Voici le soir charmant, ami du criminel ;

Il vient comme un complice, à pas de loup ; le ciel

Se ferme lentement comme une grande alcôve,

Et l'homme impatient se change en bête fauve.

Ô soir, aimable soir, désiré par celui

Dont les bras, sans mentir, peuvent dire : Aujourd'hui

Nous avons travaillé ! - C'est le soir qui soulage

Les esprits que dévore une douleur sauvage,

Le savant obstiné dont le front s'alourdit,

Et l'ouvrier courbé qui regagne son lit.

Cependant des démons malsains dans l'atmosphère

S'éveillent lourdement, comme des gens d'affaire,

Et cognent en volant les volets et l'auvent.

A travers les lueurs que tourmente le vent

La Prostitution s'allume dans les rues ;

Comme une fourmilière elle ouvre ses issues ;

Partout elle se fraye un occulte chemin,

Ainsi que l'ennemi qui tente un coup de main ;

Elle remue au sein de la cité de fange

Comme un ver qui dérobe à l'homme ce qu'il mange.

On entend çà et là les cuisines siffler,

Les théâtres glapir, les orchestres ronfler ;

Les tables d'hôte, dont le jeu fait les délices,

S'emplissent de catins et d'escrocs, leurs complices,

Et les voleurs, qui n'ont ni trêve ni merci,

Vont bientôt commencer leur travail, eux aussi,

Et forcer doucement les portes et les caisses

Pour vivre quelques jours et vêtir leurs maîtresses.

Recueille-toi, mon âme, en ce grave moment,

Et ferme ton oreille à ce rugissement.

C'est l'heure où les douleurs des malades s'aigrissent !

La sombre Nuit les prend à la gorge ; ils finissent

Leur destinée et vont vers le gouffre commun ;

L'hôpital se remplit de leurs soupirs. - Plus d'un

Ne viendra plus chercher la soupe parfumée,

Au coin du feu, le soir, auprès d'une âme aimée.

Encore la plupart n'ont-ils jamais connu

La douceur du foyer et n'ont jamais vécu !

Esti szürkület

(Szabó Lőrinc fordítása)

A bűn barátja jő, az est, az édes est:

orv farkasként közelg halkan sompolyogva; rest

boltozattá borúl fölöttünk a vak égbolt;

s rőt vadak dühe szít véredbe bamba tébolyt.

Óh est! óh édes est! mily vágyva vár, aki

nem hazudik, mikor azt mondják karjai:

Ma dolgoztunk! - A vad, nyugtalan kín-sebezte

lelket te enyhíted, vigasztalod meg, Este! -:

fáradt tudóst, kinek homloka nehezül,

görnyedt munkást, aki most ujra ágyra dűl.

A légben szanaszét lomhán ébredve fáradt

démonok raja nyüzsg, mint vásári kufár had,

szárnyuk csapongva ver ormot, redőnyt, falat.

Uccákon, pislogó szélvert lámpák alatt,

a Prostitució kigyul: tolongva fülledt

hangyaboly-ajtain az élet ki- s belüktet;

ott leskel mindenütt, titkos utakra tör:

garázda cselszövő, feléd csapó ököl;

ugy él a Város ős gyomrában, a belek közt,

mint benned a galand elorzott ételek közt.

Itt-ott már hallani: a konyha sistereg,

a szinház zúg, morog, az orchester recseg,

a korcsma megtelik, az asztalt körülállják,

zsiványok és lotyók verik-lesik a kártyát,

s kiket veszélybe hajt az izgalom konok

láza: munka után látnak a tolvajok,

kapu nyíl, nesztelen, pattan a kassza zára:

lesz pénz, borra neki, s a lánynak uj ruhára.

Óh lelkem, burkolózz magadba! és ne nézd,

ne halld a zűrzavart, lármát, tülekedést!

Durvábban rázza most a kór a szenvedőket:

a kormos Éj, e zord kéz, fojtogatja őket;

sorsuk lezárja a közös sír gödre; még

kórházban nyög haló sóhajuk... Hány derék

férjet nem vár soha többé a boldog este:

tűzhely, jó vacsora s asszonya tiszta teste!

De legtöbb nem kapott s nem is remélt soha

meghitt családi kört, - és nem is élt soha!

* * *

Esti szürkület (2. változat)

(Szabó Lőrinc fordítása)

Itt a varázsos est, a bünözők hive ;

mint cinkos érkezik, lábujjhegyen; s ime,

mint nagy alkóv, az ég megtelik rejtelemmel,

és állattá vadúl a türelmetlen ember.

Óh est! óh édes est! be várva vár, aki

nem hazudik, mikor azt mondják karjai:

Volt ma munka elég! – este, te enyhited meg

a fáradt szellemet, a kín-hajszolta lelket,

makacs tudóst, kinek az agya nehezűl,

görnyedt munkást, aki megint ágyára dűl.

Közben a levegőt lomhán ébredve fáradt

démonraj tölti meg, mint beteg és kufár had,

szárnyuk csapongva ver ormot, redőnyt, falat.

Imbolygó sugarak, szélvert fények alatt

a Prostitució utcán-teren kigyúllad;

hangyaboly-ajtain csápjai messze nyúlnak;

mindenfelé töri rejtélyes útjait,

mint ellenség, amely titkon szervezkedik;

úgy él a város ős mocskában a belek közt,

mint bennünk a galand elorzott ételek közt.

Innen is, onnan is konyhazaj sistereg,

szinház morajlik és zenekar döng-recseg;

telnek a lebujok, az asztalt körülállják,

zsiványok s haverek verik-lesik a kártyát;

s akik megvetik az irgalmas pihenőt,

kezdik munkájukat ők is, a betörők,

kapu nyíl, nesztelen, pattan a kassza zára:

lesz egy-két könnyü nap s a lánynak uj ruhája.

Szállj magadba, szivem, komoly perc ez; ne nézd,

ne halld a zűrzavart, lármát, tülekedést!

kínjait a beteg iolyenkor jobban érzi!

torkára rászorúl az Éj zord keze; érti

sorsát, és várja már a közös földi vég;

sóhajokkal telik a kórház. - Hány derék

férfit nem vár soha többé az esti otthon,

konyhatűz, illatos leves és tiszta asszony.

Igaz, hogy javarészt nem tudták, hogy mi a

tűzhely varázsa, és nem is éltek soha!