La diane chantait dans les cours des casernes,

Et le vent du matin soufflait sur les lanternes.

C'était l'heure où l'essaim des rêves malfaisants

Tord sur leurs oreillers les bruns adolescents;

Où, comme un oeil sanglant qui palpite et qui bouge,

La lampe sur le jour fait une tache rouge;

Où l'âme, sous le poids du corps revêche et lourd,

Imite les combats de la lampe et du jour.

Comme un visage en pleurs que les brises essuient,

L'air est plein du frisson des choses qui s'enfuient,

Et l'homme est las d'écrire et la femme d'aimer.

Les maisons çà et là commençaient à fumer.

Les femmes de plaisir, la paupière livide,

Bouche ouverte, dormaient de leur sommeil stupide;

Les pauvresses, traînant leurs seins maigres et froids,

Soufflaient sur leurs tisons et soufflaient sur leurs doigts.

C'était l'heure où parmi le froid et la lésine

S'aggravent les douleurs des femmes en gésine;

Comme un sanglot coupé par un sang écumeux

Le chant du coq au loin déchirait l'air brumeux

Une mer de brouillards baignait les édifices,

Et les agonisants dans le fond des hospices

Poussaient leur dernier râle en hoquets inégaux.

Les débauchés rentraient, brisés par leurs travaux.

L'aurore grelottante en robe rose et verte

S'avançait lentement sur la Seine déserte,

Et le sombre Paris, en se frottant les yeux

Empoignait ses outils, vieillard laborieux.

Reggeli szürkület

(Babits Mihály fordítása)

Kaszárnyák udvarán ébresztők szava zengett

és minden utcaláng reggeli szélbe lengett.

Ez az óra, mikor vad álom- s lázcsapat

gyötri párnáikon a barna ifjakat;

mikor, mint vérbevont szemek, pislogva, rángva,

vörös foltot vet a nappal testén a lámpa,

s a lélek, a nehéz, bús testi súly alatt

épenúgy küzködik mint a lámpa s a nap

Mintha egy könnyes arc szellőn borzongva szárad,

kelnek a lég futó remegései; - fáradt

írni a férfi már, és ölelni a nő.

Kéményből itt-amott könnyü füst tör elő.

A kéjnők ostobán, kitátott szájjal, ólom-

szin arccal alszanak a gyűrött takarókon.

A koldusasszonyok, vonva nyult kebleik,

parázsba fujnak és ujjuk melengetik.

Ez az óra, mikor az anyák gyermekágyi

kínja fázó nyomor közt kezd ujulva fájni;

kakasszó a ködöt hasítja, távoli:

mint vérhabba fuló zokogást, hallani.

A messze paloták páratengerben úsznak.

A kórházakban a bús haldoklók bucsúznak

rongy életüktől, és csuklásuk fölhereg...

Robotjukból hazatérnek tört korhelyek.

A Hajnal fázva már, zöldben és rózsaszinben,

lassan közeledett a szürke Szajna-szinten

s a morc Páris, szemét dörzsölve és bután,

agg munkás, unva nyult szerszámai után.

* * *

Reggeli szürkület

(Tornai József fordítása)

Ébresztő verte föl a nagy kaszárnyaudvart,

lámpákra a hideg reggel szelei zúgtak.

Ilyenkor szokta a gonosz álom-csapat

nyúzni párnáikon a barna ifjakat;

mikor, mint véresen pislogó, reszkető szem,

vörös foltot vet a lámpa nappali égen;

mikor a lélek a test súlyától beteg

s mint lámpák s nappalok, éppúgy küzdeni kezd.

Mint könnyes arc, amit hűs fuvalom leszáraszt,

a légben múlt ügyek borzongásai szállnak,

S a férfi írni un s ölelkezni a nő.

Házak kéményein itt-ott füst tör elő.

A kéjnők ostobán, ólmos szemhéju arccal

alusszák álmukat, kinyílt, festetlen ajkkal.

A koldusasszonyok, keblük sovány, hideg,

fújják a parazsat s fúják a körmüket.

Ilyenkor érzi sok anya a vajudásban

fájdalmát nőni a hidegben s nyomorában;

mint zokogás, amit habzó vér megszakaszt,

a ködbe kukorít egy távoli kakas;

az épületeket a páratenger mossa

S a menhelyek kövén sok ember haldokolva

utolsókat hörög, hangjuk el-elreked.

Mennek hazafelé munka-tört korhelyek.

A Hajnal rózsaszín és zöld ingben vacogva

lassan előnyomult a kihalt Szajna-partra

és Párizs, a komor, szemét dörzsölte, míg

fogta, munkás öreg, szokott szerszámait.