csak a csend vág a szavamba
kerítés mögül suhan a szabadba
zárt cellájából kitörő féktelen gondolat
tornádó tölcsérében szakad millió darabra
mint a tisztesség elcsépelt kopott angyala
becsületbe burkolózott vágyak
szárnyszegetten semmire vadásznak
míg elfonnyadva földbe porlanak
eltitkolt bűneink egyre csak dagadnak
s csak feszít a csend, az elfojtott indulat