Egyszer megjövök.
Kalap lesz rajtam, meg viharkabát
Sárga, mint a csillagok,
amiket hozok majd zsebberejtetten,
mint csokor ibolyát,
hisz azt is csak onnan izzadtam elő
minden találkozáskor.
Majd állok előtted.
Nézni foglak és szememben olvashatod
a messzejárt útjait, az árokpartokat.
Hajlongó füveket szedhetsz szálanként szememből.
Teleültetheted velük a kerted.
Mindig elfelejted, hogy útra küldtél.
Saját utamra, nélküled.
Idegeneknek súgtad csak fülbe a gyónást,
hogy nem úgy akartad.
Nézz rám majd, ha állok előtted,
mert megjövök. Nézz!
Jusson eszedbe a zsibongó park néma csendje,
a telt utca harsogását elnyomó snitt,
ahogy futottál szélretett ember és szó után,
mikor befordultam azon
a harmincakárhány éve lebontott
utcasarkon,
hogy kérésed betartva elveszítselek.
-csataloo-
Balog Gábor
2008.12.08.
Illés szekerén
a fény vagyok,
nézd, hogy ragyog
sok bamba mondatom!
Hagyom, kápráztasson
kocsist, lovat.
Semmi alázatom
mára nem maradt.
Illés szekerén
a tűz vagyok
tisztára moslak,
mert lángolok,
ijesztelek, mert
égetek,
elégetlek, mert féltelek.
Illés szekerén
parázs leszek,
csak semmi füst,
eléd esek,
és persze térdre,
még piruló arccal kérve,
vetkőzz, szállj a szekérre,
de ne Illésnek,
tűnő tüzemnek
légy szeretője!
-csataloo-
Balog Gábor
2008.06.17.
2010.08.19 07:52
ÁLMOK
Én szarvasokról sosem álmodom.
Az erdő rejti előlem őket.
Helyettük nőket, tűnt időket
küld láttatni Hüpnosz, és bevallom,
a láttatásban is fukar.
Próbáltam kielemezni,
sok villanó kép, szövött képfonál között
üzenni akar, vagy elég neki
ha bódulok, izmaim berángnak,
és hétköznap is, mint vasárnap délelőtt,
fordulok egyet az ébredés előtt:
Hagyom vacogjon vekkerem- hangját se hallom.
Álmaim körbejárnak hitet,
csodát, lehangolt húrú
zongorát álmodok,
és forgószékre kényszerít eléjük
valami múlt. Nagybátyám jazzt kalimpál,
anyám énekel, én lesem az órát,
mikor végezhetek már Czerny-vel,
mert labda vár a grundon.
Álmomban látlak nagy-néha Téged,
fátylat lebbentesz tűz előtt.
A háttér sötét. Tudjuk. Éj van
és tested sejtelmes, mint a Hold
hízás-fogyása, eltűnte, visszatérte.
Hol sarló-kosárba ülsz, hol nyelvet öltesz,
röpke perceket karomban töltesz,
s rebbensz mint a láng a tűzben,
vissza ezüstnek fenn, sötétben.
Bizony, mondom nektek,
én minden ébredéskor
hangtalanul,
elsiratom az álmaim.
BGJ.2008.08.18.
csataloo rovata (csataloo.virtus.hu)
Sok éve már, hogy összevesztek
előttem, miattam.
Az ok, oly mindegy mi volt,
tán kéretlenül tanácsot adtam,
vagy beleszóltam abba,
mikor kel, és hogy fogja
a kést az asztal mellett.
Sok éve most, és elsőszülöttem,
a kényszerből hazát cserélt,
régvárt látogató,
batyuját összekapva, remélt
otthoni megnyugvás helyett,
féléves gyerekkel karján,
dühöngve sírva elment.
Párja könnyezve futott utána.
Belőlem nőtt apró kincskereső,
a világ, s az óceán másik partján
kutatja, útját a boldogulásnak.
Magyar szó csak ritka vendég
vacsoraasztalánál.
Uram, de sokkal tartozom neki!
Nagy az adósság, s maholnap
nem lesz, ki rendezi,
mert vénül a vérem futása,
lassul.
Fogy az erő, s az emlékeimből,
mik kéretlen szaporodnak,
sorra jön elő az együtt töltött idő
sok kedves perce.
Mind azt mutatja:
Apja kegyetlen, magára hagyta
ott és akkor, mikor nem lett volna szabad.
Uram, tudom te, tán megbocsátod!
Ezt is, mint mindent,
fentről, tisztán látod, és mérlegedben
ott a súly javamra!
Lettem jó férj, és jó apja
másodszülött fiamnak.
De mondd Nagyúr, kaphatok-e
egyszer feloldozást attól, ki elvadult,
és kivert hontalannak érezve magát,
eldobott engem, az őt elhagyót,
elhagyott otthont, anyát, hazát,
hogy megmutassa, benne is ott az érték,
briliáns ész, tehetség, készség,
és bármi léptékkel mérik,
mit asztalra tesz, a mércét magasan üti?
Kicsiny fiam, felnőttem, ott a másik parton!
Szánd meg te is az ellened vétkezőt!
Kívánj csendes álmot
lefekvés előtt, nekem, hazai földben.
-csataloo-
Balog Gábor
2010.08.14.
csataloo rovata (csataloo.virtus.hu)
válaszvers Horváth Livia költő,
2009.10.13.-i Egymásban című
költeményére.
Most a hozsannának álljak neki,
vagy hangosan hallelujázzak?
Megérint minden sorod!
Olvaslak, vigyázlak.
Féltelek.
Zsigerben emésztelek hatszor nekifutva,
mert igét hirdetsz!
Ritka szép igét!
Elméletben, vannak szabályok.
Verstan, szótagszám, ezernyi kitalált,
mesterkélt átok, hogy megfelelj.
Szavak rímre-rímfogón jöjjenek,
legyek Veled, ha nem is látlak.
Magyarázat? Virítson szózenében!
Minden fröccsentett, elmázolt,
cizellált, fényképesre - vett képben ,
kicsit láthassam magam …
…érintett olvasó.
Nem érdekel, ki, hova,
ki mellé,
és miért rendszerez!
Mi a jó?
Többet írsz, mint tudok összes magamról.
Az egyszeregy, megint eldobható.
Megfogtál.
Kétszer egyből
három szívverés lesz.
Nekem. Neked.
Osztottan, kettőből egy.
Némi munka, szerelem,
és a tél
meghozza megérdemelt
orgonáit. Őszben gyümölcsöt.
Hiszem.
-csataloo-
BGJ.2009.10.13.
csataloo rovata (csataloo.virtus.hu)
Tenyéren sors. Életvonal.
Hazug jel, mert hosszú.
Kereszttörések, repedések,
felfakadt, gyógyult sebek.
Rózsák szirmából egy sem,
csak tüskehegek.
Személyiségből, hajlított tenyéren,
ujjbegyek nem adnak ízelítőt.
Sok éve mind,
csak lenyomat.
Tenyérben sors. Te adtad.
Kezembe raktad.
Tested, szíved is kitakartad
világra, világ előtt
és nekem.
Két barna szem.
Bujkáló félmosoly, száj szélén,
jobb sarokban.
Figyel feszülten.
Láb dobban odabenn,
benned, miénk.
Érzed merengő álmodón,
ahogy csöppnyi kéz-kezdeményen,
kettőnkből megfont kötélen
jót, sok buktatót és kaptatót,
szerelmet, áldást,
csodavárást,
karcos utakat rajzol
eljövőnek, tenyérbe,
Teremtő Magad.
Életvonal. Kettőnké.
Hordod hasadban.
Alkonyban megfogant
ragrímek állnak hosszú sorban
dicsérni alakod változásait.
Bőséges reggelit tesz tálban eléd
táplálni egyben a kettőt
a szerelem.
-csataloo-
BGJ.2009.10.08.
Perckapcsolat
Ha arra vagy kíváncsi,
van-é jövő?
A válasz: Nincsen.
Csak jelen perceg,
kimerevülten.
Lassú némafilm.
Kép a képben.
Te bennem,
én benned.
Fülön be, fülön ki szálldogálok.
Megálló voltam, vagyok.
Jó megálló.
Érzések, képzetek, falra félszavak,
graffiti, tompa színekben,
és adottság.
Mikor építek, kopott vagyok.
Sokszor elfelejtett.
Táncolni sem tudok.
Egy megálló, stabilan megépített,
és lába sincsen.
Hiába szól táncba hívó jó zene,
az újravágott frufrun,
újratekert,
kötélen vassal sütött álomtincsen
nincs megtartó, csak szúette
keresztgerenda.
Nem az én napom fénye botlik el.
Kerestelek és kívántalak.
Megkaptalak, belaktalak.
Megalapoztalak.
Tettem önzetlen.
Akartalak?
Melléktudás!
Új indulással kezdheted
megújult, életed
ahol tetszik.
Idétlen olvasó búcsúdalnak hinné!
Nem az.
Igaz, többet nem bújhatsz hozzám.
Bántottál.
Fel sem fogtad.
Volt zsetonod és megalázhatsz.
Egyszer.
Hitelkeret kifújt.
Leírlak.
Könyveimben a bevétel oldalon leszel
és adózok majd utánad.
Keveset.
Kis időre.
-csataloo-
BGJ.2009.09.11.
TÜZEIM
Tűz-gyújtogató vagyok.
Foszforos gyufa.
Nap heve fókuszáltan.
Kiöntött savak gyorsreakciója.
Belobbanást kiváltó túlnyomás.
Magasban szikrázó nagyfeszültség.
Hamuban bújó parázs.
Aranycsináló Merlinek kezében
tűzre-pálca.
Lápon lidércfényt
táncoló sárga láng.
Erdőt kiirtó napalm.
Bozóttűznek szembetűz.
Vörös kakas szalmazsúp-tetőkön.
Kemence-izzás
és állandóságban a változás.
Kályhában szikra,
Szemedben szikra.
Vágy.
Toppantok,
csillagot szórok.
Ünnepi tortán vagyok a gyertya.
Két kavics összekoccanása.
Puhában forgatott keményfa.
Hamuban zsarátnok.
Felébredések titka.
Tűzmadár. Tisztítótűz.
Magnézium-sárga, nátronos-zöld,
gyertya-kék és nád-vörös
füstöknek atyja.
Időnként maga a pokol.
Este, késői órán
ballagok sok városon.
Kezemben kúphegyű, hosszú bottal,
nyugtató, monoton régi dallal
gázláng-koppantó vagyok.
Tűzre vízre vigyázzatok!
-csataloo-
BGJ.2009.09.25.