Nem Én,
a sötétfehér falakra
kőkemény
foltokká rakódó
útporom
számlálja
korom.
Borom rámtapadt
indákból erjedő,
szesztelen
alkohol.
Valahol
pókidő hálóban
vergődő
szakadt kabát
az otthonom,
naponta
foltozom.
Elhiszem a
kenyerem javát…
Öregsam 52 rovata (oregsam51.virtus.hu)
Álmodj, most mély
a csend,
a reggelt majd neked
koldulom,
fénycsíkból font
függőágyad
pillangó szárnnyal
ringatom.
Lélegzet csobban,
elcsitítom,
menedékem a
félhomály,
szemed sarkában
szétterülve
könnycsillag a
fénysugár.
Tiszta vagy bennem,
érinthetetlen,
csapdába zárnak
az évek,
miattad vándorrá
váltam,
érted ha kell,
újra visszatérek.
Önálló egész vagy, és én darabokból akartalak
kirakni, mint valami mozaikot.
Valahol máshol kerestem minden apró alkotóelemed,
őriztelek, és nem vettem észre, hogy én voltam
aki szétesett.
Álmodj, most mély
a csend,
a valóság túl
meggondolatlan,
őrizni foglak ha
kéred,
őrizni minden
megkezdett mozdulatban.
Öregsam 52 rovata (oregsam51.virtus.hu)
Csak nyár
csak hőség
merülő tiszta
kékség
itt lakom
az ablakom
redőnycsíkos
port rejteget
letörlöm
ha elmegyek
mert elmegyek
mert várnak
mert vannak
ablakok
tisztábbak mint
az itt hagyott
átlátszók mint
a nappalok
és házak is
fehérek
mészbe mártott
menedékek.
Kilóra mérnek
hát félek
mormolok
súlytalanná váló
igéket
és a szó
a kimondhatatlan
letisztul majd
mint az utolsó
szerelem
egyszerű tört
alakban.
Csak nyár
csak hőség
és ezt a
kékséget
valahol már
láttam
vágtató viharral
szállok
ne fázzam
betakarnak
sohasem volt
álmok.
Öregsam 52 rovata (oregsam51.virtus.hu)
Csak szipogva, csak halkan,
félig elmezavartan
nyugtatom a bennem
háborgó lázadót,
ha baj van.
Simítok álmokból
lósörény nyugalmat,
szélben lebegőt,
napban elolvadót,
láncra vert, nyüszítő,
sosemvolt hatalmat.
Mások dühével ébredő
vagyok, visszatérő vándor,
vállamon a súlytalan teher
lever,
aláz a tehetetlen láz.
-egyensúly bánat-
Formálok suttogva
megvetetlen ágyat
és gyűrött paplanom
a holdra terítem,
-sír most a sötét-
ennyi a kincsem.
Valahol egy fényes
csillag száll a földre
és a sok pásztor közt
a nyáj szerteszéled.
Tereld össze vándor
mindennap az elveszett
békességet!
Öregsam 52 rovata (oregsam51.virtus.hu)
Vártam már
egyedül
hozzám érkezőt,
vártam gúnyos
kacajjal
soha vissza
nem térőt,
napokig
csikorgó kapu
hangját kerestem.
Már nem
te vagy,
már én sem
az vagyok,
rakódnak ránk
édes nappalok,
fenyőfáink
az égig érnek.
Szánalom kerítés
támaszom
kitéptem,
lábnyomok
maradnak lépteid,
ölembe hulló
könnyekké sírom
éjszaka halvánnyá
fakuló fényeit.
Gátakat építek,
át nem csobbanót,
és várok egyedül,
látni vágyom,
ha átszivárog
rajta a reggel.