Embedded Files
2024-es változat
1.
Sötét fátyol mögé rejti magát a Nap.
Téged is, életem Holdja, homály takarjon,
légy hallgatag, borongj − komor közöny az arcon;
füröszd az Unalom vizében meg magad.
Nagyon szeretlek így. De ha más hívogat,
fényed halványuló, bús csillagként ragyogjon,
Szálld meg az Őrület vidékét, buja asszony;
s megvillanva a tőr tokjából kiszalad.
Lobbantsa föl tüzét szemed, miként a csillár!
Gyújts izzó szenvedélyt, a bágyadt, lomha szív vár.
Te adsz minden gyönyört, betegest, kéjeset.
Legyél, mi óhajod: vak éjjel vagy ha pirkad;
remegő testemen nem jár át oly ideg,
mi ne üvöltené: „ó, Belzebub, imádlak”.
2024. február 18.
* * *
2.
Sötét fátyol mögé rejti magát a Nap.
Téged is, életem Holdja, homály takarjon,
légy hallgatag, borongj − bágyadt közöny az arcon;
teljék az Unalom borával poharad.
Nagyon szeretlek így. De ha más csalogat,
fényed halványuló csillagként sugarazzon,
Szálld meg az Őrület vidékét, buja asszony:
rántsad ki tőrödet, s a tok üres marad.
Lobbantsa föl tüzét szemed, miként a csillár!
Gyújts izzó szenvedélyt a vad szívekben immár!
Te adsz nekem gyönyört, betegest, kéjeset!
Legyél, mi óhajod: vak éjjel vagy ha pirkad;
remegő testemen nem jár át oly ideg,
mi ne üvöltené: „ó, Belzebub, imádlak”.
2024. február 15.
* * *
3.
Sötét fátyol mögé rejti magát a Nap.
Téged is, életem Holdja, homály takarjon,
légy hallgatag, borongj, bágyadt közöny az arcon;
csábít az Unalom, s örvénye befogad.
Én így szeretlek. Ám hogyha te másra vágysz,
s fényed felét fogyó csillagként elveszíted,
Szálld meg az Őrület leigázta vidéket,
rántsad ki tőrödet tokjából! Mire vársz?
Lobbantsa föl tüzét szemed, miként a csillár!
Gyújts izzó szenvedélyt a vad szívekben immár!
Te adsz nekem gyönyört, betegest, kéjeset!
Legyél, mi óhajod: vak éjjel vagy ha pirkad;
remegő testemen nem jár át oly ideg,
mi ne üvöltené: „ó, Belzebub, imádlak”.
2024. február 14.
* * *
4.
A Nap gyászba borult. Ölts ködfátylat ma te
is, komor életem Holdja, puhán magadra;
égj el szótlan, aludj, hallgass, mint aki néma,
csábít az Unalom, húz mélységébe le.
Én így szeretlek. Ám hogyha te másra vágysz,
s fényed felét fogyó csillagként elveszíted,
szálld meg az Őrület leigázta vidéket,
és rántsd ki tőrödet tokjából! Mire vársz?
Izzítsd szemed tüzét a mécsvilág hevében!
Gyulladjon szenvedély az ostobák szivében!
Te adsz nekem gyönyört, betegest, kéjeset;
legyen, amit akarsz: vak éjt váltson vörös nap;
remegő testemet nem járja oly ideg,
mi ne üvöltené: „ó, Belzebub, imádlak”.
2024. február 10.
* * *
2021-es változat
Gyászfátylai mögött rejtőzködik a Nap.
Életem Holdja is sötétbe burkolódzott.
Pihenj, adjon a füst a félhomályba’ nyugtot.
Csábít az Unalom, mélysége befogad.
Szeretlek én nagyon. De ha te mást kivánsz,
S fényed felét fogyó csillagként elveszíted,
Szálld meg az Őrület leigázta vidéket,
És rántsd ki tőrödet tokjából, mire vársz?
Gyújtd meg szemed tüzét a mécsesláng hevében!
Gyulladjon szenvedély az ostobák szivében!
Nekem te adsz gyönyört, betegest, kéjeset.
Legyen, amit akarsz: vak éj váltsa a hajnalt;
Remegő testemet nem járja oly ideg,
Mi ne üvöltené: „Ó, Belzebúb, imádlak.”
2021. 01. 24.
Le Possédé (1859)
Le soleil s'est couvert d'un crêpe. Comme lui,
Ô Lune de ma vie! emmitoufle-toi d'ombre
Dors ou fume à ton gré; sois muette, sois sombre,
Et plonge tout entière au gouffre de l'Ennui;
Je t'aime ainsi! Pourtant, si tu veux aujourd'hui,
Comme un astre éclipsé qui sort de la pénombre,
Te pavaner aux lieux que la Folie encombre
C'est bien! Charmant poignard, jaillis de ton étui!
Allume ta prunelle à la flamme des lustres!
Allume le désir dans les regards des rustres!
Tout de toi m'est plaisir, morbide ou pétulant;
Sois ce que tu voudras, nuit noire, rouge aurore;
II n'est pas une fibre en tout mon corps tremblant
Qui ne crie: Ô mon cher Belzébuth, je t'adore!
További fordítások
A megszállott
(Babits Mihály fordítása)
A nap ma ködruhát vett. Te is így takard
bús ködbe, Életem Holdja, magad. Ne árassz
több fényt. Aludj, borongj; légy néma, légy homályos
s az únalom vizét szürcsöld, mint bús italt.
Szeretlek így. De ha mást akarnál: akard!
Ha, mint fogyatkozott csillag újra sugároz,
ragyogni vágysz, ahol nevet a balga Város:
nem bánom! Szökj elő tokodból, drága kard!
A lámpák lángjain gyujtsd ki szemed varázsát!
s gyujtsd ki a vad szivek mélyén a vágy parázsát!
tőled minden gyönyör, beteges vagy buja.
Légy ami vágysz: vörös hajnal, fekete éjjel;
nincs bennem egy ideg, mely nem kiáltana:
„Óh, drága Belzebúb! imádlak szenvedéllyel!”
* * *
A megszállott
(Kiss Sándor fordítása)
Gyászfátylai mögött rejtőzködik a Nap.
Te is, ó, életem Holdja, merülj homályba,
lobbanj el, vagy aludj; legyél búskomor, árva,
örvénylő Unalom mélyére vesd magad;
Én így szeretlek! Ám, ha most, éji alak,
ballagó csillag gyanánt a sötétből kiválva,
vágysz tetszelegni, s jössz az Őrület honába,
Legyen! A drága tőr tokjából kiszalad!
Izzon szemed, akár csillárok báli fényben!
Izzíts vad szenvedélyt a nép tekintetében!
Tőled lesz a gyönyör féktelen és beteg;
légy rózsás pirkadat, sötét éj: töltsd be vágyad;
az egész remegő testemben nincs ideg,
mely ne kiáltaná: Ó, Belzebúb, imádlak!
* * *
A megszállott
(Tornai József fordítása)
Ködzsákba bújt a nap. Mint őt, ó életem
Holdja, ma téged is hadd rejtsen párafátyol;
aludj vagy füstölögj, légy zord a némaságtól,
fuldokolj, Unalom mély örvényeiben:
így szeretlek! De ha tetszik e reggelen,
hogy mint árnyék-takart csillag a félhomályból,
pávásan járj, ahol a balga csorda táncol,
csak rajta! Drága tőr, villanj ki sebesen!
Égjen szembogad, mint ezer-karu csillár!
Vágyat az utcanép szemében újra gyújtsál!
Szilaj vagy beteges, mindened kéj szivemben.
Légy most, ami akarsz, szurok-éj, szikra-hajnal;
nincsen a remegő testemnek része, mely nem
kiáltja: Belzebúb, imádlak tüzes aggyal!
Google Sites
Report abuse