....
Keserű februári locspocs,
meginduló kóbor kutyák,
céltalan kabátom mocskos,
nekem dőlő szemétkukák.
Az aszfalton világít a tócsa,
mindennek mehetnékje van,
nem kakukkol a belső óra,
a harag már mozdulatlan
Merev az ember és hajlítható,
elnézi sorsod mint képregényt,
veszettül pörög az orsó,
senki se süt neked túróslepényt.
Vagy de csak azért mert látszol
s még ki kell hogy kerüljenek
várod ,hogy az égi jászol
lakói végre neked is örüljenek.
megy azért nélküled is minden tovább
veszekednek a bölcsek
és hallgatnak az ostobák