Embedded Files
A Cédrus-versek-2-ben is olvashatsz Alíztól verseket...
fotó: Alíz
A szél és a lány
mondd te szél, tudsz te álmokat görgetni hangosan,
ahogy zörög a szúrós iringó
a beszökő ősszel szalmasárgán,
amikor vágyakozva felkapod...
mondd mit akarsz tőle?
szenvedni?
tüskéin fennakadni?
érezni, hogy mégis van tested?
mondd szél ilyenkor sötét este
mikor kevélyen pöffeszkednek odafenn
az irigy csillagok
hova rejtetted bánatos hangod
hol reszket a lelked?
én tudom, akkor is, ha nem mondod
ha nem rezdül a vén diófa sötét lombja
ha nem rázkódnak hangos sírással a nyírfalevelek
annyira kérlek gyere már te szél!
kapj fel engem!
repíts messze
törd össze csontjaimat
szórj szét engem
véremmel szép pirosra festelek
végre lesz ruhád is néked, óh szél
mert ilyen árván nem akarok már élni
szép kedvesem messze tőlem
magamra hagyott
már nem szomjazza szavaimat
már nem suttogja:
- szívem
nem ismétli:
- szeretlek...
óh szél kapj fel engem
törjél össze még ennél jobban
hints szét a világban
elhagyott a szép szerelmem
nélküle nincs életem
tőle kaptam - már halott voltam
visszavette - újra haltam
vigyél messze te szél!
Szökőkút
Szökőkút
2010.09.01.
2010.09.01.
halált játszik a bogár
Már nem
...és mégis
tornyosulnak a szavak
felhő; felhő hátán
mily habos,
de ha eltűnik a fény
már-már fekete
beleremeg a vidék
halottként dermed a táj
mint megannyi bogár,
mikor nagy bölcsen
halált játszik
épp' azért, ne érje...
az előbb megint
festett a belső ecset
okkal fogyott szavakat
de lehet, hogy oktalan...
még virágként nyílnak a tegnapok
búsan peregnek az ékes szirmok,
mint lágy pehelypaplan borulnak
szemfedélként az álmodó földre
velük halnak az álmok
szemünkre záporoznak valami sosemvoltak
lehet, hogy szerelmünk felhígult könnyei?
én nem tudom...
de várlak
vagy nem
minek
hisz bennem lüktetsz
Fekete gyémántok
hej bányászok!
dologtalan ne henyéljetek
sok szomjas szív rátok vár...
írnék szerelmeset
de minek
Titok
Édenkert
leírni nem lehet
gyere kedves sétálj velem
kuncsorgó érzések
rövidnadrágos édes kisfiúk
a kislányok már akkor is
bátrabbak voltak
nem kuncsorogtak...
tán túl keményen is szóltak
nem tudták tán, hogy szép szelíden
integetnek a lombok is
ha a szél még gyerekecske
szellőként ábrándosan lengedez
és mégis újrázom egyetlenem
szeretlek akárhogy is
de nem akárhogy
no azt nem...
megszakad a fa,
ha ágai sok gyümölcstől roskadoznak
kellenek a „rongálók”
tán úgy, mint a mesékben...
szeretlek
pajkosan görbül a szám
fel, fel
ívet húz lágyat
neked mosolyt szép kedvesem
írnám csak írnám
játszanék a szavakkal
másoknak szokatlan gondolatokba fonva
de attól még minden létező mi ismeretlen...
kedvem nem csappan
csak néha ingatag
hát most magamba fojtom
az éhes szavakat
de majd újra mondom csak mondom
míg dobban a szív
bár ez nem igaz
mert ki tudja mi nem ér...
s többé nem mozdul a kéz
Veled-álom
Veled-álom
2010.08.31.
2010.08.31.
összekuszálódott érzések áradata sodor
összekuszálódott érzések áradata sodor
Még lángolnak a szavak.
Felgyújtanak
- érzed -
Érezlek,
bennem dobbansz.
S ha mozdulsz,
veled mozdulok.
Ha sírsz
- értem,
miközben szaporodnak
az üres sörösüvegek -,
arra gondolok
milyen csodás dallamot
játszik majd nekünk
az üveg-zenész, ott a Deákon
fenn, a metróból kijövet..
Bámészkodók veszik körül.
Már Te is ott állsz,
kicsit dülöngélve.
Hiába no megártott az a sok Dreher;
erős az Antal.
(szegény Attila)
Nézd!
Már én is ott vagyok.
fogom a kezed.
Látom, megrezzensz.
Keresel.
mindig csak engem;
járj bárhol bárkivel.
Bevésődött érzések,
mint valami régi lemez;
újra és újra megszólalnak.
Belső zenéddé lettem,
ahogy te is nekem...
Beszökött a hajnal
ébredek
még halványan rémlik veled-álmom...
ha eljő a Karácsony
és gyertyák gyúlnak az égen
sok szegény gyermek örömére
és ha a tűz mellett melegedhetnek
fázós emberek
s mindenkinek jut egy szelet kenyér
talán boldogabb leszek én
nem tudok mindenkit szeretni
nem vagyok szent
nem vagyok jó
és mégis szívemben az érzés mindenkiért él
ha lenne tehetségem
ha lenne erőm
vagy lennék mint egykor volt Jézus
- bár ez számomra csak szép monda -
akkor én keresztre is feszíttetném magam
nem kérnék sokat
csak a lehetetlent
végre ember legyen az ember e kies földön
2010.08.28.
Áldalak
még mindenem érez
szívem szorít
hívsz hívsz
akaratlan akarva...
belélegzem ezer távolságon át
mozdulásod illatát
éjjel veled ébredek
s álmunkban együtt vagyunk láthatatlanul is
én még nem tudok létezni nélküled
hiába minden
most is hogy nehezül odabenn
ketten lélegzünk egy tüdővel
fojtogat az érzés
könnyűnehéz
vagy fordítva
s most enyhül a nyomás
áldalak
áldom a percet a pillanatot
s mindent mi hozzád vitt
milyen szép szó egy hitetlennek is
de hisz tudod van nekem
akárcsak neked
csak más
másként
de élő erős
vitathatatlan
hát áldom létezésed
2010. augusztus 27. 10:00
Kertünk
látod drága
nem múlik az érzés
inkább egyre mélyül
egyre szépül
mindenben téged érezlek
téged tudlak
oly szép vagy
szeretem amikor ízed
szétomlik bennem
és te jársz a vérkeringésemben
szeretem mikor hallom hangod
s ahogy rágyújtasz
pedig nem szeretem a cigit
és ahogy mondod:
- "szeretlek"
a szó bennem teljesen levetkezett
meztelen valója béleli lényemet
mindenem te vagy
milyen is ez
mint a legszebb Kert
szemnek tán nem is látható
akkor hogyan is érzékeljük
úgy gondolom azzal akik vagyunk
a benső rezdüléseinkbe olvad a Kert rezgése
bennük kelt életre csoda folytán
valami titkos gondviselő megajándékozott minket
és micsoda boldogság ez az illatos virág
de több ez hisz maga az egész Kert a mienk
vagy inkább magunk vagyunk az...
zegzugos útjaival
csendes pihenőivel
madárdalával
illatárjával
lombok susogásával
aki megérezte egyszer is ezt a szépet
annak szívében örökkön nyílik
az idő bár megváltoztatja
ahogy évszakokként változik a táj
de a Szép mindegyikben ott él
és ez az örök változás teszi még szebbé
a szomjas szív folyton forrásra lel
táplálja önön szép álmát
kiapadhatatlan forrás
nem tudlak hát nem szeretni téged
bennem rezdülsz
s benned rezdülök
ahogy az élet a Kertben
2010. augusztus 25. 14:50
néma szerelem
még velem vagy
vegyszerek marta seb sem fájhat ennyire
mint mikor mégis dobban a szív nélküled
bőrbe karcolt szavak szerelem útja testemen
hiába minden nem gyógyítja semmi sem
fájdalom szántotta érzések mély barázdát húznak
téli álomra készül a szántóföld repesztett burka
még mindenben te vagy kintorna köves udvaron
emlékezet-verkli elromlott szerkezet csak játszik
szavaid hallgatás-burkot repesztettek
szavaim hallgatás-burkot kovácsoltak
néma szerelem hópehely a kezemen
mennyire szeretem a havat emlékszel
némaságra kárhoztatva nem dalolhatok
bennem fúlnak a szavak gennyes góc
mikor már hittem mindent feledtem
s újra tudok járni feltört még erősebben
ez a kéretlen szerelem
2010. augusztus 19.
festmény
amikor a másik úgy szeret
ahogy te sosem
hintenéd porcukorral
a mérgezett perceket
keserű mandula ciános íze
szirupos emlékpillanatok
tövisszúró gébics
felnyársalt szerelem
eső áztatta fények
nyirkosan fanyalognak
a párolgó aszfalton
kétes szivárvány
emlékszem kiállításon jártam veled
és az istennek sem akartam eljönni
egy festmény elől...
odadermedt a lábam
miközben átjárt a csoda
ellentmondások kényszerhada
feltűnő volt
mint szinte mindig
ha voltam végre valahol
te már vonszoltál volna el
de nem lehetett
csak álltam kábultan
és mégis oly szépségesen
igen, ez a legjobb szó
szépségesen
a Montmartre-on
esőtől fénylett a kő
esti sárga lámpafények
alacsony házak
a múlt mába olvadt igézete
aztán mikor tényleg
a Montmartre-on álltam
éppen nem esett
és este sem volt még
nem is értem hogy lehetett
akkor te már nem voltál velem
kezem sem fogta senki sem
2010. augusztus 18.
kopott vászon
kopottas vászon
régen szőtték
hová lett a szövőszék
kicsiny kéz mikor vígan szaladgált
a színes szálak között
álmait mintázta egy ábrándos nő
már csak egyetlen vágya maradt
mit meg nem szőhet sosem
a falon megkopott kárpit
vörösbe álmodott antik rózsák
krémszínnel avítt illatot árasztanak
szegélye itt-ott felbomlott
barnás kacskaringók mégis vidám táncot járnak
a levelek zöldje egész sötétté lett
szép, mint valami ó-görög mítosz
napfény csillan tenger zöld kékjén
fehér sziklák büszkén ágaskodnak
hajdanán Itakán tombolt a nyár
tündérek, sellők és félistenek
pajzán táncot jártak
léptük alig horzsolta a fövenyt
fel csak aranyfüst szállt
örök titok honnan hova
kopott vászon lassan éled
najádok és szépséges szörnyek énekelnek
daluk alvó szerelmeseket ébreszt...
2010. augusztus 17.
Álmodó szerelem
2010.08.13.
Fák között téblábol az ősz
a nap bágyadtan csillantja aranyát
kerti nyoszolyán pihennek megfáradt falevelek
nyárban őszre váltott a táj
csendes melankólia öleli szívemet
szerelmed ódon romja még édes titkokkal teli
kitárom az éppen maradt kaput és belépek
ámulva látom odabenn minden érintetlen
ugyanúgy szeretsz mint mikor állt az a ház...
az érzés csak álmodva pihen
mint télen a rőt avar alatt a sok kis bogár
mondanám csendes fohásszal
mennyire szeretlek szépséges egyetlenem
volt egy szerelem édes mint a méz
nyíló mint a legszebb virág
volt egy szerelem
s mint mikor az ősz készíti a nyarat téli álomra
úgy szunnyadt el
él még valahol szép szelíden
álmodik friss melegről
vagy tán júliusi alkonyatról
mikor kezedben pihent kezem
szívem szíveden
s hangunk összefonódott
egyként mondta szívünk dallamát
szeretlek most is
nem is tudnék mást...
mélyről zubog ez a szerelem
mint üde erdei forrás
hegyek kristály csobogása
én édes szép szerelmesem
virágként pihenek szépséges szíveden...
hangafű
térdig járok a hangafűben
rózsaszín és fehér
de szép
oh hangafű, hogy remeg
megannyi piciny virágod
méhek szerelemre gerjednek
szívják illatos leheleted
szívükben a vágy egyre hevesebb
az enyém vajon hova lett
elillant
nehéz magányban térdelek
fáj mindenem
nem ölel senki sem
testem-lelkem epekedik
fehér lepedőm sem gyűrődik
marad szűzi fehér
testem lenyomata sem rajzolódik rajta
már tán légneművé váltam magam is
hányszor mondtam szeretlek
s te számolatlan szórtad felém
szíved borzongató melegét
szeretlek visszhangozta ajkad
de mára mindez legfeljebb
Tihanyban mások ajkáról száll
hogy a hegyek örömmámorban visszaverjék
látod drágám az idő mint valami gyalu
elsimította mi legszebb volt
talán préselt virágként
az út porában még látszik szerelmünk lenyomata
mindenem beleborzongott ha ...
de nem is láttalak
sosem
csak elképzeltem mint szerelmünket...
hangafű
szépséges hangafű
kérd meg a napot
szárítsa fel harmatkönnyeidet
keskeny zöld levélkéid
mint színes tusrajzok
festik a remény szemöldökét
kicsiny harangjaid lágyan csilingelnek
éteri szerelemre hívva minden eltékozolt szerelmet
Page updated
Google Sites
Report abuse