játszom, mert játszani jó
lehetnél te is egy labda
mit örömmel kap a gyermek
paplanja alá dugja
anyja ha aludni elmegy
simítja csöndben az ágyban
magához szorítja halkan
lehetnél te is...
játék egy ölelő karban
lehetnél te is egy hangszer
izzadó kezemből dallam
siklanál fehéren-kéken
úsznál a felhőn egy dalban
csitítnál felhorzsolt lelket
szívemben szorítnál telket
lehetnél te is...
nyugtató hang a bajban
Kedvesem!
ez
lenne
pár szavas levelem,
becézd,
szemeddel
lapozz
szememben
tiéd
íriszem
mögött
Valahány lelki kincs
mit ott találsz.
Valahány kedves szó
mi
szívemből
nyelvemre
siklik
tiédre csöppen,
mind
parázs
de
igyad.
Valahány mosoly
rám téved
és
arcomnak
ránca
útra kél
neked zenél.
Tőlem
ez
minden
mi adható
rád raknám mind
magadért
cserébe.
A lelki kincsekért
nem félek
tarlón
mezítláb
magvakat szemezni
míg
váll
kéz
összeér.
sorba állok
A kedves szavakért
melledet
belülről
simítni.
Nem kopnak
ujjaim
percei.
reszketek
A mosolyért
tűző
napon.
Háladalt
zeng
egem
azért
mit rám raktál mind.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
2010.04.08.
Hanyatt
fekszem a selymes fűben
ácsorgó fellegek néznek
siratnak tán...
fekszem,
mint eldobott kereszt
a domb oldalán,
belep a homok
a gaz,
rám vésve
elvétett szavak,
elkorhadt kereszt
fekszik a földön
homokba halva
hanyatt.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Lilith
Hol vagy?
Üvölt a kérdés
Hol vagyok?
A kövér hold vigyorog.
Siess ember
amott a hajnal gomolyog!
Éva megadón indul
már készül ..itt vagyok.
Kéjízű kacaj az éjet átszeli
vésőként szakít egy darab csendet,
fekete gyöngygyönyör tőrhegyek
Ádám szívébe
szerelmet szisszennek,
izmos hasára Lilith ül
kezével lefogja vállát,
a férfitag megfeszül
öle elnyeli delejes vágyát.
Csodára csábító
ébenkék szempár,
bujazöld illattal behintett kebel,
vérszagú nedves csókot
izzadó homlokra lehel,
zsongítón zenél a csábító,
viharban villámlás izzik,
ám kénköves felhők völgyébe
Lilithet angyalok űzik
Két comb közt vergődve vallott,
porban hasal a férfi jelleme,
elméjét Lilith ölébe rejti
megérte... üvölti szelleme
-
Halkan egy hang keres egy fület...
Győzött Isten a démon felett...
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Éva, hol vagy?
Ádám a férfi keresi a régit
azt a nőt aki hajnaltól
csak neki, csak érte...
Itt vagyok...!
és az este is.
Kiveti hálóját az éj,
öntelt arccal bájolog
a dúsképű telihold.
A férfi
egy nőt keres.
Ismerős szempárt,
ismerős szagot,
egy hangot.
Modern ruhában
egy kis padon.
Nincs édenkert,
munka van.
Kiégett szem,
halványabb szív,
az alma is fonnyad.
Alkoholgőz járja át a lelkét,
nem érzi Ádám
Évája hollétét.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Zöld pálma ág legyezte homlokod, virágos ösvény csókolta lábadat.
Örült a néped Uram , hogy király jött közénk. Virágvasárnap, Isten jó illatát hozva szamárcsikón hintó helyett. Mennyire szeretted népedet!
Veronikák áldással telt keze kendőjükkel eléd hintették szenvedő néped összes könnyét. Így egyengetve el utad göröngyeit. A rögöket áztatták el azok a könnyek.
Egyenes út vezetett az olajfák hegyére hol a fák lombja közt ott lapult, nagypéntek szele. Az áron vett árulás.
Mi nem tudtuk, csak te.
Utolsó sétád volt ez a halálsoron. Virágvasárnap ácsolták kereszted.
Te meg vacsorát terveztél sirató helyett.
Áldásában lelked, borában véred, kenyerében tested.
Imában soroltad fel az életet, mert minden vacsorát követ egy passió. Sok az árva. Hány eldobott kereszt áll gazdára várva!
Erős ki felveszi, s jobbodra áll. ...nézz le ránk Uram itt vagyunk ...
Olajfád alatt a Golgotán.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Éhes vagyok.
Szívem minden fiókját megnéztem
morzsákat csipegnék.
Kis fehér batyuban
lelkem ládája mélyén
szunnyadnak,
itt lapulnak mind
azok a csókok.
Ettük, haraptuk
s nem fogytak el
kék kárpit mögé rejtett
zamatos éjszakán
éhesen faltuk perceit.
Mohón, mint újszülött szopja anyja
tejtől dús melleit,
és sír, mert nem elég
éhes...
Ahogy nő több kell,
tágul a szerelem,
benne a titok,
hogy vagy valahol
és vagyok.
Hétfüggöny
hétlakat alatt
éhes vagyok.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Öreg fák gyér ágai között
nevetve köszönt a tavasz
késői őszömben mit keres?
rám kacsint csalfán a ravasz.
Mellemre omlik puhán a fény
babusgatnám én szüntelen
felhő suhan a nap elé
borús leszek és fénytelen.
Tollamra hajolva papír fölött
lelkemből írnék szavakat
leszáll az éj a kerti padra
titkaim vászna elszakadt.
Kell - e még írni vágyról
arcomon kuncogó ráncról
libbenőn omló selyemredőről
magányba fészkelt alig reményről.
Szellő suhan át a kerten
magával ragadja pillényi lelkem
felhők ringatnak szelíden
lelketlen testemet keresem.
Széttört üvegszilánknyi létem
magasról más szemmel nézem
felülről nem látom a kispadot
anyaföld ölében porszem vagyok.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Köves József: Magányos cédrus című versére írtam az író javaslatára
Fehér blúz, kis cipő, parányi rózsás szoknya indult egy útra. Vándorbot kezében a hátán batyuban életpogácsa mosolyog. Halad a gyermek, lassan botladozva a szülői háztól egyre messzebb - messzebb. Lép - lépeget, s egyszer csak lassan kicsi a blúz, hosszúlni kíván a szoknya az elkopott kiscipő a múltban hentereg.
Kalandok jönnek az ösvényen, nem bánik velük fösvényen, felveszi mind amit lehet, majd jönnek a nagy csaták, így gurulnak el az évlabdák.. Csak most néz már hátra. Szomorú zöld szemű bánat a szoknyája szélébe kapaszkodott. Nem számít, már. Magához öleli, oroszlánszívű bánatát. Megszelídíti, pórázra köti, ne okozzon már senkinek galibát.
Az ösvény fogy, az idő halad. Valami szépet szeretne, egy hatalmas tavat, sok - sok aranyhalat, pikkelyük alatt egy - egy kívánsággal, nem törődve már a nagyszájú világgal, csak hagyni sodorja valami el. El innen el!
Hátra van még jó néhány lépés. Hiszi.
Libanont keresi, mert van egy nyugalmas hely hol gyökeret verhet. Puha föld, mészkő, akár bazalt. Vágyódva keresi azt a talajt, hol társfák élnek.
Érzi vannak máshol is cédrusok! Ágaik tüskéje nem szúr még akkor sem, ha hegyes. Közéjük tart, ott a balzsamos szépség simogat, az élet is kegyes. Meleg van, és mindig süt a nap. Egymás olaja vigasztal, védi a fát a kiszáradástól, a felkelő nap parázson táncol, a hold ott mindig ábrándos marad. Szelíden ringatnak csillámló vizek.
Ezek a vén fák csak nyújtanak, csak adnak. Árnyékot vándornak, madárnak fészket, illatot a panaszos orrnak, csodás álmokat az alvatlan szemnek.
Karjuk összeér, erdőt teremtve hajolnak össze, ívet emelnek az idő felett. Mind ilyenek. Magányos cédrusok felétek megyek. Ha itt nem találtok, biztosan ott leszek.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
emitt a napfény
amott az árnyék
előttem út
kartalan fákról
falakra kúszó
borostyán
örökké zöld
örökké élő kérdés
szerettél?
szeretsz?
fülel a csend
közöttünk szakadék
mélyből emelnek sáncot
téglátlan falak
maradok?
maradsz?
örökké élő kérdés
ruhája alatt mit hoz
a merengő tavasz...
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
2010.03.03.
nem érlek el parttalan folyamon
nem érlek el úttalan utakon
nem érlek el, ha fázom a szélben
nem érlek el, ha félek az éjben
kereslek téged izzó vággyal
várlak mindig megvetett ággyal
elnyugszom benned a fénnyel
simogass engem sima tenyérrel
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Halvány a napfény a párkány peremén
halvány a füst a városon
szelíd mosolyú halvány remény
mézédes cseppekké válva
párnám gyűrt vonalán oson
hajnali csendben
fülébe súgom: vártalak
aranyos gyöngyszínén
fénytáncot jár a nap
De szép vagy!
Halvány méz ízű
édesen - nehéz szelíd remény
marasztallak nyelvem hegyén.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Kedves az erdő, a fák, a kilátó,
a szoba, a ház, az ágy,
kedves vagy nekem.
Hol jártál idáig mondd, vigyáztak rád?
Bújócskát játszottál velem,
aludtál mélyen egy titkos rejteken.
Én nem találtalak,
hiábatáncot jártam a kert alatt.
Most végre megvagy!
Angyalok helyett, én dúdolok éneket.
Ébredj fel végre nincs még éjszaka,
csak a szürke este szőtt ezüstöt hajadba.
Ha akarod fésűd lesz ujjam
kiszedem őket,
befonom kontyomba mind.
Szemedben néma panasz.
Jöhettem volna hamarabb.
Keserű gond ül a válladon
az átaludt éveken töröd magad,
ne fájd mi nem volt, szeresd mi van
kezedet szorítom maradj.
Ha menni akarsz, majd kibontod magad...
Emlékem enyém míg élek
magamnak festek belőlük képet.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
hófehér lepel lengedez
ráterül lágyan a pőre fákra
andalgó pelyhek keringőt járva
szelíden szórnak sziporka szikrákat
ösvényre lépdelt lábnyomok
pihennek tavaszra várva
csillanó ropogós takaró
alatta tó
fölötte szél fuvoláz
zenéje csendes moraj
elült a zaj
varjú a fán
éneke siralmas
hasztalan madár hess...
jósolni kár
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Gyerekeknek, unokáknak.
Egyszer a kisegér az ablakban ülve
nem törődve azzal, hogy meg van nagyon hűlve
nézte a Holdat éhesen
hallgatta gyomrát mérgesen.
Mellette kampós bot mocorgott
egerünk huncutul nagyokat mosolygott
a botot hirtelen kezébe felkapta
egy kóborló felhő szélébe aggatta.
Büszke volt magára, hogy ő milyen okos
zsebében lapult egy üres sajtosdoboz
elrepült az egér ő bizony elhozza
az óriás sajtot az égről elkobozza.
Vitte is a felhő fel a magas égbe
a téli holdudvar kellős közepébe,
bámult is az egér - ilyet még kilátott!
Sajtképűnek hitte az egész világot.
Mire a felhő az egeret felvitte
a nyájas képű sajtot valaki megette.
Bebújt hát Télanyó titkos kamrájába
mérgében a dunyhát száz helyen kirágta.
Boldogan él a puha pihék között
anyó sem bántja azért hogy beszökött
Télanyó a dunyhát reggel, ha felrázza
hullik a tollpihe az egész világra.
Meddig fog esni?
míg a dunnát rázza
el nem fogy belőle a tollpihék tánca.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Téli fagyos éjben szürke félhomályban
gyermek ül csendesen hófehér szobában.
Kezében egy fénykép szorongatja marka
szívéhez emeli nagyokat sóhajtva.
Könny csordul szeméből ó, a szegény árva
sajgó szívvel emlékezik kicsi családjára.
Mindenki elhagyta eltávozott régen
egyre több csillag gyúlt fenn a magas égen.
Nincs ki a szobába meleget teremtsen
nincs ki az asztalra kenyeret keressen.
Nincs ki a kezével megcirógassa
nincs ki a lázát lecsillapítsa.
Elindul a hóban léptei ropognak
felette a baglyok vészesen huhugnak.
Meglát egy sírhantot lepihen melléje
lehajtja a fejét fagyos kézfejére.
Lefekszik melléje átöleli álma
édesanyja tárt karokkal a szívére zárja.
Hajnalban kél a nap arca csupa ború
megkondul a harang sír az egész falu.
Szál a hír a széllel minden arc szomorú
kint a temetőben megfagyott egy fiú.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
...ha leszáll az éj
táncoló hópihék
vállamra szállnak
íze a télnek
illata vágynak
zsebembe bújnak
szobámba lépnek
kinyitott markomból
szemedre ülnek
álomba ringató
táncoló pelyhek
csipke fehéren
álmodni térnek
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Egy újabb nap ment el
jön egy újabb éjjel
kettesben maradunk
a megtört téli fénnyel
szürkére kavart
fehér-feketével
kővé vált csillagok
hűvös színével
feletted ég...
felhő homlokomon
vízízű mosolyom
barázdát szántva
lecsorog arcomon
lesimogatod...
ázott zsebkendődben
elrejted...
elrejtett könnyemet
elteszed...
elrejtett könnyemet
magaddal elviszed
boldog a könny
én megint maradok.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
A csend végre leomlik
megpihen rajtam
eltévedt valahol
éjféli zajban
mesélni kezd
csak nekem halkan
mesél egy tavalyi tavaszt.
Tavaszban pázsitot
pázsitban négy
sétáló lábnyomot
félig már alszom,
ő súgja tovább
mesél egy nyárt.
Nyárban a szőke Tiszát
Tiszában csónakot benne egy párt
tovább, tovább...
Ősz közeleg...
nincs őszi mese,
téli van egyetlen egy.
Hűvös az idő eső szitál
most az a pár,
öleli egymást
valahol messze
talán egy életen át.
Mesélsz még?
Csend mondja:
elég
álmodd tovább
a sefüle, sefarka mesét.
Szerelem
Vártalak...
Gyáván én bújtam el előled
bezártam magam
egy másféle élet sötét börtönébe
elszenderedtem
s elaludt bennem mit egykor úgy szerettem.
S te jöttél...
Olyan volt, mint mikor álomból ébredek
pilláim még rezzenéstelenek
arcomon fény cikázik
szemem meg - meg rebeg
érkeztél úszva
közelebb - közelebb
Örültem...
Elmúlt a fájdalom,
de a harc bennem dúlt:
öröm és bánat!
játszottak velem dühös csatákat,
de én győztesnek születtem
örömódát zengtem bánat feletted
Kigyúlt a vágy...
Örök érvényű törvény örvény sodor
két testben dúl a menny és a pokol
még emelsz, én mégis féltelek
fáj, hogy az Élet Úr,
ítél a törvény felett.
Küzdök míg élek,
ha kell gyűlölök, szeretek érted
Szerelem...!
ne hagyj,
maradj még,
nélküled félek.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Gomolyog a vágyakba bújtatott éjszaka,
szemérmes szemérem rejti el magát,
puha paplan alatt pihen és
úgy tesz, mintha fázna,
pedig csak kacér,
megküzdeni érte férfit hív harcba,
csak nézzed!
a lepel elmállik,
csókodtól el is égne tán...
a tűzben a rózsa is hamvassá válik
vigyázz!
a tűzzel én játszok...
ébred a bimbózó vágy, s ahogy hív,
csak nézed és csodálod...
a szemérmes szemérem szemed tüzében
így lett zsarátnok.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
még sohasem láttam olyan szépnek a halott fákat,
mint akkor ott ősszel, a parton állva
ahol az indának is száraz volt már az ága
még sohasem éreztem a kökény ízét olyan jónak,
mint akkor ott ősszel, a néma parkban
ahol vadkacsák úsztak versenyt a sós vizű tóban
még sohasem álltam esti fényben a parton,
mint akkor ott ősszel, a nedves kavicson
ahol a Hold sápadtan lesett, nekem meg láztól pirult az arcom
még sohasem kívántam hármat, mint mesehősök,
mint akkor ott ősszel, a tavat átszelő hídon
ahol szerencsepénzed magával vitte, amiről titokban álmodom
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
- és tudom Te is így érzed -
Szavaink, de szépek
csak figyeld, ha
hófehér lapokra rajzolod
mily érdekesek a ritmusok
mennyire csodásak a mondatok
ha sorba rakod őket
ezek a szép magyar szavak
szerelmesek, nevettetők,
siratók s,ha kell bút feledtetők
becézők,
hímesek, rímesek
az árnyban is színesek
szedheted versbe
írhatod csokorba
ha nem írod le
használd csak szóban
becézgesd velük nődet,
simogasd titkos szeretődet,
dicsérd az áldott gyereked,
öleld át velük kedvesed,
dédelgesd szépen édesanyád,
erősítsd általuk édesapád,
gyógyíthatsz akár beteget,
törölhetsz hulló könnyeket,
fohászkodj Istenhez imát,
ápolgasd velük a hazát...
szeret, szeretlek, szeress...
építs...
szívedben szelencét
készíts!
add át majd fiadnak
a szép magyar szavakat
örökül...
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
nem tudom kell - e merengni múlton
kell - e bambán nézni a jövőbe
vagy csak a napokat kell élni
hisz nem látni előre
és mily furcsa
amit te nem tudsz, hát...
döntenek helyetted mások
az idegen kémlelő pillantások
a kíméletlen éles nyelvek
késztetnek menned kell
el
ezek elől el messze...
és tessék!
ma ezek segítenek
a megérzések,
vagy
netán valami felsőbb erő vezet
a ködben
a fal mellé húzódsz átázott ruhában
a máztalan téglára tapadó kézzel
simogatod a hideg és nedves falat
a sárban a láb is nehezen halad
araszolsz
de valami húz előre
biztos, vagy biztalan jövőbe
kit érdekel ?
ha menni kell
menni...kell!
csak egy pendülés a lélekhúron
csak egy ártatlan melódia kél
vagy csak egy táncra hívó keringő
vagy csak egy szerenád mesél
játszik a férfi egy hangszeren
penget a húron, ha úgy tetszik hárfán
a titok a hangszer és maga a zene
könnyed és üde hangjegyei
résnyire nyitott ablakon szöknek
talán a mennybe szállnak
és angyali énekkel keveredve
visszahullanak szerelmes szívekbe
olykor lüktet, olykor lassul az iram
a nyitányban halkabb szólamok kelnek
a duett egy fokkal hangosabb
hosszas és lázasabb
szinte hangorkán árad
a zenész, s a hangszer eggyé válnak
s forr a levegő benn a teremben...
ó, és a vég, a megoldás
minden opera kulcsa
a csend
zenéje illan
az elomló némaság
a dallam már lágy illattá válik
a zene a szóban megbúvik
a férfi meghajol, a hangszer is pihen
a szív még dobszólót pereg
köszönöm dobolja halkan
elég...
vége az első darabnak
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Szomorú őszi nappalok
magányos csend ül a tájon
csak bágyadt pókháló feszül
a kopaszra vetkőzött fákon
eresz is csordogál halkan
mossa a befirkált falat
tűsarkú cipők kopognak
fekete esernyők alatt
kabátba elbújt emberek
zsebekbe elrejtett kezek
ködlámpák szomorú fénye
álmosan dereng az éjbe
a nyár is alszik már régen
s bár úsznak még felhők az égen
szürkére festett az égi paplan
kihunyt a tűz a vöröslő Napban
lassú léptekkel oson az éjjel
lapul a sötét, mint tolvaj szokott
sanda szemekkel nézett széjjel,
mikor egy álmot ismét ellopott
pirosan pirkad a derengő hajnal
fázósan ébred a templom harang
ködpárás alkony, a szem még fáradt
éber gondolat merészen bont szárnyat
fénykürt, ha villanna éjben
sziréna hasítná meg a csendet
várva várt ismerős - idegen
megszegnéd - e a rendet?
felelj! lennél - e gyámola nőnek
karodba omló kedves szeretődnek
tűznél - e hajába rózsát
várnád- e mézédes csókját?
mesélj! lelkedben ég-e
izzik - e igéző szavak emléke
vagy az is alszik a drága nyárral?
Eltűnt a múltba a perzselő sugárral.
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Múlt és jelen közt ,mint mérleg billegek
jobbra és balra lengek, mint órában az inga
különös kerekek hajtanak el, és vissza
s a múlt képeiből semmit sem feledek
valaha volt bársony simítások
ébredező vágy villanások
ízekre szedett kezek, karok
porcukor ízű sóhajok
és a vizeken sikló szerelem
a mélázó csendben halkan csobban
s árad a becéző szózuhatag
hűsít a langymeleg habban
séták a macskaköves téren
hol templomok állnak hófehéren
mögöttem gyanúsan lassan haladsz
szoknyaránc rengő - ringása maraszt
ez volt a múlt, és van még a ma
jelenben szállongó szelíd üzenetek
várnak az akácok, tiszai füzek
zöld füves parkokban gazdátlan ebek
az agyagos földre hullt szeder szemek
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
ölel a csend és dorombol
a kétely hosszasan hallgat
van íze még a dalnak
az ősz szíve ritmusra tombol
díszruhás fákat vetkőztet pőrére
levelek szállanak lomhán,
tompa koppanással hullnak
a járda megvakult kövére
gyűlik a színtelen avar
megfosztott színű lombok
mit egy nyáron át neveltek
elvesztik mind a bolondok
az ősz csípős borbélylegénye
dér úrfi könnyeket fakaszt
egyre több hajszálat akaszt
a szomorú ősz fagyos fésűjére
hallgatag táj, a kopasz fák állnak
madár sem dalol, csak néha
az ember kedve is méla
kezemben görcsök, ujjaim fáznak
ökörnyál tekereg árván
vonalat rajzolva fehéren
hajamba búvik lágyan
beszövi magát szerényen
az utak nyálkás sárt csapnak
arcomba szél fúj, nem állom
házatlan csiga mód várom
szendergő melegét a napnak
édes cukorfényed elment délre
nincs a cinegének máig cipőcskéje
a fűszálra hajnali harmat csókol lágyat
bennem, a hideg tél vetett melegágyat
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
nekem ma csönd kell
szeretnék elveszni
úgy tűnjek el,
mint eső a földben teszi
nem kell a fény sem
a napot elkergetem
fellegek mögé
mert világa bántja szemem
ne nézd az arcom
kezemmel takarom
kiveszem zsebemből
fejembe húzom
hatalmas árnykalapom
kalapom alatt
hegyezem fülemet
nézem a mobilom
senki sem keresett
nahát! van ilyen!
varázsgömbömben színek helyett
fekete lomha füst tekereg
kavarog a látomás
szédül a világ
előttem papírzsebkendő hegyek
tornyosulnak,
mint a te gondjaid halmaza
velem,
nem segít már a nyár sem
elment
gúzsba kötött kézzel
írsz egy levelet
igen, írj !
zárd a múltat egy vastag borítékba,
benne
a képek
már feketék - fehérek
pedig nagyon,
nagyon szépek voltak
ígéret alól felmentelek, mint a tanár,
ha jelent a diák
nem tudtam készülni ,
feloldalak
lelkem tejében cukor gyanánt,
félévnyi repülést
fényévnyi sebesség követ
a feledés gyorsvonatán
emléknek jó leszek talán ?
ha szemedbe szél fúj
porszemnyi fehér meteorszikrát
én leszek az...
ha egy darabka kő kerül utadba
én leszek az...
egy édes illatot érzel tudd
én vagyok az...
és a sárga rózsa
hamvas szirmaiban
keress
ott is ott vagyok
esőcsepp alakban
legyen nyugalmad
nem hagylak magadra
látod?
mindenben ott leszek
csak kicsit máshogy
csak kicsit közelebb
2009.10.16. szaffy3
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
Az ölelés napján szeretettel ölellek én is így virtuálisan...
Lopva jött a hajnal
beköszönt
megölelt a világ
és üzeni vele
harag, bántás,
nem kell
öl el vele
mosoly és
szeretet
testközel meleg
megtartó erő
lelked üregéből
ma ezt kotord elő
szebbik arcoddal nézz
kérlek
szoríts magadhoz
élet
védő karodra vágyom
találjak benne érzést
a bánat múljon el
burokként zárjon körbe
két karod
ölelj, ölelj, ölelj...
ma az ölelés kell
élet
legalább
ma szeress !:-)))
szaffy3 rovata (szaffy3.virtus.hu)
...a fekete vonaton millió kérdés kerekek zajával fejemben zakatol...
Megloptam magam,
az éjszakám
és látom a hold udvarán
csillagok ezrei éberen játszanak,
hol kigyúlnak, hol elhalványulnak
huncut mosollyal kalandra hívnak
és újra engedek nekik
vonatom vár
fűtik a kocsimat ,
az nagyon kell !
hideg az állomás
csikorgó kerekek
hangosan törik a leszálló harmatot
még mindig egyedül utazok
hajnali vonaton.
Siklik a kocsim egy lélek sem jár
sikít a síp...
csak régi emlékek indulnak velem
és érzem, mert lassít-
hegyre hág fekete kerekem
az ablakom homályos
csorog a cseppekké összegyűlt pára
s mosódnak el vele
merengő szemeim előtt
a távolból baktató emlékek
színtelenné vált palettája
Megáll-e valahol fekete vonatom?
zakatol magányban tovább?
van-e még állomás?
nyugalmas peronon jön-e az Utastárs?
a fekete vonaton
kattog az agyam
millió kérdés
kerekek zajával
fejemben zakatol
az öreg csönd hallgat
gyanakszom sejti
és bölcsen,
mint macska a kását kerüli a
a talán szomorú választ
magammal kezdek párbeszédet:
egy felelet legyen kerek-perec
kérdéseimre
figyelek
a válaszom furcsák, rövidek
jön-e Utastársam?
eldöntöm helyettem
türelem
hallgatom válaszom:
vonatom közeleg
minek a társ
legyen mi fáj?
ha- (ezt a szót gyűlölöm)
nincs messze már
-bár piros a szemafor,
a váltóőr fekete csuhás
majd zöldre vált-
s elérkezik nekem is
az utolsó stáció
a végső állomás.
Végre...elment!
fekszem a párnámon
várom az álmot
sötét az ég
egyszer csak hallom
valami motoz
mi jöhet még
van elég bajom
fülemet bedugom
kilesek
párnám alól
örömmel látom
pakol a bánat
nem talált társat
azóta messze jár valahol
ébredj velem
zsebkendőnyi álmod
hajtogasd most jól össze
tedd a párnád alá
ma reggel
neked és nekem
énekel a világ
a város moraja
lépések nesze
harang zúgása
madár csicsergése
falevél zörgése
friss kalács illata
ereimben a vér lüktetése
szívem százhúszas verése
tündérkedni hívnak tudom
füledbe súgom
ébredj velem