Rámöltözted ....
Talán azért üres
mint a szekrény
miből bálra öltözik ki a nő
elfogy belőle
a szín, a pompa, a kő.
...
mert
Lassan adtad reám
selyemként szemed,
gyöngysor lett mosolyod ,
s vállamon stólaként pihen
hangod íves dallama
Rajtam a szíved
minden sóhaja...
- nincs is ékesebb,
mint ez a ruha -
...
kongón sajdul a test
azt mondod : Üres
- hát ezért lehet -
Rámöltözted
... s én azóta is hordom
... a lelked.
Native American ~ Spiritual Music ~
narnia rovata (narnia.virtus.hu)
a vésethez
ma áttetsző kesztyűt húznak a fák águjjai
- nem láthatod
...már nem láthatod sohasem -
tegnap épp úgy jött fel a nap
- emlékszel- olyan mályvaaranyban
mint azon az őszön... akkor régen
de már elvált a lehető
s a sohasem
a földre koppanó dió csonthéjából a mag
úgy hullik elém, mint gyermeknek maradt pillanat,
mit ereszt egy percre a zord idő
de egy varjú jő
- örök fekete -
s már csőrébe fogja, száll vele
- már nem láthatod -
tört fehér fellegfüggönybe fűz kék szalagrojtot a szél
de az alkony már deres lehelettel fogja meg kezem
...vagy TE érintesz - jól érzem ?
Hűvös van, s a nap se más már
rőt szegélyű folt csak
a borostyánlevélen
- Te nem láthatod -
már nem vagy anyag
csak véset egy kőkereszten
...belőled nekem ez maradt
- véset -
egy tól-ig, mégis örök pillanat
narnia rovata (narnia.virtus.hu)
Elég...!?.
menekülj... én már eleget futottam
előled magam űztem folyton
gyűlöletes elevenség...
mint csonkolt végtag fáj vissza a nemlét
beléd bújtattam hát
mi még erőmből maradt
álljunk meg végre
elég
nem akarom hogy elveszíts
s azt se már, hogy megtalálj
csak annyit
elég legyen már a rohanás
mint forgó kerékből a küllő
hull ki belőlem a mozdulat
- már nem nyújtom karom -
aranyló nap életünk bozótján
szikkadt ágakon suhan
s napszállatot vérzik a fű alant
csupán magányom üvölti szét
szótlan, néma hiányodat
s visszhangzóját szíved harsogja elém
- hallom, mikor elég csendes az éj -
csavargók vagyunk
ránk érchideg hajnalok hasadnak
fáradt vagyok...
fáj a mozdulat a szó... a még
Elég...!?
narnia rovata (narnia.virtus.hu)
Meddig még?
dunsztos párát
ásító aszfalt
vérébe mocskult
századok
lábbal tiport
elgyávult asztag
meddig tűr még
gyalázatot?
arany napon nőtt
gazdag kalász
miért hogy derékba tört?
meddig nézzük mondd
meddig még?
hunyt szemmel az eljövőt
meddig őröl sorsmalom?
meddig zúzza életünk?
lesz-e szem, mi megakasztja
s szól - elég!
elég már nekünk!
meddig száll még néma sóhaj
imára kulcsolt kezek fölött?
s meddig dajkálunk agóniát
a tárgyilagos való mögött?
mennyi igazság maradt az ökölben?
markol-e még esküszót?
bibliát, tollat, kardot...
vagy feledte már rég a Jót?