Legközelebb biztos, hogy várkastély leszek!
Szilaj falaim repkény futja be,
körém kanyarintok egy vizes árkot,
sejtelmes titkokkal tele.
Szobáimban félhomály lesz,
tornyaimban vész- bagoly huhog,
nem nyitok, nem tárok sarkig,
sem ajtót, sem ablakot .
Falaim hallgatnak a régmúlt időkről,
nagy tükrömben szétfoszlott emlékek sora...
Padlóimon hagyott léptek nyomát,
nem fejti ember meg soha.
Teliholdkor szélkakas nyikordul,
szél csapkodja parkom kapuját,
vándor beleshet a kerítésen
de nem tudhatja, mi van odaát!
Jól jönne most is egy csipetnyi titok!
Elkelne most is egy mákszemnyi talány...
De itt fekszem nyitott könyvként kitárva,
szemed fényénél, szíved asztalán.