csak én
07-01-2015
sehol szeretnék lenni senki sem
csak semmiként utazni semmiben
és seholnincs álmok sehol tüzén
sehogy megégni
sosemvolt éden sosincs magányán
sosem hitt élet avítt talányán
sosemholt átkok vélt menedékén
sehogysem élni
seholnincs képen seholse vágyak
sehonnan jöttek de megtaláltak
sosemvolt érzés sosemhitt álmok
senki nem érti
2011, július 6.
Tudod nehéz igába húzni sorsot
hol búsong a múlt s a toll is elkopik…
vén időm pohárba tölt egy kortyot,
s az ég a filmbe tegnapot vetít.
Persze színaranyba önteném veled
szökő szavam, de nem tudom mit ér
ha káoszom megöl, s belém reked
dalom mi újuló tavaszt remél;
záporillatot regél a szél… mit ér
neked ha büszke fellegem nyomán
te már megértheted mi fáj s miér’.
Papírok közé veszett idő a nyár…
taszít a tér a süllyedő hajó,
hiszen ma már röpülni volna jó.
2011. július 1.
Kankalin, 2011, április 20.
Lombok sóhajába rejtem el dalod
álmodón a léha holdfonat mögött.
Szálló szirmain a fátyol dalra fönt
akkordot remeg, de lent a húr halott.
Tántorít a csend... eldúdolom, hagyod…
tűnik éjbe éjem, mélybe költözött…
zúgja dallam-ír, csitítja száz öröm,
lélekből mereng egy rejtett szólamon…
szél repíti így a kósza dallam-árt…
rétek bársonyán vidítva jár a fény.
Létem káoszát a húr se érti már…
sírja énekem de méz az ébredés.
Gitár zengi fent a néma látomást…
Csitt kicsit… a Hold melódiát zenél.
Szerző: KankalinFeltöltés dátuma: 2011-01-02
Apám szemére ráborult az álom,
eltakarta rég-riadt tekintetét.
Sóhaján lopózom, s talán tört kezét
simítanám, de már sosem találom.
Kortalan konok, kőkemény acélba
zártan értek élhető melódiák...
Hallom énekét, a csacska kisdiák,
messzi múlt tanán emelt önmagamba...
Sejtjeit hordozó tükörkép az arc,
mi álmosan köszönt napok hajnalán;
néha dúlt belül, de elcsitult a harc
bágyadón egy ősi country dallamán...
álmaimba rótt szaván a tiszta karc...
Síri némaságba bújt az én apám.
December 13-án távozott közülünk. Szonettel búcsúzom tőle, valamint az egyik kedvencével. http://www.youtube.com/watch?v=CwS3NEucF1g 2011. január 2.
2010-09-09
Halálból vajúdott valóságos álmom
Bujdosó-illatát kutatva- találom.
Álomba-ringatón lopóznak a vágyak,
Lepkékkel-merengve nyugtot találnak.
Sikongva életért-tapogatva élek,
Rezdülve-rengenek bennem messzeségek.
Ordítva-rikoltoz a végtelen-távol,
Kékedbe-merülten éledezve -bárhol.
Csendem lelke igéz: örök és fiatal.
Zúg, morajlik, lázad: perpatvart kavar.
Szeme árvasága ébredésbe rejt,
Szelíd zuhanása lelkében felejt.
2010-09-02
Smaragdhű zöldesek sárgákká érnek,
Zizzen a falevél, aléltan ül.
Gondolat-röptöddel ködfoltos árnyon
Zokogó csendedbe elmenekül.
Riadtan kergetik évszakok egymást,
Télies ősz-özön illata száll.
Tompuló hangoddal jajduló erdőben
Zaklatott virágod mámora jár.
Temetőm csendjében térdel az alkony,
Anyóka méláz egy kereszt alatt.
Szürke-kövekre a csillagok hullnak,
Angyalok sóhaja megsimogat.
Szempilla rezdül és rebben az éjben,
Életerőt üzen éji-varázs.
Pillanatodban ha életem múlhat,
Nálad időzöm, - s nyugton talán.
2010-08-02
Találtam egy csillagot,
Fénye nekem zenél.
Mosolyommal látom,
Mosolyt áraszt felém.
Hold-udvarban játszik,
Szerény és hallgatag,
Szeme barna-bársony,
Nyugalmat osztogat.
Szemöldöke ível
Gáncsos gondok felé,
Gyermeki hitével
Fáraókról mesél.
Lesve-lopva nézem -
Bár nem láthatom Őt,
Szavak nélkül értem
Az elveszett időt.
Felismerem báját,
Érzem igézetét,
Hold-sarlóból búgó
Hangot rebeg felém.
Sóhaját is sejtem
Behunyt pillám alatt,
Sóhajom sejtetem
Titkosan, hallgatag.
Csillagok csillaga
Szavak nélkül beszél,
Csillagban csillogok:
Énekem égig ér.
* * * * * * * * * * * *
Csitt! Csak csendben!
Csillogó csillaggal,
Csillagos csillagban
Csillan a csillámló,
Csillámos REMÉNY!
2010-07-15
magányos éjeken magamba zártan
mennyezet-bámulva nem mozdulok
nem hiszel hitemben hitetlen vándor
véredbe-karcoltan kétség vagyok
szomorú szemekkel oly szépnek látlak
lelked a lelkembe elmenekül
lelkem a lelkedbe fészkelve szárnyal
óhajos-sóhajjal létbe merül
lepkéket kutatok igéző jelként
halk mosolyommal ébresztelek
halk mosolyoddal óvod az álmom
érzékek tánca a képzeletem
vádak és árnyak tűnjenek messze
érezd a sorsot mit én adhatok
ha zongora dallama zendül az estben
hidd el: még... mindig... veled vagyok.
2010-06-08
szende-szellő szökik a pusztán
kerti-magányra köszön az est
éhes-fuvallat borzolja bőröm
hevül az arcom reszket a test
szédülve süllyedek sóhaj-aléltan
holdfénybe merülten -kerülve bár
fátyolos szememmel csodára várva
képzetem keringő-dallama jár
bénán-bódító büszke szólamokkal
zengő-lágyan pezsdítő futamok
ölel az Éj már titkok leple alatt
magamba zárom s mélyen hallgatok...