Epilógus

Epilógus

Halk csilingelés hallatszott a bolt ajtaja felől. Gregor a homlokára csúsztatta a fejpántos, soklencsés nagyítóját, félresimította a szemébe lógó sörényszálakat, és fáradtan sóhajtva feltápászkodott.

– Mindjárt jövök – mondta a lányoknak, azzal elindult kifelé a műhelyből.

Fölvette a vásárlóknak fenntartott megnyerő mosolyát, és kilépett az üzletbe az ezernyi kattogó órája közé. Az első, akit megpillantott, egy fiatal, kék szőrű unikornis kanca volt, homokórával a farán – micsoda elavult időmérő eszköz –, mellette viszont egy ismerős, barna szőrű földipóni csődör ácsorgott.

– Doktor! – kiáltott fel vidáman, majd megkerülte a pultot, és megrázta a csődör patáját. – De rég láttalak! Mi szél hozott, és ki ez a csinos hölgy?

– Szia Gregor – biccentett vidáman a Doktor. – Ő itt Minuette.

– Equestria újra szabad lesz! – suttogta hangosan, közben látványosan kacsintva a kanca, mikor a csődör vele is patát rázott.

Nem beszélt akkora nagy meggyőződéssel, mint Soul mester pónijai úgy általában, de ami azt illeti, Gregor számára sem jelentett többet egyszerű formalitásnál ez a fajta köszöntés.

– Gyertek, na, ne ácsorogjunk itt! – invitálta őket hátra a műhelybe. – Legalább a lányaimat is be tudom mutatni! Még nem is találkoztál velük, Doktor, pedig hányszor jártál már nálunk! Most én vigyázok rájuk, amíg Sarah üzleti úton van.

– Csak nem a tengerentúlon? – érdeklődött a Doktor.

– Dehogyis! – legyintett Gregor. – Vanhooverbe ment csak, nem elég az? Annyi időt se a csikók, se én nem bírnék ki nélküle!

Odabent két kicsi póni kanca játszogatott egy jókora kupac építőkockával, némi üdítő káoszt csempészve a műhely kínos rendjébe. A nagyobbik, a gesztenyebarna szőrű és már-már feketébe hajlóan sötétlila sörényű a hátsó lábain ágaskodva próbált az előtte lévő torony tetejére még egy elemet helyezni anélkül, hogy az egész elboruljon. A kicsi viszont, a bronz szőrű, szőke sörényű az apjuk szeme láttára – és legnagyobb rémületére – egy csavarhúzót szopogatott a testvérétől alig egy méternyire. Gregor egyetlen ugrással a csikó mellett termett, és kikapta a patájából a szerszámot.

– Amélie Lightwind! – csattant fel ingerülten. – Nem kértelek, hogy figyelj a húgodra, hogy semmit ne vegyen a szájába?

A gesztenyebarna kanca ijedten összerezzent, aminek következtében a tornya összedőlt, egyedül az az építőkocka maradt a patájában, amit eddig is szorongatott. A kisebbik viszont, akitől elvette a „játékát”, hatalmasat szipogott, és egy másodperccel később már el is pityeregte magát. Gregor vigasztalóan megsimogatta a kicsi póni kobakját, de az válaszul csupán még keservesebb sírásba váltott.

– Juj, nahát, nézd csak! – lépett oda hozzájuk barátságos mosollyal a kék unikornis, és a szarvát használva fölemelte az összes építőkockát, és finoman körözve ide-oda imbolygatta őket a levegőben. – Huhú, ezek a kockák alig bírják kivárni, hogy játsszatok velük, látod?

Sikerült is elérnie, hogy a kis Miria olyannyira meglepődött, még sírni is elfelejtett, de Amélie is hatalmas, csodálkozó szemeket meresztett a varázslatra. Gregor Lightwind nagyot fújt, és hátrált egy lépést. Különös volt látnia, hogy a lányai, akik alapvetően nem kedvelték az idegeneket, milyen könnyen összehaverkodtak az unikornissal. Miria még akkor sem tiltakozott, mikor Minuette elemelte őt a földtől, hogy elérhesse a lebegő kockákat, sőt, még fel is kacagott, amikor a kanca megforgatta őt a levegőben.

– Tudom, mire gondolsz – sóhajtott a Doktor felé pislantva. – Csikók nem valók munkahelyre.

– Nincs pénz csikószitterre? – kérdezte a csődör.

– Lenni lenne éppenséggel – húzta el a száját Gregor. – De látnod kéne, micsoda vadócokká válnak, ha valaki nem szimpatikus nekik. Alig várom már, hogy Sarah hazaérjen! Ó, jut eszembe, tán meg se kérdeztem tőled, miben segíthetek!

A Doktor előhúzta a szónikus csavarhúzóját, és megnyomta. A szerkezet kék fénye épp csak pislákolt, és közben idegesítő, zárlatra utaló recsegő-sistergő hangokat adott ki magából.

– Már megint? – vonta fel a szemöldökét Gregor. – Ezúttal mivel sikerült elrontanod?

– Szívesen elmesélném alkalmasabb időpontban, de ha hamarosan nem érünk vissza Ponyville-be, az egész falut elárasztják a Takarítók – legyintett a csődör.

– Roppant fenyegetően hangzik… – jegyezte meg szkeptikusan az órás.

– Mennyi időre van szükséged?

– Ha leszel olyan kedves, és megfordítod nekem a zárva táblát, akkor mondjuk… tíz perc! – felelt ravaszkás mosollyal Gregor.

– Kösz! – vigyorodott el a Doktor, és a patájába nyomta a csavarhúzót. – Te vagy a legjobb.

– A Tailwhip Clockworks bármikor a rendelkezésedre áll, Doktor – mondta Gregor, azzal a munkaasztalához lépett, a szeme elé húzta a lencséket, és rögtön neki is látott a szerelésnek.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.