(mert néha kell a magány)
Most úgy kell a csend, mint a víz,
Mint a vágy, a szó, mi visszahív,
Most úgy kell a csend, mint a szerelem,
Mint a gondolat, hogy foghatod a kezem.
Most úgy kell a magány, mint a levegő,
Mint az öröm, a képzelet, a jövő,
Most úgy kell a magány, mint az éjszaka,
Mint a remény. Mikor jössz haza?
Makaccs rovata (makaccs.virtus.hu)
-változat-
annyi közhelyet írtak már róla
foglalták aranyba
ezüstbe
szóba,
megénekelte minden költő
nem hitték,
rajtuk is túlnő
a kimondhatatlan
fájó vigasz
mi visszahúz és maraszt
ha útra kelsz.
hátra nézel
magadba hordozva a képet
a fenyőket
a tornyot
az eget,
egy zamatot
szeletnyi kenyeret
becéző hangok dallamát
a frissen kaszált fű illatát
a talpalatnyi otthont
valami mást
anyám mosolyát
amit nem tárgyiasítnak a szavak
az emlékek akkor élnek
amikor egyedül maradsz
Makaccs rovata (makaccs.virtus.hu)
szivárványt az égről, azt a
színes pántlikát, derekamra
kötöm, bárányfelhőből
szakítom ködmönöm,
átlátszó szoknyám a tiszta ég,
fejemen, a Nap , a diadém,
tündérré válva lépdelek
eléd egy ködös reggelen,
ha nincs már múlt, jövő és jelen,
párkányán a nincstelen végnek
csupasz talpamat elérheted,
s ha lehámoztad rólam minden göncömet,
gyermekkorom, buja szerelmeim,
megtévedt vágyaim, álmaim,
s pőre lelkemet láthatod
ne hidd, hogy én vagyok.
Talán csak talány, sóvár áhítat,
nem igaz, hamis vádirat,
céda, utolsó csaló,
akinek a való nem való,
mert mindig mást akar,
s ami van, attól riad,
négy fal között rab marad,
álmokban létező fenevad,
azt szeretné, amit nem szabad,
így csak magának, ha ad
gondolatban egy esélyt,
szivárványszínű pántlikát,
bárányfelhőből ködmönt
égszínű szoknyát, napot,
a holnapnak nevet…
Mert van úgy, hogy csak álmodni lehet