En quelque lieu qu'il aille, ou sur mer ou sur terre,

Sous un climat de flamme ou sous un soleil blanc,

Serviteur de Jésus, courtisan de Cythère,

Mendiant ténébreux ou Crésus rutilant,

Citadin, campagnard, vagabond, sédentaire,

Que son petit cerveau soit actif ou soit lent,

Partout l'homme subit la terreur du mystère,

Et ne regarde en haut qu'avec un oeil tremblant.

En haut, le Ciel! Ce mur de caveau qui l'étouffe,

Plafond illuminé par un opéra bouffe

Où chaque histrion foule un sol ensanglanté;

Terreur du libertin, espoir du fol ermite;

Le Ciel! Couvercle noir de la grande marmite

Où bout l'imperceptible et vaste Humanité.

A Fedő

(Kiss Sándor fordítása)

Járjon bármerre is, vízen vagy földi tájon,

a tűző Nap, a jég vakítsa szemeit,

szolgálja Jézusát, vagy más istent imádjon,

bár koldus, vagy övé nagy Krőzus kincs mind;

lehet polgár, paraszt, csavargó, ülve várjon,

agya járhat silány vagy gyors esze szerint:

mindenhol misztikus borzalmat kell kiálljon;

és ő csak rettegő szemekkel föltekint,

föl, az Égbe!, mely őt mint kriptafal lenyomja,

mely a vígoperánk csodálatos plafonja;

s lent a komédiáshad véres földre lép.

Őrült papnak remény, élvhajhász tőle fél csak:

az Ég! Fedője egy rettenetes fazéknak,

melyben rotyogva fő a Nagy emberiség.

* * *

A fedő

(Tóth Árpád fordítása)

Vizen vagy szárazon járjon bár, messzi térve

Vad égi láng alatt, vagy hűlt napú fagyon,

Krisztust szolgálja bár, vagy csalja víg Cythére,

Setét koldus legyen, vagy nyomja fény s vagyon,

Legyen polgár, paraszt, pihenjen, űzze vére,

Üljön vad láz avagy rest kín a csöpp agyon,

Mindegy: fájó titok csap az ember szivére,

S ha a magasba néz, reszketni kell nagyon,

Mert fölötte az Ég! s lenn fojtó pince, kínpad,

Fenn csillogó tető, s lenn tréfás, szörnyü színpad,

Hová minden bohóc vérben gázolni jő;

Kéjenc félelme és bolond reménye: Ég ez!

Fenn fekete fedő, és lenn roppant fazék ez,

Hol az emberi Lét rejtett, nagy átka fő.

* * *

A fedő

(Tornai József fordítása)

Szárazon vagy vizen, bolyongjon tájról tájra,

forró égbolt tüzén, gyér-fényű nap alatt,

Jézus híve legyen, Cythére kurtizánja,

koldus, ki szomorú, vagy Krőzus, ki mulat,

városi vagy paraszt, vándor vagy szék barátja,

kinek esze sebes vagy lassabban halad,

mindenütt a titok kínoz minket halálra

s aki fölfele néz, reszket, szíve riadt.

Mert ott van fönn az Ég! vermünk ami lefojtja,

e vidám opera fölszikrázó plafonja,

minden komédiás itt sárba s vérbe lép,

kéjenc keserve és remeték reménye:

az Ég! a nagy fazék-fedő szörnyű feketesége,

alatta fő a mély, sötét emberiség.