Négy éve írtam, amikor szüleim százévesek lettek volna.
1.
Apám kilép az urnasírból.
Nem engedi, hogy ünnepeljem.
Nem kenyere az évforduló.
Azt dünnyögi: el kell mennem.
Fehér haját megsimogatnám
(a boncteremben féltem ettől:
úgy feküdt mintha csúfolódna
az életen, hisz minden eldőlt…)
Menj, int most szellemkezével,
aztán legyint egy nagyot.
Várjál, Apa, még nem megyek el!
- szólnék.
De már egyedül vagyok.
2007.
2.
(Anyám sírjánál)
Mintha itt és mintha most…
nyolcvan fölött is hogy szaladt!
Hitte: átér még a túlra.
És jött az autó. S a pillanat
eldöntötte. Igen. Átér.
De vissza nem jön már soha.
Nem tud szaladni, és sírját
benövi borostyán s moha.
Százéves lenne az anyám?
Nem lehet! Hisz itt van velem.
Meglátogattál? – kérdezi,
s megsimogatja a kezem.
2007.
Köves József Tibor rovata (kovesjozseftibor.virtus.hu)
Reciprok
Minden másképpen van (Karinthy)
Lásd fordítva a világot!
Égről tépjél vadvirágot,
lendítsd talpad jó magasra
a hátaddal essél hasra,
repülővel szállj fel mélybe
a napfényes, derűs égbe,
föld gyomrába űrhajóval,
szavalj verset néma szóval,
mindent halljál a szemeddel,
s élesen láss a füleddel,
rúgd a labdát két tenyérrel,
szeress kővel, dobj kenyérrel,
lehajolva nézd a holdat,
a fűben a csillagokat,
jégben legyen bőröd égett,
tűzben nyerjél hűvösséget,
reggel fogyaszd estebéded,
anyaméhből legyen véged,
minden rosszról tudjad: jól van,
s szüless meg a koporsódban!
Köves József Tibor rovata (kovesjozseftibor.virtus.hu)
- Helyzetkép J. A. nak -
Szövőlány
nem álmodik már
cukros ételekről
s más mesés
édenekről
nem szövi álmát
hisz szövőgyárát
hol szőtte selymét
elbokázták
őkelmék
Álmodik?
Talán arról
álmodik éppen
hogy télen
nem lesz lázas
s hogy kezébe nyomnak
a Fedélnélkülért
egy-egy százast.
Talán
már ma
nincs is álma…
Valósága
az átjárók világa
meg a zord idő
s lábán a
ronggyá ázott
régi rossz cipő.
Köves József Tibor rovata (kovesjozseftibor.virtus.hu)
Súlyos, hosszan tartó, nagy szerelem után
pislákol, majd kihuny benned a szenvedély.
Lehet, hogy este lesz, talán csak délután,
vagy éppen kegyetlen, karcossá dermedt éj.
Elszáll a szerelem, marad néhány fénykép
amellyel nem is tudsz mit kezdeni, csupán
csodálkozva nézed: ezt szeretted nemrég?,
és többé nem vágysz már ölelése után.
Néhány hét, s felhőid tőled messze szállnak,
messzire, egy rideg, borús város fölé,
ahol már nincsenek régi, merész álmok:
- te ott, én pedig itt - megyünk a sír felé.
Köves József Tibor rovata (kovesjozseftibor.virtus.hu)
most már mindörökre elmarad egy álom:
tenger vízében szeretkezni veled
egy estébe hajló sehol-felhős nyáron
a hold elé kúsznak éji fellegek
mennyit gondoltam rá hogy talán majd egyszer
ha a hullámzó víz olajszínbe hull
beúszunk a mélybe, mezítelen testtel
s lehűthetetlen ölellek ott vadul
körülöttünk kagylók medúzák és halak
- cinkos hunyorral lesütött szemek -
és nekünk a csend meg a jó magány marad
szemedben csillagok pulzálnak mint smaragd
éteri fénye, s testünk vágytól remeg …
de ez az este már örökre elmarad
Köves József Tibor rovata (kovesjozseftibor.virtus.hu)
A mesepár eltáncol szépen
Este, látom, a parti rámpák
fölött csillagok gyúlnak: a lámpák,
s a sötétlő fellegek mögött
- akár a díszbe öltözött
báltermi drapérián
lent s ott fent a galérián
(ó, régimódi színterek)
arany és ezüst flitterek:
fent igaz csillagok – s mind remeg!
És szórja fényét az éjen át
egy pontra, hol mint jégen át-
hasadó, széles furcsa semmiség:
fekete lyukból nyíló derűs ég!
Mögötte zene szól, halk, ritmusos,
e diszlethez igen stílusos.
És ott egy ház, a cserépen
- mondhatni nagyon merészen -
lábait nyújtva szürke
macska siet fürge
léptekkel az eresz felé,
de nem kapaszkodik belé,
hanem föláll, nyújtózik, nyávog
(visszhangozza a repedt bádog)
és deli férfi lesz belőle.
Most egy lány siet a tetőre,
mint párducé, olyan a teste,
könnyeddé teszi léptét az este.
A macskaférfi odalép,
vállára teszi két kezét
és keringőzni kezd vele.
A szférákból könnyed zene
áramlik, üveghangon
vonósok húzzák az égi gangon.
Hallják s nézik a táncot,
kutyák, szakítva szíjat, láncot,
s leröppennek a galambok
nézni az éji kalandot.
A mesepár eltáncol szépen,
lábnyomokat hagyva az égen,
mely aztán összezár kéken.
(Én ezt álmodtam egyszer
régen)
Köves József Tibor rovata (kovesjozseftibor.virtus.hu)
Duzzad, s pattan a rügy.
Tudom, ez nem nagy ügy,
nem világmegváltó
költőtollra váró
és nem időtálló
mély gondolattömeg
de hát engedjetek
örülni a napnak
annak hogy aratnak
majd akik ma vetnek,
hogy egyre nevetnek
utcák erdők hegyek,
engedjétek, legyek
oly gondtalan mint e
koloratúr cinke,
s mosolygós akár a
nyíló barka szára,
hisz ma már süt a nap
tél-gondok omlanak
utcákat-tereket
mint fát a verebek
borítják friss remények
tavaszi zenének
tár fület sok ablak
s csókot dob a Napnak.
Vattacukor-felhők
közt nem leszek felnőtt,
bánatom levetem,
legyek ma szertelen
sok gondom elszalad
egy röpke perc alatt,
nézem a kék eget
májuslány integet.
Köves József Tibor rovata (kovesjozseftibor.virtus.hu)
Hátad mögött a tenger. Vagy a sivatag?
Hová nyúl sok karod, kitől vársz ölelést?
Bár állnál szebb tájon - visszatart gyökered.
Cibál a szél… Lenyomja ágaid.
Hát kapaszkodj, míg a sivatagi számum
nem fordít egyszer majd hanyatt
gyökered kitépve
hogy itt pusztulj el e végtelen
homokon társtalanul, árván
a tiszta kék égre tekintve
míg el nem sötétíti varjak rongyhada
Köves József Tibor rovata (kovesjozseftibor.virtus.hu)
A világ csak hangulat. Reviczky
Az ablakot eső veri. Itt a lábamnál
ül(ne) hű kutyám
- ha lenne.
Érezném melegét.
Hideg az ég.
Ha lehunyom szemem,
s a képet nézem,
a Korong utca
gyepét
szinte érzem,
mint rég.
Micsoda messzeség!
Az ablakot eső veri.
Nincs hű kutyám
és kedvem.
Hideg az ég.
S már milyen rég!