A Cserhát csak nevében középhegység - tulajdonképpen dombság és csak két pontja emelkedik az 500 méter fölé: a Tepke és a Szanda-hegy csúcsa (Szandán élek)

Ahol a hegyek Istenhez beszélnek,

s e zöld-zokogásban a napfény elterül,

ahol a pillangók lassabban repülnek...

... anyám udvarába egy madárka téved

- névtelenül -

Ahol a gondolat ulicákban baktat,

és erdőkbe bújik el a szürke tél,

ahol az öregek szemében mesék születnek

- a Palóc-vidéken -

ahol a hegyek dombbá szelídülnek

- a Cserhát szívében -

vagyok otthon én.

Ne bántsd, Isten, az apró falvakat,

adj nekünk erőt, hitet, időt, teret,

a vidék még él...

Uram, ne bántsd a falvakat...

Csak belül zúg feketén az éjszaka,

kívülről mindig érkezik

valami vad-megbocsátás-féle.

Bűneink képe feloldódni látszik

egy csillag fényében,

és azt hisszük, ezzel

elmúlik, s ettől nem lesz.

Ahol a cserepek még zuzmókat nevelnek

- megérintve egymást - a tornácos házakon,

ahol a hegyek a lelkemet őrzik

- soha sem tudtam elszakadni innen -

ahol a hegyek dombbá nemesedtek

- szúrós imádságokon.

A szilvafa-ágon kinyíltak újra

a fehér virágok,

s a sötét napokról csak a szél regélt.

Egy nyíren a barkák

a föld fele csüngve

dúdoltak halkan

az életért...

Szikla-lábon

  2011.06.06.

Néma imát szaval értem az éjjel,

a kedvesem írta a szélnek a szót,

pici angyalok úsztak a légben el érte,

de nem nekem adta az Isten a jót.

Leteszem szabad ágyra a pajzsom,

az égi király szeme véd.

Veled én soha tán nem is alszom,

a csillagom őrzi az ócska reményt,

mit a két karod éltet az álmaimon.

Milyen esztelen így ez a vágy ma,

ha korhelyek öntik a bort, s poharam remeg.

Mondd, Uram, éghet-e gyertya a szélben?

Az éveket érzem a fogsoromon.

Meseként suhan el velem itt ez az élet,

a törpe is ott ül az asztalomon.

Nekem énekel este a herceg,

a lant a kezében a nyári eső,

dala messzire hallik az éjben,

a függönyön át ide jő.

Uram, éghet-e gyertya a szélben?

A függönyöm elszakad,

és lyukas ablakomon berepülnek

a bús denevér-hadak...

______________________

2009 nyara

Októberi látomások

Kellene valami őszi,

valami őszi hangulat,

hetente nézem a fákat,

rőt-halál rágja lombjukat.

.... és ekkor - képzeletben -

háromszarv-királynő trónra ül,

hideg mosoly ragyog arcán,

körötte arany mindenütt...

Kellene valami meghitt,

valami meghitt pillanat,

nagypapát vezet unokája:

temetési mozzanat.

.... ha nem lenne megannyi Illés,

tán tűz-szekéren éj-lovakkal

húzatnám magam...

... hosszú a sor... és olvasd:

megkaptuk rég a számokat...

Kellene valami édes,

valami édes irgalom.

Láttál már virágot nyílni?

S fölötted volt-e sírhalom?

a hegyen

egymagában áll

a Bárány

fénylő-lándzsák szúródnak le körben,

gonosz azon által sose törhet

egymagában áll a Bárány

mellette a zászló

hozzá igyekszik fehér-ruhás pásztor

én is oda-mennék...

2010-09-26

Hangulat

Kabáttá lett az éjszaka,

magamra veszem, begombolom,

magánya fáj,

és amikor lépek,

meghalnak sorra a csillagok.

Téged feledni - kegyetlen kísérlet:

érintés nélkül hagyott csecsemők sorsa -,

megőrizlek így...

Arcodat adom az északi szélnek,

kezed lesz halkan az őszi eső,

egyszerű szavaim hozzád térnek,

egy földre hulló falevélen

megmozdul a tér-idő.

Utazás előtt

2010.09.07.

Köszönetként Fitó Icának a "Nincs már olyan messze" című verséért... és mindenért...

Tarkára festem a vonatokat,

virágokat ültetek sorra az ülések közé,

és hallgatom,

ahogyan álmokat fúj el az északi szél...

Ezüstre festem az embereket,

kék színű szirmokat szórok a lelkük fölé,

és hallgatom,

ahogy Buddháról éppen Jézus mesél...

Magamra festem az éji-világot,

démonok közt lakó angyal leszek,

meglátod, egyszer

szárnyaim nőnek,

talán sírni fogsz majd,

ha

elmegyek...

és akkor tarkára festem a vonatokat,

minden ülésre egy-egy szentet teszek:

angyali expressz -

hetedik vágány -

indulunk:

felhő-síneken...

Ρongrácz Ági rovata (ongraczagi.virtus.hu

Vasárnapi járatok

Rám mosolygott halkan az élet,

az alkonyi égre rózsaszín fodrot rakott,

és amíg a nyárfa-pihék tovaszálltak a szélben,

csak vártam...

(Mentem volna hozzád aranyos palástban,

aranyos palástban, gyémánt-kacagással)

Molnárfecske ült a fekete faágra,

amelyen üszkös halált járt a nádégetés,

odébb, a sarjadó zöld világban, gólyahír táncolt,

futott felém...

(Mentem volna hozzád, mint vulkánból láva,

arcomon tűzként hozva szenvedélyt,

mentem volna hozzád, mint szülőkhöz árva,

testemet takarja könnycsepp-kötény)

Vajon lesz-e elég erőm majd hazatérni,

ha az Isten, nem küld elém

angyalt,

szerencse csillagot,

szakadt autót kedves kis családdal,

amikor stoppolok?

Látod, éppen ilyen csak az élet,

- az út mellett állok mindig - ha rám mosolyog,

kesernyés szájízzel új-megváltást kérek,

és

kapok.

(Eljönnek majd értem, mint vulkánból láva,

és tűzként viszik el rólam az átkokat,

eljönnek majd értem aranyos palástban,

amikor angyalok húznak harangokat.)

Rózsaszín álmok úsznak a légben,

alkonyi fényben a lét menekül.

Végig az égetett nád kusza sarján

sárgán a gólyahír fut kegyesül,

míg zöldell a hajtás,

víz csobog szendén a kis patakon,

kakukk szól messze,

és a poszáták cserregő hangján

alszik az áldás

- szőke mennyország -

végtelen úton járnak a percek,

a Péter-hegy ormán ott a remény,

s előttem ekkor Isten kezéből

nyárfa-pihéket szór a szél.

Szél-csend

Mostanában

kezdem komolyan venni magamat - néha,

szörnyűség ez,

mert elbohóckodtam eddig az életem.

Tik-tak, tik-tak jár az óra,

Szent Mihály sosem ül fel a lóra.

Tram-tram, tram-tram fuvoláznak,

széna színe van a sárgaháznak.

Mostanában,

ha vizet viszek a kutyámnak,

belelefetyelnék hirtelen.

Néma hegyoldal - az ófalu ködben, a szél se nevet

Néma hegyoldal - a nap süti rajta a sírhelyemet

Mostanában

beteg viharok szállnak erre,

körben zeng, villámlik,

ám a sötét felhőkön eső nem terem.

Mostanában örülök ennek,

mert az idén háromszor kaptunk már jeget.

Fekete kendőn a lámpafény táncol,

óvatlan függöny-árny ring a koponyán.

Porladjon a csont is!

Ne gyászoljon senki,

engem az Isten fog ölelni odaát.

Mostanában

gyengéden gondolok a túlvilágra,

ott biztosan minden csak szép és jó lehet,

annyira szörnyű itt -

egyszerre lépném át

mindhárom viharvert énemet.

Messze a böglyök sírnak a réten,

gyűjtik a szénát, roskad a boglya,

jéghideg éjről álmodom éppen,

ócska a lánc itt, senki se fogja.

Adventi rondó

2009.11.22.

Talán fentről, az égből néz egy angyal,

egy asszony egy konyhában elmereng,

keringőt lát, jövőt, fiát egy frakkban,

talán fentről, az égből néz egy angyal,

hallgatja, míg a srác anyját biztatja:

"felkérlek, és majd táncolok veled".

Talán fentről, az égből néz egy angyal,

egy asszony egy konyhában megremeg.

December táján, zúzmarás este

meleg szemekre csillámot szór a fagy,

az asszony épp az órához les fel,

december táján, zúzmarás este

nehéz kabátot, mint pihét tesz fel,

s villan kisebb fiának izmos karja.

December táján, zúzmarás este

meleg szemekre párákat szór a fagy.

Huszonnégy éve egy gyermek megfogant,

fiú volt tán, sosem született meg,

"a bátyjuk lenne most" - sikít egy magzat,

huszonnégy éve egy gyermek megfogant,

pólyája nem lett, és az asszony hallgat,

azóta kínt hoz minden december.

Huszonnégy éve egy gyermek megfogant,

ember volt tán, sosem született meg.

Ne sírj, anyám, miért emészted magad,

alig múltál tizenhét, emlékszel,

boldog voltál, de rád dőltek házfalak,

ne sírj, anyám, miért emészted magad,

karácsonyunkat még örömnek hagytad,

de átaludtál téli ünnepet.

Sírj, jó anyám,örökre emészd magad,

alig múltál tizenhét, emlékezz.

Adventkor rózsa nyílt ki egy kertben,

bimbóban meghalt Sáron rózsája ma

a műtőasztalon, s mennybe ment fel,

adventkor rózsa nyílt ki egy kertben,

a lány arcán patakban a könnyek,

az orvos kérdez: "fáj?" "nem úgy..." - ezt mondja.

Adventkor rózsa nyílt ki egy kertben,

bimbóban meghalt Sáron rózsája ma.

Talán fentről, az égből néz egy angyal,

egy asszony egy konyhában elmereng,

december táján, zúzmarás este

meleg szemekre csillámot szór a fagy,

huszonnégy éve egy gyermek megfogant,

fiú volt tán, sosem született meg,

és most fentről, az égből néz egy angyal,

ne sírj, anyám, miért emészted magad,

alig múltál tizenhét, emlékszel,

adventkor rózsa nyílt ki egy kertben,

bimbóban meghalt, Sáron rózsája ma

anyjához ér, az égben él egy angyal.

/lsd még megjegyzésben az átdolgozást!/

dobogó léptek

zöld fenyőt raktak a lábam elé

illata

mámor

a gyanta él

amott apró durranásokkal

tűz

duruzsol

emitt kihunyt világ

- el kell mennem!-

már bokáig ér a sár

víztől lucskos a hamu

ha rálépek

magába ránt

kerül-

getem

amíg lehet

fekete boglya

-lassú halál-

pattan a tűz

dobogó léptek

a szívemen

2009.11. 11.

Szélben, tűzben, fényben

- a szürke tündér meséje -

Kerestem arcod őszi szélben,

s folyamként jött a kárhozat,

azóta sírok küzdve, félve,

sehol se lelve páromat.

Neved daloltam minden éjjel,

kacagtam kín-virágokat,

gyűszűvel rossz parázsból mértem

magamra rosszul sorsomat.

Bolonddá tett november vége,

neved nem mondtad meg soha,

játszottál, s játszol tarka fénnyel,

elém teszed palástodat.

Karácsony gyenge tűzben égett,

fehér ingben tündér voltam,

de tán a karma börtönében,

Szilveszter ásta síromat.

Mérges felhőn tavasszal égre

boszorka jött, rúgott lova,

vidáman éltem nyári réten,

s boldog szerelmem száll tova.

ANYÁM, AZ ISTEN SÍR MOST ÉRTEM,

RAJZOL HELYETTEM CSILLAGOT,

KOLDÚSSÁ LETTEM, RUHÁM SZEGÉLYE

ELFESLETT, S HÁDÉSZ MEGLOPOTT.

POKOLRA ADTAM MÁR A VÉREM,

KIRÁLYI GŐGÖM MORZSA VOLT,

A FÉNYBEN NYÍLVA, FÉNYBEN ÉRVE

LESZEK TÜNDÉR, S TALÁN VAGYOK.

Egy mosolyért

Lennék folyóban csónak a víz alatt,

templomban oltár, mit lepel eltakart,

száműzve kóborló királyfi,

gyönge madár, mire ölyv vadászik.

Némán a Holdon májusi éjszakán

fátyolba bújnék. Halkan a föld alá

magnak lehullnék, s őszi réten

egy pici láng elaludna szépen.

Volnék a Windows ablaka villogón,

görgő egérben, csőr a Linux logón,

vágás a BMW-keréken,

párizsi nő -ma- pucér fenékkel.

Hívnám az istent, megvan a száma már,

"Mennyből az angyal" jelzi az úr szavát

új telcsimen, s írnék a pubban

kurva modern sorokat - ha hagynak.

Lennék a minden, senki se látna tán.

Lennék a lelked. Lusta halál után

morzsákat ennék enyhe szélben...

Kedvesem, írj! Ide küld a mailed:

Ne vedd el tőlem a Tündért!

Ne vedd el tőlem a Tündért.

Nem hagyom.

Alkudozhatsz bármi másról,

éji pókról, zöld virágról,

átokról vagy megnyugvásról,

vihetsz kecskét, őzet, házat,

képeskönyvet, CD-t százat,

de ne vedd el tőlem a Tündért,

mert nem hagyom.

Tudod, a Tündérem furcsa,

el-elkószál, kis butuska,

kék blúzt vesz fel zöld szoknyához,

aranybarna harisnyát hord

a kezén, a balga,

és a múltkorában láttam,

amikor egy tunikára

pántos nadrágot húzott

- kertész nadrág lehetett -

nyitva voltak a zsebek,

s hol egy béka - nyári tónak maradéka -

hol egy sün - gumifogú nagy fésűn -

kandikált ki onnan.

Már csak ilyen!

De én nagyon szeretem,

mert ha mellém ül a padra,

fejét vállamra hajtja,

felhők szaladnak az égen,

az egyik jegesmedve lesz, a másik részeg

eszkimó vagy fóka,

azon múlva, hogy lihegve

merre fújja trombitáját

szélkirály.

Ha vele együtt nézem,

az is megeshet éppen,

hogy nagyító nő esőcseppben,

- amely egy kerek levélre cseppent,

s ott középen érett kövérre,

ahol legyezőként az erek összefutottak -

üveggyöngy lesz minden zugban,

gyémántporban csillan a murva,

amíg egy kék nünüke hosszú hátán

patakként csurran a tinta,

nem kell hozzá kalamáris,

csak egy papír,

s írjuk máris

hogy fütyült a léprigó,

hová pottyant a dió,

milyen meghitt őszi fagyban

zöld lombjával a kőrisfa

-galamb család otthona:

ha mindhárom fázik -

Ne vedd el tőlem a Tündért,

szépen kérlek.

Látod, nekem másom nincsen,

sem vonatom, sem kiskertem,

rossz ajtómon rossz kilincsem,

nem járom a nagyvilágot,

letérdelek Máriához,

amikor a Kápolnához érve

fehéren ragyog rám palástja szegélye.

Hat ujjából mesék futnak,

száz évet járnak be újra,

amíg rózsaszín ködben

a lelkembe bújnak.

Ez az én giccsem,

messzire hintem,

de azt se bánom,

ha nem száll el máshoz,

lábam elé esik le

ezüstös magnak,

talán kihajt majd,

vagy piroxénné válik

szürke andezitben.

Ne vedd el tőlem a Tündért,

vele együtt várom a herceget,

kócosan most is a kezemet fogja,

és nevet.

Ne vedd el tőlem a Tündért.

Neked adom!

Nézd, már a te kezed fogja,

vidd magaddal,

a tied.

2009. október 20.