Napjaim kimért léptek,
Faltól-falig, hétfőtől péntek,
Untalan mormolt mondatok
- Ím itt a test!
s én benne hol vagyok?
Szorító abroncsszíját
Fonta gondom, agyam köré
Fájdalmas koronának,
Magamat vallom,
Istennek és Ördögnek,
Egyaránt rokonának.
Lövell a vér, lüktet az élet,
Feltépett mellkasomból
Szabadulni vágy a lélek.
Kitépett tollai közt
Vergődő madár,
Folyton ébren tartott,
Szendergő halál,
Lakik idebenn
a lelkem helyén,
Büszkén tartott semmi,
a dárda hegyén.
Gyakorta szólít
meg az önvád,
s én gyermekként hiszem,
- magam mögé bújva majd,
meg nem lát...