Kék ég alatt egyedül sétálok,
Minden szál virágra rácsodálok,
Madarak dalát csendben hallgatom…
Várok egy napot, várok egy dalt,
Mikor eljön, el se hiszem majd,
S édes lesz minden fájdalom…
Találkozunk, s egyszerre lépünk,
Együtt érzünk, együtt élünk,
Megtalálsz, és én megtalállak…
Kis zöld szigetünk, mint egy álom,
Törékeny táncunk lábujjhegyen járom,
Vigyázol rám, és én vigyázlak…
De lassan elsárgul minden zöld,
Beborul, és feketére ázik a föld,
Villám csap és eső esik…
El se áll, és mi csak ázunk,
Nincs semmi, ami alá beálljunk,
Hideg cseppek szívünk verik…
Mindenütt sár, lépni se lehet,
Nem tart össze már, csak a képzelet,
Alig érezlek, oly gyorsan távolodsz…
Esik és esik, mindent visz az ár,
Szemedben csillan kóbor napsugár,
Őrült világ hullámain hánykolódsz…
Derékig ér és emelkedik a víz,
Elsodor az örvény, messze visz,
Szorítsd te is két kezem…
Ne engedj el, kell lenni útnak!
Merre két vándor épségben úszhat!
Csak legyen szerelem…
Fázom, szoríts, nagyon félek,
Szemembe könnyet mar hidege a szélnek,
Ajkaimról szállnak néma kérések…
Hatni kell az égig szálló sóhajnak,
Előbb-utóbb jönni kell a csónaknak,
Segítenek nekünk az istenek…
Nem látom a jövőt, nem ígérek semmit,
Múlik a vihar, ami sok szemet felnyit,
Erősebbé teszi a táncot…
Talán egyszer eláll majd az eső,
Zöld lesz majd újra minden mező,
Építhetünk egy közös álmot…