A legszebb ajándék

A legszebb ajándék

Ezúttal nem az öntudata hagyta magára, mindössze nem hitt a szemének. A kanca egész útjuk során jó néhányszor a tudtára adta, mennyire viszolyog tőle, s most mégis itt fekszik az ő ágyában, és csak rá vár? Ez túl szép, hogy igaz legyen… bár Swatter már önmagában is túl szép… Ugyan mi változtathatta meg a hozzáállását? Egy ideje már érezhetően kissé máshogy viselkedett vele szemben, de attól még… attól még lehet, nem ezzel kéne foglalkoznia, elvégre itt fekszik előtte Equestria leggyönyörűbb kancája! Mennyire vágyott erre a lehetőségre, pont most jönne zavarba? Volt már pedig hasonló helyzetben, haj, de még hányszor! Mire fel most mégis ez a lámpaláz?

Igyekezett felvenni a jobbik arcát, s félszegen odasétált az ágyához, mire Swatter kicsit félrehúzódott, helyet szorítva neki. Celestiára, tényleg komolyan gondolja! Leült a lepedő szélére, mire a fekhely halkan megreccsent. Masszívabb anyagból készült, mint az átlag, jobban is bírta a terhelést, de Franket most rettenetesen zavarta a hang. No, pillanatnyilag nagyon nem akarta volna fölhívni a kanca figyelmét a jelentős többletsúlyára. Swatter azonban csak elnézően mosolygott, kinyújtotta a lábát, s gyengéden végigsimította a csődör oldalát.

Olyan lágy, olyan finom volt az érintése! Össze sem volt hasonlítható azzal, amikor a matrózok előtt csinálta! És most nem is hagyta abba, pedig senki sem kényszerítette rá, hogy folytassa! Szép lassan simogatta, egyre hosszabb, szélesebb mozdulatokkal. Jól esett, de Frank szerette volna viszonozni a kanca kedvességét. Végre… talán azt is engedi, hogy ő hozzáérjen…!

Kissé eldőlt, és Swatter felé fordult, mire ő ránézett hatalmas, vörös szemeivel. Ez komolyan nem is lehet igaz! Frank megemelte a lábát, s elsimította a makacskodó tincset a kanca arcából. Swatter lehunyta a szemét, s finoman hozzádörgölőzött a patájához. Bármennyire is jó lett volna elkerülni, a csődörnek erre olyan gondolata támadt, ami arra késztette, hogy visszahúzódjon a kancától.

– Ne haragudj! – mondta Swatter csodálkozó pillantására. – Te… olyan jó illatod van, én meg tiszta kosz vagyok…!

– Úgy nézek ki, mint akit zavar? – dorombolta a kanca, s átölelte.

Nem, ezen érezhetően csak ő problémázott… Frank nagyot sóhajtott, azzal kissé felbátorodva beletúrt a kanca aranyló sörényébe. Tényleg olyan volt, mint a selyem! Egészen beleborzongott. Visszadőlt az ágyra s húzta magával Swattert is. Szembe fordultak egymással, s úgy figyelték a másik arcát. Frank átölelte a kanca oldalát, de Swatter elmosolyodott, megfogta a patáját, s lassan egyre lentebb csúsztatta magán. Most ez vajon csak azért ilyen fantasztikus, mert rég volt már alkalma ágyba vinni bárkit is, vagy Swatter tényleg ilyen különleges volt? Egyszerűen minden idegszála bizsergett, ahogy hozzáért! Tán életében nem kívánt még soha senkit így! És ő tényleg… itt van, egész valójában!

Egészen a faráig vezette a patáját, de aztán pajkosan mosolyogva visszahúzta az oldalára. Frank nem is mert ellenkezni, hagyta, hogy ő vezessen. A kanca pedig nem tétovázott. Közelebb hajolt a csődörhöz, s határozott mozdulattal hanyatt döntötte. Milyen rámenős lett hirtelenjében! Swatter takaróstul ráfeküdt – szinte nem is lehetett érezni a súlyát –, közelebb hajolt hozzá, s finoman harapdálta a fülét. Jaj ne, ott ne! Frank nem tudott ellenállni a késztetésnek, s ösztönösen legyezni kezdett a fülével. Hiába esik ilyen jól, ha egyszer ilyen rettenetesen csiklandós!

Swatter észre is vehette, mert igen hamar abbahagyta. Helyette inkább a csődör sörényét rendezgette el. Na, ez máris sokkal kellemesebb volt, ha nem is olyan intenzív érzés! Gyengéden átölelte a kancát, s lehunyt szemmel élvezte a kényeztetést. Swatter azonban nem érte be ennyivel. Még közelebb húzódott hozzá, félresimította a sörényét, aztán lassan, érzékien nyalogatni kezdte a szarva tövét. Frank hangosan felnyögött a váratlan manővertől, de a kanca a szájára tapasztotta a patáját, s csak folytatta rendületlenül, amit elkezdett.

Na, ez már nem vicc! Frank érezte, ahogy az egész teste megfeszül, s kapkodnia kellett levegőért. Isteni érzés volt, igen… teljesen felpezsdült tőle a vére, azonban… Nem, ilyet még nem csináltak vele, viszont ahogy érezte magában fellobbanni a mágia szikráját a szokatlan stimulációtól, úgy vélte, biztonságosabb lenne, ha inkább most is kimaradna ebből az élményből. Amúgy is túl jó volt, már alig tudta elviselni… szinte megkönnyebbült, ahogy kissé eltolta magától a kancát. Magát ismerve nem merte megkockáztatni, hogy bármi baleset történhessen…

– Nahát, milyen kis érzékeny vagy! – kuncogott Swatter. – Pedig ezt szokták szeretni!

– Bocsánat! – szabadkozott elpirulva a csődör. – Fantasztikus vagy, de ezt inkább ne…

– Hát jó… – somolygott a kanca. – Na, nem baj, majd kitalálok valami mást, ami ellen nem fogsz tiltakozni!

Azzal a szája elé vette a saját patáját, s lassan végignyalta, miközben a farkával gyengéden végigsimította a csődör lágyékát. Ó igen, ez kétségtelen! Nagyon is tudta, hogy mi esik neki jól! Mi oka is lenne meggátolni, hogy ezt folytassa? Inkább csak még szorosabban ölelte magához a kancát, s halk nyögésekkel kísérve élvezte annak érzéki simogatását. Ezt honnan tanulhatta, hogy ilyen ügyesen irányítsa a farkát?! Ráadásul már olyan izgatóan vonaglott rajta egész testében! Tényleg… nem lehet ellenállni neki!

Frank már szinte remegett a vágytól. Még… még többet akart! Átölelte Swatter fejét, s a száját a szájára tapasztotta. És a kanca hagyta, hogy megcsókolja. Sőt, viszonozta is a csókot, bár…

Kinyitotta a szemét, s döbbenten nézett a kanca arcára. Ne… ezt ne…! Miért csinálja ezt?!

– Mi az, Frank? – kérdezte meglepetten Swatter, ahogy a csődör elhúzódott tőle.

– Te nem is szeretnéd! – motyogta halkan a csődör.

– Ne mondj ilyet! – mosolyodott el halványan a kanca. – Gyere, most ne hagyjuk abba! Tudom, mennyire vágysz már rá!

Azzal újra hosszasan nekidörgölőzött.

– De te nem… – suttogta Frank csalódottan.

Swatter megállt a mozdulatban, s megtámasztotta magát a négy lábán.

– Nézd, Frank… – kezdte, s közben a patájával megsimította a csődör arcát. – Pontosan tudom, hogy mennyire kívánsz, s kívántál végig az utunk alatt. Soha egy csődör se tett még ennyit azért, hogy megkaphasson. Hát most itt vagyok neked! Itt vagyok, mert tartozom neked, és ez a legkevesebb, amit megtehetek cserébe mindazért, amit értem tettél. Szeretnélek boldoggá tenni! Ha van bármi titkos vágyad, kívánságod, amit esetleg nem mertél mondani kancának, hát most itt a lehetőség! Kérlek, élj vele!

Frank nagyot sóhajtott, és felült, mire Swatter óvatosan lekászálódott róla.

– Ez így nem jó – állapította meg a csődör.

– Figyelj… Sok csődörrel voltam már, nem tagadom. És nem jókedvemből. De hidd el, neked örömmel fogok a kedvedre tenni, ahogyan csak szeretnéd!

– Az akkor sem olyan, mintha te is kívánnál engem – nézett szomorúan Frank a kanca szemébe. – Így nem tudnám élvezni…

– Valóban? – vonta fel kétkedve a szemöldökét Swatter. Kicsit fentebb tornázta magát, és megfogta a csődör patáját, aztán a takaró alatt hozzáérintette a szügyéhez, s lassan egyre lentebb húzta magán. – Szerintem meg akár tetszik, akár nem, igenis élveznéd!

Hiába volt arrafelé még az eddigieknél is puhább a szőre, Franket nem tudta meghatni. Hiszen pontosan tudja, milyen… Te szent Celestia! Ezzel a kancával hegeszteni lehetne! És ez a forróság mintha egyenesen átterjedt volna rá is! Ilyen… még nem volt…! Hogyan…? Ha nem is akarja, akkor mégis hogyan…? És ő komolyan ennek próbál ellenállni?! Mióta lett ilyen mazochista?

Swatter elmosolyodott. Már érezhette: nyert helyzetben van. Ledobta magáról a takarót, hasra fordult, s a mellső lábait behajlítva, a hátsókat kinyújtva s szétterpesztve elhelyezkedett, s a farkát izgatóan ingatta ide-oda.

– Még mindig nemet mondasz, csődöröm? – kérdezte búgva.

Ne csináld! Frank, ne csináld! Talán most jó lesz – mit jó, isteni –, holnapra viszont már bánni fogod! Sőt, lehet hogy már közben is, de akkor már késő! Állj ellen! Ne…! Ne is nézz oda! Bírd ki! Csak gondold végig, hogy éreznéd magad utána! Hogy tudnál utána a szemébe nézni?! Emlékezz csak…

– Igen! – nyögte összeszorított fogakkal. Most, ahogy kimondta mégis, máris könnyebbnek érezte magát. – Igen, nemet mondok! Swatter… te vagy a legcsodálatosabb kanca… és igen, a legcsábítóbb is, akihez valaha szerencsém volt, de ez nem fog menni!

Olyan döbbent kétségbeeséssel nézett rá, hogy legszívesebben azonnal megmásította volna a döntését. De nem volt szabad… Erősnek kellett lennie!

A kanca lassan leengedte a csípőjét, s zavartan elpirult. Pár másodpercig maradt csak úgy, aztán az oldalára fordult, tétován az egyik takaróért nyúlt, s egész az orra hegyéig magára húzta. Szegény… biztos nem volt még ilyen helyzetben, hogy visszautasítják… Persze… kinek is jutna eszébe ilyen őrültség!

– Nézd, nem engedhetem, hogy pusztán hálából lefeküdj velem! – magyarázkodott Frank. – Ez egyszerűen nem lenne helyénvaló! Nem ezért segítettem neked, nektek. Jó, bevallom, egészen mostanáig reménykedtem, hogy lehet valami köztünk, de belátom, bármit is teszek, akkor sem vagyok az eseted. Sose fogsz úgy érezni irántam, mint én irántad. Sajnálom, hogy így van, és fáj is, de el tudom fogadni. És mindettől függetlenül sokat jelentesz nekem, és szeretném, ha a barátomnak mondhatnálak! Te egy jó póni vagy, Swatter. Bátor vagy, kötelességtudó, és hűséges a társaidhoz. És becsületes is. Látod, nem akartál az adósom maradni, még ha ilyesmit is kellett volna vállalnod! Én meg leköpném magam, ha kihasználnám a helyzetedet…

– Én kértelek… – motyogta a kanca a takaró alól. – Én ajánlottam fel… Nyugodtabb lenne a lelkiismeretem, ha megtennéd… Frank, csak egy szavadba kerül!

– Ne kísérts, kérlek! – nyögte a csődör, mert kezdte úgy érezni, megint eluralkodik rajta a vágy, s ha így esik, akkor már komoly esély lesz rá, hogy mégse fogja tudni visszafogni magát. Azt pedig bármilyen csábítónak is tűnt, nagyon el akarta kerülni. – Ha nem tudnád élvezni, azzal sokkal többet ártanánk mindkettőnknek!

– Nem próbálhatnánk meg mégis? – szipogta a kanca. – Bocsánat… mindent elrontok… Annyira sajnálom, nem szoktam…

Újra szipogott, mire Frank közelebb húzódott hozzá, s átölelte. Swatter nagyokat sóhajtva nekinyomta a fejét a csődör nyakának, s a patáival beletúrt a szőrébe. Annyira más volt ez az ölelés, mint a pár perccel ezelőtti! Kicsit úgy is maradtak, amíg a kanca lenyugodott, aztán lassan elengedték egymást. Swatter mélyen belenézett Frank szemébe.

– Olyan hülye vagyok – mondta halkan. – Mit gondolhatsz most rólam! És az a legszomorúbb, hogy igaz is! Egy olcsó kis cafka vagyok…

– Dehogy vagy az! – tiltakozott Frank, s közben nyugtatólag simogatta a kanca nyakát. – Nagyon nagylelkű felajánlás volt, amiért hálás is vagyok!

– Nem, Frank, én vagyok hálás! És még csak nem is tudom kimutatni! Nincs semmim, amit adhatnék…

– Értsd meg, kérlek, nem azért akartalak megvédeni, és nem azért akartam a társaidon segíteni, mert bármit is várok cserébe! – Picit megemelte patájával a póni állát, hogy az ne tudja megint lesütni a fejét. – Kedvellek, és nem tagadom, bejössz nekem, mint kanca, mégis a legjobb lenne, ha csak barátok lennénk.

Bátorítón rámosolygott, de legnagyobb meglepetésére Swatter szemébe könnyek szöktek, s csendesen sírdogálni kezdett. Összeszorult tőle a szíve. Hiszen ő a csak a helyes dolgot tette, nem megbántani akarta! Csak az ő érdekében döntött így! Most haragszik rá? Vagy az önbizalma rendült volna meg, amiért még egy ilyen csődört sem tudott ledönteni a lábáról? Pedig sikerült! Miképp hangsúlyozza még, mennyire nehéz volt ellenállnia neki?

– Swatter… – kezdett bele mégis, azonban a kanca félbeszakította.

– Köszönöm – nyögte a sírástól elcsukló hanggal. – Ez nagyon… sokat jelent nekem…

Újra odabújt hozzá, s a vállára hajtotta a fejét. Frank szelíden átölelte, s megvárta, míg a kanca kissé megkönnyebbül. Swatter szaggatottan felsóhajtott, aztán közelebb húzódott a csődör füléhez, s a sörényét simogatva suttogott neki.

– Sose hittem volna, hogy ennyire félreismertelek. Sokkal jobb póni vagy, mint azt valaha gondoltam volna rólad. Nem is értem, mivel érdemeltem ki ezt a megtiszteltetést… Egy életre leköteleztél! Olyan… hihetetlen, hogy egy csődör lehet ilyen! Hogy te nem kezelsz tárgyként, és nem akarsz kihasználni.

– Én meg azt nem értem, hogyan is tudna bárki tárgyként tekinteni egy ilyen csodálatos kancára. – Frank elmosolyodott, bár ebben a testhelyzetben ezt Swatter nem láthatta.

– Most ugye viccelsz? – kérdezte meglepetten a társa. – Szerinted hányat érdekelt, én mit érzek, vagy mit gondolok akár? Amíg megtettem nekik, amit kértek, még csak a nevem megjegyzésére se vették a fáradtságot! Voltak kivételek persze, de hidd el, elég hamar kiderül, hogy a többségnél mire megy ki a játék… Ha pedig tudták, hogy nem fogok ellenkezni, ki is használtak, amennyire csak tudtak. És néha nem voltak cseppet sem kíméletesek.

– Entropy! – világosodott meg hirtelen Frank.

– Úgy van – bólintott Swatter, s halványan elmosolyodott. – Többet nem is tehettél volna értem, mint hogy megszabadítottál tőle. Tudod… mikor kórházban voltunk, még akkor is napokon át szenvedtem miatta, mert újra és újra előjött, amikor… szóval… érted… Még a gondolataim sem tudtak előle menekülni! Viszont amikor elmondtad, mi történt, tudod mit csináltam?

Frank a fejét rázta.

– Megint felbukkant, és bántani akart… én meg megmondtam neki, hogy már halott, és hagyjon engem békén! – Swatter reszketegen felkacagott. – Megmondtam, hogy többé nem érhet hozzám! Érted?! Nem tehet velem többé semmit! Nem… gyalázhat meg! Frank…

A kanca újra zokogni kezdett, s nekidőlt a csődör oldalának. Ő pedig hagyta, hogy kisírja magát. Hát… nem épp úgy alakult az este, ahogy számított rá. De valóban, Swatternek nagyon szüksége lehetett már erre. Milyen szerencse, hogy időben kiderült, s nem rontott még tovább az állapotán!

– Frank… – suttogta a kanca. – Te miért vagy ilyen más?

Sóhajtott. Nem válaszolt. Azt hitte, költői kérdés volt, ám a hosszas hallgatásra Swatter megemelte a fejét, megtörölte a szemét, s kíváncsian nézett rá.

– Túl sokat hiszel rólam – felelt végül. – Sok kanca megfordult az életemben, és a többségük nem volt több futó kalandnál. Pontosan tudom magamról, mennyire nem vagyok vonzó. Hogy lehet akkor mégis ez a helyzet? Nos, úgy állunk, hogy két dologhoz értek nagyon. Beszélni. És hallgatni. Meglepő, de ezzel a két hétköznapi aprósággal szinte bármit el lehet érni. Itt, az Éjjeliőrségben mindenkinek megvan a maga baja, de nemigen beszélnek róla. Magányos és megkeseredett szinte mindőjük. Mégis, ha valaki kedvesen és megértően közeledik hozzájuk, nos, néhányan hajlandóak megnyílni. Akár olyan értelemben is, ahogy én szerettem volna, ha teszik…

– Nézőpont kérdése, hogy csak kihasználtam-e pár megtört kanca pillanatnyi gyengeségét, vagy inkább – mondjuk úgy – szereztünk egymásnak egy-egy kellemes estét. Én élveztem, és őszintén szólva még senki sem panaszkodott. Szeretném azt gondolni, nekik is szükségük volt rám, még ha csak ideiglenesen is. A többségükkel találkoztam utána is: összefutottunk a barakkokban, vagy az utcákon, rosszabb esetben csatákon. És a szemükbe tudtam nézni. Ha úgy vesszük, mondhatni , mintha mi sem történt volna… Végül a saját káromon azt is meg kellett tanulnom, hogy bizony nem tudom minden kancának azt adni, amire vágyik. És néha rosszabbat teszek vele, akár ha csak próbálkozom is…

– Úgy hívták, Red Pin. Frissen került az Éjjeliőrséghez, és olyan elveszettnek tűnt… Jó, tudom, nem szép, de mindig imádtam az újonc kancákat. Már a legelső napjukon kiszúrtam őket. Egyrészt emlékezni szoktam a pónikra, másrészt elég nagy sokk lehet nekik, ha bekerülnek egy katonai alakulathoz. Aligha van, aki jókedvében teszi, inkább csak menekülnek a múltjuk elől. Én pedig azonnal ott voltam nekik, és ha akartak róla beszélni, meghallgattam őket. És erre volt szükségük. Meg arra, hogy érezzék: szeretik és elfogadják őket. Azt hittem, Pin is ilyen.

– Nagyon félénk, aranyos kis kanca volt. Nem is nagyon mesélt a múltjáról, mégis elég hamar itt kötöttünk ki… Elég szégyellős volt, jobban is gyanakodhattam volna, miért ment bele a dologba mégis ilyen könnyen… Csendes volt, de egy pillanatra sem tiltakozott, én meg azt hittem, ő is szeretné ezt az egészet, csak nem meri kimondani. Az estét együtt töltöttük, de nekem csak a reggelinél a barakkban derült ki, amit ő már előtte is tudott. Akkor mondta Stormcloud, hogy Rose Cord mellé kapok egy új társat. Red Pin volt az. Szörnyen kínos volt, mégis semmi ahhoz képest, amikor hónapokkal később bevallotta, hogy egyszerűen csak félt ellentmondani nekem, mint leendő felettesének. Még később az is kiderült, hogy otthon többször is bántalmazták, és attól tartott, az Éjjeliőrségben is hasonló sorsra jut, ha nem felel meg az elvárásoknak. És bármennyire is restellem, csak ezóta az eset óta figyelek igazán, nehogy még egyszer megtörténhessen ilyesmi…

Nem volt épp egy dicsőséges történet, Swatter mégis csillogó szemmel hallgatta végig. Mikor aztán befejezte, a kanca mosolyogva végigsimította az arcát.

– Látod, nem vagyok én olyan jó, mint azt gondolod rólam! – mondta halkan Frank. – Nem vagyok büszke magamra…

– Pedig lehetnél – somolygott Swatter. – Mindenki követ el hibákat, de az, hogy észrevetted, sőt még tanultál is belőle, igazán elismerésre méltó. Ne becsüld alá magad, Frank!

A kanca újra odabújt hozzá, és szorosan átölelte.

– Tudod… – kezdte Swatter, de aztán elbizonytalanodva elhallgatott.

Frank nem szólt semmit. Megvárta, hogy a kanca magától mondja ki amit akar – már ha tényleg úgy dönt, hogy akarja. Swatter várt még egy kicsit, aztán mégis belevágott. – Tudod, két póni volt csak, aki vissza tudott utasítani. Pont az a kettő, akinek tényleg szabad akaratomból kínálkoztam fel… Azért ez érdekes, nem?

Ebben viszont már egészen biztos volt, hogy költői kérdés , így megvárta, amíg a kanca folytatja.

– Hosszú-hosszú időn át én csak egyetlen csődörre vágytam igazán. Ironikus, hogy pont arra az egyre, akit nem kaphattam meg. Mikor fiatalabb voltam, szinte még csikó, élveztem hogy minden csődör a lábaim előtt hever, s nekem elég csak csábítóan rájuk pillantanom, és máris törték össze magukat értem. De ő más volt. Nem voltak számomra igazi kihívások, hát gondoltam bepróbálkozok egy ilyen sötét és nagy hatalmú póninál is. Most nem mesélem el, hogyan sikerült találkoznom vele, a lényeg annyi: tévedtem. Végig hideg volt velem szemben, bármennyire is igyekeztem, noha nem mondtam volna távolságtartónak igazán. Ő lehetőséget látott bennem, nem pusztán egy darab húst, amin kiélheti magát. Ő… tisztelt engem, sőt a tanítványának fogadott!

– Én pedig felnéztem rá, de féltem, hogy csalódást fogok okozni neki. Láttam milyen, amikor dühös… és nem akartam a saját bőrömön tapasztalni. Próbáltam hozzá közelebb kerülni, mégse tudtam elérni sose, hogy másképp gondoljon rám. Tudom, szeretett, mint tanítványát, s hogy sokat jelentettem neki. De ő sosem éreztette velem, hogy kanca vagyok… pedig…

Swatter elhúzódott tőle, s pironkodva elfordult. Frank is megpróbált másfelé nézni, nehogy még jobban zavarba hozza a kancát. Igen. Így már minden érthető. Még mindig szerelmes. A mestere helyét pedig senki nem foglalhatta el a szívében. És Frank nem is akarta. Nem lenne méltó rá.

– Te tényleg jól tudsz hallgatni. – Swatter visszafordult felé, s szaggatottan felsóhajtott. – De kérlek, másnak azért ne áruld el!

– Nyugi, olyan értelemben is tudok hallgatni! – Frank láthatatlan cipzárt húzott el a szája előtt.

– Köszönöm – mosolygott a kanca. – És köszönöm, hogy ilyen rendes vagy velem.

– Te se becsüld alá magad, Swatter! Attól még, hogy nem ehhez vagy szokva, ez lenne a minimum, amit elvárhatnál egy bármilyen csődörtől!

– Vicces vagy – kuncogott Swatter.

– Pedig komolyan mondtam…

Kicsit csendben feküdtek egymás mellett, aztán újra Frank szólalt meg:

– Figyelj, mindentől függetlenül nyugodtan maradj estére, jó? Tiéd az ágy, én alszom a kanapén.

– Ha nincs ellenedre, én szeretném, ha te is itt aludnál… – jegyezte meg szégyellősen a kanca.

– Hát, ha gondolod! – mosolyodott el Frank.

Kiszállt az ágyból, kikapcsolta a lemezjátszót – úgyis rég lejárt már –, aztán a villanyt is eloltotta, s visszabújt a takaró alá. Úgy helyezkedett el, hogy a háta legyen a kanca felé, de pár másodperccel később érezte, ahogy Swatter odanyomakodik hozzá.

– Frank…

– Tessék?

– Átölelnél, kérlek?

* * *

Mély sötétség borult rá. Rajta puha takaró, s a még puhább szőrű, mesés illatú kanca itt, a lábai között. Még mindig olyan forró, olyan érzéki volt így álmában is. Végre a saját ágyában fekhetett, mégse tudott elaludni, csak hallgatta Swatter édes, békés szuszogását, s elmerült a testének puha érintésében.

– Jó nagy marha vagy, tudod? – szólalt meg a fejében egy hangocska. Makacsabb, önzőbbik énjének hangja…

– Azt tettem, ami helyes – felelt magának duzzogva.

– Hogy nem bántottad meg? Milyen nemes cselekedet tőled! Sosem tudsz élni az igazi lehetőségekkel! Miért nem mutattad meg neki, milyen az, ha az ágyban igazán odafigyelnek rá?! Gondolj bele, akkor milyen hálás lett volna neked! És még te is élvezhetted volna! Így nem csináltatok mást, mint sírtatok egyet egymás vállán!

– De neki pont erre volt szüksége! Végre volt valaki, aki póniszámba vette, és elbeszélgetett vele!

– Valóban? – győzködte tovább kitartóan saját magát. – Gratulálok, Franky, nyertél magadnak még egy barátot! Mégis mennyivel jobb ez annál, mint ha végigmennél az Éjjeliőrség összes kancáján? Most ki is használ ki kicsodát? Te aztán tényleg megadod nekik, amit akarnak! Tökéletes plüssmaci vagy bármelyik kancának! Ha valaha is kicsit többet szeretnél annál, mint hogy végső elkeseredésükben szétrakják neked a lábukat egyetlen alkalommal, amit épp csak nem bánnak meg, legfeljebb igyekeznek elfelejteni, előbb-utóbb ki kell törnöd ebből a szerepből! Mert ez már tényleg kezd szánalmas lenni! Nézd csak, most mekkora lehetőséget hagytál ki! Ilyen még egyszer az életben nem lesz!

– Most mit vársz, mit tegyek?! Ébresszem fel, és mondjam azt, hogy meggondoltam magam?

– Talán nem mondana ellent, de tény, hogy utána már nem tisztelne téged úgy. Ezt elszúrtad, öregem, de meredeken!

– Ezt amúgy sem gondoltad át – vitatkozott. – Neki se lennék jó többre egy alkalomnál, s ő még csak nem is élvezné igazán!

– Ugyan, fogalmad sincs! Talán ő sokat tud a csődörökről, de te is tudnál neki mutatni olyat, amit még senki nem csinált volna a kedvéért! Volt már dolgod pár kancával, hogy lehetsz mégis ilyen töketlen?

– Nem. Igazad van. Ez így tényleg nem jó. De lássuk be, vele nem is illünk össze. Mellé nem egy ilyen csődör kéne, ahogy mellém se egy ilyen kanca. Most talán jó lenne, de később…?

Halkan fújt egyet, s végigsimított Swatter nyakán, mire ő halkan nyögve felsóhajtott. Pedig tényleg milyen jó lenne…!

– Ne is áltasd magad! Valóban nem lenne életképes egy ilyen kapcsolat. Melléd olyasvalaki kéne, mint…

– … Trinket! – suttogta bele Frank a sötétségbe.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.