Jelly

Jelly átnézett a szemüvege kerete fölött az előtte ülő sárgászöld kitinű changelingre, és felvonta a szemöldökét.

– Azt hiszem, nem sikerült megértenem, igazából mit szeretne tőlem – mondta kissé bosszúsan. – Én csak az őrség klienseivel foglalkozom. Diplomáciai kapcsolatépítés tekintetében, azt javaslom, inkább forduljon a konzulátushoz. Legjobb tudomásom szerint ott dolgoznak changelingek is, akiknek pontosan ez a munkájuk.

– Köszönöm szíves felvilágosítását, hölgyem, de az a helyzet, hogy éppen onnan jövök – bólintott barátságos mosollyal a csődör. – Szíves elnézését kérem, úgy hiszem, én fogalmaztam pontatlanul. Thorax király megbízásából olyan fajokkal szeretném fölvenni a kapcsolatot, akiknek a képviselői nincsenek jelen a konzulátuson. Sokan az átalakulásunk óta sem viseltetnek irányunkban sok bizalommal, azt hiszem, érthető módon… Jóformán minden értékelhető nemzetközi kapcsolatunkat Ocellus nagykövet asszony jóvoltából építettük ki.

A kék kanca nem tudta mosolygás nélkül megállni az „asszony” megnevezést. A munkája okán ismerte a nagykövetet, de a nála jó fél fejjel alacsonyabb, ifjú changelinget eszébe nem jutott volna asszonynak hívni.

– Még mindig nem látom, pontosan hol jövök én a képbe – tárta szét a patáit Jelly.

– Nos, azt a tájékoztatást kaptam, hogy ön tartja a kapcsolatot egy bizonyos Csillagőrség nevű szervezettel, ami többek között a lidércekkel, és hasonló… zárkózott életmódot folytató lényekkel foglalkozik. Sajnos nekem nem sikerült semmilyen formában megkeresnem őket, ezért fordultam önhöz. Mélységesen lekötelezne, ha segítene elérnem őket.

– Húha… – állapította meg a kanca, majd levette a szemüvegét, s a patáját nekitámasztotta az orrnyergének. – Nézze, Mr. Masquerade, amit tőlem kér, az igazából megoldható. Viszont szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy jelen pillanatban a Csillagőrség sem rendelkezik… fix kapcsolattal a lidércekkel, ha elsősorban ők érdeklik. És ha már itt tartunk, Aquatania is elég erősen… megszűri a követ-jelölteket, Észak-Cowrea pedig megszakított velünk jóformán minden kommunikációt, mióta Keen-Ear Sam átvette ott a hatalmat. Ismerek olyat, aki pont az átmeneti időszakban járt arrafelé, aztán úgy kellett átszöknie a zöldhatáron, hogy egyáltalán kijusson az országból.

Itt a patájával Jugem felé intett, aki Linkkel a feje fölött nagyjából másfél méterre ácsorgott tőle. A kirin fiú buzgón bólogatott, közben egy pillanatra sem véve le a szemét az asztal másik oldalán helyet foglaló changelingről. Ahogy egy kicsit elidőzött a szeme a csikón, látta, hogy az egyik hátsó lába már megint remeg… bizonyára minden akaraterejére szüksége volt, hogy visszatartsa magát attól a nem épp kulturált vakarózásról, amit reggel óta művelt kisebb-nagyobb szünetekkel. Pedig Jelly indulás előtt direkt beszórta őt Conker kutyájának bolhaporával, ami a használati utasítás szerint pónikon és más patásokon is biztonságosan alkalmazható volt, nem okozott irritációt, és klinikailag tesztelték…

– Emiatt nem kell aggódnia – legyintett Masquerade, barátságos mosollyal viszonozva Jugem pillantását. – Ez hadd legyen az én problémám! Viszont ha már eszembe juttatta, mi a helyzet Peaks of Perillel?

– Ők már újabban nem tartoznak a Csillagőrség alá – legyintett Jelly. – Ha az ő nagykövetüket keresi, szintén a konzulátust javaslom.

A changeling egy pillanatra láthatóan meghökkent, aztán a fejét lehajtva mélyen elgondolkodott. Jelly türelmesen kivárta, hogy döntésre jusson.

– Azt hiszem, mégis inkább tennék egy próbát a Csillagőrségnél, már ha nem haragszik – mondta végül megfontoltan a csődör. – Ha a kirinek képviselete megoldott a konzulátuson, úgy bizonyára meghagyhatom őket a nagykövet asszonynak.

– Rendben van, nem látom akadályát – mondta a kék kanca, azzal fölállt a székéről. – Odakísérem az illetékeshez, aztán majd vele egyeztetheti a részleteket.

– Igazán hálás vagyok, hölgyem! – biccentett sugárzó mosollyal a changeling. – Mindazonáltal nem akarok a terhére lenni. Ha elmagyarázza, ki pontosan ez az illetékes, és merre találom, egyedül is boldogulok!

– Nem, higgye el, jobb ha magával tartok! – sóhajtott Jelly. – Idegenként nem biztos, hogy beengednék. Nem jelent problémát.

– Ebben az esetben ismételten megköszönöm a segítségét – bólintott újra a csődör, és ő is leugrott a székéről.

Jugem is készségesen felzárkózott melléjük, mi több, be is furakodott Jelly és a changeling közé, ártatlan mosollyal figyelve a csődör minden mozdulatát. Jelly ennek mondjuk nem kifejezetten örült, legalábbis olyan szempontból, hogy szerette volna elkerülni, hogy a csikó bármelyikükre is ráragassza a nyavalyáját, bármi volt is az. Már éppen rendre akarta utasítani a kirin csikót, azonban Masquerade hamarabb nyitotta ki a száját.

– Te is itt dolgozol? – kérdezte a kanca meglepetésére nem szkeptikusan, vagy leereszkedően, hanem kifejezetten kedvesen.

– Aha! – vigyorgott Jugem, majd felszisszent, és rögtön le is maradt tőlük, hogy az ajtófélfához dörgölőzhessen.

– Igazából szó sincs ilyesmiről, csupán vendégségben vagyunk itt – fűzte hozzá azonnal az elmaradhatatlan korrekciós kommentárját Link, mire Masquerade meglepetten mozdulatlanná dermedt.

– Fényelementál – előzte meg a changeling kérdését Jelly. – Ők ketten átutazóban vannak, csak megengedtem nekik, hogy ideiglenesen nálam lakjanak. A csikó hajlamos a kelleténél többet kérdezősködni, szóval ha zavarja, nyugodtan szóljon, és azonnal leállítom – tette hozzá kicsit halkabban.

– Ugyan, nem hiszem, hogy gondot okozna – legyintett Masquerade a zavart vigyorral még mindig a fával vakarózó kirint figyelve. – Ilyen bájos kishölgyeknek bármikor készséggel állok rendelkezésére.

Jugem abban a pillanatban, ahogy a changeling kiejtette a száján a „kishölgy” szót, mozdulatlanná dermedt, és lehervadt a mosoly az arcáról, Jelly pedig a fogait összeszorítva felkészült rá, hogy közbelépjen, ha a csikó valami meggondolatlanságot talál csinálni. A kölyök viszont inkább tűnt zavarodottnak, mint dühösnek – talán azon viaskodott magában, vajon kedveli-e annyira az alakváltókat, hogy elengedje a füle mellett a szándékon kívüli sértést.

– Bocsánat, uram, de a barátom csődör – használta ki a beszélgetésben beálló pillanatnyi szünetet Link.

– Ó, nézd el nekem, kérlek! – vágta rá azonnal Masquerade. – Sosem láttam még élőben kirint, a nemeknek meg odahaza amúgy sem tulajdonítunk túl nagy jelentőséget. Nem állt szándékomban megbántani, fiatalúr.

A kezdeti ellenérzése dacára Jelly kezdte komolyan megkedvelni a changelinget. Ha kissé mesterkéltnek is tűnt, ez inkább lehetett nála amolyan foglalkozási ártalom. Az ügyfeleinek a többsége egész egyszerűen tudomást sem vett a csikóról, amikor beléptek az irodájába, leszámítva esetleg egy-két elcsípett rosszalló pillantást, ezzel szemben Masquerade szeme szinte felcsillant, ahogy meglátta Jugemet. Mindig is imponált neki, ha egy felnőtt jól kijön a gyerekekkel.

– Semmi vész! – mosolyodott el újra Jugem, s gyorsan újra felzárkózott hozzájuk. – Maguknál tényleg nincs külön fiú meg lány?

– Dehogy nincs! – kuncogott a changeling. – Viszont mivel képesek vagyunk egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, hogy éppen mik vagyunk, hát elég fura lenne ilyeneken pörögni, nem gondolod?

– Hát, nem tudom, szerintem nem mindegy… – morfondírozott a kirin. – És akkor maga is tud kancává változni?

– Igen, tudok…

– Hú, és meg tetszik mutatni? – csapott le rá azonnal Jugem, egyre jobban belelkesedve. – Nem nagyon fura? Nem hiányzik a micsodája? Gyakran kell ilyet csinálnia, vagy általában maradhat csődör?

– Lelépek mára, Lulu – szólt oda menet közben a portásnak Jelly. – Akadt egy kis elintéznivalóm, és zárásig biztos nem érek már vissza.

– Okés… – vont vállat a szürke csődör. – Majd ha jön még valaki hozzád, visszahívom holnapra.

– Kösz! – koccintotta a patáját a földipóniéhoz, azzal visszafordult a kis társaságához… csak azért, hogy egy pillanattal később saját magával nézhessen farkasszemet.

A szíve kihagyott egy dobbanást, de már azelőtt rájött, mi történt, hogy a hasonmása visszaalakult volna egy zöldes lángoszlopba burkolózva Masquerade-dá.

– Elnézést, udvariatlan voltam, csak hirtelenjében nem jutott eszembe más kanca… – szabadkozott zavartan a changeling.

– Hú, ez nagyon király volt! – kalimpált a mellső lábaival a levegőben ágaskodva Jugem. – Engem is le tetszik tudni másolni? Na, és Linket? Fotóról is megy? Van nálam egy fénykép anyukámról, meg apukámról, őbeléjük is át tud változni?

Jelly mosolyogva csóválta a fejét, miközben kiterelte a kis csapatot az épületből. Őt magát sosem zavarta a csikó folyamatos érdeklődése minden iránt, de az ismerősei körében a legtöbben hamar zaklatásként élték meg a véletlenszerű kérdések áradatát. Szerencsére Masquerade egyelőre elég jól bírta, sőt, bele is ment a játékba, s a kirin kedvéért tartott egy kis bemutatót a képességeiből. A kék kanca nem tudta igazából, mennyire volt nehéz alakot váltani, elvégre eddig nem sok changelinggel találkozott ő se, és azok sem mondták sose, hogy valamit például ne tudnának utánozni, vagy túl sok energiát emésztene fel, vagy hasonlók. Viszont az is biztos, hogy egy-két transzformációnál többet nem látott egyszerre végrehajtani, Jugem azonban nem tudta zavarba hozni a követet a vadabbnál vadabb ötleteivel.

Persze szerencsére Masquerade-nak volt elég esze, hogy így a nyílt utcán nem ment bele mindenbe. Ismertebb személyek alakját elvből nem öltötte magára, így a Hercegnők Link nagy bánatára – ezt kivételesen ő vetette föl – kiestek a választási körből, valamint a véletlenszerű járókelők és az esetlegesen pánikhangulatot keltő lények megszemélyesítését is megtagadta. Megmutatta viszont, hogy néz ki egy nőstény changeling, póniból változott pegazussá, unikornissá, földipónivá, és thesztrállá is mindkét nemből, aztán lett belőle zebra, griff, hippogriff, meg valami fura, két lábon járó, macskaszerű lény is.

A vicces – és bizonyos értelemben némiképp félelmetes – rész akkor kezdődött, amikor Masquerade Jugem alakját vette fel. Önmagában ez nem lett volna nagy szám, elvégre nemrég ugyanezt Jellyvel is megjátszotta, viszont a changeling az ifjú kirin beszédstílusát és gesztusait is olyan pontosan leutánozta, mintha legalább olyan régóta ismerte volna, mint a kék kanca. Amikor Jelly egy kicsit háttal volt nekik, utána meg sem tudta volna mondani, hogy nem cseréltek-e helyet, amíg nem nézett oda… Csak annyi kellett volna a megtévesztéséhez, hogy Link is átrepüljön az ál-kirin feje mellé, mivel Masquerade még a fiú random kérdéseit is egy az egyben lemásolta.

Meg kell hagyni, Jugem rettenetesen élvezte a helyzetet, és az elementál is jókat kacagott, főleg amikor a changeling a kirin testében leült a kőre, és a hátsó lábával kutyamód vakarózni kezdett. Egy darabig jól elszórakoztatták ezzel egymást, utána viszont Jugem teljes mértékben szabadon engedte a fantáziáját, alaposan megdolgoztatva ezzel újdonsült barátját. A csikó kitalálta ugyanis, hogy mi lenne, ha nemlétező fajokat próbál alakíttatni a changelinggel, aki végül jó sok fejvakarás és hümmögés után megdöbbentően jól teljesítette a bizarrabbnál bizarrabb felvetéseket. A fiú a legtöbbször egész egyszerűen állatokat hibridizáltatott kirinekkel, pónikkal, meg hasonlókkal, de azokból is mintha szándékosan a leglehetetlenebb kombinációkat ötölte volna ki. Masquerade-nak pedig becsületére legyen mondva, több-kevesebb gondolkodási idő után mindenre sikerült alkotnia valamit, és a rókapóni, cápakirin, sőt, még a molypóni megszemélyesítése is meglepően kellemes kinézetűre sikeredett. Mikor azonban Jugem már pizzapónivá, meg kólapónivá változtattatta a changelinget, Jelly megállapította, hogy ideje lassan megállniuk harapni valamit…

Az apartmanház, ahol a Csillagőrséget Luna Hercegnő elszállásolta, nagyjából ugyanolyan távolságra esett a palotától, mint Jelly munkahelye, csak pont az ellentétes irányban, így elég sokat kellett gyalogolniuk – na nem mintha bármelyikőjük bánta volna. Egy gyorsétteremnél megtömték a bendőjüket, majd Masquerade meghívta őket egy fagyira, így még akkor is azt nyalták, amikor megérkeztek a négyszintes, szögletes, de egyébként kellemes küllemű épülethez. Odabent elég nagy csend fogadta őket, ami nem sok jót ígért, így Jelly nem is fűzött sok reményt hozzá, hogy itt találják, akit keresnek, de azért előreügetett a recepcióshoz.

– Á, szia, Jelly! – köszönt rá már messziről a fehér csődör. – Mi újság? Segíthetek?

– Szia, Chase! – üdvözölte ő is mosolyogva. – Igen, ami azt illeti. Swattert keresem, vagy Sunflowert, ha csak ő van itt.

– Nincs szerencséd – húzta el a száját a földipóni. – Luna Hercegnő kirendelte hadgyakorlatra az egész bagázst. Csak azok maradtak, akiknek felmentésük van alóla. Hagysz nekik üzenetet?

A csődör készségesen előkapott egy jegyzettömböt, de Jelly a fejét rázta.

– Egyelőre hagyjuk, köszi. Megkérdezem azt, aki miatt keresem őket, hogy mennyire ér rá – bökött a hátrébb várakozó, és még mindig a kirin-elementál párost szórakoztató changeling felé. – Nem tudod, mikorra érnek vissza?

– Nem, de estig tuti – vont vállat Chase. – Horizon sosem húzza sokáig az ilyesmiket.

– Gond, ha esetleg itt várnánk meg őket? – kérdezte Jelly.

– Ugyan már! – legyintett mosolyogva a csődör, majd oldalra mutatott a lábával. – Foglaljátok be nyugodtan a klubhelyiséget, és akkor onnan láthatjátok is, amikor hazaérnek!

– Kösz, Chase! – biccentett a kanca, aztán visszafordult a társaihoz.

– Le a kalappal, srácok! – füttyentett épp elismerően Masquerade. – A legtöbb felnőtt nem merne csak így nekivágni a nagyvilágnak. Minden elismerésem a tiétek a bátorságotokért!

Jugem csillogó szemekkel, büszkén kihúzta magát, az arcáról pedig le se lehetett volna vakarni a vigyort.

– Fiúk, fennforgás van – szólt közbe a beszélgetésbe Jelly. – Nincs itt, akit keresünk, csak később ér ide. A kérdés az lenne, Mr. Masquerade, hogy meg akarja-e itt várni.

– Természetesen – bólintott kimért mosollyal a changeling. – Ez az egyetlen feladatom, szóval addig érek rá, ameddig csak szükséges.

– Maradunk mi is, ugye, Jelly? – kérdezte könyörgő pillantással Jugem.

A kék kanca a hallban elhelyezett órára pillantott, s halkan sóhajtott. Conker hiányolni fogja, de meg fogja érteni… Aznapra meg úgysem szervezett se vendégeket, sem semmi ilyesmit.

– Jugemnek még el kell mesélnie az útját ide Desahutanyangból – helyezte a kirin vállára a patáját Masquerade, amit a csikó hálás pillantással fogadott.

– Jó, jó! – emelte fel megadóan a patáját Jelly. – Amúgy is azt ígértem, hogy biztosítok némi protekciót Swatterékhez. Persze, hogy maradunk.

– Ezaz! – bokszolt a levegőbe a csikó, majd az egyik hátsó lábára állva megpördült párszor a saját tengelye körül. – Huhú!

Jelly csupán mosolyogva forgatta a szemét.

* * *

Végül nem kellett sokat várniuk Swatterékre – vagy legalábbis nem tűnt soknak. Az idő nagyobbik részében Jugem adta elő a Linkkel közös kalandjaikat, természetesen az elementál megjegyzéseivel teletűzdelve, mint mindig. Az ifjú kirin pedig olyan hihetetlen beleéléssel tudott magyarázni, hogy a története minden lyukacsosságával és hozzátoldott, színesítő részlete ellenére többedjére is magával ragadta Jellyt, és láthatóan Masquerade is hasonlóképp érzett. A nagy, komoly changeling követ mohón itta a csikó szavait, s az első pillanattól kezdve együtt izgult és együtt nevetett vele a meséjén. Az egyedüli rész, ami nem tetszett neki – és az igazat megvallva Jellynek sem –, az volt, amikor a jövő került szóba. Jugem ugyanis elég határozottan kijelentette, hogy érzi már az út hívását, s úgy látja, Canterlotban eleget időzött már, s nem is tudott meg többet arról a bizonyos rejtett fényről, amit keresett.

– Jó fej srác vagy, Jugem – jegyezte meg akkor szomorkásan Masquerade. – És… lehet, kicsit elhamarkodottan mondom, de a barátomnak érezlek. Szeretném veled tartani valahogy a kapcsolatot, aztán ez a „keresztül a nagy büdös természeten” közlekedésed eléggé ellehetetleníti az ilyesmiket…

A kirin lendülete ezt hallva meg is tört kissé, mintha csak akkor tudatosult volna benne, mit is mondott valójában. Elszontyolodva vakarászta a sörényét, majd a pillantása Jellyre vándorolt. Lecsapta a füleit, és odaügetett a kancához, és átölelte.

– Tudom, néha nehéz… – motyogta bocsánatkérőn. – És nem is szívesen hagylak itt titeket. A családomat… őket is nehéz volt… És nagyon jól éreztem, érzem magam veled, veletek. De nem állhatok meg. Fontos küldetésem van.

– Esetleg azt meg lehetne csinálni, hogy majd mi írunk levelet – jegyezte meg Link. – Jelly címét tudjuk, ha te is adsz valami elérhetőséget, biztos el fogunk tudni érni előbb, vagy utóbb. Aztán ha megtaláltuk, amit keresünk, visszafelé még ugyanúgy beugorhatunk ide is, vagy bárhova, nem igaz?

Csak ennyi kellett, hogy a csikó jobb kedvre derüljön, de Jellyt a legkevésbé sem sikerült megnyugtatniuk. Jugem azt mondta, a következő célpontjuk a Kristály Birodalom lesz, a kék kanca pedig elég jól tudta, milyen veszélyesek voltak az északi régiók, főleg gyalogszerrel. Nem kellett nagyobb dologra gondolni, mint a zord időjárás, de ha már pont a Csillagőrségnél voltak látogatóban, hát, a lidércek felségterületére betévedni sem számított épp egy életbiztosításnak. Csak reménykedhetett benne, hogy a kirinnek – vagy legalább az elementáljának – van elég esze, hogy nem próbál nekivágni a jégmezőknek, Jugem viszont nem árult el semmi pontosabbat annál, hogy „majd onnan tovább”. Márpedig a tundránál a „tovább” könnyen jelenthette a sarkkört…

Nem sokkal ezután a beszélgetés után kerültek elő a házigazdáik, mikor a kirinen épp egy újabb viszketési roham lett épp úrrá. Miképp azt Chase ígérte, a klubhelyiség ablakai mögül Jellyék könnyedén szemmel kísérhették a csapat bevonulását. Sereghajtóként érkezett Swatter, Sunflower és Dragon Glass, és elsőként a recepcióshoz mentek mindhárman, így Jellynek igazából nem is kellett volna kiállnia az ajtóba, hogy jelezzen nekik. Ahogy közelebb értek, látszott az egyenruhájukon, hogy mind csatakosak az izzadtságtól – Horizon jól megdolgoztathatta megint őket –, szóval nem volt meglepő, hogy a társaik nagyobb része azonnal szétszéledt, bizonyára a szobáik felé, alaposan megmosakodni.

– Szevasz, Jelly, mi járatban? – kérdezte mosolyogva Swatter, aki láthatóan jóval kevésbé volt lestrapálva, mint a másik két póni.

– Sziasztok! – viszonozta a gesztust ő. – Bocs, de hoztam egy kis munkát. Jött hozzám egy changeling követ, és rólatok érdeklődött. Utólagos engedelmeddel behoztam ide.

– Egy changeling, mi? – vonta fel a szemöldökét Dragon Glass. – Jó arc legalább?

– Nekem szimpatikus – biccentett Jelly.

– Na, majd meglátjuk… – mondta az unikornis.

– És így előzetesben, mégis mire számítsak, mit akar tőlünk? – kérdezte bizalmatlanul Swatter.

– Lidércekről és hasonlókról érdeklődött – legyezett a patájával Jelly.

– Lidércekről? – csatlakozott a beszélgetésbe Sunflower, majd határozottan megcsóválta a fejét. – Bármit is akar, előre megmondom, hogy nem jó ötlet…

– De azért meghallgatjátok, ugye? – kérdezte a kék kanca. – Nem szeretnék hülyét csinálni magamból.

– Persze, ez nem is volt kérdés – bólogatott Swatter. – Mennyire hivatalos ez az egész?

– A király küldte, szóval valamennyire az, de ő is tudja magáról, hogy egyelőre a sötétben tapogatózik, szóval ez inkább csak amolyan tájékozódó körút-szerűség neki.

– Oké, akkor asszem ráér még letusolni… – jegyezte meg a rózsaszín kanca.

Jelly félreállt az ajtóból, és beengedte őket. Masquerade a füleit hegyezve azonnal felpattant a párnájáról a fogadásukra, bár azért vetett még egy gyors, aggodalmas pillantást az oldalát vicsorogva az asztalhoz dörgölő kirinre.

– Kedves mindenki, engedjétek meg, hogy bemutassam Masquerade-ot, illetve egy barátomat, Jugem Lightcallert! – intett Jelly a páros felé.

Pár gyors patarázás és névcsere után túl is estek az ismerkedési procedúrán, legalábbis a changeling részéről: Jugem felfüggesztette ugyan a vakarózást, de csak azért, hogy cserébe tátva maradt szájjal bámulhassa őket. Mivel ő nem jött oda – és amúgy is csikó volt –, a többiek is csak messziről integettek neki.

– És a jó öreg Pharynx hogy van? – kérdezte hunyorogva Dragon Glass, miután elengedte a changeling patáját.

– Pharynx? – vonta fel árnyalatnyit a szemöldökét Masquerade.

– Tudod, a hivatásos hajjakend Bogáriában – intett a fejével a szürke unikornis.

– Thorax – mondta tömören a changeling.

– A tesójára gondolok – szűkítette résnyire a szemét Dragon Glass. – Nem cseng ismerősen a neve? Mit is mondtál, honnan jöttél?

– Tudom, ki az – felelte lassan, rezzenetlenül állva a csődör pillantását Masquerade. – Nem vagyunk beszélő viszonyban. Sem a stílusával, sem a… nézeteivel nem tudok azonosulni.

– Értem – biccentett kissé megenyhülve az unikornis. – Azt hiszem, ezzel nem vagy egyedül.

Masquerade komoran bólintott, és tisztán látszott rajta, hogy a továbbiakban szeretné elkerülni a témát.

– Szóval, miben is lehetünk a segítségére? – ragadta magához a szót Swatter.

Amíg a changeling nekiállt kifejteni az elképzeléseit, Jelly odament Jugemhez, aki azóta is dermedten bámulta a kis társaságot.

– Minden rendben? – kérdezte halkan a csikótól.

– Igen, csak… – motyogta jóval hangosabban a kirin. – Ki az a kanca?

– Melyikőjükre gondolsz? – fordult Jelly is feléjük.

– Arra a… arra a nagyon szépre… – mondta Jugem.

– Ő Waggish Swatter, a Csillagőrség vezetője.

– Azt hiszem, szerelmes vagyok… – jelentette ki Jugem.

– Már megint? – szólt közbe szkeptikusan Link fentről.

– Az a… dolog Lightwind Passnél nem számít… – legyezett a lábával a kirin, majd ugyanazzal a mozdulattal a hasát kezdte vakarni.

– Nem akarlak kiábrándítani, de Swatter korban jóval közelebb áll hozzám, mint hozzád – jegyezte meg halkan Jelly.

– Aha… – motyogta Jugem, de mintha oda sem figyelt volna. – Aucs… Egyszerűen… nem találok szavakat, milyen jól néz ki!

– Ezt nem vitatom, ám ettől függetlenül tényleg ne éld bele magad! – figyelmeztette Jelly.

– Hogy menjek oda? Mit… mit mondjak… neki…?

A kirin szavai halk morgásba fulladtak, ahogy a csikó berogyasztotta a mellső lábait, s azokon térdelve dörgölte a fülét a padlóhoz. Bármi volt is a kínja, nem ígért sok jót, hogy egyre csak romlottak a tünetei…

– Jól vagy? – kérdezte majdnem egyszerre Jelly és Link.

– Nem… – nyöszörögte a fogai közt szűrve Jugem, s a következő pillanatban már úgy hempergett a földön, mintha porfürdőt próbálna épp venni. – Ajajajajj, nagyon csikiz, nagyon csikiz!

– Mi a gond? – jött oda hozzájuk Dragon Glass is aggodalmas arccal.

Sikerült immár minden jelenlévő figyelmét magukra vonzani, és Jelly nem tartotta valószínűnek, hogy a csikó szimulálna, csak azért, hogy vele foglalkozzanak. Eddig se volt rá jellemző, na meg azt se nézte volna ki belőle, hogy az újdonsült „szerelme” előtt szándékosan hülyét akarna csinálni magából…

– Nem tudom, reggel óta ilyen, csak nem volt ilyen súlyos – csóválta a fejét Jelly.

– Sosem csinálta korábban… – tette hozzá Link.

– Csikis, csikis, csikis! – vinnyogta a kirin, tehetetlenül kapálózva a lábaival.

– Tudunk segíteni? – kérdezte tétován Jelly. – Mit csináljak? Hol csiklandoz?

– Ott! – Jugem nagy nehezen visszanyerte az uralmát az egyik mellső lába fölött, és a patájával a fal felé mutatott.

– Mi…? – kérdezte értetlenül a kék kanca.

– Ez nem jó… – motyogta az ablak felé fordulva, majd lassan oda is sétálva Dragon Glass. – Valamit érzek… Valami disszonancia van a mágikus térben. És elég erős lehet, mert az ilyenekre nem vagyok túl érzékeny… Mondjuk ha irányt kéne társítanom hozzá, inkább pont amarra mutatnék – támasztotta a patáját az üveghez. – Ezt érzed?

Jugem nem válaszolt, csupán tompán morogva hempergőzött a padlón. Jelly nem akart elmozdulni mellőle, de azért fél szemmel figyelte, ahogy Swatter odalép az unikornishoz.

– Mit mondtál, merre? Az Everfree Forest, vagy mi?

– Simán lehet – vont vállat a szürke csődör. – Tényleg nem vagyok jó ilyenekben. Azt meg fene tudja, hogy a kirinek mennyire érzékenyek.

– Link, szerinted? – fordult ezt hallva Jelly az elementálhoz.

– Annyit tudok erről, mint ti – felelte bizonytalanul Link. – Jugem az egyetlen kirin, akit ismerek…

Mielőtt még tovább elemezgethették volna a lehetőséget, odakintről kürtök hangja szűrődött be hozzájuk. Rövid gyülekezési jelzés volt, s ugyanazt ismételgette mind, kis időbeni eltéréssel.

– Mi a fene… – motyogta immár Jelly is az ablak felé fordulva.

– Utánakérdezek a Hercegnőnél, hogy mi történik – jelentette ki határozottan Dragon Glass. – Sietek vissza.

Az unikornis izzó szarvval összeszorította a szemét, majd pár másodperc múlva egy éles villanással elteleportált.

– Okés, azt hiszem, most már megmaradok! – kászálódott négy lábra Jugem, amint a csődör eltűnt.

– Jaj, jobban vagy? – szaladt oda hozzá azonnal Jelly. – Te is a varázslatot érezted? Elmúlt?

– Nem tudom, de nagyon rossz volt… – motyogta a kirin a nyakát vakarászva. – Már azt hittem, bepisilek… Most meg nagyjából olyan, mint előtte volt.

– Elnézést, Mr. Masquerade, úgy hiszem, nem a legalkalmasabb időben látogatott meg minket – jegyezte meg Swatter.

– Nem tesz semmit – mondta ideges mosollyal a changeling. – Első a kötelesség. Illetve… ha esetleg tudok bármiben segíteni, készséggel állok szolgálatukra!

– Kérem, ne vegye sértésnek, de kétlem, hogy a segítségünkre tudna lenni, uram – jegyezte meg már-már lesajnáló mosollyal a rózsaszín kanca, azzal a hall felé indult, s intett Sunflowernek, hogy kövesse.

– Hölgyem, amikor Aquataniáról, vagy a Fagyott Városokról beszéltem, nem azt kértem, hogy engem kísérgessenek – felelt magabiztosan hunyorogva Masquerade. – Én szeretném elkísérni önöket, s ha épp arra van szükség, vagy csak úgy oldható meg, akár testőri minőségben is…

– Hmm… – torpant meg egy pillanatra Swatter. – Rendben, mindenképpen vissza fogunk térni a kérdésre.

A rózsaszín kanca nyújtotta a lábát, hogy kinyissa az ajtót, de a másik oldalról a portásuk megelőzte.

– Főnök! Leveled jött a Hercegnőktől!

Mire Chase végigmondta, Swatter már ki is kapta a patájából a tekercset, és azzal a lendülettel fel is bontotta. Jelly intett Jugemnek, hogy maradjon, ő maga pedig óvatosan közelebb húzódott a két kancához. Swatter gondterhelten bámulta a pergament, Sunflower viszont észrevette, és közelebb intette a kék pónit. Bár számíthatott volna rá, Jelly mégis meglepődött, hogy csak egy pár soros gépelt szöveggel találta szemben magát.

Minden parancsnoknak!

Gondoskodjanak róla, hogy minden egység elfoglalja az őrhelyét, és további utasításig maradjon készenlétben! Közvetlen veszély egyelőre nem fenyeget, de az általános riadó visszavonásig érvényes. Ez nem gyakorlat.

C.H. & L.H.

Swatter nagyot fújt, megcsóválta a fejét, aztán átadta a papírt Sunflowernek.

– Ezt rád bízom – fűzte hozzá. – Szólj mindenkinek! Nincs egy rohadt perc nyugtunk sem… Dögöljek meg, én akkor is letusolok, amíg összetrombitálod őket…

Azzal a rózsaszín kanca ki is ügetett a klubhelyiségből.

– Persze, menj csak, megoldom… – mondta savanyúan a sárga kanca. – És ja, ennyit az esti programról… Jelly?

– Nem tudom, mi legyen – húzta el a száját ő. – Nem akarok zavarni, de ha tényleg valami baj van, nem biztos, hogy a legjobb ötlet kimennünk az utcára, amíg Jugem ilyen állapotban van. Azon gondolkozom, ki kéne hívni egy dokit, hogy nézzen rá…

– Vállalom! – emelte fel a patáját Masquerade. – Valaki mondja meg, merre keressem az ügyeletet, és már hozom is!

– Semmi bajom, tök jól vagyok már! Au! – tiltakozott a csikó, de az elementálja azonnal nekirepült hátulról a fejének.

– Francokat vagy jól! – dorgálta Link. – Inkább köszönd meg, hogy nem hagynak itt megdögleni nekem…

– Köszönöm… – motyogta kelletlenül Jugem, aztán Linkhez fordulva hozzátette: – De amúgy meg már tényleg jól vagyok.

– Csodás – mondta szkeptikusan az elementál. – És mi garantálja, hogy nem jön rád még egy ilyen csiklandás-roham?

A kirin morogva leült a földre, s közben láthatóan igyekezett úgy tenni, mintha nem azért emelgetné néha a hátsó lábát, mert megint vakarózni akar.

– Igazán nem kérhetek ilyet… – kezdte Jelly, de a changeling feltartott patával megállította.

– Ez a legkevesebb, amit megtehetek, cserébe a segítségéért. Meg aztán… milyen dolog lenne tőlem, ha hagynám szenvedni a kedvenc kis kirinemet? – tette hozzá, megeresztve egy mosolyt a csikó felé, majd ügetett is kifele az ajtón. – A portás biztos tudja… – motyogta még magának közben.

– Maradhatunk akkor? – kérdezte Jelly Sunflowert.

– Természetesen! – mosolyodott el a sárga kanca. – Ha már úgyis ugrasztom az egész társaságot, szólok Bony-nak, hogy esetleg nézzen rá a srácra. Ha nem is orvos, de ért ilyen anatómiai dolgokhoz, meg ő elég sokat élt a tengerentúlon, szóval lehet, tud egyet, s mást a kirinekről is.

– Kösz, az remek lenne! – biccentett Jelly.

Sunflower is bólintott, aztán ő is távozott. A kék kanca halkan sóhajtott, aztán odament a magában duzzogó csikóhoz.

– Hidd el, mindenki jót akar neked! – mondta, de a kirin felé sem nézett. – Nagyon ijesztő volt ám kívülről, bármi is lett úrrá rajtad.

Jugem válaszképp csak még jobban lehajtotta a fejét. Amilyen vidám volt mindig, olyan rossz volt most azt látni, mennyire magába zuhant… Jelly körbenézett, hátha talál valamit, amivel jobb kedvre derítheti a kölyköt, és a szeme végül az ablakon akadt meg.

– Nézd csak, pont itt gyülekeznek a pegazusok! – ügetett oda, és a patájával az üveg túloldalára mutatott. – Még nem álltak be teljesen formációba… Egy egész század könnyű páncélban. Ha jól látom, Star Fall vezeti őket!

A szavaira Link azonnal odaröppent mellé, és halkan füttyentett. Kisvártatva aztán, kelletlenül ugyan, de Jugem is csatlakozott hozzájuk, s eleinte lecsapott fülekkel, majd hamarosan teljes figyelemmel, tágra nyílt szemekkel figyelte a sorakozó gárdistákat.

– Az micsoda? – emelte lassan a magasba a patáját.

Jelly próbálta követni, hova mutathat, de nem sikerült rájönnie.

– Nem tudom, mire gondolsz.

– A… fény – tapasztotta az orrát az ablaknak Jugem, félrebiccentve a fejét. – Az az Északi Fény? A Kristály Birodalomból? Au… Aura Borralázós?

– Hát, én innen nem látok ilyesmit – csóválta a fejét Jelly. – De az csak ritkán szokott látszani errefelé, és akkor is szinte kizárólag este.

Jugem odafordult hozzá, felvonta a szemöldökét, aztán elügetett. A kék kanca már majdnem utánaszólt, amikor rájött, hogy a kirin csak a könyvéért ment, amit a táskájában hagyott, a ruhafogasra akasztva. Hamarosan visszajött hozzájuk, s néha fölnézve az égre nekilátott átnyálazni a rongyos kötetet.

– Na, itt van! – kiáltott fel hirtelen diadalmasan, mintha máris megfeledkezett volna a korábbi rossz kedvéről. Fölnézett az égre, a patáját a szájához érintette, aztán megcsóválta a fejét. – De ez nem lehet az. Az Aurélia Borreliosis az ilyen színes, ez meg olyan… bordós-piros. Ugyanúgy néz ki, csak elég halvány, meg mintha belekevertek volna egy vödör festéket.

Hiába hunyorgott, Jelly semmit nem látott az égen. Az első gondolata az volt, hogy a csikó csak ugratja, utána viszont rögtön eszébe jutott, hogy Jugem kora reggel óta egész testében viszketett. Ha ennek bármi köze volt a jelenleg kibontakozóban lévő eseményekhez, a kirin jóval hamarabb megérezte bármelyikőjüknél, hogy valami készülődik… még ha ő maga nem is volt tisztában vele, mit is érez.