korhely: Magamban...
#48 …Arra válaszolj, hogy töröltél-e
minden adatot rólam a gépedről?
Kitakarítottam utánad,
a befirkált eget letöröltem.
Napjaim csak biztatásra várnak,
megindulnának már előttem.
Hű emlékek térnek be hozzám,
keresnek a gondolataimban,
hiányzol nekik, mind csodát remél,
akinek jó gazdája voltam.
Zörögve rakodnak a dolgok
magukban, hazakészül boldogan
más fedél alá, tőlem az álom,
hogy új ágyadon rád találjon.
Motorzajokon túl, fészkében
lüktet a csend, és tűnődéspercig,
az ujjaim között pörög megint
egy szál, régen eldobott virág.
A közénk lehajló láthatár
válla fölött, egy szökött pillanat,
tűnő folt a tiszta messzeségen,
partokat kutatva röppen át.
Egy kicsit elnevetem magam,
hogy talán, lépcsőn ülnék hajnalig,
elázott kóborlásokon pedig
nevünk a fák törzsébe vágnám.
Fura, bája lenne. Libbenő
kedvű szivárvány volna a kendőd,
ha ékkő hullató zápor után
izzó bőröd átsüt a ruhán.
S mire észreveszed, meleg szél
kapkodja fel ékszered, felszedve
mind, a nyári út porába foglalt
gyöngyszemet. Mire észreveszed,
kéregbe gyógyítja szívünk a
múltat hízlaló páfrányos sötét,
s telecsöpögteti ligetünket
ibolyával a mennyei kék.