La tribu prophétique aux prunelles ardentes

Hier s'est mise en route, emportant ses petits

Sur son dos, ou livrant à leurs fiers appétits

Le trésor toujours prêt des mamelles pendantes.

Les hommes vont à pied sous leurs armes luisantes

Le long des chariots où les leurs sont blottis,

Promenant sur le ciel des yeux appesantis

Par le morne regret des chimères absentes.

Du fond de son réduit sablonneux, le grillon,

Les regardant passer, redouble sa chanson;

Cybèle, qui les aime, augmente ses verdures,

Fait couler le rocher et fleurir le désert

Devant ces voyageurs, pour lesquels est ouvert

L'empire familier des ténèbres futures.

Vándorcigányok 

(Szabó Lőrinc fordítása)

Az égőszemü jósnép tegnap kora reggel

útnak eredt: mohó purdék a megszokott

anyai kebleken, vagy fent az asszonyok

hátán: így vándorol a törzs a sok gyerekkel.

A férfiak gyalog, csillogó fegyverekkel,

a kordéknál, ahol a család kuporog;

szemük a nagy eget kémlelve hunyorog

és máris távoli veszélyeket fedez fel.

Homokos rejteke mélyéből ha kilát

útjukra a tücsök, megkettőzi dalát;

Cybele szereti őket: tar szikla zengő

forrást lövellve dús zöldben s virágban áll

e vándorok előtt, kiket ölelni vár

meghitt hazájuk, a titokzatos jövendő.

***

Vándorcigányok 

(Tornai József fordítása)

A jóslás népe friss fölparázsló szemekkel,

tegnap utnak eredt; most hátukon viszik

purdéikat, a sok kis mohó száj szopik,

ott lóg kincsével a mindig adásra kész mell.

A férfiak gyalog, csillogó fegyverekkel, 

a kordén kushadó családot követik,

égre szögezve mély, elborult szemeik,

mert sajnos, a remélt káprázat nem tünik fel.

Sivatag-rejteke porszemei között

Még jobban muzsikál láttukra a tücsök

s szeretőn Kübelé, mindent zölddel takarva,

virágot homokon, sziklán forrást fakaszt,

S e vándorok előtt megnyílik újra az

ismeretlen jövő meghitt, nagy birodalma.