Már nem kell többé se pont se vessző.
Megyek, borotválom megint
a nővér közben csendre int
dolgozik benne a morfium
fájdalma ellen ópium
a borotva serceg
lassan ocsúdó percek
miközben szomjas lett szegény
én pedig tökös legény
nedves pelenka csücskét adom
szája csücskébe fájdalom
ágya fölött vészcsengő virít
ő némaságával sikít
én csak borotválom szegényt
feladva minden reményt
még az utolsó rángatódzás előtt
a kis ember mily nagyra nőtt
szememben ahogy viseli
a rákot hogy mi az neki
csak legyint pici ujjával nekem
milyen lesz nélküle az életem
többé már nem borotválhatom
csücsülhetek árván a férfi bánaton.
Adorján György Aladár rovata (adorjangyorgyaladar.virtus.hu)