zöld jelzést mutat lámpásom fénye
szabad az út indulni kéne
lovamon nyereg
kocsisom nevet
hajnali ködben fázósan kelek
ruhám zsebébe titkokat rakok
bánatot rongyba becsomagolok
követ kötök rá
eldobom messze
vigye a víz süllyedjen benne
szikrákat toporog pej paripám
tajtékot hány vas zabolán
sörénye izzad
párája deres
elvágtat velem senki se' keres
hajts kocsis hajts röpíts az égre
angyalok várnak fellegebédre
napsugár szobában
tűz kereveten
szerelem oltárán áldozat leszek
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Feltöltés dátuma: 2010-09-13
Te tudtad anyám, milyen nehéz lesz csupaszon, kúszva érkezni meg. Sötét csatorna résén szűkölni mocskosan, sírva.
Te tudtad anyám!
De te önzőn vállaltad magadra ezt a poklot, hitted megadom neked a mennyet. Még boldog is voltál.
Már akkor is makacsul vonzott a fény, én azt hittem angyalok várnak fehér ruhában. Esztelen siettem ebbe a világba.
Nyomtam, préseltem magam, ordítva csúsztam araszról - araszra. Mert élni akartam, élni, és ha fáj, akkor is szeretni.
Jöttem utolsónak.
Őrült tigrisek, vad virágok között is megélni vágytam mélyet, és magasat.
Csöndes álmodásban, kiságyam mélyén nem is sejtettem, nagy utazásra váltottál nekem jegyet. Ez volt az első állomás, és ha a váltó zöldre vált, kipirult lélekkel, szóltál indulnom kell.
Irány, szabad. Szálltam, mint kismadár.
Figyeltél el ne vesszek. A pályán összekuszálódtak a sínek, és hol gyorsan, hol lassan zakatolt füstös vonatkerekem...
Aztán elkövettem én is az önzést, többször is. Tudod anyám, mint te. Önzésből jó volt a kis sárosoknak élni. Selymessé tették lelkemet, csoda bélelte fészkemet.
Közben a vonat robogva lejtőhöz érkezett. A selyemből daróc lett, elpazaroltam mennyi, de mennyi évemet! Te meg itt hagytál anyám. A világra csaltál és előre mentél a fénybe, hol a fehér ruhát angyalok viselik talán, nem felcserek.
Én meg ezalatt alkonyba ballagó ég alá értem, most lehetne már, de nem tudok festeni. Nem merek.
Táncolni azt tudok. Magam.
Táncolni, igen akár a sírig. Halálalagútján...
...egészen a fényig...ki fogja kezemet?
ma könnyed szellő bújt belém
bőrömre szórta illatát
csókolta arcom langy-lehel
hajamba fújt, és szállt tovább
ma nap dalolt a körtefán
mosolygott sárga méz-színe
nyár-szagú őszben lepketánc
kering a rózsák méhibe
ma zsong a büszke hegytető
ének száll a bérceken
fiú és lány présház mögött
fürtökben lóg a csók-ize
ma nálad jártam kedvesem
narancsba kúszó hajnalon
szobád előtt én esztelen
meglestelek a kulcslyukon...
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Úgy szorítom álmom, mint satu a vasat
Köveztem simává göröngyös utakat
Repült lovam lerúgtam minden csillagot
Most sötét az éj már hold sem ragyog
Fészkel a vemhes bú száját nyalja a bánat
Csicsergő fényeim sötét-jajt kiáltnak
Kocsimat szánalmas kehes gebe húzza
Arcomat jeges csend veresre pofozza
Hogy lehet Istenem, hogy előtted álltam
Térdeltem, sírtam, tapostam, vártam
Most egyedül árva száműzött vagyok
Szívemért cserébe választ sem kapok
Hogy kerültem mögéd hány kilós a kereszt
Rám pakolt terhem fogságból nem ereszt
Úgy szorítom álmom, mint satu a vasat
Kövezném simává göröngyös utamat.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
ma fáztam
ne siess mégse
ülj le egy padra
nézd az őszt
még nem fehér
de kék se
messziről
- paletta kézben
indul egy angyal festeni
borongós kertben
éled a nedves hajnal
fű alól felkelő
langyos nap
öleli
kéregben alvó
sóvárgó lényeit
érzed?
olvad a mogorva táj
nyeli a csillagok fényeit
ülj még le kedves
örülj a prés levével
áramló édes csobogásnak
musttól mámoros
hempergő darázsnak
látod?
zsugorba kacagja magát
illatos por szitál
mézszagú pára
csapódik
haldokló nyárra
drótra ül seregnyi
csicsergő fecskepár
merész friss fiókás
szelni a levegőt jelre várnak
mikor lesz indulás...?