A rendszerben 4 különböző folyamat mentén lehetséges eljutnunk - az ügyféligény jelentkezésétől - az élő szerződésekig. E 4 lehetőség, mint "gépjármű meghatározás típusa" kerül nevesítésre a majdani ajánlat tételekben. A felületek magyarázata nélkül tekintsük át ezeket a folyamatokat a következő oldalakon.
A leggyakoribb változat, mikor Gépjármű szállítói árajánlatra alapozva készítjük a kalkulációt, akár új, akár használt autóról van szó. Ilyenkor a beszerzéshez kötődő adók is tételesen épülnek be. Elfogadás után ebből szerződés generálható.
Egy, a rendszerben már létező konkrét gépjárműre vonatkozó ajánlat, melyhez mi adjuk meg a gépjármű értéket, részletes árlevezetés nélkül. Általában készleten lévő, vagy idő előtt visszaadott gépjármű újra hasznosításakor alkalmazzuk. Elfogadás után ebből is szerződés generálható.
Meghatározott gépjármű típus, és annak árának ismeretében készült ajánlat. Ez esetben végig tudjuk vinni az ajánlatadás folyamatát, azonban a szolgáltatások közül a cégautó adót nem tudja a rendszer kalkulálni (mivel a cégautó adó meghatározásához szükséges a környezetvédelmi besorolás, amit ebben az opcióban nem tudunk meghatározni). Az összeget tehát az ajánlatban felhasználónak kell megadnia. Később, mikor az egyedi szerződést aktiváljuk, a rendszer frissíti az adatokat, ezáltal az adó mértékét is feltölti a helyes összeggel.
Végül egy közelítő ajánlat, ha csak egy gépjármű ár ismeretében kalkulálunk. Az elnagyoltság miatt ez nem alkalmas arra, hogy belőle valós szerződést generáljunk, az ajánlatot legfeljebb a 'Kiküldött' állapotig tudjuk eljuttatni. Ha az ügyfélnek tetszik az ajánlat, akkor - miután megegyeztünk vele a gépjármű típusról - másolással létrehozható olyan verzió, melyből később szerződést generálhatunk.
Az egyes folyamatok részletezése a nyomógombokkal elérhető oldalakon olvashatók. Az értelmezést folyamatábrák is segítik.