A sok vadszőlő-levél sárga, piros már.
Közöttük a résen pók szövi a fényt.
Néha még itt-ott, ha valamit talál,
merész kutatása menedék-keresés.
Sok a sötétkék bimbó-bogyó. Fürtjei
színtánc-bújócskák a levelek között.
Rigóhad támad, se száma, se szeri,
amíg eltűnik a fény a házak mögött.
Láthatatlan fényből a hiányt mutatja,
-ilyenkor cseréli arcát az árnyék,-
a merre vagy. Keresnélek magamba
mint nyugalmat, hogy ne legyen törött szándék.
Kutatom való karjaid menedékét.
Itt-ott takaró levél mindig tavasz.
Tudom alatta, sohasem féltenéd
az őszt. Együtt gomolyog a betakarsz.
Néz rám. Mindig veled beszélgetnék,
Arcod háttérképem, a mosolygó arc.