Lépdel az ősz
rozsdás avaron,
harmatkönnye hull talán,
szél hátán lovagol,
mint költő a szavakon,
kopár fák között, új otthont talál.
Hajnali dér ezüstjébe
vési múló mosolyát,
bíbor Nap von ősz fejére
fény-fátyolból koronát.
Levél pereg, rozsdás- szirom,
alvó földnek takaró,
hegy levének édes csókja,
nótás kedvű, az a jó.
Karonfogva szél kedvesét,
múló nyárral úgy fecseg,
eső függönyt húz az égen,
új ruhámra sár f recseg.
Fut a fák között,
meg-meg rázza,
integet a kopasz ág.
Búra hajtja
kóró fejét,
kin a réten sok virág.
Messze jár már,
fecske, gólya,
és a többi jó barát,
de visszajönnek tavasszal,
nem keresnek más hazát.
Kedves vendég
leszel nálam,
mint egy apó,
ki épp mesél,
megmutatod
álom ország
csillaggal szőtt
rejtekét.