Úgy jártál eszembe,
mint szellővirágos tavasz
estéli nyugalmas családot
álmodó lelencnek jár gondolata,
halványult arccal,
tört üveg megett
torkomon a nehéz kézzel,
fátylat húzva szememre.
Hogy enyhüljön kín
idézett mosolyodba
mártott melegséggel
a könnyeid öleltem.
..és hidd el, én jó vagyok!
mégis önmagam
elől szaladok.
Hogy értem ne aggódj
Mondom én, - Jól vagyok!
Csak tudod még kisgyerek,
ki izgatott beszédben lett
hamis tanúvá saját perében,
enmagát' vádló vérbírája hitének,
hogy benned hazára leljen.
Úgy jártál eszembe
Mint friss kalács illat,
Mit forrón lehel a kemence
Mint éhes gyermeknek
kit asztaltól taszítnak félre
mert néki ritkán jut teríték
és fekhelyén is csak lidérc
álmot zihál az éj setét.
Most ölelnélek!
és ígérném, az lenne jó,
ha tartoznánk mi együvé!
Néked bármi lennék!
Szép sálad selyemből
Mi öleli hangodat.
Lennék leírt szó vagy gondolat,
Mi mosolyból festené meg arcodat.
S, ha mindez néked kevés volna
Mert az élet végzi, mi a maga dolga
és testben nem lelhet hazára a lélek,
Vetem el könnyedén magamtól,
mert én már semmitől nem félek!