sóhajok gondolatfoszlányán lebegő
tekergő kerge képzelet
rozsdává oxidált emlékképek
- savval maratom őket -
hátha fénylenének
de csak fakulnak
mint régi képek
hamuvá égett lélektelen múlt idők
időnként vissza-visszatérők
már semmit nem érnek
a félreértett dermedt mozdulat
magányában oldódni vágyott
s kirekesztett
sorsára hagyott évgöngyöleg
hátamon púpot növeszt
s csak látom
hogy újra, s újra
keresztbe tesz...
a segítségért sikoltó hang fennakad
és siklik- kúszik körbetáncoló
festett ajkú vigyorokon
pattogzik málladozó alapokon
és csak szenved a kitörni készülő
értelem, de nincs ki megértesse veled
ez az enyém, s elvenni még
neked sem engedem
209.09.09. (Poet: cedrus49Szentesi Csilla)