A mindenséget a sikátorodba húznád

(Szabó Lőrinc fordítása)

A mindenséget a sikátorodba húznád,

szennyes nő! Lelkedet csak uszítja az úntság.

Hogy munkáját fogad sose felejtse el,

állkapcsod napra-nap uj szivet követel.

Szemed, mely úgy lobog, ahogy a butik-ablak

vagy a népünnepély lámpásai lobognak,

kölcsönzött ragyogást használ arcátlanúl

és nem is sejti, hogy szépsége mért virúl.

Vak gép, süket, te, vad, kegyetlen, gonosz állat,

üdvös eszköz, te, vér-ivója a világnak,

nem röstelled magad, s annyi tükör előtt

sápadni, veszni nem látod hiú erőd?

A rontás, melynek, úgy hiszed, tudósa, felkent

papnője vagy, a nagy rontás sohase rettent

vissza, amikor a titkos terveire

büszke sors általad, bűnök királynője, te,

a lángészt, te barom, általad gyötri-gyúrja?

Óh, fenséges mocsok, szégyen dicskoszorúja!

***

A mindenséget is szűk kis utcádba vonnád…

(Tornai József fordítása)

A mindenséget is szűk kis utcádba vonnád,

mocskos nő! Lelkeden szívfojtó unalom rág.

Hogy rossz játékodat eléggé gyakorold,

minden nap egy szivet morzsol szét fogsorod.

Mint kisbolt lángjai, szemeid úgy lobognak

vagy mint népünnepély rudaslámpái szoktak,

tükrözve pimaszul kölcsönvett fényeket,

szépségük lényegét sose érezve meg.

Vak, süketnéma gép, kegyetlenség kohója,

üdvös eszköz, te, a világ nagy vér-ivója,

nem szégyelled magad s annyi tükör előtt

nem látod, mint hal el bűbájod és erőd?

E nagy rontás, miben, hiszed, te vagy a mester,

szörnyűségeivel nem rettent vissza egyszer;

a természet mikor nagy, titkolt terven ül,

bűnök királynője, általad kényszerül,

− általad, tompa állat! −, hogy lángészt gyúrjon össze?

Ó tündöklő mocsok! Gyalázat fény-szülöttje!