A leírást szemléltető folyamatábra PDF formátumban itt érhető el.
A folyamatábrán látható számozás követi az alább írtakat.
Következzen az az eset, amikor az ügyfél igényei alapján egy olyan közelítő ajánlatot készítünk, melyhez az ügyfél kiválaszt egy gépjármű típust, amihez a flottakezelő már meg tudja határozni az árat. Ezekből levezetve lesz látható, hogy nagyjából hogyan alakulna egy esetleges szerződés, ilyen-olyan kezelési szolgáltatásokkal.
Fontos, hogy az így összeállított ajánlat néhány tekintetben elnagyolt! Bár el tudjuk vinni a folyamatot a szerződés kötésig,
az ajánlatban a cégautóadó szolgáltatás árazásáról felhasználónak kell gondoskodnia, a rendszer majd csak az egyedi szerződés aktiválásakor frissíti be annak helyes összegét;
másik lényeges különbség, hogy a rendszer mindenképpen kikényszeríti az aláírt vevői megrendelés meglétét, anélkül nem generálható szerződés;
valamint nem tudunk szállítói megrendelést generálni, hiszen nincs beszállító;
valamint nem generálunk a gépjárműhöz abroncsokat, azokat manuálisan kell felrögzíteni.
Ügyféligények megismerése és az ügyfél rögzítése a rendszerben a partner adatlapon. Visszatérő ügyfélnél elegendő az adatok frissítése.
Ügyfél hitelképességének vizsgálata.
Gépjármű típus rögzítése a törzsben, ha még nincs.
Ajánlat "fej" adatainak rögzítése, benne a finanszírozási paraméterekkel, flotta szintű szolgáltatásokkal, tulajdonos és üzembentartó adatokkal, dátumokkal. Az ajánlatunk 'Rögzítés alatti' állapottal jön létre.
Ajánlat fej alá rögzítjük az ajánlat tételt, vagy tételeket (lehet több gj-re is ajánlatot adni). Jelen esetben gépjármű meghatározási típusként a "Gépjármű típus" értéket választjuk, majd megadjuk a gépjármű árat, felépítve a finanszírozás ütemezést, megadva a kezelési szolgáltatások paramétereit, a biztosítások paramétereit.
Következik a belső jóváhagyási folyamat. E jóváhagyás az ajánlat állapotának léptetésével valósul meg, és az Ajánlat adatlapról elérhető Állapotléptetések menüpont alatt találjuk.
Ajánlat dokumentum generálása, kiküldése ügyfél részére. A dokumentumot az Ajánlat adatlap / Műveletek menü / Kiállítás funkciójánál állíthatjuk elő. Az új ajánlat állapotunk eztán 'Kiküldött' lesz.
Az ügyfél visszajelez az ajánlatra; elfogadja vagy elutasítja, esetleg kér egy újabb változatot. Ezek alapján vagy újabb ajánlat verziót készítünk, vagy az elfogadott ajánlatot léptetjük tovább 'Elfogadott' állapotba.
Következő lépésként generáljuk le az ügyfél keretszerződését (kivéve, ha már létező keret bővítésére adtunk ajánlatot)! Ezt az Ajánlat adatlap / Műveletek menü / Keretszerződés generálása funkcióval kezdeményezhetjük. A keretszerződés minden esetben 'Előkészített' állapottal jön létre, ekkor kell/lehet pontosítani a keretszerződés paramétereket. Ezek jelentős része az ajánlatból öröklődött, de van amiről ekkor tudunk először rendelkezni (pl. számlázást vezérlő adatokról). Léptessük végig az érvényesítési folyamaton.
Generálnunk kell a vevői megrendelést, majd léptetni 'Aláírva' állapotba.
Következő lépésként generáljuk le az egyedi szerződést. A szerződéssel párban generálódik a gépjármű, valamint az új biztosítási szerződések adatlapjai. A generáláshoz használjuk a Keretszerződés adatlap / Műveletek menü / Egyedi szerződések generálása és elfogadott ajánlat tételek menüpontot!
A folyamat a gépjármű, és a szerződéses adatok rögzítésével, pontosításával folytatódik. Érdemes a Gépjármű első átadása felületet használni az autó átadásával kapcsolatos információk rögzítéséhez. Itt adminisztrálhatunk, és akár a szükséges dokumentumokat is kiállíthatjuk. Nagyon fontos, hogy az átadás tény dátumát pontosan adjuk meg! - e dátumtól vezeti le a rendszer az egyedi szerződés ütemezését is.
Amennyiben előírtunk kezdő bérleti díjat, úgy itt az idő annak számlázására! Indítsuk el az érintett egyedi szerződések adatlapján / a Művelek menü / Kezdő bérleti díj számla létrehozás, megtekintés funkciót!
Ha még nem létezik a számla, rendszer legenerálja azt 'Véglegesítésre váró' állapotban, ha már létezik, megmutatja. Az előállt számla innentől a szokott mederben kezelhető, ha van jogunk hozzá, akár mi magunk is kezdeményezhetjük a számla könyvelését.
Végül a gépjármű típusra adott üzletkötési folyamat utolsó lépése az autóhoz tartozó egyedi szerződés aktiválása. Ehhez menjünk az Egyedi szerződés adatlap / Állapotléptetések menüponthoz, ahol elindíthatjuk a jóváhagyási folyamatot.
Aktiváláskor a rendszer a szerződésben szereplő kalkulált díjakat (finanszírozás, adók, biztosítás) frissíti a szerződés kezdete dátum értékének megfelelő adatokkal, így nem marad el a cégautóadó kalkulációja sem.
kész