2. fejezet

Langyos fogadtatás

Félt. Vagy talán nem ez volt a jó szó arra, amit érzett… de a másik alternatíva, ami eszébe jutott, azaz hogy „izgult”, még kevésbé fedte le a valóságot. Olyan régóta várta már, hogy a Fagyott Városokhoz utazhasson, de nem így képzelte el az alkalmat. Túlzás lett volna azt állítani, hogy számított jobb lehetőségre, inkább csak… reménykedett benne. Most viszont, tetszik, nem tetszik, egy olyan varázslatért készültek felelősségre vonni a lidérceket, amiért vagy ők voltak a felelősök, vagy nem – de szinte biztos, hogy igen –, és ami simán felérhetett egy hadüzenettel Equestria ellen. Leendő közvetítőként persze az ő feladata az ehhez hasonló kellemetlen témák letárgyalása is, bár szívesebben töltötte volna be a békéltető szerepét.

És ráadásul rengeteg múlt rajta! Minden diplomáciai képességét be kellett vetnie, hogy a lidércek anélkül legyenek hajlandóak konstruktívan beszélgetni vele, hogy nyomást gyakoroljon rájuk – ez egy ilyen ütőképes, de csekély létszámú csapattal amúgy is meglehetősen esélytelen lett volna. Nem csupán éles, de feszült helyzetben kellett tesztelnie mindazt, amit az északiak szokásairól, kultúrájáról, és nem utolsósorban nyelvéről tanult. Nyugodt körülmények között izgulhatott volna, hogy helyesen ejtse ki a szavakat, és megfelelően értelmezze a gesztusaikat. Most azonban pónik életei múlhattak azon, ő hogyan teljesít, erre pedig nem volt fölkészülve. Az önbizalma talán meglett volna hozzá, ha kapott volna egy lidérc gyakorlópartnert – szép is lett volna –, vagy ha Luna Hercegnő több időt szán rá, hogy személyesen gyakorolja vele a nyelvet – ami meg érthető módon elég ritkán volt csak kivitelezhető.

Próbálta mérlegelni a lehetőségeket, de ugyanúgy, ahogy a megbeszélésen, ezúttal is be kellett látnia, hogy fogalma sem volt, mire kéne számítania. A legrosszabb eset nyilván valami olyasmi lehetett, hogy a lidércek előre megfontolt szándékkal csinálták ezt az egészet, őket most elfogják, vagy tán meg is ölik, aztán pedig megtámadják Equestriát. Nos, ha erre valóban reális esély lett volna, ennek azért már kellett volna lennie valami előjelének. A legjobb eset ezzel szemben talán az lett volna, hogy ez az egész egy félreértés, és minden arra mutató jel ellenére a Fagyott Városoknak az égvilágon semmi köze nincs a káosz szivárgásához. A lidérceknek ugyanúgy meggyűlt a bajuk a lényekkel, és most hálásan fogadják majd Equestria követeit, és a segítségükért cserébe végre hajlandóak lesznek nyitni feléjük. Eh, ébredj, Sunny, bilibe lóg a patád!

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen luxusutazásban lesz részünk – jegyezte meg mellette Swatter. – Hozzá tudnék szokni!

Valóban, ezek a szánok kifejezetten kényelmesek voltak, főleg így, hogy egyrészt húzták őket, másrészt Starlight Glimmer volt szíves hővédő varázslattal körbevenni a kölcsönkapott járműveiket. Persze az se volt utolsó szempont, hogy nem pónik húzták őket, hanem Cadence Hercegnő jóvoltából – Sunburst, valamint ismét Starlight hozzájárulásával – agyagból formált pólemek, így miattuk sem kellett aggódniuk, hogy esetleg megfáznak. Az lenne szép, ha egy ilyen közlekedési módot fenntarthattak volna köztük és a Fagyott Városok között, és akkor igazán semmiség lenne ide-oda utazgatni! Sajnos azonban a szánhúzó pólemeket csak a különleges helyzetre való tekintettel kaphatták meg, és a Hercegnőnek fel is kellett áldoznia a megalkotásukhoz néhány ritkább kristályt energiahordozónak, így ez, mint hosszútávú lehetőség, szóba sem jöhetett. Ha egyszer eljutnak odáig, hát marad majd a jó öreg gyalogos módszer, keresztül a hómezőkön.

– Nagyon azért ne szokjatok hozzá! – mondta lehunyt szemmel élvezve a mesterségesen langyossá tett menetszelet Starlight. – Sajnos nem tudjuk pontosan, mennyire tartós a varázslat. Az is lehet, hogy még a visszaút végéig se bírja ki.

– És akkor mi lesz a szánokkal? – vonta fel a szemöldökét Swatter. – Ha így nézzük, már inkább tűnnek tehernek, mint segítségnek…

– Azokat otthagyjuk – felelt az unikornis. – Annyira nem nagy kár értük; a pólemeket életben tartó kristályok egyesével többet érnek, mint az összes szánunk. Nem fognak fennakadást okozni, ne aggódj!

– Milyen más költségvetéssel dolgozunk, hogy hirtelen ilyen fontosak lettünk! – állapította meg kuncogva Sunflower.

– Épp akartam mondani – bólogatott nagy komolyan Swatter. – Meg azt is, hogy jól bírod a feszültséget.

– Még egy picit várakozni? – vigyorgott ő. – Mit tesz az ennyi év után?

– Örülök, ha így érzed, engem majd megöl az ideg! – fintorgott a rózsaszín kanca. – Ráadásul minden jel szerint a fővárosuk felé megyünk. Nem ússzuk meg egyszerűen, biztos vagyok benne…

– Nyugodtan bízd csak rám őket! – legyintett Sunflower könnyednek szánt mozdulattal. – Égek a vágytól, hogy végre beszélgethessek az egyikőjükkel! Ha csak hajlandóak velünk szóba állni, én már boldog leszek!

– Akkor kevés kell a boldogságodhoz – nézett a szemébe végre egy árnyalatnyi derűvel Swatter.

– Miért, mi kelljen hozzá? – heccelődött Sunny, finoman megbökve a barátnője vállát. – Hogy találjak magamnak egy helyes lidérc fiút, és szépen letelepedjünk Üres Városban, vagy mi? Most őszintén, ha egyszer tényleg elfogadnak követnek, más esélyem aligha lesz bepasizni… – tette hozzá a szánban ülők megrökönyödött pillantásaira.

Ez volt az igazság, na, tetszett, vagy sem. Ahogy az is, hogy pontosan ugyanebből az okból igyekezett elkerülni Equestriában a másik nem képviselőit. Sosem volt a távkapcsolatok híve, annyira meg ismerte már magát, hogy tudja, milyen nehezen lett volna képes elszakadni valakitől, ha igazán beleszeretett. Szóval egyszerűbb volt nem is belebonyolódni semmi ilyesmibe. A lidércekkel meg… igazából nem volt semmi gondja. Túlzás lett volna azt állítani, hogy vonzódott volna a nála alacsonyabb, első ránézésre vak csődörökhöz, de biztos volt benne, hogy ha akad köztük egy megnyerő személyiségű, aki nem idegenkedik a póniktól, jól ellennének. A lidércek állítólag úgyis nagyon érzelmesek és hűségesek, ebből a két tulajdonságból meg sosem ártott a sok…

De fölösleges volt most ilyesmiken lamentálni! A kaland és a veszély itt várta őket az úton, hát bármi hasznosabbal eltölthetné az idejét, mint nemlétező csődörökről ábrándozni. Mintha olyan nagyon ki lenne éhezve rájuk, vagy valami… Ez lett volna az évezred túlzása. Persze nem is utálta őket. Talán csak… elege volt belőlük? Egy nagyon ronda általánosítás, amit igazán nem akart gondolni egyetlen idióta miatt… ugyanakkor az érzéseinek, a tudattalanjának nem volt annyira egyszerű parancsolni. Mókás lenne, ha a lidércek jelentenék a menekülést a múltbéli rossz élményektől! Mókás, bizony… Ébredj, Sunny, hova lóg megint a lábad…?

– Valamit elfelejtettem megkérdezni – váltott témát nem túl meglepő módon Swatter. Nem kellett messzire mennie, hogy találjon még egy pónit, aki kellőképpen kiábrándult a csődörökből. – Hogyha megszüntetjük majd a szivárgást, azzal a megidézett lényeket is visszaküldjük oda, ahonnan jöttek?

Az első válasz egy hangos horkantás volt Life Thread részéről, aki pedig nem szólalt meg már… nos, legalább egy napja, szóval Sunflower némiképp meglepőnek találta, hogy a halott csődör ilyen módon nyilvánítson véleményt.

– Viccesnek találod a kérdést talán? – kérdezte enyhén fenyegető éllel Swatter.

– Igen – felelt tökéletesen semlegesen Thread. – Még egy földipónitól is elképesztő naivitás feltételezni, hogy így működnek a dolgok. Ha azt látjátok, hogy varázslattal az egyik pillanatról a másikra történik valami, rögtön azt hiszitek, hogy visszacsinálni is ugyanolyan egyszerű. Ugyanígy keletkeznek a hasonló tévhitek, hogy egy changeling kaptárnak elég megölni a királynőjét, és azonnal szétesik az egész.

Starlighton látszott, hogy újfent megdöbbent a naturális megfogalmazáson, de ezúttal sem szólt hozzá. Swatter pedig csupán kényelmesen hátradőlve beakasztotta a mellső patáit a szán peremébe.

– Avass be, kérlek!

– Nos, azt mondtátok, káosz szivárgás okozta a lények megjelenését a portálokon keresztül – magyarázta tárgyilagosan a csődör. – A szivárgás egy igen találó szó annak a leírására, ami történt, mivel a fizikai világban hasonló jelenséget takar. Maradva az analógiánál, adott esetben a mi világunk egy hajó, a mágia pedig a tenger. A hajótesten keletkezett egy apró repedés, amin keresztül szivárog a víz. Mondjuk most olyan vizeken hajózunk, ami tele van apró rákokkal, amik pont beférnek a résen. Lényeg a lényeg, most a fedélközbe került egy csomó víz, meg egy csomó állat. Ha befoltozzuk a repedést, és a szivárgás megszűnik, a víz elpárolog egy idő után, még ha nem is merjük ki vödörrel, de a rákok megmaradnak. Nem mozognak túl otthonosan a levegőn, de nem is fulladnak meg benne.

– Oh… – motyogta halkan a rózsaszín kanca. – Kezdek csodálkozni, hogy Celestia Hercegnő téged nem mint mágia-szakértőt rendelt ki mellénk.

– Ehhez nem kell szakértőnek lennem – mondta színtelen hangon a csődör.

– Azért én meg kiállnék a kérdés jogossága mellett, fiatalúr! – nyekeregte Thread oldalán Bony. – Idézés típusú varázslat esetén azért egyáltalán nem földtől elrugaszkodott dolog feltételezni, hogy az idéző és a megidézett között erős kapcsolat van. Ha azt a varázslat tartja aktívan életben, úgy a szivárgás megszűnésével a lények is visszakerülnének a saját világukra.

– Bocsánat, de nem – emelte meg fejcsóválva a lábát Starlight. – Ez csak „egyszerűbb” felépítésű lények esetében igaz, akik kevésbé kompatibilisek a mi világunkkal. Mint például az elementálok. Azoknál a lényeknél, amelyek elméletben önmaguktól is képesek lennének a világunkra lépni, jellemzően a kapocs feltörése az irányítás elvesztését okozza csak a megidéző részéről. Azt pedig már tudjuk, hogy a betolakodókat az átlépésükkel nem kötötte mágikus szerződés.

– Ezt honnan tudjuk? – pislogott zavartan Sunflower. – Lemaradtam valamiről?

– A jelentések alapján feltételeztük – felelte az unikornis. – De biztosan azóta tudom, hogy láttam a Kristály Szívnél a mágia áramlását. A varázslat eredetileg egyértelműen csak a portálok megnyitására volt alkalmas, és nem tartalmazott semmilyen megkötő komponenst. Azt pedig Lightcallernek köszönhetően tudjuk, hogy az eredeti célpont a Kristály Birodalom lett volna, és egyedül a Kristály Szívnek köszönhetjük, hogy az Everfree-re irányította a koncentrált káoszenergiát. Ami viszont roppant különös, hogy a szivárgás még most is fennáll, de jelentősen meggyengült. És itt nem állja meg a helyét Thread hasonlata, mivel ezt a bizonyos repedést a létrehozójának folyamatos erőbefektetéssel kell fenntartania. A varázslat tehát él, de már olyan halovány, hogy csak szórványosan nyit meg újabb portálokat.

– Szóval… bárki is csinálta, még mindig csinálja, pedig alig ér el vele valamit? – kérdezte Sunflower. – Ez tényleg elég furcsa. És nem is vall igazán a lidércekre. Ahogy a káoszmágiával való játszadozás sem.

– És mégis méterről méterre közelebb kerülünk hozzájuk – sóhajtott Swatter. – Reméljük, szürke szőrű barátainknak nem csak válaszaik vannak a halmozódó kérdéseinkre, de hajlandóak is azokat megosztani velünk!

– Meg abban is reménykedjünk, hogy a csikó érzékei nem vezetnek minket tévútra, máskülönben borzasztó kínos lesz az első komoly tárgyalásom a lidércekkel – tette hozzá Sunflower.

Kinézett a mellettük jövő szánra, ami a csapatuk másik felét hordozta magán. Az említett kirin most is nagy lelkesedéssel nézelődött, és ahogy észrevette, hogy őt nézi, vigyorogva azonnal integetett is neki. Sunny mosolyt erőltetve az arcára viszonozta, utána viszont ahogy a pillantása a fiú mellett ülő changelingre siklott, rossz érzés fogta el. Bárki bármit is mondott, őt nem volt jó ötlet magukkal hozniuk. Az odáig szép és jó, hogy a fajtája barátkozni akart… és még az sem olyan nagy baj, hogy a lidércekkel. Itt és most azonban a puszta jelenléte is veszélyt jelentett a küldetésükre. Igen… hiba volt elhozni…

* * *

Hát itt voltak. Egy óriási hegy hatalmas szájként ásító barlangja előtt. Odabent egy sötét, kivilágítatlan, viszonylag szabályos alagút vezetett a lidércek fővárosához, de ezt ők nem láthatták, mivel a szánjaikkal egy udvarias majdnem fél kilométeres távolságban parkoltak le, és Sunny maga sem merészkedett sokkal közelebb a bejárathoz. Egészen pontosan annyival, hogy kissé eltávolodjon a csoporttól, és egyértelműen látsszon rajta, hogy akar valamit. Mind ez idáig semmilyen hatást nem sikerült kiváltania a város lakóiból, pedig arról meg volt győződve, hogy már régóta tudtak az érkezésükről. Ami olyan szempontból kifejezetten bosszantó volt, hogy a város környékén volt mozgás – mi több, nem is kevés –, ám a jövendőbeli házigazdáik látványosan tudomást sem vettek róluk. Egy újabb furcsaság az egyre csak nyúló listán…

Az mondjuk inkább biztató volt, hogy mikor Swatter kérésére a thesztrál felderítőjük még az érkezésük előtt előreröppent finoman tapogatózva fölmérni a terepet, akkor őt sem zavarták vagy állították meg. Bamboo jelentése alapján pedig nem érte őket nagy meglepetésként, ami ideérve fogadta őket, viszont a saját szemükkel látni ettől semmivel sem lett kevésbé különös. Három-hat fős lidérc csapatok röpködtek a fővárosba ki-be, akik közül az egyik csoportba előzetesen a csődör is belebotlott – és azok is jóformán elrepültek mellette, tudomást sem véve róla. Máskor olyan bizalmatlanok voltak, hogy a városaik közelébe sem engedték őket, most meg a kapuban kellett rájuk várni.

Persze Sunflower nem kételkedett benne, hogy folyamatosan megfigyelik őket, még ha ez nem is látszott a jelenlegi helyzetükből. Abban is teljesen biztos volt, hogy ha fogná magát, és megindulna a bejárat felé, rögtön akadna egy pár lidérc, aki ráér foglalkozni vele, viszont az is biztos, hogy egy ilyen húzást provokációnak érzékelnének, és a fogadtatás még annyira sem lenne kellemes, mint amire most mert számítani. Maradt hát az egy helyben fagyoskodásnál, míg a nap lassacskán a horizonthoz közelített – ahol le is fog majd bukni, de ennyire északon teljes sötétségre már nem számíthattak –, és a társai berendezkedtek a szánjaik által kialakított, szélvédett zugban felállított sátraikban.

Legalább letesztelhette, mennyire vásárolt be megfelelőképpen hideg ellen védő ruhákból. Nos, egyelőre mérsékelten volt elégedett a választásaival: a kabátja eleinte rettentő melegnek tűnt, miután kilépett Starlight hővédő buborékából, mostanra azonban elég nyilvánvalóvá vált, hogy bármilyen vastag volt is az anyaga, voltak rajta apró rések, amiknek hála egy viszonylag rövid idő után a legenyhébb fagyos légáramlatokat is megérezte. A sála remekül megvédte a nyakát, így amiatt nem kellett aggódnia, hogy kehes lesz, ugyanakkor a sapkaválasztási procedúrái szintén igényeltek némi felülvizsgálatot. Eleinte hasznosnak – és haláli jópofának – tűnt, hogy a bélelt anyag szabadon hagyta a füleit, ennyi ácsorgás után viszont Sunflower örömmel lemondott volna az éles hallásáról azért a néhány négyzetcenti hőleadó felület megszüntetéséért cserébe. Eh, a lidércek úgysem adtak a divatra – sőt, jellemzően nem is hordtak ruhát –, szóval lehet, mégis jobban járna, ha beszerezne magának pár kényelmes overált.

Már azt hitte, a szeme káprázik, mikor észrevette a magányos, szürke alakot, aki gyalogszerrel, összezárt szárnyakkal közelített felé! Örült, hogy végre vége szakad a szobrozásának, ám meg nem könnyebbült: a neheze még hátra volt. Hátranézett, és integetett a többieknek, de persze a legtöbben rég elunták, hogy bámulják, amint lassan belepi őt a finoman szállingózó hó, a szemfüles thesztráluk figyelmét viszont szerencsére sikerült felkeltenie, ami elég is volt, hogy az üzenete továbbításra kerüljön az illetékesekhez. Hamarosan csatlakozott hozzá Swatter és Thread is, így a megbeszéltek alapján hármasban várták a Fagyott Városok küldöttjét. Ő azért vagy egy méterrel előrébb helyezkedett el, hogy egyértelműen látsszon, melyikőjük fog beszélni.

Kényelmes pár lépésnyi távolságra állt meg tőlük a jövevény, és egy jó percig egyikőjük sem szólalt meg. A lidérc némán, résnyire szűkített szemekkel méregette őket, hát Sunflower se tett másként. Nem volt kifejezetten kedves gesztus, viszont tény, hogy nem is bájologni jöttek. Sok információt persze nem tudott leszűrni a fogadásukra érkező csődör puszta kinézetéből, bár ilyesmiben nem is reménykedett. Még a fajának átlagánál is alacsonyabbnak tűnt, noha a sárga kancának rég volt már alkalma élőben találkozni bármelyikőjükkel, így megkophatott már az élmény… és hirtelen sokkal kényelmetlenebb volt visszagondolni a szánon folytatott ábrándozásáról a jövőbeli szerelmi életét tekintve. Nem, nem ábrándozás, spekuláció… Mindazonáltal ez a lidérc kifejezetten viharvertnek is tűnt a felborzolt bundájával és a szélfútta, zöldessárga sörényével, szóval Sunflower élt a gyanúperrel, hogy nem a társadalmuk krémjét szalajtották a nyakukra.

– Én, Hó – jelentette ki tisztán érezhető bizonytalansággal a hangjában a csődör. – Ti Equestria?

Oké, ezt a szánalmas nyekegést hallva Sunflower úgy döntött, hogy inkább azonnal megkíméli a további szenvedéstől a lidércet. Vett egy nagy levegőt, lassan kifújta, majd minden ellenérzése dacára lehunyta a szemét.

– Mi vagyunk Equestria küldöttei, igen – sziszegte a legjobb tudása szerint. – Engem hívhatsz Napvirágnak, én fogok beszélni. Ő a társam és vezérem, Waggish Swatter, a Csillagok Védelmezője. Hálás vagyok, amiért fogadsz minket.

Képtelen volt megállni, hogy a mondókája végeztével föl ne nézzen. A lidérc élénken hegyezte a füleit, és egyértelműen látszott az arcán a megkönnyebbülés. Végre valami jól alakult!

– Részemről a megtiszteltetés, Napvirág! – válaszolt a saját nyelvükön a lidérc, és Sunflowernek igencsak koncentrálnia kellett, hogy minden szavát értse, mivel az előbbi lassú beszédéhez képest a csődör most meg már hadart – Én vagyok Mohos, aki a Hóban Fürdött, de szólíts csak Havasnak! Én fogom képviselni a Fagyott Városokat, legalábbis ideiglenesen. Bocsánatot kérek, amiért megvárakoztattunk titeket… és sajnos arra sincs lehetőségem, hogy bekísérjelek titeket a városba. Meghallgatom a kérdésed, Napvirág.

Nos, sikerült jó alaposan meglepnie. Nyilván számított rá, hogy nem engedik be a csapatot a fővárosba – az önmagában felért volna egy kisebbfajta csodával –, ellenben az, hogy ezt a lehetőséget egyáltalán fölvetették, mi több, még elnézést is kérnek, amiért nem valósulhat meg, szabályosan megdöbbentette. A csődör hajlandósága a szóbeli együttműködésre ehhez képest már csak hab volt a tortán.

– Köszönöm, Havas! – sziszegte hunyorogva, nagyon ügyelve a legapróbb mozdulataira is… azaz elsősorban arra, hogy ne legyenek. – Én egy kellemetlen témával állok előtted. Egy nagy varázslat érte Equestriát. Sok kapu nyílt meg az erdőben, és keresztül rajtuk jöttek rémek. Mi követtük a varázslatot, és ide vezetett minket. A ti városotokhoz pont.

Továbbra sem azt a reakciót kapta, amire számított, vagy remélt. A lidérc tágra nyitotta a szemét, majd lassan pislogott egyet, és megint vagy egy percig nem szólt semmit. Mikor pedig igen, azzal sikerült is összezavarnia a kancát.

– Nektek barátok? – kérdezte a szürke csődör.

Sunflower legszívesebben odafordult volna Swatterhez, de biztos volt benne, hogy ő is pontosan ugyanolyan tanácstalan azzal kapcsolatban, hogy mire gondolhatott a követ. Vett hát egy újabb nagy levegőt, s csak amíg beszélt, újra lehunyta a szemét.

– A te kérdésed nem volt nehéz, vagy én értettelek félre? – kérdezte végül. – Te azt kérdezted, akik jöttek, azok nekünk a barátaink? Ha igen, az én válaszom nem.

– Igen, az én kérdésem ez volt – mondta hunyorogva a lidérc. – Talán te nem értetted önmagad. Te használtad a „rém” szót. A rémek a lidérceknek barátai. Te arra gondoltál talán, hogy „szörnyetegek”?

– Oh… – lehelte kissé elpirulva Sunflower. – Bocsánat, akkor én hibáztam… Én ellenséges lényekre gondoltam. Nekünk ellenségesek. Nektek talán barátok?

– Nem – vágta rá azonnal Havas, majd lehunyta a szemét, és kissé oldalvást fordítva a fejét az égnek emelte az orrát – Viszont… a mi hibánkból érkeztek ide.

Elég hamar sikerült eljutniuk oda, hogy Sunflower teljesen megfeledkezzen az etikettről, és hagyja látványosan leesni az állát. Annyi információ volt ebben a két rövidke mondatban, amiről legalább egy órán keresztül tudott volna beszélgetni Swatterrel és a szakértői gárdájukkal. Pedig lélekben már felkészült, hogy nagyjából ugyanennyi idő kell majd, mire sikerül majd bármi használhatót kicsikarni az állandóan ködösítő lidércekből. Csodás fejlemény lett volna, ha rászoknak az ehhez hasonló direkt válaszadásra, ám a változás hirtelenségét a jelen helyzetükben inkább találta ijesztőnek.

– A ti hibátok? – kérdezett vissza, roppantmód igyekezve, hogy a sziszegésébe egy csepp indulatot se tegyen. – Mi történt?

– A fővezérünk, Vész Bajnoka, nagy kísérletbe, nagy varázslatba kezdett – felelte rezzenéstelenül tartva a sajátos testhelyzetét Havas. – A varázslat… rosszul sikerült. A káosz beszivárgott. A fővezérünk fogságba esett mély transzban, a varázslata nem engedi el. Mi szeretnénk kérni a segítségeteket a kiszabadításában.

– A… segítségünket…? – hápogta döbbenten Sunflower, majd észbe kapva gyorsan megismételte a lidércek nyelvén is.

– Igen – felelte Havas. – Az Árnyék Tanács a segítségeteket kéri, hogy feloldhassuk a varázslatot. A varázslathoz kellett városhoz nagy körben öt pont. Az öt pontra most a szörnyetegek rátelepedtek, és azzal rögzítik a varázslatot, azzal tartják fogva Vész Bajnokát. Egyet már sikerült visszaszereznünk és eltörölnünk, de a többi szilárdan köti. Mi kevesen vagyunk, és a szörnyeket fel is kell tartanunk. Ezért kérünk titeket, hogy a Kristályok Földjéhez legközelebb eső pontot szabadítsátok fel. Az unikornisok könnyebben oldják fel a varázslatot, mint a lidércek.

– Ha a segítségünkre volt szükségetek, miért nem szóltatok? – bukott ki a kérdés Sunflowerből. – Ha mi nem találjuk meg a forrását a varázslatnak, és mi nem jövünk ide, mi történik?

– Mi nem vagyunk elveszettek – mondta a lidérc, továbbra sem nyitva ki a szemét, de végre visszahajtva a nyakát. – És mi nem vagyunk segítség nélkül. De a közreműködésetekért hálásak leszünk.

Megfontolandó egy ajánlat volt, az biztos. Havas bizonyára nem blöffölt azzal, hogy ha kell, tudnak máshonnan is segítséget szerezni, elvégre ott voltak a tengeren túli láng-lidércek is, akikkel ha a Fagyott Városok nem is voltak túl jó viszonyban, bizonyára nem mernék cserben hagyni Pulsart. Főleg azután, ami a hercegnőjükkel történt, mikor ellenszegült a fővezérük akaratának… Olyan alkalom viszont szörnyen ritkán adódott, amikor a pónik lekötelezhették a lidérceket – érjen ez bármily keveset is a két nemzet konstans politikai csiki-csukijában.

– Ezt meg kell beszélnem Swatterrel, mielőtt én válaszolhatok – mondta óvatosan Sunflower. – Mi nem zárkózunk el a lehetőségtől, de én szeretném tudni, mi mire számíthatunk a segítségünkért cserébe.

– Én nem tudom – nézett hosszú idő után újra a szemébe Havas, s póni módjára a szügyéhez érintette az egyik vörösen izzó patáját. – Én csak pehely vagyok a szélben. Ha kérésed van, Napvirág, én továbbíthatom az Árnyék Tanács felé. – A csődör vett egy mély levegőt, majd választ se várva töretlen nyugalommal folytatta: – A pónik nem szeretnek utazni sötétben, és az éjszaka közeleg. Ti vitassátok meg a kérdést, és holnapig maradjatok békével a hegy lábánál! Én napkeltekor visszatérek.

Azzal, mint aki jól végezte a dolgát, a lidérc hátrált egy lépést, majd megfordult és elsétált. Sunflower se bámult utána sokáig, inkább a két társához fordult, és intett a fejével, hogy menjenek vissza a rögtönzött táborukhoz. Mielőtt azonban nekiállhatott volna menet közben magában megrágni a hallottakat, Swatter finoman megbökte a vállát. Persze… nem is volt túl szép tőle, hogy nem állt neki ő maga elmesélni a tárgyalását, elvégre a rózsaszín kancának sokkal kevesebb érzéke volt az idegen nyelvekhez, mint neki – és egyébként meg nem csak a barátnője, hanem a felettese is volt egyben, ahogy azt a lidércnek említette is.

– Mennyit értettél az egészből? – kérdezte hát bocsánatkérő mosollyal.

– Mondjuk úgy a negyedét – húzta el a száját Swatter. – Végig csak gúnyolódott, vagy mondott valami használhatót is?

Sunflower megütközve pislogott, aztán halkan elkacagta magát.

– Bocs, de akkor a negyedét sem értetted – mondta végül. – Vagy nem a jó negyedét sikerült megfejtened. Volt egy kis félreértés, amikor rosszul fordítottam egy szót, de egyébként úgy érzem, egész jól sikerült megértenünk egymást. És nagyon érdekes dolgokat mondott! Sőt, ami azt illeti, a legérdekesebb az volt, milyen lényegre törő volt!

– Azt hallottam, hogy dobálózott nagy nevekkel – biccentett Swatter. – Pulsarral, az Árnyék Tanáccsal, meg a Kristály Birodalmat is említette. Azt hittem, csak tereli a szót…

– Nem, és egyébként kifejezetten udvarias is volt – mosolygott Sunflower.

– Ahhoz képest elég magasan hordta az orrát – jegyezte meg a barátnője.

– Á, szóval ez tévesztett meg! – világosodott meg a sárga kanca. – Kontextus nélkül lehet, én is azt hittem volna, hogy dölyfösködik. De hacsak nem értettem félre, és mégiscsak gúnyolódott rajtunk, akkor ez inkább volt… megalázkodás a részéről.

– Megalázkodás? – vonta fel a szemöldökét Swatter, s még a léptein is lassított.

– Bocsánatot kért, lehunyta a szemét, és a torkát mutatta felénk – imitálta a csődör mozdulatát Sunflower. – Nem jut eszembe jobb szó rá, mi lehetett.

– Hm… furcsa – motyogta a társa. – A lidércek nem is ragadozók, vagy ilyesmi… Várj csak, és miért kért bocsánatot?

– Mert ők voltak – nézett komolyan a rózsaszín kanca szemébe. – Ők okozták a szivárgást.

Swatter ezúttal már le is fékezett, és nagyjából olyan döbbenten nézhetett rá, mint ahogy ő tehette a lidérccel, mikor az megosztotta vele ugyanezt az információt. A hely és az idő azonban csak majdnem volt alkalmas a kérdés megvitatására…

– Ez rájuk is tartozik – bökött a fejével a közelben álló sátrak felé Sunflower.

A barátnőjének beletelt egy kis időbe, mire összeszedte magát annyira, hogy kövesse a mozdulatát, de aztán bólintott, s szó nélkül továbbindult, hogy csatlakozzanak a társaság többi tagjához.

* * *

– Az a helyzet, hogy nincs demokrácia – magyarázta bosszúsan Sunflower. – Swatter a főnök, úgyhogy azt csináljuk, amit ő mond. Nincs „szavazás”. Véleménycsere van.

– Akkor beszéljünk a Hercegnővel! – makacskodott Jelly. – Az ő szava kell, hogy az első legyen, nem? Nem vághatunk csak úgy bele ilyesmibe az engedélye nélkül!

– Már mondtam, hogy a tükör másik fele Dragon Glassnál van – forgatta a szemét a sárga kanca. – Egyik Hercegnőt se tudjuk elérni közvetlenül, és amúgy sem tudnának mit kezdeni ezzel az információval. Nekik Equestria és a Kristály Birodalom megvédésére kell koncentrálniuk, pont ezért bízták ránk a feladatot, hogy járjunk utána, és ha lehet, szüntessük meg a szivárgást. Glass szintén elmondhatja majd Swatternek a véleményét, de végső soron ő csak továbbítani fogja az információkat Luna Hercegnőnek.

– És ha ez az egész csak egy átverés? – fintorgott Jelly. – Ne mondjátok, hogy hirtelen ennyire megbíztok a lidércekben!

– Itt van velünk Starlight és Lightcaller – rázta a fejét ő. – Ha át akarnak verni minket, azonnal tudni fogunk róla. A szivárgás forrását is probléma nélkül megtaláltuk. És gondolj csak bele, micsoda lehetőségek rejlenek abban, ha valóban sikerülne eljutnunk egy ilyen külső ponthoz! Nem csupán ezzel tehetnénk a legtöbbet az Equestriát fenyegető veszély megszüntetéséért, de jó eséllyel azt is kideríthetnénk, hogy Pulsar mivel kísérletezett! És nem utolsó szempontként a lidérceknek is hatalmas szívességet tennénk, ami talán végre rendezhetné a népeink közötti viszonyt!

A kék földipóni támogatás után kutatva végignézett a Starlight által megidézett mágikus tűz körül összegyűlt társaságon, de az arckifejezéséből ítélve nem sokat találhatott.

– Ha igazat mond a lidérced, akkor rendkívül veszélyes lenne odamennünk – jelentette ki végül lecsapott fülekkel.

– Minek jöttél, ha nem akarod vállalni a kockázatot, amivel ez a küldetés jár? – horkantott ingerülten Sunflower.

– Lányok, kerüljük a személyeskedést! – szólt közbe határozottan Swatter.

– A személyeskedésről szól ez az egész! – intett ingerülten Sunflower a csapat kirinje felé. – Eleve csak azért jött, hogy őt védje, de csak visszatartja őt is, meg mindenkit, hogy elérjük a küldetésünk célját! És mindezt csupán ilyen félresiklott anyai ösztönök miatt…

– Sunny! – szólt rá keményen a barátnője, de már késő volt, hogy visszafogja a gondolatai kimondásába.

– …mert anno egy bizonyos csikót nem tudott megmenteni a lidércektől!

– Fogd be! – szólalt meg halkan, de fenyegetően Conker Jelly mellől.

Ahogy találkozott a szeme a barna kancáéval, ösztönösen összébb húzta magát, és a fülei is lelapultak. Egy pillanattal később pedig az is tudatosult benne, mi csúszott ki a száján. Jelly arckifejezését látva pedig azt is fájdalmasan pontosan érezte, mennyire sikerült az elevenébe vágnia. Mióta a két kanca Swatter oldalán harcolt – ha csak közvetetten is azért –, hogy ők kiszabadulhassanak Canterlot börtönéből, Sunflower úgy érezte, hálával tartozik nekik, még ha előtte ellenségek voltak is. Soul mester régi csapatából tán ő volt az, aki a leginkább kereste a társaságukat – Swatter mellett, aki azért komoly lépéselőnyből indult hozzá képest a közös élmények okán –, és próbált velük összebarátkozni. És… úgy látszik, épp eleget látott az életükből, hogy tudja, hova kell rúgni, ha azt akarja, fájjon…

Fogalma sem volt, lehetett-e valamilyen biológiai oka annak, hogy Jellynek nem volt gyereke, vagy csupán nem talált senkit, akivel összeillettek annyira, hogy belevághattak volna egy ilyen projektbe. Talán túl idősnek találta magát, hogy biztonságosnak találja egy csikó kihordását. Az sem kizárt, hogy egyszerűen a felelősségtől félt. Az viszont biztos, hogy a kék kanca már-már mániákusan vette körbe magát az ismerősei kölykeivel. Sunflower akármikor náluk járt, Jelly vagy épp vigyázott valakinek a csikójára, vagy várta valakijét, vagy elmesélte, ki tanyázott aznap náluk – és tette mindezt láthatóan igen nagy lelkesedéssel.

Ha Conker nem szólt volna rá, akkor sem tudott volna mit mondani, csupán körbenézett a többiek döbbent arcán, aztán lehajtotta a fejét. Tudta, hogy illene bocsánatot kérnie, de nem vitte rá a lélek. Való igaz, hogy nem akarta megbántani Jelly-t, de… tartotta magát a véleményéhez. Ha nem is tudhatta biztosra, pusztán az, hogy a kék kanca láthatóan a könnyeivel küzdött – még ha egész sikeresen is –, elég megerősítés volt a számára, miszerint helyesen értelmezte a helyzetet. Jelly motivációi teljes mértékben személyesek voltak, és azok sem a jó irányból. A múltba kapaszkodva olyasvalakit próbált megvédeni, aki igazából nem szorult védelemre. Light talán csikó volt, sőt, esetleg azt is mondhatta, hogy nem csak jogilag, de fejben is, ugyanakkor az alapján, amit állandóan mesélt, egyszersmind egy patára esett kalandornak is számított, aki amikor nekivágott a nagyvilágnak, a jelenlegi helyzettel ellentétben még csak nem is állt a felnőttség küszöbén.

Az igazság kimondásáért pedig nem fog bocsánatot kérni, se most, sem a jövőben. Viszont majd négyszemközt lehet, nem ártana tisztáznia majd Jelly-vel, hogy eszébe sem volt beletiporni a lelki világába. Equestria érdekeit tartotta szem előtt – amik tény, hogy egybeestek a saját céljaival is –, ezért állt le vele vitatkozni. Kicsit jobban belegondolva ezt minden jelenlévőnek be kellett látnia…

– Elindulnunk is veszélyes volt – mondta végül a már-már kínosan hosszúra nyúló csendet megtörve Swatter. – A jelen körülmények között egy helyben maradnunk is veszélyes lett volna. És mindenki, akit csak ismerünk, folyamatos veszélyben van, amióta megnyíltak a portálok. A legjobb esélyünk arra, hogy biztonságban tudjunk mindenkit, ha minél előbb megszüntetjük a szivárgást. Úgy vélem, ezt a legnagyobb valószínűséggel úgy érhetjük el, hogy belemegyünk a lidércek játékába, és követjük a rendelkezésre álló nyomokat. Celestia Hercegnő parancsa alapján kompetens vagyok dönteni a kérdésben… de ettől függetlenül szeretném hallani mindenkinek a véleményét. A probléma megoldásával, és csak azzal kapcsolatban. Bamboo, mint a társaság legkevésbé elfogult tagja, te mit mondasz?

A thesztrál lehajtotta a fejét, és láthatóan eltöprengett a kérdésen, ugyanakkor nem tűnt úgy, mintha nem is számított volna rá. Talán csak a gondolatait rendezte… ami időt Sunflower is kihasznált, hogy ugyanígy tegyen. Hálás volt, amiért Swatter kiállt mellette… és szégyellte magát, amiért a barátnője a hozzá intézett kéréséhez híven valóban képes volt mindennemű személyeskedéstől mentesen ugyanazt az üzenetet eljuttatni a csapathoz, mint amit ő is próbált.

– Nem látok más lehetőséget, mint megnézni ezt az újabb mágikus pontot – válaszolta elég hamar a csődör. – Az elég egyértelmű, hogy a lidércek nem fognak beengedni minket, hogy körülnézzünk, betörni hozzájuk pedig legalább négy különböző okból kifolyólag katasztrofálisan rossz ötlet lenne.

– Köszönöm – bólintott a rózsaszín kanca. – Starlight, mágiaszakértőként mi a véleményed?

– Nem tudom, mi lenne a helyes – intett bizonytalanul a patájával az unikornis. – Viszont innen, a hegy lábánál üldögélve nem sokat tehetünk.

– Köszönöm – ismételte Swatter, majd a következő célpontja felé fordult. – Masquerade?

– Menjünk! – mondta sugárzó magabiztossággal a changeling. – Ez a logikus lépés.

– Én is Sunny-nak adok igazat – jelentette ki Bony, mielőtt még a rózsaszín kanca őt is kérdőre vonhatta volna.

Sunflower kívülről alig érzékelhetően elhúzta a száját. Mindenképp pozitívum, hogy Bony is egyetértett vele, ugyanakkor nem volt épp a legjobb ötlet név szerint is említenie őt. Ez pusztán egy terv volt, amit követni fognak, teljesen függetlenül attól, ki szorgalmazta elsősorban…

– Köszönöm – biccentett láthatóan kissé megkönnyebbülve Swatter. – És te mit gondolsz erről, Thread?

– Én követlek, bárhová mész – jelentette ki egyszerűen a seszínű csődör.

– Sejtettem… – sóhajtott a vezetőjük. – Mindenkinek így szól a parancsa, és igen, tudom, hogy ez rád hatványozottan vonatkozik. Én inkább arra voltam kíváncsi, mit tudnál hozzáfűzni a beszélgetéshez.

– Semmit – közölte Thread, majd mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hozzátette: – Nem figyeltem.

Swatter szóra nyitotta a száját, de aztán visszacsukta, és a kirinjük felé fordult – aki persze abban a pillanatban teljesen elpirult.

– Különösen fontos, hogy te mit szeretnél, Light – mondta komolyan a kanca. – Téged nem köt sem varázslat, sem eskü, sem parancs, csupán a saját szavad, hogy velünk tartasz. Te is így látod, hogy a lidércek iránymutatását célszerű követnünk? Illetve számíthatunk rád és Linkre a továbbiakban is?

A szószátyár csikónak ezúttal sem tellett értelmes válaszra, de arra azért talált magában lelki erőt, hogy teljesen magától bólogasson. Minden apróságnak örülni kellett… Az pedig nem olyan apróság, hogy a csapat nagy része már most osztotta a véleményét.

– Conker? – vonta kérdőre minimális hezitálással Swatter a barna kancát.

– Nem az én véleményem számítana, hanem a Hercegnőké – állapította meg sötéten ő. – Semmiből nem tartana legalább megpróbálni megkérdezni őket.

– Köszönöm – hajolt meg kissé fektében a rózsaszín kanca Conker felé, aztán halkan sóhajtva kihúzta magát. – Grape Jelly! Még az este a kristálytükör segítségével beszélek Dragon Glass-szal, és megkérem őt, hogy ha lehet, akkor próbáljon összehozni nekem egy ilyen távolsági audienciát Celestia, vagy Luna Hercegnővel. Ha nem lehetséges, akkor arra fogom kérni, hogy reggelig kérjen tanácsot tőlük, hogy a jelen helyzetünkben mit kéne csinálnunk. Azonban ha valóban egyikőjüket sem sikerül elérnünk, a terv szerint hajnalban beszélünk a lidérccel, megmondjuk neki, hogy segítünk, és megtudakoljuk tőle a szükséges információkat az utazáshoz. Utána pedig azonnal elindulunk.

– Megértettem – mondta halkan a kék kanca.

– Akkor hát javaslom, mindenki korán vonuljon el aludni! – bólintott Swatter. – Holnap hosszú napunk lesz… Thread, tudod vállalni egész éjszakára az őrséget?

– Természetesen.

További parancsot nem is várva a csődör egy pillanatra felizzó szarvval porrá omlott, és szétszóródott az esti szélben legalább annyira, hogy nehéz legyen megállapítani, hogy éppen merre jár. Sunflower is hezitálás nélkül követte a barátnője utasítását, és nagyot nyújtózkodva feltápászkodott, hogy aztán nyugovóra térhessen a sátrukban. Menet közben azért látta, hogy nem mindenki követte a példáját – élen a kirinjükkel –, páran halkan folytatták a beszélgetést a tábortűz körül. Talán neki is ezt kellett volna tennie, elvégre nem igazán volt még álmos. Túl izgatott volt a küldetésükkel kapcsolatban, és persze amiatt, hogy másnap újra gyakorolhatja majd kicsit a nyelvet a lidérccel. De ha ez nem lett volna, akkor is tudta volna, hogy nehezen fog tudni elaludni a Jelly-vel folytatott, lezáratlan szóváltásuk miatt. Arra viszont még mindkettőjüknek muszáj lesz rápihennie, hogy civilizáltan ki tudják tárgyalni egymással a problémáikat.