2011/01/14 - 09:31 | Amarilla
A perc bukdácsolva megáll, elfogy a levegő
megkövülten nézem az ágyat, remegő
szám semmit érő szóra nyílik.
Hatásukat már rég elveszítik
a sután sajnálkozó mondatok.
Jót és jól itt úgysem mondhatok.
Mondjam, hogy nagyon szerettem?
Benne a rég holt nagyanyám kerestem,
de annál ezerszer többet találtam
ahogy az éveket daráltam.
Ott volt velem, ott a Napban,
Holdban, tettben és gondolatban.
Benne volt a kertben, gyümölcsfában
a vaníliás kifli bódító illatában.
A tűz melegében még mindig ott van,
imát duruzsol a templomban.
A rizsbokor virágában is őt látom,
kezének melege megvarrt ruhámon.
Megmutatta nekem milyen az élet.
Hitte,ki boldogságra vár, téved,
mert az csak bennünk rejlik egyedül.
Steppelt takarójára fehér fény vetül,
mosolyra ráncolódik ajka, ahogy felnéz.
Már nem ismer meg, várja odaát a révész.
Mementó
Üveges savókék a szeme, merev maszk az arca.
Ablaküvegen zünnyög a légy, tudjuk nagy lesz a harca
mindkettejüknek. Nem tudomást venni a mocskos tényről
megpróbálok úgy tenni, mintha rendben lenne minden. A fényről
és a közelgő tavaszról beszélek, pedig sírni lenne kedvem.Nem tehetem.
A főzelék meghártyásodott, a kanál a levegőben tétováz’. Megetetem.
A tányérból gúnyosan néz rám a habart kulimász. Pergamen száraz a keze
mellyel lefogja enyémet, ma utasítja el először némán az ebédet. A neheze
eztán jön. Bár madárcsontú rég, s az ágyig csak pár lépés a távolság, izzadásig
megküzdünk minden egyes centiméterért. Szemérmesen a pelenka is felkerül. Kifulladásig
beszélek minden lényegtelen apróságról rendületlenül, hogy megkíméljem. Mégis kit?
Magamat a kényelmetlen helyzettől? Az öregasszonyt az ólálkodó haláltól? Tartalékait
ő már felélte, az értelem alig pislákol a szemébe. Takaróját reszketve magára húzza,
a falióra tiktakja beleszól lélegzetébe, mely egyre ritkább. Homlokát koszorúzza
verejtéktől sötétlő vékony szálú haja, mely leginkább kenderkócra emlékeztet.Ez az öregség.
Ily nehezen szülte gyermekét, s a halála sem könnyebb. Fájdalmas a kezdet és a vég.
Epilógus
Hetedik éve, hogy ő nincs már,
hiánya még ugyanúgy fáj.
Tegnap egy lélek ismét távozott,
mama az arany fiával találkozott.
2011.01.14.
2011/01/13 - 08:52 | Amarilla
most úgy érzem erős vagyok
nem tépázhatnak meg a fagyok
meleg szívemben gyökerező jégvirágok
cseppenként hullajtják tirátok
szirmukat, mint megannyi könnyet
ha szemedbe nézek minden könnyebb
karod ahogy féltőn átölel
a rossz eltűnik, s ha a vég közel
én nem félek, csillagunk felragyog
most úgy érzem erős vagyok