Embedded Files
Nézem, ahogy mosolyogsz,
Vigaszt nyújtasz annak ki bánatos,
Közben feladsz mindent mit úgy szeretsz,
De megszoktad..erről szól az életed.
A külvilág tán észre sem veszi,
Tested mily fájdalmat rejteget,
Hisz minden bántó szó nyílvesszőként,
Szúrja át szívedet.
S bár ezernyi sebből vérzel,
Mégsem könnyezik szemed,
Békésen tűröd mit az élet,
A sors kiszabott neked.
Pedig jobban tennéd,ha gyűlölnéd azt,
Ki gúnyosan rajtad csak nevet,
Ha céltábla helyett Te lennél a nyíl,
Ki más szívén ejt sebet.
Vagy menekülj,fuss,szaladj,
Ne hagyd,hogy bántsanak!
Ne engedd,hogy a reményt,
Megöljék a fájdalmas szavak!
De Te nem vádolsz,nem sértegetsz,
Csak összekulcsolod két kezed,
S némán a távoli eget kémleled,
És vársz egy hangot egy jelet.
S este mikor a magány,
Öleli át szívedet,
Imádkozol Isten ne engedje meg,
Reggel kinyitni két szemed!
Látom..most is mosolyogsz,
Pedig lelked reszket, szíved zokog,
De fájdalmadat elnyeli a test,
S Te örökre lecsukod két szemed.
Page updated
Google Sites
Report abuse