Embedded Files
1. változat
Hírlik, hogy szemeim tiszták, tűélesek.
A kedves kérdez: – Ó, mondd, mit becsülsz te bennem?
– Bájos vagy, nem beszélsz. Minden taszítja szívem,
Csak az állati vad nyíltság kap ott teret;
S nem akarja neked, ki lágyan ringatod,
Feltárni éjsötét titkát, sem a legendát,
A búskomor mesét, hisz lánggal írták.
Riaszt a szenvedély, s az ész csak kínt adott.
Szeressünk csöndesen. Bozótos tarka rét a
Leshely, hol Ámor ül s íjfeszítve nyilaz.
Teljes fegyverzetét ismerem, hogy mi az
Őrület, bűn, iszony – halovány margaréta!
Mint én egy őszi nap, te sem fehér tavasz
Vagy, de olyan hideg, mint én, Margarita?
2022. 01. 18.
2. változat
Mondják, hogy két szemem kristálytiszta, vigasz.
„Ó, furcsa kedvesem, mi érdemem? Elég, ha
Ez vagyok?” – Néma s szép vagy, de szívem taszítja
Minden, csupán a vad nyíltság kell, nem ravasz
Játék – elcsendesítsz lágyan; szóm nem panasz –,
Megmutatni sötét titkát, jaj, nem akarja,
S maradjon rejtve sok, lánggal írott legenda.
Az ész csak kínt adott, a szenvedély riaszt.
Szeressünk csöndesen. Bozótos tarka rét a
Leshely, hol Ámor ül s íjfeszítve nyilaz.
Teljes fegyverzetét ismerem, hogy mi az
Őrület, bűn, iszony – halovány margaréta!
Mint én egy őszi nap, te sem fehér tavasz
Vagy, de olyan hideg, mint én, Margarita?
2022. 01. 20.
Sonnet d'automne (1859)
Ils me disent, tes yeux, clairs comme le cristal:
«Pour toi, bizarre amant, quel est donc mon mérite?»
— Sois charmante et tais-toi! Mon coeur, que tout irrite,
Excepté la candeur de l'antique animal,
Ne veut pas te montrer son secret infernal,
Berceuse dont la main aux longs sommeils m'invite,
Ni sa noire légende avec la flamme écrite.
Je hais la passion et l'esprit me fait mal!
Aimons-nous doucement. L'Amour dans sa guérite,
Ténébreux, embusqué, bande son arc fatal.
Je connais les engins de son vieil arsenal:
Crime, horreur et folie! — Ô pâle marguerite!
Comme moi n'es-tu pas un soleil automnal,
Ô ma si blanche, ô ma si froide Marguerite?
További fordítás
Őszi szonett
(Babits Mihály fordítása)
Kristályszemed beszél: „Különös fiu, mit
lelsz bennem, kincs gyanánt, mit vágyad szomja vámol?”
– Légy szép, s ne szólj! Szivem, mely zúg mint tompa hámor
s melyet csupán az ős állati báj csitit,
ne várd, hogy pokoli titkairól, s ne hidd
hogy lánggal írt sötét betűiről beszámol.
Lágy ringató karod álmomnak drága zsámoly
de sért a szenvedély s a lelkek harca. Csitt!
szeressünk csöndesen! Már őrházában Ámor
sötétből les felénk; ismerem nyilait,
az arzenált, mellyel ősidők óta vítt:
bűnt, iszonyt, őrülést! - Óh bús gyöngy, enyhe mámor!
nem vagy-e őszi ég, mely lanyhán halványoll,
mint én is, jéghideg, hófehér Marguerite?
Google Sites
Report abuse