Egy fa emlékére
2011. június 22.
Rég múlt évek boldog korszaka,
voltam egykor délceg, büszke fa,
hajnal-napfény ölelése lágy,
fel, magasba csábított a vágy.
Törzs gerincem égbe törtető,
fény-szerelme csókját epedő,
lombom mélyén madár füttye szólt,
ágaim közt gyerek had danolt.
Mennyi télre hány tavasz köszönt,
pattanó rügy bont virágözönt,
hívva bogár-nászra milliót,
védett fészket rakni kis rigót.
Szálfa voltam, messze látható,
idők terhét vígan hordozó,
álltam zúgó szelek nyomorát,
tűrtem esők, havak rohamát.
Viharfelhők sok-sok éven át
tépázták meg büszke koronám,
erőm fogytán, törzsem megrogyott,
egyenes gerincem meghajolt.
Virágtalan múlt e tavaszom,
bágyadt napfény csekély vigaszom.
Madár füttye messze elkerül,
gyász-zenét egy tücsök hegedül.
Tél időn, hideg, kék hajnalon
szél süvíti utolsó dalom,
fejsze csattan, varjú megriad,
faéletem csak emlék marad.
2010. jún. 20
2011, május 5 .
Hajlik a jegenye
Pereg a levele…..
Poros dűlőúton
Rám köszönt a múltam
Milyen régen is volt
Mikor erre jártam.
Bajszos, hetyke, vidám
Nagyapám tanyája
Hej, romokban hever
Rég nincs már gazdája.
Hajlik a jegenye
Pereg a levele…
Romos tanyaudvar
Benőtte a dudva,
Csak a jegenye áll
Révedve a múltba.
Árva jegenyefa
Ha regélni tudnál…
Fehér tanya előtt
Büszke őrként álltál
Hajlik a jegenye
Pereg a levele
Sudár termetedet
De sokszor csodáltam
Copfos kicsi lányként
Körötted ugráltam.
Szomjazó vándornak
Mutattad az utat,
Kinek égő szeme
Tanya után kutat.
Hajlik a jegenye
Pereg a levele
Egyenes gerinccel
De sok vihart álltál
Csak úgy, mint nagyapám
Soha nem hajoltál.
Bármilyen szél ellen
Álltátok a sarat.
Bár nagyapám elment
De hírnöke maradt
Hajlik a jegenye
Pereg a levele
Hirdeted, hogy egyszer
Kicsi tanya állt itt,
Virágzó gazdaság
Bár csak romja látszik.
Álomhozó éjjel
Még hallani véled
Nagyapám torkából
vígan szól az ének:
Hajlik a jegenye
Pereg a levele..
2007. 08. 21.
Fitó Ica, 2011, február 17.
Voltam az ígéret,
beteljesült álmod,
voltam a szerelmed,
és hűséges párod.
Voltam büszke asszony
gyümölcsöt érlelő
voltam meleg kályha,
ágyadban fészkelő.
Voltam a nagy úton
sorsodban osztozó,
voltam zord időkben
támasz, vigaszt hozó.
Voltam a biztos pont,
kihez visszatérhetsz,
voltam megbocsátód,
amikor eltévedsz.
Voltam hű ápolód
bajban, betegségben,
vagyok sorsod társa
élet – őszülésben.
Voltam fényes sugár
virághozó nyárban,
vagyok bágyadt napfény
őszi hervadásban.
http://origo-haz.hu/cinke/cinke/node/14248
Fotózta a Szerző
Fáj-utakon gyakran ösvényt vágok,
szél süvítés hóesés között,
dércsipkékből gyűjtöttem virágot,
fagyott-könnycsepp masnival kötött.
Fáj-utaknak állomása hantod,
égi csended burka rám terül,
elsírom a mély titokba' tartott
hiányod, mit vonszolok belül.
Jégpáncél ölelte fáj-virágok,
gyászszalagokat cibál a szél,
magányosan, kifosztottan állok,
hallgatom, mit fagyott rög mesél
Könnycsepp gördül dermedt rózsaszálra,
fáj-szorítás enged, csendesül...
fejfán vacog mécses láng magánya,
fölöttem egy galamb elrepül.
2011. febr. 5.
2010. november 27. szombat, 04:11
Mennyit kívánjak még nekünk?
Csak annyit, míg együtt leszünk.
Együtt látni gyümölcseink
embersorsát,
végignézni
azt a csodát,
hogy unokáink nagyra nőnek.
És ha majd
a nehéz napok,
betegségek vagy bánatok
mindkettőnket meggyötörnek,
egymás keresztjét is vinni,
és utolsó percünkig hinni
abban, hogy amit
tettünk, a múltban,
az jól van úgy, ahogy van.
Ha vétkeztünk, megbocsátjuk.
Hisz egyenes gerinccel jártuk
a hosszú utat végig,
soha nem tapostunk
egymásba vérig,
csak embervoltunk
gyengéivel számolunk el
egymás előtt,
melyekkel nem döntöttük
egymásra a tetőt..
a házunk melegére
mindketten vigyáztunk,
s ha néha-néha tán esendőn
meg is fáztunk,
várt a biztos otthon vissza.
„A tisztáknak minden tiszta”.
Yollának szeretettel (gyermekvers)
Mást se hallok egész évben:
„ Legyél kicsim jó gyerek!”
Megtudja ám a Mikulás,
mikor, hogyan, mit teszek.
Feljegyzi a nagy füzetbe,
jó vagy éppen rossz vagyok,
és ha jön majd decemberben,
ajándékot úgy kapok.
„Ötösökért nagy csomag jár.”
így mondja az anyukám.
Igyekszem is jól tanulni,
elvégezni a munkám.
Majd ha hó hull, és a szánról
leszedi a csomagot,
én kapom a legnagyobbat
s nem tesz hozzá virgácsot!
*
Csak sejteném, honnan tudta,
hogy rendetlen a szobám
na meg, hogy az ötösök közt
hármas is van, de van ám!
Mindezeket felsorolta,
mikor hozzánk érkezett,
s titokzatos mosolyával
sorolta a vétkeket.
Hű, de nagyon megszeppentem,
tán ajándékot sem kapok?
De huncutul rám kacsintott,
elővett egy csomagot, s
- épp úgy, mint a papám szokta -
fejemre barackot nyomott.
Csengőszánon odébb suhant,
pont ahogy jött, hangtalan.
Csak egy dolgon töprengek én
azóta is hasztalan:
„Hogy lehet, hogy Mikulásnak
épp nagypapa hangja van?”
Fitó Ica rovata (fitoica.virtus.hu)
*
Már napok óta alszol.
Összeszűkült szemmel,
foggal és körömmel
próbállak megtartani magamnak.
Még akarlak!
Erősnek kell lennem.
Nincs itt az ideje
a sírásnak.
Mindent meg kell tennem,
hogy könnyítsem szenvedésed
végtelen utad előtt,
mert már készülsz.
Életemben először
hűtlenül el akarsz hagyni.
Mondd, mi lesz velem...
Nem akarom, hogy elmenj!
Soha, senki ennyire,
így, érdek nélkül
nem fog szeretni,
bízni bennem.
Csak elbújva sírok,
senki ne lássa.
Nem lehetek gyenge!
Teszem a dolgom,
s imádkozom folyton.
Hallgasd meg Uram!
Adj még nekünk időt, kérlek!
Annyira félek.
Fitó Ica rovata (fitoica.virtus.hu)
Könyörgés
2010. október 19.
Ne indulj el, még ne,
ne engedd el kezem!
Ne hagyd, hogy a bús ősz
magával cipeljen!
Nem adhatod még fel
legyél erős, kérlek!
Mély, fájó sóhajod
ne küldd még az égnek,
ne jöjjön az angyal
jaj, ne jöjjön érted!
Imám szálljon csak föl,
könyörgésem, melyben
magamnak, magunknak
egy kis időt időt kérek.
Nem adhatod még fel,
nem mehetsz el! Nézz rám!
Nélküled megcsonkult
fa vagyok,
szomorú szemű
anyám.
Gabikának
Erőtlenül ülsz,
soványan, hajlottan,
hogy észre vegyél,
elébed hajoltam.
Ami körötted van,
már nem is nézed.
Fénytelen a szemed...
nagyon messze réved,
hova nem kellene,
ahova - mint mondod -
vágyódsz már, szeretnéd,
ne legyen több gondod.
„ne tedd még” - biztatlak-
„emlékezz a szépre,
hisz oly gazdag a múltad”
„az csak a múlt”-súgod -,
„de mondd, mi a jövő...
...egyenes az út
a sötétbe vivő...”
"Hiszen egyenes az,
mióta születtünk”
- érvelek halványan-
„és e szép kort
meg sem érik, hányan...”
mosolyod erőtlen,
könnyed is megcsillan,
egykor vidám éned
múlt ködébe illan.
Erőtlenül ülsz,
soványan, hajlottan,
hogy megöleljelek,
hozzád hajoltam.
Fitó Ica rovata (fitoica.virtus.hu)
Nekünk már örök
Hűs szellő
a tó felől
körülölel,
elringat,
simogat,
régvolt vágyakat
hoz el,
s szégyenlősen
hívogat.
Felötlik bennem
sok megfakult,
megráncosodott
emlék,
melyet rég
betakart már
a feledés pora,
hova már csak
álmaim repítenek,
de még bennem élnek,
s kérnek olykor helyet...
Igen
az örömök
veled
megcsendesedtek
de a körök...körök..
nekünk már örök..
Megfáradt, bágyadt mosolyommal,
s egy csésze forró kávéval
újra csak feléd jövök.
Sorsvonat
Fut a sors vonatunk,
le ne késsünk róla!
Mondd, állomásain
megállunk-e néha?
Leszállunk-e olykor
csak egy röpke percre?
Ide igyekeztünk,
vajh' erre a helyre?
Tudunk-e átszállni
kisiklott vonatról?
Vagy beletörődve
nézzük az ablakból,
míg elzúg mellettünk
a zakatoló sors?
Bár szívünk ritmusa
lenne még oly gyors,
de nem merünk,
nem szabad....
s az élet
elszalad.
Elhalad.
Elhal.
Ad?
Kép: Kovács Ilon
Ma
szembenézek
az opálos nappal,
s magammal.
Erősnek hitt
pókháló sorsom
szakadozik,
érzem.
Fáradtan nézem.
Ha felgombolyíthatnám
a sérült szálakat,
talán másképp
szőném..
ne állhassak ilyen
pőrén
kitakart lelkemmel,
ne tudja senki,
hogy könnyeim
befelé folynak...
de már azok is
fogynak..
2008. nov. 29.