Azt mondod vágysz rám
s én úgy mondanám, vágyom rád én is édes -
de nem megy.
Most megrettensz egy pillanatra
süllyedni látszik a kishajó?
Végignézve magamon, félig gombolt ing helyett
szűk pólóm alá hívom a kezedet.
Hosszabb az út? badarság. De legalább
a szálak szakadnak: udvariasság törölve.
Elvagyok veled. Minek hajtana vágy,
falnak feszülve, add magad.
Minek hajtana vágy, bűntett
falhoz vágva, darabokban.
Leheletnyi élet amikor magadévá tettelek,
magamban sikoltottam, tedd meg végre!
Falnak fekve ne mulassz el hízelegni
magadnak és én is bókolok magamnak.
Mert már botladozva esengtem tőled vágyva,
hogy jó lenne már bárhol, fatönkre ereszkedve,
kávéházban, szegletekben, peremkerületben,
alábújva, fentebb mászva, rögökön visszacsúszva.
Akkor sem vagyok hajlandó megcsalni.
Száraz a szám. Kortyolgatnálak.
Ezek mind az ígéretek. Meg nem mentelek téged.
Nincs kiút. Látszólag nincs kiút?
Rossz a kedved, s nincs kedved hozzá?
Becsület vagy rátartiság?
Nyilván tetszettem, amikor felpofoztalak.
Nyilván tetszettél: na ülj az ölembe, mondtad.
Ezért fizetnek. Ezért tekeredik csípőm köré az áhítat.
Fél kézzel is kiemelsz már palástomból.
Szaporán ver szűk pólóm alatt a szeretlek élet.
Beszűrődik a harangszó. Itt biztonságban vagyok.
Eső lehet odakint. Kopogtatnak.
Nem nyitok ajtót, már nem bírok mozdulni.
Közben talán alszol, közben talán már úgy simogatsz
bénán hagyom és fogadkozom
összecsuklom és elköltözöl.
Felírod mivel tartozom.
Adósodként adom a tükörképet:
félig vagyok beléd felejtkezve, félig maradtam saját magam.
Egyszer még beszélek Veled, még ha félsz is, mélységtől, boldog merüléstől
szeretkezés közben, egyszer még, lemeztelenedve versben beszélek Veled.
Most helyettesítem a jelenlegi helyzetet.
A bizonytalant, a kételyt most a sorokkal helyettesítem.
A süllyedő látod sosem merül el.
Hangom cseng az utcasarkon:
A vékony jégtáblán megtennéd - e?