Régi dal...
Leszáll a sötét éj, sűrűn feketén,
Leple néma fátylat sző a tó vizén,
Suttog a vén nádas, retteg a mély csendben,
Minden mozdulatlan, tán levél sem rezzen
Szinte áll az idő, semmit nem halad,
Minden perc őt várja, minden pillanat,
S mikor a holdsugár ezüsttel bevonja,
A tó sima tükrét, előjő szép foglya
Szétnyílik a nádas útjára engedve,
Különös szép foglyát, rejti az éj leple
A fekete hattyút, aki számkivetett,
Hiszen minden hattyú, fehérnek született
Fürdőzik a vízben, lassú méltósággal,
Fejét büszkén tartva siklik a magánnyal
Egyszer csak elmarad, egy szép öreg esten,
Jajgat a vén nádas, jajgat a mély csendben
Szellőkkel száll a hír, a királynő halott,
S fejet hajt a nádas, ott hol fészke hagyott,
Elrejti szép csendben, gyönyörű foglyát,
S az éji csillagok többé nem csókolják
Leszáll a sötét éj, némán, feketén,
Leple néma fátylat sző a tó vizén…
S ha este a nádas megreccsen a csendben,
Lassú méltósággal temeti holt lelkem. 1994