Fény szaggatta felhőkön át
ömlik a ragyogó sugár.
Vé-alakban távolodó vadludak,
ívben feszülő szárnyuk alatt
dombok, lankák.
Elmegy az utolsó vándor
mire szégyenlősre pirul a táj.
Sok éve játszák el a fák
ezt a csodát...
Őszre öltözve, télre vetkőzvén,
dideregve fut az idő,
rozsdás, csikorgó kerekén.
Sonkoly Éva rovata (sonkolyeva.virtus.hu)
Valami furcsa álom
kellene, ami
messze visz,
új utat mutat
ahol megtalálom
régen elkószált
magamat.
Kézen fognám a
kis csavargót,
hazavinném,
arra a régi
helyre.
Szomorú
lelkére orvosság
lenne, minden
tavaszi virág
mézédes üzenete.
Sonkoly Éva rovata (sonkolyeva.virtus.hu)
Tudtad
Csak álom volt...
Nem hitted szavam,
ősztől tavaszig vártál.
Tudtad, visszamegyek.
Száz szép szó sem tart
fogva...
Rég megálmodtalak,
magamnak.
Hagytál szállni télen,
hópehelyben, más
karjába szédülten.
Te tudtad, amit
- én nem...
Sonkoly Éva rovata (sonkolyeva.virtus.hu) 2010.03.16.
Kezdettől fogva...
Tavasz táján őszbe tekintek,
óvatosan, megmértelek
még egyszer szemmel,
érzelemmel...
Látszólag rendben minden,
csak az a huszonegy gramm.
Tudod - kezdettől fogva -
úgy hiányzott!
Sonkoly Éva rovata (sonkolyeva.virtus.hu)
Egyszer majd
szép lesz minden.
Fagyot hozó télben,
hófehéren állok eléd.
Elmondom legszebb mesém.
Ilyen szép regét még
nem mondott más,
hallgasd...
Szemedben parázs, előtte varázs,
látod majd a legszebbet,
kit álmok ígértek.
Nem mondhatom, hogy eléred,
de próbáld, talán...
Figyeld hát éji mesémet!
Sonkoly Éva rovata (sonkolyeva.virtus.hu)
Még hó fedi a földeket...
Varjú és párja
bánatosan ül az ágra.
Hó fedte a földeket,
ma még nem ettek.
Galamb gyanútlan,
magot keres, száll.
Összenéz a két
ágkuporgó vitéz.
Madártoll száll.
Korai volt a vacsora,
varjú koma...
Vadász méri léptekkel
a havat, puskája dörren,
övé a két madártetem.
Sonkoly Éva rovata (sonkolyeva.virtus.hu)
Lélek-fehéren...
Nem félek,
semmivé leszek.
Képzelet-álom
voltam Neked,
s Te ködlovag.
Nevetek már.
Lélek-fehéren
átlépek feletted.
Tudom még
összeraknád
a részeket.
Nekem nem kell
alamizsna-ígéret,
hazug múlt, új varázs.
Nem álmodunk!
Sonkoly Éva rovata (sonkolyeva.virtus.hu)
Mindent takar...
A Hold fénye rajzol,
varázsol, fagyott földön.
Fut a szél, táncol.
Porral szennyez világot.
Rojtos felhő mindent takar,
múló éj marasztal.
Pattogó ágak, kísértet árnya ijeszt.
Függönyöm behúzom.
Zárt szemhéjam alatt fehér,
havas, képzelet-telet nézek.
Sonkoly Éva rovata (sonkolyeva.virtus.hu)
Elképzelem...
Az én adventi álmom
egy igaz ember,
kinek lelkében
nem hűl a szeretet.
Elfogad hibáimmal.
Bánatát kabátjával
fogasra akasztja.
Mosolyt varázsol
hétköznapokra.
Mit tehetek?
Elképzelem létét
karácsony este.
Lelke átsuhan itt.
Majd egyszer,
más korban
megszületik.
Sonkoly Éva rovata (sonkolyeva.virtus.hu)
Síneken állva
távozó vonat zúgása
fülembe zakatol.
Elment...
Emlék-hagyottan
szívembe fordul
a magány.
Zúgja, ne nézz vissza,
hisz' tudhattad volna!
Múló kép
Fény és árnyék visszanéz
a köd uszályából.
Minden oly messze,
még maradnék,
lesni a gomolyt,
lankák ősz mosolyát.
Haza küld a gondolat.
Falvakon át,
ezüst füst rajzolta,
múló kép idézi
a tegnap pillanat-csillagát.
Egyszerűek, tiszták a dolgok,
ha két ember boldog.
Szemedben magam látom,
szemembe Te nézel,
legszebb csillagot igézel.
Nincs idő, nincs tér,
hova nélkülem mennél.
Fejem hova hajtanám,
karod a párnám.
Ősszel, hulló leveleken sétálva,
tudom, soha nem lesz
szebb tavaszom.
Hulló, arany levelek szegélyezte úton
elindul egy lélek.
Messze a cél, dideregve,
semmit nem remél.
Lábnyoma nincs,
ha volt is,
rég avar alatt maradt.
Söpör a szél,
szemem nézi az utat,
messze haladt,
lassan elenyész.
Holtak hava felé néz.
Téli Nap
Fagyott üvegharang alatt
laknak a téli madarak.
Lassú,ólomszárnyakon szállnak.
Mögöttük bujkál a téli Nap
Árnyékot rajzol a hóra,
majd ablakot farag fagyos keze,
Ott benéz a bolondos február,
s már látom, a rügyet bontó
március arca kacag
abban az ablakban