Szögre akasztva ringatózott az Idő.
Egy mozdulatlan fuvallat vihart kavart.
Angyalt hozó csillagfényű záporesőt,
Éjjel Fuzám*-ízű hajnalhabot habart,
S alvó szívem szeretni kélt Tegnapelőtt!
Mámor-álom alján láttam a világot,
S a szemerkélő szerelem-szenderület
Képlete sürgette az Idővonatot,
Lelkünk üde boldogság-lilát szédelgett,
És Fuzám-színnel rajzolta a Tegnapot.
Már csak szépiával színezi a napját.
Kegyetlen tussal fest feketét a Mába.
Az Idő lejátszotta társasjátékát:
Nincs többé Fuzám, se Mára, se utána,
Hisz lelkünk elvesztette társas „játékát”…
Szögre akasztva rángatózik az Idő.
Könny marta magányrozsda eszi a percet.
Holnap hiába mozgatok minden követ,
De gyermek-hittel remélem: megtörténhet,
S minden Holnapot egy Tegnapelőtt követ.
*Fuzám: a múzsa
Hajtós Bertalan rovata (hajtosbertalan.virtus.hu)
„A víz szalad, és csak a kő marad,
a kő marad…” *
Ma fordítva van minden:
a kő szalad, és csak a víz marad,
a víz marad!
A száraz föld elnyeli a vizet…
Ma fordítva van minden:
Víz nyeli a Földet!
Szakad a part, s a lak.
Dühében tető tépi a szelet,
esőn kopog az ablak,
és valakin dörömböl az ajtó.
Utcákon házal az omlás,
keselyűként csipked a sajtó,
hisz életre kelt a bomlás,
romos portán csend honol,
víz alatt félve csendel a hon,
csekély eséllyel vár a renddonor
míg az özöngyík szalad fel a falon.
Zokog a szem és vérzik a szív…
Ma minden fordítva van!
Vérzik a szem és zokog a szív!
Temetőben halottaink sírnak értünk,
s az ima mormol minket,
hogy hitünkből kitértünk.
A sors ma megfordított mindent,
hisz összekovácsol a vízvas,
és minket erősít a gát!
A bajban összefog a magyar,
s úrrá lesz az árvízen,
akkor is,
ha napról napra
újabb lakat kattan a zárvízen.
* (Wass Albert: Üzenet haza)
Hajtós Bertalan rovata (hajtosbertalan.virtus.hu)
Az ég kékjére sárga ponyvát
varázsolt a Napmágus
és gyümölcsöző örömmel
sütkérezett a május.
Azonban
egymásnak szánt szavaink
a hallgatás nyirkos-sötét
barlangjában gubbasztottak,
képzeletembe kétes képzeteket
ugrasztottak,
és a szívnyelőben
végződő kételypatakok
csalárdságot duzzasztottak.
Viszont
megállt a nyugati szél,
s vele a hamis-kétség armada
és csupán remélhettem:
nem volt igaz a fele se!
Vagy inkább a harmada?
Azonban
a kérdés fája ma már
csupán rücskös csök,
hiszen nyár közepén
ősz-szomorút ciripel a tücsök.
Viszont
köztünk a hang tavasz óta néma.
A kínos csendben hallom,
ahogy a szú a fában perceg,
s a szókalapács elől
méteres csöndfalba
menekül több tucat percszeg.
Hol vannak a percek
mikor a
szád szószikrákat szór?
Tüzes szemed szememben pirongat,
lelked nevetve szerelmet szól,
s a forró nyárban
hangod lángokat sikongat?
Elmúlt már a perc: míg a
világ cikkezett,
addig mi cakkoztunk.
Azonban
május óta csupán
a hallgatással sakkoztunk!
Te voltál a Királynő,
én a Bástya: a Futó fia,
s a táblán kettőnk közt semmi,
csak nihil utópia.
Viszont
maradtak a kérdőjeles remények,
törékeny naívák,
bizakodó emléklények,
a hallucinációk,
a viszont és az azonban,
vagy a variációk,
- hogy próbáljuk újra -,
viszonban
már régesrég nem vagyunk
hasonló
viszonyban!