Emlékszem
(Szia, Nagymama!)
Milyen boldog voltam!
Szüleim kezét fogtam,
aztán kosárkámmal a kézben
előre szaladtam a fényben.
Gesztenye koppant,
ágacska roppant
a talpam alatt.
Sikongva szedegettem
- lesz belőle süni, meg kis báb -
szaladtam tovább.
Gyönyörű volt az a nap.
Miért nem jöttünk hamarabb,
Hiszen ez csupa sárga
meg barna levél már...
Kis gereblyémmel buzgón
nekiestem, szorgosan szedegettem
az fákról hulló őszi levelet.
Csacsogtam , csiviteltem,
mint a búcsúzó fecskék...
Hajamban masni billegett,
mint megfáradt pille,
ki épp már útra kész.
Furcsa volt az egész,
mert jó apámnak
csak a szája mosolygott.
Persze, nem értettem a dolgot,
hisz hogy is lehet komoly,
mért nem ragyog a mosoly
a szemén is, mint szokott,
micsoda dolog,
hogy nem mosolyog
rám. De azért buzgón
odacipeltem az áldott vizecskét:
Igyatok, árvácskák, tessék.
Esteledett.
A mécsesfények imbolyogtak...
Nagymama, sajnálom, nem jövünk holnap...