Artur: Emlékezés
Számos gyűrű, sok-sok gyökéren,
Ezüst hattyú, lenge szőkeségben,
Ível az idő, felhúz a bércre,
Felséged trónol a tetejében.
Túl a felén, a messze időknek,
Arany hattyúként köszöntlek téged.
Egy „zord világ”, ha ezzel beéred,
Beteljesül majd, minden reményed.
Az égi pillangó, ha szárnyra kél,
Gyémánt hattyúról álmodozom én.
Tavasz, nyár, ősz, tél, ha révbe ér,
Lassan, mint minden, egyszer véget ér.
Fut a lomha árnyék hetedére,
Sokat úgy tűnik, már hetven éve.
A tavasz nyár, ősz, vonszol a télbe,
Így lészen ez, még eljutsz a révbe.
Ne bántson, hisz ez a sors szeszélye,
Minden évgyűrű, egy-egy beérte.
Még üt az óra, egyről kettőre,
Ha eggyel több, úgy köszönet érte.