Szeresd a virágot, élvezd illatát,
megtalálod benne szíveknek szavát,
fekete tulipán ó, mily szép, s nemes,
bársonyos szirmához érni kellemes.
Éjszaka sötétje a tájra terül,
most a kis tulipán az éjbe vegyül,
hiába a csillag, hiába a fény,
nem látni a szirmod, nem látszik levél.
Befestem véremmel a szirmaidat,
Éjszaka fényénél, hogy láthassalak,
melléd bújok csendben, van még tán remény,
legyen ez az éjjel tűz és szenvedély.
Ébred a természet, nyílik sok virág,
nézem áhítattal a csöpp tulipánt,
szorgos kis méhecske bibéjére szállt,
küldte vele nékem, bibéje porát.
Éltető nedűje, gyönyör, élvezet,
de a két színünkről megfeledkezett,
azóta oly színes, más lett a virág,
lába elé omlik az egész világ.