a mosoly nem csöppent le,
végig csorog az arcomon,
várja a szemérmes hajnalt,
hogy elhessentse angyalom.
a fény rések között bujkál,
- gonoszkodik a kis hamis -
álmokat csenni indul,
s örömmel falja vágyaim.
csak még egy percet hagyjál
álmaimból meg nekem,
azután megosztom veled, hidd el ,
csodás, hamis éjjelem!
csak a pillanat burkába
szőtt magányos kép
maradjon még, s ne tépje szét
a ködbe fulladt értelem!
csak egy remegve kúszó,
áttetsző reménysugár
melengesse homlokredőimnek mély sorát!
csak egy pillanat!
az itt felejtett kósza ábránd simítsa szét
gyűrött párnám zegzugát!
s csak egy pillanat!
csak egy perc!
várj, s már ébredek!
a függöny mögül beles még
utolszor egy álomfoszlány,
s én beletörődve búcsúzom:
Isten veled!
holnap majd tovább engedlek
játszani Te
zabolátlan képzelet