öreg mestere és pártfogója áldását adta a kapcsolatukra.

– Köszönöm, Mester!

A sárga csődör nem is bírt tovább az érzelmeivel, s kíméletesen ugyan, de átölelte és megropogtatta kissé Starswirl hátát. Csak akkor engedte el, amikor a szakállas unikornis intett neki, hogy most már tényleg elég lesz, és eredjen a dolgára.

Starswirl kicsit még maradt, újra rágyújtott a pipájára, s a gondolataiba merülve nézte a felkészülés utolsó mozzanatait.

Mikor pedig végre megindultak, egy nehéz, hosszú, de legalább eseménytelen utat tudhattak szép fokozatosan a hátuk mögött. Szerencsére semmi említésre méltó nem történt mondhatni egész végig, ami azért jórészt a pegazus felderítőknek is volt köszönhető. Mindössze utólag számoltak be nekik a szárnyasok arról is, amikor szétkergettek egy nagyobb falka farkast, amik pont előttük tanyáztak, és úgy néztek ki, mintha farönkökből rakták volna őket össze. Azt is csak visszamenőlegesen hallották, hogy a pegazusok rábukkantak néhány különös, törzsi tetoválásokat viselő póniba, akik hozzájuk hasonlóan a hegyre másztak fölfele, és valamit nagyon magyaráztak nekik. Abból talán lehetett volna komolyabb incidens, mivel a barbár pónik érthetetlen nyelvet beszéltek, és mikor a pegazusaik leszálltak melléjük, nem tűntek túl barátságosnak, ám amint a szárnyasok fegyvert fogtak rájuk – mivel állítólag úgy tűnt, mintha az idegenek támadni akarnának –, azonnal menekülőre fogták a dolgot, és azóta színüket sem látták.

Más pedig nem történt, így néhány nap alatt át is szelték azt a tekintélyes távolságot, ami a táborhelyet elválasztotta jövendőbeli fővárosuktól. Starswirl kissé visszásnak érezte, hogy a vezérek és lényegében ő maga is pusztán formális okok miatt tartottak a csapattal, s a jelenlétük minden köntörfalazás ellenére teljes mértékben felesleges volt. Azt pedig, amennyire ezt az egészet túlmisztifikálták – például, hogy Cookie kisasszony, mint az építkezés vezetője, mindössze egyetlen téglát, az alapkövet cipelhette –, már egyenesen nevetségesnek találta. Igaz, ez alkalommal eszébe sem jutott ezt szóvá tenni. Inkább hagyta, hogy kivételesen rajta is úrrá legyen egyfajta ünnepélyes hangulat. Főleg amikor elértek arra a pontra, amit Platinum királynő kinézett magának még a táborból.

Kicsit ki is állt a szikla szélére, amíg a többiek alkalmas helyet kerestek az alapkő számára, majd megásták neki a gödröt. Hunyorogva gyönyörködött a kilátásban. Megállapította, hogy Clover nem mondott ostobaságot, amikor azt állította, a mágusaik jól át fogják innen látni a terepet – ez kétség kívül igen előnyös lehetett a számukra a későbbiekben. Némi keresgélés után megtalálta a nyugatra fekvő, sátrakból és faházakból álló táborukat, de a kőépület beméréséhez már nem volt elég jó a szeme. Ellenben északra elnézve megállapította, hogy a Kristály Hegyek legkülső vonalát is szemmel tarthatják majd Canterlot jövőbeli lakosai. Ha ezt a helyet meg tudják tartani, azzal valóban stratégiai fontosságú pontot nyerhetnek Equestria szempontjából.

Csak akkor szakadt el a nem mindennapi látványtól, mikor a királynő újfent úgy érezte, hogy feltétlenül beszédet kell mondania. Szerencsére a kanca ezúttal már kifejezetten rövidre és pörgősre fogta, ám ez alkalommal Hurricane parancsnok és Puddinghead kancellár is szólt pár szót a főváros építésének örömére. Starswirl fél füllel sem figyelte már őket, elvégre kizártnak tartotta, hogy bármi lényegi is elhangozhat az újabb felesleges szócséplés keretein belül. Egyedül akkor kapta fel a fejét, amikor meghallotta a saját nevét.

– Starswirl mester! – szólította őt ünnepélyesen Smart Cookie. – Megáldaná az alapkövet, mielőtt elhelyezzük?

Megáldani? Hát ekkora marhaságot is rég hallott már! Legszívesebben alaposan leteremtette volna a kancát, hogy ugyan gondolja már át, miket is beszél, de nem akarta elrontani a pillanatot. Helyette csupán némán előlépett, s odament a téglához, ami most már ott feküdt a neki szánt mélyedés mellett. Picit merengett azon, vajon mit is várhatnak tőle, aztán gondolatban megvonta a vállát, kivette a pipát a szájából, s kimért mozdulattal rászórt egy keveset a parázsló dohánylevelekből a kőre.

– Légy biztos, mozdíthatatlan és megtörhetetlen alapja országunknak! – mondta fennhangon, s a patájával megérintette a téglát.

Nem szánta igazán varázslatnak, de érezte, amint határozott szavai nyomán a szarva egy pillanatra felragyog, s a kő szinte magától megemelkedik, aztán méltóságteljes lassúsággal elsüllyed a földbe. Való igaz, ő maga sem ismerte a póni mágia minden aspektusát, de azt pontosan tudta, semmi nem történik ok nélkül. És érezte, pontosan úgy cselekedett, ahogy kellett, s ez a tény egy röpke időre szinte földöntúli nyugalommal töltötte el. Magabiztos derűvel körbenézett a többieken, akik még mindig megbűvölten bámulták a lyukat, majd visszavette a szájába a pipáját, s kényelmesen tovasétált.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.