Fagyott ködök úsznak az égre
Eltakarván az Éj óceánját,
Hold reppen a tűnékenységre
Eltakarván az Örök szárnyát.
Rideg homály lebben
A bolyduló lepkékre,
Kik ráomolnak csendben
A feledésre.
Egy csillag véget sejt
Az űr fátyolában,
S magából mindent elrejt
A távozásban.
Vélelem alakját ne öltse
Az űr számára, mi érzett,
Hulljon csak a ködbe
Sebéből egykor, mi vérzett.
Csönd illatú szelek
Felrepítik a harmatot a légbe
Mely beleáztatnak minden felleget
A feledésbe.
Némán könnyezik a túlvilág
Eltávozott tőle egy lélek...
Volt valaha egy vágy
Mit úgy hívtak:élet...