Nem sokszor zaklatlak,
Az utóbbi években nem is kerestelek,
Nem mintha nem lett volna miért,
De olyan jó voltál, mert rendben volt minden,
Ha nem hát döcögött, de ment a szekér,
Lovaim is kezesek voltak.
Bár adtál jót és rosszat.
Nem szóltam, nem kértem- viseltem,
Hisz talán még te azt mondtad,
Szeretetedből adod vállainkra
Erőnkhöz mért keresztjeink,
Melybe irgalmad belé lehelted,
s az kiváló próbája hitünknek tebenned.
Úgy vettem mindent.
A vesztességekkel megküzdöttem.
Adományaiddal, beosztással gazdálkodtam.
Mindig hittem,
Szándékodnak tudatában vagyok,
Azokkal egyezően cselekszem.
Több köszönetet a tiszteletnél nem adtam
Vasárnaponként nem tiszteltem meg házadat
Befizethettem volna a pártbért
Olykor hiábavalóságból nevedet számra vettem
Elnézést és bocsánat érte,
Más dologról lenne szó.
Kérni most sem
Hajdanán is csak erőt,
hogy viselni tudjam,
mit a kezedben óvott sors rám kimért.
Viselésében megfáradtam.
Uram, kérlek, vedd vissza az én látásom.
Mint apró cseppet, pipettádból
E szörnyű habok közé elejtettél,
Úgy hívnak önsorson túl látás,
Adományod mostanra teherré lett,
Mindenkit kell látnom, érzékelni, éreznem
A béklyóban feszülő húsát a taglóra váró marhának,
És a mészárosok sújtásra emelkedő karjait,
A prédaállat szemével,
Miért kell látnom?
Te hallhatsz,
Én csendben nyögök,
Éltem eléd vetett,
Rögtön jövök,
Hogyha meghívsz,
Gyenge vigasz.
Apám, Anyám,
Szótlanul egy temetőbe,
Óh - Jahwe!
Engem utolértél,
Veled voltam egy időben,
Mikor meg - megszólítottál,
Sötét Angyal,
Az nekem halál,
Bukott ki a többi Angyalokból,
Fehér köpeny,
Zsebkendő...
Igazából ezt nem értettem,
Nincsen vigasz,
Hajrá-hajrá,
De ki az Isten?
Az nem kopasz,
Fel is mondtam látásodra,
Ótestamentum, Újszövetség,
Kanalizált váltásokra,
Mondd el, hol tévedtél?
Jelenségül, - jelen lettél-e?
Vagy csak az igaz szóra,
Kibirkóztál a gyenge hóra,
EGO SUMUM VIA,
VITA ET VERITAS
Hát most veled vagyok,
Istenem! - egy ember - ki hitehagyott!
Mikor még azt gondoltam
Elég, ha megjövök, vagy hoznak holtan,
Szólok: nesze itt van, - neked hoztam,
Feladott csomag, letöltött program,
Sok apró darab: ÉN,
És nagy belépő,
Aztán hatásszünet,
Földre rogyó térdizület,
Páholyban röhögtek az unterman -ok,
Akkor eszembe jutott,
Az, amiben hittem, vagy amiről mindig írok,
És lehet egyszer abba halok,
Aztán arra sem futotta, - nem tudom én ezt,
Csillagszórós szívtorta vagy sziromdélután,
Szürkült a hajnal, vagy játszta a le-fölt a Nappal,
Pedig úgy siettem…
Két karóra is lehet a kezemen,
És ha álmatlan folyton figyelem,
Kések én akkor is,
Bután állok olyankor a helyzetben,
Mint a felébredt kisgyermek,
Lefittyent ajakkal nézek,
Míg engem figyelnek,
El is sírnám magam, de bízok,
Tréfa volt, a többiek nevetnek,
***
A pontos idő nem órában lakik,
Az pillanatig, vagy annyit se tart,
Az párhuzam szív és elme közt,
Az tett, - nem akart- tenni,
A pontos idővel csak egy pillanatra,
Lehet együtt lenni,
Ő maga a pillanat,
**
Sokat beszéltem neked társadalmakat,
Összetartó transzgenerációs félelemről,
Istenről és intelmekről,
A nagy igazságok törékenységéről,
Hogyan lehet az ostobaság vállán járni,
Vagy miként kell szépen állni,
Ha kéretlen csizmák terhe alatt,
A hétköznapok csak véletlenül esett falat,
A Valakik tányérjáról,
Beszéltem Tigrisről
és a vele harcoló Medvéről,
A bipoláris emlékről, a hiénákról,
Mi az Otthon, és miért nem lesz az
A háziúr lakásából,
Hogy a közelség illúzió, mint a távol,
A szivárvány a fény és harmatcseppek,
Sosem lesz kétszer ugyanaz
Mindig más, amiben megegyeznek,
Ördöglakatról, Angyalszárnyról,
Gyűrt sarkú ebédjegyről,
Munkaruhába öltöztetett struktúráról,
Szavazófülkéről és a Szabadságról,
A gonosz gráfok fogságából,
A Költő lelke, hogy szakad le,
Minden más világról,
Ékekről, a lélekről,
(- létezéséről véletlen a tudomásom)
Hogy a konstruktív túl mutat
A tudományon,
Válaszra kérdése van az értelemnek,
És kutatniuk magukban a gyermeket kell,
A fölnőtteknek,
*
Beszéltem, beszéltem
Folyton jár a szám,
Gyermekként még hittem,
Figyelnek rám,
Eztán csak írom,
Mintha éhezne az elme,
Szívom, mit kilehelne,
Ha életre kelne,
Múzsám,
A Halott Angyalnak,
Verdeső szárnya,
Bennem éjszaka életre kél,
Vagy belefér,
Csutkára faragott ceruzába,
Esetleg feltámadhat,
Szívom a cigit,
Nyitva az ablak,
Az imént is épp itt elrepült egy,
Pont olyan angyali arccal,
Elillant gyorsan,
Tán meglátta, a kudarccal diskurálok,
Előtte mosolygott még,
Talán tudta,
A világ ideiglenes,
Vagy csak én lennék,
Aki a vendég.
Egy puritán délután
Ki romlottabb aljas tőlem,
Én olyant nem ismerek,
Köszöntésem:
„Az Ördög veled!”
Mi idáig szép, vagy jó,
Mától mind tűzrevaló,
Máglyámon sercegő zsír
A lelkek könnye,
Nekem prelűd vagy szonett
Zárt-osztály rácsát verő bádogbögre,
Pillangó, a tavasszal éledő,
Anyjában foggal rágó csecsemő,
Álmomból ti hívtatok elő,
Ti mondtátok:
Egységben van az erő
Mi széttépne, pont az tart össze
Szövedékünk egymásból van kötve,
Ti vagytok mind, ami én egy magam,
Ereitek lüktetése, bennem a vérfolyam,
Melyőtök' tudna velem úgy igazán szembeállni?
Azt a kutyát tépné szét a többi kutyaházi.
***
PURITÁN DÉLUTÁN
Azt mondod, tetszik a mosolyom,
Majd emlékbe itt hagyom,
Előtte még bolondommá teszlek,
Könnyeidből láncot verve,
Megkötözlek,
Táncra kelhetsz e csörgő láncon,
Hozzá szép rapszódiád,
Magam játszom,
Gyémánt Királynőként,
Majd a bálba viszlek,
Mind ilyenek vagytok,
Kik a pillanatnak hisznek,
Azt mondod, tetszik a mosolyom,
Arcom az ördögé,
Többé mutatni nem fogom,
Mint a percek bújok el,
Akkor a karórádba,
Koszos matracon hálsz majd,
Nem tudva kire, vagy mire várva,
Nem tudod írok-e vagy olvasom,
A nevetek, - sírok épp vagy nevetek,
Kandallónál ülök az ördögarccal,
Kedvemre táncoltatva,
Királynőt a Ribanccal,
Dühöd ellen páncélt adok,
Zsírral vértezett torz alkatot,
Majd közönyömmel elsorvasztlak,
Ajtód zárva, nyitva minden ablak,
Nincs győzelem, sem kegyelem,
Körül nézel, - látod? - vak vagy,
Hazamennél? - ott már laknak,
Bérelhető falfelület, lélekfogolytábor,
Falja a béred, - lennél bárhol,
Karnyújtásnyi álmodható ígéretben,
Sötétségből a sötétebben,
Ne félj, ha úgy is érzed,
Egyedül nem hagylak soha,
Egy pár leszünk,
Te, és az Ördög mosolya.
***
Art Soul2 rovata (artsoul2.virtus.hu)
dalszöveg
Dalba kezd idebenn,
Kong a semmi,
Nem tudok maradni,
És nem tudok menni,
Idegen lett érintésed,
Nem szól a száj,
Mégis érted,
Hogy ami volt,
Most ér véget,
Aki voltál, nem lehetsz már,
Többé nincsen,
Aki csak téged vár,
Idegenek jönnek-mennek,
Elvesztettél, és én elveszítlek,
Sehova nem visz az út,
Semmit markol a kéz,
Indulnom kell,
De olyan nehéz,
Hogy úgy vállunk el,
Autóm ablakában
a fáknak futniuk kell,
szürke fátyol, fehér özvegy,
egyedül vagy, most már így lesz
Dalba kezd idebenn,
Kong a semmi,
Nem tudok maradni,
És nem tudok menni,
Idegenek jönnek-mennek,
Elvesztettél, és én elveszítlek,
Art Soul2 rovata (artsoul2.virtus.hu)
Nem emlékszem,
Már mi hogyan volt,
Múltam rongyain a ma,
Holnap egy folt,
Sóvár vágyam,
Öled összekente,
Egyedül kelek,
Reggelente eltépett,
Életem figyelem,
Behegedt-e,
Percenként cserélek,
Igazat és a valót,
Megcsaltál Szerelem,
Engem, - a Csalót!
Szíjat fontál,
Vágyaim csuklójára,
A kővé lett ölelésnek,
Koldus a kőszobrásza,
Álltál az emeleti gangon,
Kértem a kezed,
Az udvar ette meg,
A hangom,
Most torkomon,
A vert sereg,
Tört fülű bögrémben,
Kávé kesereg,
Vakot szólít szemefénye,
Elhagytál tegnap,
Ma van ezer éve.
Art Soul2 rovata (artsoul2.virtus.hu)
A fáradt Nap kései
Kicsorbultak az éjszakában
Partedlire freccsent az igazság
A gyermek fél
Homályban táguló szemem
Könny remény
Teljes a Hold
Udvarba zárt
Eb csaholt
Mi elveszett
Csak most ne fájjon
Fogd a kezemet
Induljunk, mindegy-hova
Sötétben villámlik
Szemedben az éj ostora
Hull az eső
Vagy a könnyed ez
Távolodom
Az arcod ködbe vesz
Mi mocskot hord a szél
Nézd, itt vagyok
Elmos a zápor
Mindent itt hagyok
A szél szomorú
Dalba kezd
Veszíts el
Hogy megszerezz.
Art Soul2 rovata (artsoul2.virtus.hu)
Tribute to József Attila
Kell születni, szólt a világ,
„E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!”
Félelmed öltne gyilkos arcot,
Hét legyen, ki vívna harcot,
egy, ki úgy tesz, mintha,
egy, kinek a vére tinta,
egy, ki éhét veri más hátán el,
egy, ki nem ismer, hát nem árul el,
egy, ki nem született, hanem szökött,
egy, ki maszturbál az oltár mögött
Harcba mind, a vér nem elég, -
A hetedik te magad légy
Űzne a kéj, vágyad ábránd,
Nászod táncát heten járnák,
Egy, ki mindenért, a mindent adja,
egy, ki szívét megtagadta,
egy, ki vigaszt nyújthat,
egy, ki keres, mindig újat,
egy, kinek épp hálótárs kell,
egy, ki asztalánál kenyeret szel,
mondd egyedül majd mire mégy?
A hetedik te magad légy.
Szavaid odabent, ha nem bírnák,
Versedet majd heten írják,
egy, ki mesél szépen,
egy, kit csőre töltnek éppen,
egy, kit láb elé leterítnek,
egy, kiből holtában merítnek,
egy, kit röghöz köt a lakcímkártya,
egy, ki magzatában anyját látta,
állnak sorban, számolatlan rég, -
a hetedik te magad légy.
Egy, kit kiterítnek, - így is, úgy is,
„S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.”
Art Soul2 rovata (artsoul2.virtus.hu)
Négy óra harminc..
Kevéssé látok jól a messzibe,
Közeli kapaszkodóm,
A hajnali égbolt,
A nappalok szülőszéke,
Fák ölében, a rigóének,
A motoszkáló árnyak,
Jelentést, hogy adnak a fénynek-
Hány év a Világ?
Már nem is lényeg,
Mióta súgja hajnalonta,
Szeretlek!
A Nap a Földnek,
Nappal miről álmodnak,
A Csillaggyerekek,
Mitől a szomorúság,
Mivel reggel ébredek,
Sárgult leveleket,
A folyók visznek,
Vagy épp hoznak,
Tudja-e a Remény,
Mit remél majd holnap?
Így köpök én keserű bagót,
Reggelente,
Az ember igazságát,
És a valót,
Az eszmélés mozsarában,
Elkeverve,
Korlát-e vagy Kapaszkodó,
Önámítás,
Vagy létét igazoló,
Ember az embernek,
Nap a Földnek?
Sárgult levél vagyok,
Nem tudom,
A folyók
Hoznak-e,
Vagy épp visznek.
dalszöveg
Ruháid a hűvös szélben szárítkoznak
Meztelen falakon nem él túl a holnap
Füstöt fújok a plafon sápadtságra
Ami kívül van, az idebent lett kulcsra zárva
Az ablakon át az öreg platánfa int
Bólogat, - itt a Tél, - Ó a Tél megint!
Eltépem, eltépem képeid, nem nézem
Hajnalban induló vonatok,
Egyikkel elmentél,
Engem mindegyik itt hagyott,
Sötét a hajnal, sötét az este,
Két napja itt talál, - úgy talál,
Ruhában a kanapén fekve,
Asztalon a két pohár,
Az utolsó leveled,
Fáj minden szó,
Aludnék, de félek, felébredek,
Ez most egy homályos évszak,
Megfagyott bennem,
Mit az emléked itt hagy,
Eltépem, eltépem képeid, nem nézem
Hajnalban induló vonatok,
Egyikkel elmentél
Engem mindegyik itt hagyott.
Art Soul2 rovata (artsoul2.virtus.hu)
41
...
Ki idáig velem,
Marad-e még ma mellettem?
Negyven múltam,
Tegnap egy évvel,
Gondolkodj! Minek az a nagy fej?
Reggel, ha felkelek félkilenc,
Ideje lenne most számot vetni,
Folyton csak betűket aratok,
Nap voltál Anyám,,
Én meg a Föld vagyok!
Az idő stacionárius kényszer,
Holdból egy Napkovács,
A Félhárom fejen ver,
Kétszer is azt mondta,
Hülye vagy?- Nem alszol?
Naponta meghalok,
Most épp harmadszor,
Gondolom negyvenegy – szerre,
Magam Anyám,
Hogy jutottam idáig,
Hogy tekertél tengelyedre,
Hagyjuk is,
Múlnak a napok,
Aki lettem,
Most az vagyok
Látod, egy kisgyerek,
Ki tegnap múlt negyvenegy,
Szóval:
Anyám melléből,
Kifolyt tej lennék,
A Régi fotó,
Fogatlan járókában,
Nagyapámnak síremlék,
Apám verítéke,
Ahogy habarcsot húz,
Vörös-tégla terítékre,
Padlón álló kőmíves,
Engem köpött,
Izzó tenyerébe,
Épültünk,
Lett valami,
Földemből törekvő ház,
Istenség, templom,
A pszichiátriára kerültem,
És ott vagyok folyton,
Negyvenegyízidiglen,
Elátkozott lélekfodrot,
Hozott nekünk,
Velünk a kitoloncolt,
Az a Székelyhorda,
„Nem akartam ilyen lenni,
Szekrényben Xanax,
Isten bácsi tessék,
Engem visszavenni!”
Mondtam én,
Negyvenegy előtt,
Még negyvenen innen,
Éjjelén mikor hittem,
Az úgynevezett,
Szinoptikus hitben,
Edzett szent pszichében,
Csakhogy
Itt vagy
- O.K
Fáking dipressön,
Apám-Anyám,
Szégyenében bújna,
Ha tudnák, mi jár
Fejemben lövedék
Tudatrohanás,
Iszlám, a Talmud-Budha,
Negyvenegyedszerre,
Marokra fogott,
Pisztoly-puska,
Kínrím, verselemzés,
Kóser disznó
Szent Atanáz
Görög Emlék
Ki állít meg?
Bonnie és Clyde vagyok
Nincs csont a kutacson!
Negyvenegyszerre
Is elgázolok
És ott hagyom!
Rohadj meg!
Hülye a kényszer,
Félkilenc, felkelek
Vagy legyen hajnal
Tizenhárom óra
Este félnégy,
Alászállok a metróra,
Ne fenyegess!
A pszichiátrián mind bolondok,
Most húsz óra,
Múlt pont néggyel,
Azaz épp most van éjjel!
Vagy kezdek egy új napot,
Fehérköpenyt ölt az Isten,
Elmosolyodik,
Szexuálisan zaklatott,
Haránt terpeszben,
Átugrik egy Paradicsomi karót,
Negyvenegyszerre,
Szétoszt némi Igazságot,
És Valót,
Te meg kérdezd magadtól,
Hideg veríték,
Homlokod hűlve-e
A sárgaház budiján,
Csempefalaktól?
Nem is kell ezt jól végig gondolni!
Fucking dipressön,
Aludjunk jól!
Negyven egy leszek,
Holnaptól!
Art Soul2 rovata (artsoul2.virtus.hu)
A Versről tudom
Magam írni soha nem akartam egyetlen verset,
Ő volt mi bennem és belőlem kanyarított kertet.
Az, az ópium! Vagy meglehet modern vegyszer,
mi egyszer .. tolt széket az asztalnak
Leírt szavak éledtek, aztán meghaltak
Tettre késztettek, vagy ők maguk altattak!
Álomban is zaklattak! - hogy hol van a toll?
Mert valahol megint az éjjeli beteg, haldokol,
vagy épp csak az eltitkolt vágysóhaj bandukol.
Olyan ez, hogy hol szeret, s hol meg fenyegetőn int,
Ez asztaltól keltem s ültem vissza annyiszor
... és megint!
Elfojtott üvöltéseim azok, mikből lassan éled,
szelídült csendes ének, csupán emléküledékek,
És hallom, hogy másként szól minden szájról,
Így hát lelket visel és nem póz vagy grimasz!
Csak mi ember, a hús és mi vér! Csak az, az igaz!
***
A többi a leírt szó cselédje,
Szolgálója csak a versnek!
Rímeid nem kell keresned!
Ha eszmélsz majd,
Téged hogyan szerethet,
mikor ember ír embernek.
Indulnod kell
2009. március 29., vasárnap, 23:18
You Gotta Move
Könnyűnek tetszik a halál,
Mikor az élet fáj,
Az idő hurkot fon körénk,
A kéz a föld húsába váj.
Számban füstölgő dinamit.
Úgy alszom el,
Robbannom kell.
Vörös szikrát vet a hajnal.
Ha tudnék,
Már rég aludnék.
Míg ébren vártalak,
Nem volt létezésem,
Aztán megszültél, hogy elvetélj,
Idebent rémek hálnak,
A pusztító szenvedély,
Mit végnapunkon
Bíránk számon kér,
A suhogó kasza rendre leterít,
Miben végleg elszenderít:
Koporsómat mívesre gyalulom,
Míg a csend hál benne,
Bennem a nyugalom.
Ám csekély a remény,
Hogy az élet és halál
Egyugyanazon személy.
Az élettől én nem is félek,
Hisz megóvnak a remegések.
Aludj csak szépen
2009. május 18., hétfő, 01:03
Ahogy segélyforintok alkotják
Ideológiák járókeretét,
Úgy a folton folt óhajtómondatok,
A magyarok sóvár nemzetét,
Tékozló becsület hívsága közt,
Ráncaim mind kisimultak,
Roskatag jelenből remél a jövő,
Vagy másítaná a múltat,
Kölcsönkenyér katonáim,
Szikkadt morzsaezredek,
Táplálj te ostoba kéz,
Kapzsi éhemet el nem verheted,
A világnak rongyzsebében,
A megvert gyermek szenderül,
Aludná a bánatot,
Aludj csak szépen Magyarország,
Virraszt a büszkeség,
De te meg nem láthatod.