Tu mettrais l'univers entier dans ta ruelle,

Femme impure! L'ennui rend ton âme cruelle.

Pour exercer tes dents à ce jeu singulier,

Il te faut chaque jour un coeur au râtelier.

Tes yeux, illuminés ainsi que des boutiques

Et des ifs flamboyants dans les fêtes publiques,

Usent insolemment d'un pouvoir emprunté,

Sans connaître jamais la loi de leur beauté.

Machine aveugle et sourde, en cruautés féconde!

Salutaire instrument, buveur du sang du monde,

Comment n'as-tu pas honte et comment n'as-tu pas

Devant tous les miroirs vu pâlir tes appas?

La grandeur de ce mal où tu te crois savante

Ne t'a donc jamais fait reculer d'épouvante,

Quand la nature, grande en ses desseins cachés

De toi se sert, ô femme, ô reine des péchés,

— De toi, vil animal, — pour pétrir un génie?

Ô fangeuse grandeur! sublime ignominie!

A mindenséget a sikátorodba húznád

(Szabó Lőrinc fordítása)

A mindenséget a sikátorodba húznád,

szennyes nő! Lelkedet csak uszítja az úntság.

Hogy munkáját fogad sose felejtse el,

állkapcsod napra-nap uj szivet követel.

Szemed, mely úgy lobog, ahogy a butik-ablak

vagy a népünnepély lámpásai lobognak,

kölcsönzött ragyogást használ arcátlanúl

és nem is sejti, hogy szépsége mért virúl.

Vak gép, süket, te, vad, kegyetlen, gonosz állat,

üdvös eszköz, te, vér-ivója a világnak,

nem röstelled magad, s annyi tükör előtt

sápadni, veszni nem látod hiú erőd?

A rontás, melynek, úgy hiszed, tudósa, felkent

papnője vagy, a nagy rontás sohase rettent

vissza, amikor a titkos terveire

büszke sors általad, bűnök királynője, te,

a lángészt, te barom, általad gyötri-gyúrja?

Óh, fenséges mocsok, szégyen dicskoszorúja!